Charlie Dominici neve örökre egybe forrt a Dream Theaterrel azzal, hogy az első lemezükön az ő hangját hallhattuk. Charlie rövid ideig volt a csapat tagja, el is tűnt, de egyszer sem élt vissza ezzel a mostanság kelendőnek mondható tulajdonságával, vagyis a saját nevével. Azt hiszem, hogy ezt Portnoyék is díjazták, hiszen az ünnepi When Dream and Day Reunite alkalmából is meghívták. De, eljött a pillanat, amikor Charlie Dominici ismét nagyban gondolkodhatott. Ennek oka kettős. Egyrészt nagyszerű zenei kiséretet hozott össze, a egyik legjobb Dream Theater "utánzat", az Olasz Solid Vision kíséretével. Másrészt énekesként is felszívta magát...

Itt az elején kötelező leírni, hogy a Yan Maillard dobos, Riccardo eRik Atzeni - basszusgitáros, Americo Rigoldi - billentyűs és Brian Maillard - gitáros alkotta háttércsapat, vagyis a Solid Vision legénysége teszi ezt a visszatérést élvezhetővé. Már a The hurricane című lemezük kritikája során is feltűnően és élvezetesen játszották a Dream Theateresen bonyolult dalaikat, de most, a Dream Theater énekesével méginkább felspanolták magukat! Sok tekintetben jobb ez a lemez, mint az eredetiek szoktak...

A kilenc dalos lemezt nyitó, instrumentális The Monster azt hiszem mindent elmond a lemez zenei elképzeléseiről. Itt a Dream Theater énekesét kell kisérni, erősen a Dream korai stílusában. A csapat pedig nagyszerűen teljesíti ezt az elvárást. A The Monster végén hallható, pörgős, jazzes-metalos, ultra-technikás zárás az egész lemezre előkészíti a hallgatóságot. Így aztán a Nowhere To Hide kapkodóbb, prog rockos billentyűs szólókkal és metalos riffjeivel, majd az énekes részek alatti belassulással Charlie Dominici mindent megkap, amivel a neve ismét előtérben maradhat. A dalok közötti rádiójátékok a krimis történetet próbálják erősíteni, de bevallom engem a zene foglalkoztatott a hallgatásuk közben. Az embert magával tudják ragadni, szinte nincs gyenge pillanata a lemeznek. Legyen az a lassulós Captured, vagy az ismét ultra-technikásan metalkodó Greed, The Evil Seed szagatása, kifejezőek és érdekesek tudnak maradni. Az enyhén Savatage ízeket is magában hordó School Of Pain, a felszabadultabb pillanatokkal is dolgozóan Dream-es The Calling, vagy az esős-zongorás-énekes The Real Life, a brutálisan bonyolult és kapkodó The Cop, illetve a bonyolultan záró A New Hope sem rossz dal. Sőt!

Az ember annak idején valami hasonlóra számított a When Dream And Day Unite után, és nem a különben szintén zseniális, de sokkal dallamosabb és mainstream-ebb "Images And Words"-re. Úgy érzem Charlie Dominici ennél jobb lemezzel nem rukkolhatott volna elő. Persze sokat segített neki, a teljesen Dream Theateres felfogásban zenélni képes Solid Vision tagság, és most ezzel egyáltalán nem pejoratív jelzőt akartam a nyakukba varrni! Ugyanis totálisan innovatív amit hallani lehet, fel tud ettől a lemeztől dobódni az ember!

10/9