A zúzda muzsikák mellett azért dallamosabb vonalról is csak elkezdenek szállingózni végre az idei anyagok. És honnan máshonnan kapnám az első ilyen korongot, mint egyik kedvenc kiadómtól, akik istállójában szinte kivétel nélkül remek zenekarok sorakoznak. Az ezredfordulón alakult finn banda a melodikus/neoklasszikus metal mellett kötelezte el magát, és már 2005-ös debütálásukkal (Primal Exhale) sikerült felhívni magukra a figyelmet.
A neten visszakeresve ezzel kapcsolatban is dicsérő hangvételű kritikákra lelhetünk, a három évvel ezelőtti Waterlines pedig még pozitívabb fogadtatásra lelt. Azonban fenti jelző ide vagy oda, nem teljesen vegytiszta a dolog, hiszen a melódiák mellett a power metalos és a progresszív elemek is szerepet kapnak zenéjükben. Kicsit úgy, mint teszi azt a Stratovarius, a Sonata Arctica, vagy éppen a Nocturnal Rites. Ezek ugyan csak viszonylagos hasonlítási lehetőséget jelentenek, mert legalább annyira különbözik mindegyiktől, mint amennyi közös pont van zeneileg.
A halálosan precíz előadásban tolmácsolt és kiváló soundba ágyazott (a Watercastle stúdió érdeme) tizenegy szerzemény nem az innovatív megközelítéséről lesz híres, azonban az elődök munkásságából tanulva egy nagyszerű melódiákkal átszőtt és felettébb szerethető lemezt hoztak össze finn barátaink. Már a nyitó Enter A Life refrénjét is könnyedén lehet dúdolni két hallgatás után, azonban az első igazán nagy dobás a Sun Stones. Messze az egyik legkiemelkedőbb nóta, amiben némi keleties dallamvilág is feltűnik, Jarmo Pääkkönen énekes pedig talán a legjobb teljesítményét nyújtja itt, noha összességében sem érheti panasz a srácot. Hasonlóan lendületes dalokat kapunk még párat, pl. Bring On The Storm, Lifetime, de persze visszafogottabb témák is akadnak. Erről a vonalról a The Flags In Line, és az „elengedhetetlen” lírai A Walk On A Broken Road említhető meg, valamint másik nagy favoritom, a Quicksilver. Ez utóbbi viszont számomra is meglepetés volt, hiszen meglehetősen egyszerű témája zeneileg nem lehetett nagy kihívás a csapatnak, de talán pont ez a zsigeri megközelítés teszi ennyire hatásossá.
Talán nem a legeredetibb, de kétség kívül minőségi munka, amit szívesen hallgattam az elmúlt időben. Dallampártiaknak ajánlott próbát tenni vele.
8,5/10