×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Anno 2009 

Megjelent: 2010. január 19. kedd 00:10
Szerző: pjuan
    Cikkek 

Ary: 2009 volt számomra az első év 2002 óta, hogy nem úgy hallgattam az újonnan megjelenő albumokat, hogy kritikát „kell” írnom róla. Furcsa volt, de jól esett, hogy kényelmesen el tudtam mélyedni egy-egy lemezben, és nem állt sorban mögötte másik öt, amin át kell rágnom magam. A heti 1 lemezes átlag azért így is megvolt...

Deepfreeze: A 2009-es évről is elmondható, ami a tavalyiról: nagyon-nagyon sok lemez jelent meg, és gyakorlatilag lehetetlen minden fontos művet lekövetni. Ettől sajnos kicsit turkáló jelleget ölt a zenehallgatás. Elég csak beletúrni a dzsumbujba és tuti akad valami hallgatható. Nagyobb bánatom, hogy a színvonal is a turkáló felé húz, igazi gyöngyszemet már ritkábban találni, és a dömping miatt nehezebb is. Nagy sírásra azért nincs ok.

Pál Szabolcs: Tavaly ugyan azt írtam, hogy „2008-ban kevesebb kiugró pillanatot adatott számomra”, 2009-re viszont korán sem mondható ez el. Bődületesen erős lemezek születtek mindenféle stílusban, csak úgy kapkodtam a fejem. De számomra mindegyik közül toronymagasan kiemelkedik az Asphyx visszatérő lemeze, old school death metal fanatikusoknak ez talán nem is szorul különösebb magyarázatra...

pJuan: Azt hiszem, hogy nem a 2009-es év lesz a rock/metal közösség legérdekesebb éve mostanában... Úgy gondolom, hogy a gazdasági válság, a kiadók pénztelensége magával vitte a kreatívitást is az agyakból, a kezek-lábak viszont még mindig működtek, így a retro-klasszikus lemezek vitték a pálmát, a második vonalban pedig a középszernél jobb bandák és albumok már arathatták rajongásunkat. Komolyabb említésre méltó változás szinte csak negatív irányban történt...

Zuzup: Az egóm: Először is az újévi kívánságommal kezdem. Minimum (!) a Kék Yuk, vagy a Stc klub mellett szeretnék lakni, de abban a házban, amelyikben most élek, kicsit jobb kerítéssel, fasza keresettel, és a jelenlegi kutyáimmal. Ezzel megvolnánk, tehát a lényegre térek...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



Ary: Nagyon vártam tavaly a Voivod, a Mastodon, a Slayer és a Megadeth új lemezeit. Közülük egyedül a World Painted Blood (Slayer) kapcsán vannak felemás érzéseim; az Endgame (Megadeth) pozitív meglepetést okozott; a Crack The Skye (Mastodon) zseniális, bár kicsivel több disszonanciát én még elbírtam volna; az Infini (a Voivod utolsó albuma Piggyvel) pedig hibátlan lett a maga punkos megszólalásával együtt.

Voltak persze nem várt jóságok ebben az évben is, és én igazán ezekért tudok lelkesedni. Rengeteget forgott nálam például a Chickenfoot projekt (Sammy Hagar, Joe Satriani, Chad Smith, Michael Anthony) első albuma, igazi napfényes rock zene. A Get It Up és a Down The Drain óriási számok. A zenei skála másik végéről, ami nálam a progresszív death metalt jelenti, két ajándékot is kaptam, és mindkettő valamilyen módon a Cynichez köthető. Bár az Obscura német, de a Cosmogenesis lemezen az 1990-es évek legjobb amerikai prog-death hagyományait viszik tovább. A másik új kedvenc az Exivious bemutatkozása volt, ahol az újkori Cynic turnézó felállásából ismert gitáros Tymon és társai tolják nagyszerűen az instrumentális, technikás, jazzes death metalt.

