
Az Opeth sztori új fejezettel bővül. Hiába minden tagcsere, a történet ott folytatódik, ahol 2005-ben a Ghost Reveries befejeződött. Minden fontosabb jellemző megmaradt. Az Opeth még mindig a kettősség csúcsa. A progresszív rock érzelgős akusztikussága egyesül a technikázós extrém metal gonoszságával...
Az Opeth olyat tud, amit rajta kívül senki. Az érzelmi kettősség, a két végpont közötti hullámzást, ilyen szinten egyedül ők tudják. Sajátos stílusukká vált ez kettősség. Úgy tűnik Mikael Akerfeldt tisztában van azzal, hogy észnél kell lenni. A Watershed ennek az érzelmi hullámvasútnak talán a legprofibb változata. Talán túlságosan profi is. Ez a hét dal a lehető legszellemesebb vegyülete a jellegzetességeiknek. Nem csak a címében vízválasztó a produkció, a dolgaik méginkább a helyükre kerültek...
Mostanra már Per Wiberg sem hiába jött át a Spiritual Beggars-ból, itt már sok apróságban jut szerep a billentyűs hangszerének. A zongorák, hammondok, aláfestések mellett már szerveresebb az együttműködés.
A brutális részek is tisztultak. Olyan lendület és akadálymentesség tapasztalható - köszönhetően, talán Martin Axenrot fifikás ritmusainak -, olyan energiák szabadulnak fel, amivel nehéz vitatkozni... A brutális részek gördülnek és robbannak.
Aki kicsit is szereti a hasonlóan brutális témákat, az nem mehet el szó nélkül a Watershed extrém fele mellett.

A dalok énekes, érzelgősebb, barokkosabb, akusztikusabb fele is nagyszerűen sikerült. Mostanra kialakult dallamvilága van a bandának, amitől nem lehet és nem is kell eltávolodniuk. Még slágert is sikerült írniuk (és most nem a Porcelain Heart-ra gondoltam, ami szerintem nem a legjobb dala a lemeznek). A Burden az a nóta, amiben a progresszív rock is bekapcsolódik a maga lebegős és slágeres teljességében. Szerintem ez a dal a valaha volt legnagyobb Opeth progresszív rock sláger. A hammond szóló környékén, majd a hosszabb, Pink Floydot idéző gitárszóló rész egyszerűen zseniális. Itt el kell mondjam, hogy engem egyedül egy dolog zavar az egész korongon. Ez az akusztikus részekben sokszor hallható bund-sikálás. Igazán kiszedhetnék a studioban, mert koncerten nem ennyire feltűnő ez a technikai hiányosság...
Sok újdonság nincs. De, egy rajongó sem fog csalódni. A Peter Lindgren helyére nemrég érkező Fredrik Åkesson vérprofin teljesít. Mikael Akerfeldt elképzelései teljesen letisztultak. Tökéletesítette és egységesítette az amúgy szintén zseniális Ghost Reveries dallamvilágát, az új tagokkal mégprofibb és mégegységesebb formavilágot talált. Szerintem sikerült az Opeth és a 2008-as év egyik legjobb, ha nem "A" legjobb lemezét összehozniuk.
10/10
Track lista:
01. Coil (03:07)
02. Heir Apparent (08:51)
03. The Lotus Eater (08:48)
04. Burden (07:42)
05. Porcelain Heart (08:01)
06. Hessian Peel (11:26)
07. Hex Omega (06:59)
Bonusz:
1. Derelict Herds
2. Bridge of Sighs (Robin Trower Cover)
3. Den Ständiga Resan (Marie Fredriksson cover)
Közreműködő zenészek:
Mikael Akerfeldt - ének, gitár (Bloodbath, ex-Katatonia)
Fredrik Akesson - gitár (Talisman, Krux, John Norum, ex-Arch Enemy, Sabbtail, ex-Tiamat)
Martin Mendez - basszusgitár
Martin Axenrot - dob (Bloodbath, Witchery)
Per Wiberg - billentyűs hangszerek (Spiritual Beggars)
vendég: Nathalie Lorichs - női hang a "Coil"-ban
Lemezeik:
Orchid - 1995
Morningrise - 1996
My Arms, Your Hearse - 1998
Still Life - 1999
Blackwater Park - 2001
Deliverance - 2002
Damnation - 2003
Lamentations - Live At Shepherd's Bush Empire - DVD, 2003
Ghost Reveries - 2005
Collecter's Edition Slipcase - Boxed set, 2006
The Roundhouse Tapes - live, 2007
Watershed - 2008
Opeth cikkek nálunk:
Opeth - Watershed (2008, info)
Opeth: Interjú Mikael Akerfeldt-del (2007)
The Roundhouse Tapes (2007, 2cd live)
OPETH - The Roundhouse Tapes (2cd live, info)
Opeth megvált gitárosától! Új gitárost jelentettek be!
Ghost reveries - Limited Edition (info)
Opeth koncert a pecsában - 2005. december 18.
Opeth - lemezbemutató koncert a Petőfi Csarnokban
Opeth koncert – találkozz a zenekarral!
Opeth - Ghost Reveries
Opeth sztori első rész
Opeth sztori - második rész
Interjú - Peter Lindgren
Opeth, Watch My Dying - Budapest, E-klub
Opeth - Damnation
Opeth – Damnation
Opeth - Deliverance
Opeth - Deliverance
Opeth: interjú Peter Lindgren-nel
Opeth - Madder Mortem - Ellipsis: Párizs, Locomotive - 030209.
Kiadó:
Roadrunner Records
Honlap:
www.opeth.com
myspace.com/opeth
|