Az 1991-ben, Manchester-ben alakult Oasis zenekar a britpop/rock zene egyik legkultikusabb zenekara. Egyáltalán nem a véletlen műve, hogy 2007-ben Brit Awards-on életműdíjat kapott a Gallagher testvérek vezette csapat. Friss anyaggal 2005. óta váratták rajongóikat. Az akkor megjelent Don't Believe the Truth vezette hazájuk eladási listáját, az államokban is a 12. helyig jutottak vele. A most megjelenő Dig Out Your Soul sokkal inkább megosztotta a kritikusokat...
Az Oasis a kezdetektől a nagyság és a vakító gyengeség szemérmetlen keveréke volt. Banális Beatles utalásokkal és garázs rockos riffekkel telepakolt dalaik harsognak az ösztönös nagyságvágytól. Ráadásnak, korábban sokszor csaptak át egyfajta önparódiába, amit nem lehet bájosnak mondani, inkább unalmas klisékkel telepakoltnak.
A Dig Out Your Soul a normálisabbak közül való. Nehezen született meg, de legalább nem lehet paródiának nevezni. De, igazán érdekes dalokat nem tudtak szülni. Néhány igazán izgalmas pillanat van csupán. Ilyen például a Lennon áthallásoktól hemzsegő I'm Outta Time című ballada, ahol Liam méltóságteljes tudott lenni. Leginkább olyanra sikeredett ez az új lemez, mintha egy általános Oasis albumot készítettek volna. Túlsúlyban vannak a középtempós rockos dalok, homályos hallucinogén himnuszokra emlékeztető filozofálgatások.
A Beatles imádat unalmában bájolognak, de legalább nincs harsogó giccs. Inkább ösztönös ismétlése folyik pályafutásuk sikereinek, a lehető legönazonosabb képekkel. Egy biztos: kizárt minden meglepetés! Profi ismételgetett poétikus-unalomszag terjeng a levegőben! Álmos Rock ‘n’ Roll Star álmodozás...
10/6