Jóval korábbi anyag, de igazán csak most, hogy a magyar Wikipédián rendbe raktam az AC/DC albumok szócikkeit, fedeztem fel magamnak a Stiff Upper Lip albumot. Remek, húzós blues rock korong, ajánlom mindenkinek, aki az alapokra kíváncsi. És ha már AC/DC, akkor a felejthetetlen budapesti koncertjüket mindenképpen meg kell említenem. Először (és valószínűleg utoljára) láttam őket, óriási élmény volt. Régen buliztam ekkorát, még úgy is, hogy kissé messze voltunk a színpadtól... A koncertlátogatást egyébként nem vittem túlzásba idén, még annyira sem, mint korábban. Annak ellenére, hogy rengeteg banda fordult meg Magyarországon, (talán soha ennyi, válság ide vagy oda). Leginkább a Dürer-kert programjaiban láttam fantáziát, de ősszel két nagy kedvencemet, a Chimaira és az Unearth párosát, az egykori E-klubban (ma Diesel) láttam együtt. Szintén jól esett.

Magyar fronton nagy kár, hogy a Wendigo bedobta a törölközőt, de legalább minőségi albummal (Audio Leash) búcsúztak. Hallgassátok meg, letölthető a csapat honlapjáról! Az év legjobb lemeze itthonról nálam Kátai Tamás nevéhez fűződik, aki Juhász Jánossal együtt megint valami egyedit alkotott a Thy Catafalque új albumán (Róka hasa rádió). A Hungarian Metal Awards révén az utóbbi években jobban odafigyelek a hazai megjelenésekre is, és döbbenetes volt ráébredni, hogy közel 30 új debütáló album jött ki idén magyar hard rock/metal zenekaroktól. Ettől függetlenül a megélhetési zenélés dívik az országban, ahogy én látom. Értsd: gombamód szaporodnak a tribute-bandák, akik a saját dalokkal dolgozó zenekarok elől veszik el a koncertlehetőséget, illetve, hogy régi metalzenészek a nemzeti rock táborhoz dörgölőznek, a politikai hangulatot kihasználva megpróbálnak egy kis zsét összeszedni. Egy másik kiakasztó jelenség úgy globálisan, az önjelölt megasztárok és csillagocskák tündöklése, az, amikor nímandokat olyanokkal emlegetnek egy lapon, mint Freddie Mercury, aki énekesként és zeneszerzőként is hatalmas egyéniség volt. Remélem 2010-ben mindezek a tendenciák nem folytatódnak, bár túlzott illúzióim nincsenek.

Hogy pozitív hangulatban zárjaim írásomat, beszéljünk az újévben várható albumokról, koncertekről. 2010-ben a Nevermore új albumát várom legjobban (a címe alapján egy Dreaming Neon Black típusú anyagra számítok), és tutira ott leszek a májusi magyar fellépésükön az első Metalfest Open Air fesztiválon. Aztán jön a Metallica, őrület van rendesen, de én ki fogom hagyni. Az energia maximálisan bennük van a színpadon a mai napig is, de az utóbbi évek koncertvideói alapján csak fanyalogni tudtam, hogy régi kedvenc dalaimat Hetfield végignyávogja, ahelyett, hogy a régi tökös módon adná elő őket.

Kíváncsi vagyok, hogyan fog zárulni az Anthrax szappanoperája, hogy visszaédesgessék az annak idején a bandából csúnyán eltávolított John Bush énekest. Közvetve ehhez kapcsolódik, hogy a Thrash Metal Nagy Négyese (Metallica, Megadeth, Slayer, Anthrax) idén a Sonisphere fesztiválokon együtt lép fel Európában, ami történelmi jelentőségű esemény a stílus szempontjából. Kár, hogy nem 1990/91 táján történt meg ez. Na, mindegy. Jobb később, mint soha, igaz? Az év nagy dobása nekem egy önálló Machine Head koncert lenne Pesten, már csak azért is, mert a hegyaljás bulijukat legnagyobb bánatomra a meló miatt kénytelen voltam kihagyni. Az új felállású Fear Factoryra is kíváncsi lennék élőben (az új lemezük nem rossz), és remélhetőleg a Slayert szintén sikerül megint elhozni Magyarországra. Régen láttam már őket. Szóval, sok jó zene és jó élmények várnak ránk 2010-ben is, ebben biztos vagyok. Legyetek pozitívak srácok!

Deepfreeze: Nálam a középszer éveként vonul a történelembe 2009. Volt sok-sok jó produkció, amelyek nagyon erősek voltak, de mégsem kiemelkedők. A várva-várt illetve a nagy nevek többsége, alul maradt önmagával szemben. Leginkább talán a Queensryche-ra áll a megállapítás, akik hiába próbálnak valami méltót összehozni, meg sem közelítik régi önmagukat. Lehetnének akár az év csalódása is, ha most tartanánk valahol a Promised land lemez környékén, az utóbbi albumokhoz képest viszont felfelé ívelő szakaszban vannak. Modernebb vonalról a Thornley ült sokáig aktuális albumán, és messze alulmúlták a várakozást. Ők már valóban pályázhatnak az év csalódása címre. Ebből az irányból valamire valót a Puddle of Mudd legénysége mutatott rádióbarát slágerzenéjével. Úgy látszik ők mostanra tanulták meg igazán, mitől döglik a légy.

Az előző munkák alapján többet vártam a Mustasch-tól, reménykedtem egy fogósabb Hardcore Superstar albumban, de leginkább a jó passzban lévő Ted Poley miatt egy dobbantós Danger Danger lemezben, ami sajnos picit felemás lett. A dallamos vonalon ömlöttek az albumok, noha kevés volt a régi nagy név. A sok energikus ifjonc sajnos csak erős átlagot hozott. Kapisgálják a dolgot és ez jó, de a nagy durranás az ő részükről még hátra van. A pálmát az öreg rókák vitték el. A Gotthard ugyan nem mutatott újat, de nagyon megbízható csapatnak bizonyul mostanában, és ezt ezúttal is alátámasztották. Az igazi meglepetést a Cheap Trick dinoszauruszai szolgáltatták. Összerakták mindazt, amivel manapság annyian próbálkoznak. Úgy retró, hogy friss, mozgalmas, és kiváló dallamokkal felvértezett. Említésre méltó a Lillian Axe albuma, akik végre – hasonlóan a Danger Danger-hez – nem a múltbéli dallamaikat dolgozták fel, hanem vadiúj dalokkal jelentkeztek, de a siralmas hangzás miatt nem szállhatnak ringbe a végső elszámolásnál. Volt még egy Europe lemez, akik a modernkori vonalat erőltetik továbbra is, és ez bizony sokaknak bánatot okoz, noha igényesen adják elő magukat. A kategória nyertese azonban a Winger. Az előzőhöz képest egy jóval lazább és egyenesebb zenével rukkoltak elő, ami a rajongótábor biztos támogatását is élvezheti.

Progresszív vonalon a Dream Theater egy annyira már nem várt anyaggal hozakodott elő, amire azt mondhatjuk, hogy „nincs új a nap alatt”, és ez egy prog bandánál bizony nem hízelgő. Ebben a műfajban a fiatalok gondoskodtak a mindennapi betevőről. A Denvetter igen kellemes meglepetést okozott friss hozzáállásával, és vélhetően még maradt bennük annyi potenciál, hogy magasabbra tornázzák magukat. A hagyományos hozzáállást a legjobban szerintem a Transatlantic szupergroupja képviselte, de ez tőlük el is várható. Sajátos stílusával Devin Townsend kétszer is bemutatót tartott. Ki című albuma végre valami újdonságot mutatott a mester kusza lelkivilágából, ám az Addicted már a bevált recept szerint, átlagosabbra sikerült.

A végére hagytam a vitás és megosztó művet. Ez nem más, mint az Alice In Chains hosszú hallgatás után Layne Staley nélkül megjelent korongja. Ahhoz a táborhoz tartozom, amely magasztal. Érett, profi munka, mely nem csupán a múltból él. Ha van év lemeze, akkor nálam talán ez. 2010-ben nem tudom mit várhatunk. A nagy nevek az utóbbi egy-két évben ellőtték a puskaport, tőlük nem várható dömping egy darabig. Reménykedem, hogy a pusmogásból végre lesz valami egy új Ark anyagot illetően, ami eddig leginkább Jorn Lande miatt nem valósult meg. Ehhez az kell, hogy kicsit pihentesse az átlagosba forduló szólókarrierjét, és ne legyen túl elfoglalt a Masterplan-be való visszatérése okán. Leginkább a „hiszem ha látom” kategória izgat a jövőt illetően. Ide tartozik egy új Aerosmith lemez, ami még csak-csak, de egy Van Halen album már fogósabb kérdés. Amire viszont van esély, az egy Pagan’s Mind megjelenés. Őket mindig nagyon várom.

Pál Szabolcs: Ha már az extrémebb dolgokkal kezdtem, akkor haladjunk is ezen a vonalon. Az őrület oltárain áldozva totális telitalálatok még: Impiety, Necrophobic, Acheron, Deströyer 666, Dying Fetus. Ha nem csak a mindent elsöprő pusztítást tekintem, hanem általában véve a sötétebb hangulatot, akkor a Colosseum, a Dark the Suns, a Depressed Mode, és a Geist anyaga nagyon nyerő nálam mai napig, az Ensiferum, a TYR és a Månegarm pedig ismét megmutatta, hogyan kell a pogány zenét felsőfokon művelni. Doomban pedig kétség sem fér a While Heaven Wept elsőségéhez, egyszerűen zseniális, amit csinálnak. Persze a dallamosabb muzsikák esetében sem kell szégyenkezni, hiszen a Flashback of Anger és a Silent Memorial mellett a veterán Kiss és a Grave Digger is nagyot alkotott.

Itthon nem kevésbé volt erős a mezőny, bár jóval több meglepetést tartogatott. A The Moon and the Nightspirit esetében nincs mit magyarázni, önmagáért beszélő remekmű. Nagyon vártam a Bornholm és a Nevergreen új lemezeit és nem kellett csalódnom bennük, a Watch My Dying és Kalapács esetében viszont nem számítottam erre, de mégis nagyon tetszenek. Ellenben kakukktojás a két „csajos” csapat, az extrém metalos Angelus és a gótikusabb vizeken evező Dharma, egy éve nem gondoltam volna, hogy így meglepnek, viszont annál szívesebben pörgetem a korongjaikat. Akárcsak az October esetében, ami ugyan nem annyira az én műfajom, mégis van benne valami, ami miatt újra és újra előveszem. Bár ugyanez igaz Jónás Tamás instrumentális lemezére is, szintén nagyon kellemes meglepetés volt. Ki ne felejtsem a Thy Catafalque visszatérését, amit ugyan nem véleményeztem, de megvettem, ezúton is riszpekt Kátai mester felé. Ja, végül pedig: Mytra – töltsétek le és hallgassátok...

Jó lemezek mellett jó koncertekből sem volt hiány. Hazai bandák közül a Wackor teljesítménye vágott földhöz egy salgótarjáni klubbulin (aaarghhh, ismétlést!), sajnos csak egy ízben volt hozzájuk szerencsém. A Cadaveres és a WMD gárdájához viszont több alkalommal is, de egyszer sem okoztak csalódást. Másra nem nagyon gerjedtem rá, hacsak nem számoljuk ide a Turbo és a Mátyás Attila Band hegyaljás fellépéseit. Ezzel viszont át is eveztünk a fesztiválokhoz, amelyek közül persze, hogy a Hegyalja feszté a 2009 legmetalosabb fesztiválja cím. A Testament, Machine Head párossal mondjuk alapból nem lehetett hibázni. Persze a jóféle tokaji borok semmiféle szerepet nem játszanak e végső értékítéletben... A Szigetet nem minősíteném, megtették már sokan sokféle módon, de az tény, hogy a Faith No More bulija előtt meg kell hajoljak, zseniális volt. Ugyanez viszont nem mondható el az általam meglátogatott harmadik nagy fesztivál, a VOLT sztárfellépőjéről: Manson rettenetes haknizása = életem egyik legborzalmasabb koncertélménye. Persze, fel lehet tenni a kérdést, hogy akkor minek mentem oda megnézni és minek fizettem érte, megvan rá a magyarázat, de az asszony miatt nem publikus... A nagyobb bulik közül a Dream Theater/Cynic varázslata és Hammerfall/Sabaton true metalkodása élenjáró élmény volt. Ha viszont ki kellene emelni a „leg-leg” koncertet, akkor az a Nunslaughter és a W.A.S.P. bulijai lennének, előbbi death metal legenda hazai felbukkanása valóságos csoda, utóbbi pedig egy nevéhez méltó rock’n’roll partyt csapott. Végül, de nem utolsósorban, a Fueled By Fire/Bonded By Blood thrash estjét is megemlíteném, felejthetetlen időutazás volt a Bay Area legszebb korszakába.

Csalódás szerencsére nem nagyon volt, legalábbis már nem nagyon fogok fel annak semmit. Mert hát mi van akkor, ha ez vagy az a lemez nem tetszik? Semmi, majd tetszik más. Persze azért bosszankodtam dolgokon, mint pl. az új Slayer, de még inkább azon, hogy az év utolsó három hónapja el volt átkozva koncertek szempontjából, sikerrel maradtam le néhány, számomra fontos buliról: Municipal Waste/Drünken Bastards, Morbosidad, Entombed/Merauder, Stygian Shadows Feszt. Remélem jövőre nem folytatódik a tendencia, mert január közepétől igen változatos programnak nézünk elébe, valószínűleg mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet. Lényegében ezt várom az idei évtől is: minél több jó lemez (az új Overkill már itt is van, hehe), minél több jó koncert. Meg hogy Dio mester felépüljön a betegségéből.

pJuan: 2009-ben minden rock pálmát learatott a U2 friss albuma! Minden fronton... Ügyes, túlzásba is vitt marketinggel és azzal, hogy a megjelenéskor minden fontos eseményen fellépést vállaltak. 2009-ben ők keresték a legtöbb pénzt, hazánkat ismét kihagyó stadion turnéjuk pedig a legsikeresebb volt az évben... Az különben, hogy a friss lemezük egyáltalán nem volt olyan érdekes, már senkit sem érdelkelt... Ajándékba kapták, hogy az amúgy évek óta a rockot mozgató brit rock közösség a garázs-indie-punk fúziós világról áttért az elektronikus fúzióra, így a U2 szinte egyedül vitte a hátán az érdeklődésünket... A korábban nagy ágyúnak számító Muse albuma sem volt elég fajsúlyos... A Depeche Mode unalmasabbra vett lemeze az elektronikus világot próbálta kordában tartani, de voltak ők ennél sokkal jobbak is...

Ahogy 2008-ban az AC/DC, úgy 2009-ben a KISS volt a nagy retro-klasszikus durranása az évnek! A Sonic Boom igazán jó album lett! A KISS, azt hiszem teljes mértékben kiszolgálta vele milliónyi rajongóját! Rajongóként nem kérdés, hogy 2009. legfontosabb rock albumát készítették el az old-boys fiúk! Ma már azt is tudjuk, hogy 2010-ben eljönnek hozzánk ők is... A retro uralkodását jelzi, hogy dolgozott 2009-ben a Creed, a Lynyrd Skynyrd, a Foreigner és még a Living Colour is, turnézott a Faith No More, a Limp Bizkit és a Mr. Big is... Modernebb dallamok frontján egyedül a Red zenekar Innocence & Instinct albumát emelném ki! Nem kérdéses, hogy a különböző keresztény rock díjátadókon kinek fogok szurkolni! A Mars Volta aktuális lemezét agyon ütötte az érzés, hogy gitárosa milliónyi félkész cuccal árasztotta el a boltokat...

Keményebb metal fronton a Slayer és a Megadeth nyomta ki magából amire képes volt, nagy meglepetést egyik sem okozott... A Black Sabbath-ot egy ideje Heaven & Hell-nek hívják, új dalaik jók voltak, de nem lennének kizárólag velük olyan nagy legendák, mint amekkorák egyébként... Ha lenne olyan díj, akkor 2009-ben a Dream Theater kaphatná meg a legmegbízhatóbb metal sztár címet, de ezzel el is mondtam mi velük a legnagyobb baj: elfelejtettek progresszívek lenni... A komolyzenével fúzionáló követőik közül az Adagio és az Epica is érdekesebb lemezt adott ki... Stoner fronton a Mastodon az úr, dark-ambient fronton a Katatonia. Mind a ketten biztosra mentek ebben az évben...

Említsük meg a nagy égéseket is! A Franz Ferdinand érdektelen lötyögése az egész brit rock-indie közösséget magával rántotta. Bruce Springsteen túl sokat politizált, de a támogatott új elnök, ígéreteivel ellenére még mindig és egyre nagyobb számban háborúznak az amerikaiak. Blamázsnak gondolom a Queensryche lemezét, akik annyira az első ligába akarnak kerülni, hogy már aktuálisak is akarnak lenni... de ez sem sikerült... A legnagyobb bukás, azt hiszem nem vitás, hogy Chris Cornell szóló lemezéhez kapcsolódik, aki szerintem a Scream-et nem is gondolhatta komolyan, annyira rossz lett... Akkorát bukott Marilyn Manson, hogy a dolog már a kiadóját is kiakasztotta... Nagy dirrel-durral bemutatkozott a Chickenfoot szupergroup, a dalaik viszont még csirke-kajának sem voltak elég erősek... A Them Crooked Vultures szupergroup Zeppelin-zenéje sem rombolta le a kétségeket... Legvégül a Bon Jovi azt gondolta magáról, hogy ők együtt a U2 és Springsteen, de persze tévedtek! Nem sokszor lesz többet Queen + Paul Rodgers együtt felírva. Érdektelenség okán feloszlott a Thunder, a Metal Church és a Hanoi Rocks... A puncizó Rammstein is inkább zenét kellett volna, hogy írjon, mint klipet készítsen...

Érdekes hír, hogy a NU metal hullám kihalt... Viszont a retro-kényszer feltámasztani látszik a grunge-hullámot, a Pearl Jam sikere és az Alice in Chains lemeze és nálunk is járt turnéja után, 2010 elején a Soundgarden feltámadása is aktuálissá kezd válni!

Itthon olyan érzése van az embernek, mintha 10 éve semmi sem változna. Az ügyes fiatal zenekarok maximum 100 embert érdekelnek, pedig a nagy öregek csak kínlódva bírják tartani magukat a műfajuk élmezőnyében...

Zuzup: Lemezkiadás, koncertek, fesztiválok, ismert, és új bandák jelenléte. Kiváló felhozatal! A 2009-es év még tovább nemesbítette a rock és a metal műfaját. Csak hogy ez nem ilyen egyszerű. Az idén talán még több zenekar adta fel, mint tavaly. Példának a Wendigot hozom fel, akik ennek ellenére megjelentették az Audio Leash-t letölthető formában. Egyre nehezebb a hazai társulások helyzete. Sajnos. Emiatt túl sok szót nem is vesztegetnék a külföldi zenészekre, azt meghagyom a többieknek, illetve pár csapatot azért mégis megemlítenék a későbbiekben. Véleményem szerint egyébként is túl nagy hangsúlyt kapnak a külföldi művészek, ami éppenséggel nem baj, egészen addig, míg a mi „gyerekeinket” is dédelgetjük. Márpedig kell őket támogatni minden módon – más országok is ezt teszik -, ahogyan lehetőségünk van rá, ne kerüljenek még nagyobb szarba, különben az Anno 2010-ben már csak sírni fog a szánk a szép emlékű hazai zenekaraink zöméről... Én majd akkor áradozom róluk, amikor ők is ennyit írnak a mieinkről. Félre értés ne essék, hiszen nekem is vannak a határon túlról nagy kedvenceim. Hülye nézeteket vallok, bocsássa meg nekem mindenki, ha meg nem, így járt. Már nemigen változom. Számomra a leghíresebb zenész is ugyanolyan ember, mint bárki más. Csupán ő a zenében király, mások meg másban – bár lehet, hogy az a kutyát sem érdekli. Soha nem kértem még senkitől autogramot. Amolyan nyálas módon az erre való válaszom az, hogy majd akkor kérek, ha ő is kér tőlem. Én jó munkaügyes vagyok, a szakmámban ismert és elismert, kár hogy ezt a leszarják.

Egyébként sem fárasztanám azzal a művészt, hogy az én idióta autogramkérésemmel foglalkozzon, amikor ezerfelé van az agya, és alig várja, hogy hazaérjen a normális emberek közé, ahol nem fárasztják ilyenekkel. Pont, mint én - a munkám során, annak ellenére, hogy imádom és boldogan teszem, amit kell, mégis itthon a jobb... Különben meg dilemma, mert ott is jó, de hiányoznak a kutyáim. Másoknak is oka van, miért jó haza menni. Egy esetben képezett ez kivételt, a Charonnál, de azt Pál Szabi zsírozta le egy cd-vel. Imádom a csókát! Ennek ellenére természetesen örülök neki, ha olyan lemezt kapok, amit csak úgy – kérés nélkül – aláír egy banda, de ez más. Magától tette, nem én zsibbasztottam vele. Itt van vége a bevezetőmnek. Nézzük elsőként, hogy ebben az évben mely előadók koncertjei voltak rám kifejezetten jó hatással:

Aetrigan (Hatásos!), Bácsörcser (He-he Jön a cápa!), Blizard (A jövő), Checkpoint Charlie (Profizmus), Éjfény (Akarat), Gedeon (Imádom az Egy napot, hallgassátok!), Locust On The Saddle (Őstehetségek), Peacetones (Arat a Ganxta Hit!), Toscrew (Még mindig döglöm az Elmúlás hajnaláért)... Nos, az idén – lesül a pofámról a bőr -, de nem voltam WMD-n. Minimum giotin járna érte... A külföldi előadók közül csupán öt albumot emelnék ki: Rammstein – Liebe ist für alle da, TYR – By the Light of the Northern Star, Aeon Zen – A Mind’s Portrait, Malefice – Dawn of Reprisal, A Tribute to Summoning - ...And In The Darkness Bind Them. Legutóbbiról azt kell tudni, hogy 13 zenekar fel/átdolgozása hallható rajta a világ minden tájáról. Summoningék legkitűnőbb nótáit pakolták rá, van, amit kétszer is.

Hogy mit is nyújtottak nekünk az itthoniak? Tyű... Azannnya! Sokat! A határon túli magyarokat is idesorolom. A számozás nem az általam jelölt sorrendet jelöli, hanem ahogyan eszembe jutottak.

1. Hobo. Az idén napvilágot látott a Circus Hungaricus, aminek nagyon örültem. Földes kiteljesedése ez az anyag. Régi nagy kedvencem, hiszen már az anyatejjel szívták magukba a gyerekeim is. 2. Deák Bill Gyula oly sok idő után végre megjelentette A Király meséit. Már nagyon vártam az új kiadványt... 3. DalriadaArany-album. Az év egyik legművészibb metal kiadványa. Ettől függetlenül a Szelekről a Mégegyszer-t nehéz lesz felülmúlniuk. 4. Watch My Dyingéknak hála hallgathatjuk a Moebiust. 5. A lakótelepi metal legfaszábbika az MWSNone of Them Will Cross. 6. TankcsapdaMinden jót, 7. AvatarA szabadság felé, 8. CarcharothUrdung, 9. OctoberMélységi mámor, 10. Bridge To SolaceHouse of the Dying Sun, 11. Wall StreetIndulunk!, 12. VégletekÉlő-Életlen, 13. Keeper of DreamsTaste Smashed ti Pieces, 14. The IdoruFace the Light, 15. TherionThe Miskolc Experience, 16. Green PathNo More Lies, 17. SiculicidumUtolsó vágta az Univerzumban, 18. A Hungarian Tribute To BathoryTurulheart, 19. Blind MyselfBudapest, 7 fok, eső, 20. GuiltheeLustration, 21. DisztraktorTrú Agrár Metál Forevör, 22. EktomorfWhat Doesn’t Kill Me..., 23. WendigoAudio Leash, 24. VirrasztókAz emlékezés órája, 25. Vale Of TearsIlldisposed Inner Interest, stb...

Nem árt tudni, hogy a fent említett Aeon Zenben fordult meg a mi Bodor Máténk (pl.: Lost Symphony). Kitérnék a 2009. évet illetően más témára is, mert számomra a legklasszabb sorozatokat bcsaba írja mai napig. A legűberebb lemezismertető pedig pJuan gépén született: MaleficeDawn of Reprisal. Az éves internetes összesítés atyja: Ary. Van még pár írás, amit szívesen kiemelnék, akár Jazz tanulságos írásait, vagy például Pál Szabi és Dionysosrising stáb TYR lemezismertetője. Igazán érdekes, ha egymás után olvassa el az ember. Kár, hogy TYR-ék nem értenék...

Na de! Ami aztán végképp visz nálam mindent, az három írás a Dionysosrising stábtól. Ezek Király István & G-Jam Project, az Ossian – Egyszer az életben, és a Pokolgép – Koncertlemez. (Szerintem keveseknek adatik meg, hogy annyi rock katonái feldolgozást hallgasson meg, mint személyem... Tudni illik a környezetemben lévő kezdő heavy bandák zöme eljátszotta egy-egy fellépésén kétszer is a sikerre való tekintettel. Imádja a közönség mai napig vidéken, és ez tagadhatatlan.) Visszakanyarodva: Valódi élményt nyújtottatok az idén is srácok, kurva jókat írtok, és ez nem csupán a saját véleményem, hanem az oldal olvasóinak visszajelzése is! Köszönöm ezt az évet az összes hazai zenekar munkájának, és a Passzion minden publikálónak. Ezek szerint mégiscsak örökké tanulni vágyom, tehát olvasni is szeretem a gondolataitokat – a zenészekét is, és a tiéteket is. Ölelet! :)



rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Anno 2008

2009-02-04 18:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet













Klipmánia