×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Hobó interjú 1986 (II. rész) 

Megjelent: 2010. szeptember 22. szerda 00:00
Szerző: bcsaba
    Rockmúzeum 

A HBB közönsége mindig is sokrétegű volt, de tömegbázist a "fekete bárány" és a "kopaszkutya" időszakban elsősorban tizenévesek adták, akik a felnőtt korba érkezéssel fokozatosan elmaradoztak a zenekar mellől. Én úgy gondolom, hogy a HBB dolgaira mindig is az egykori "beatnemzedéknek" kellett volna odafigyelni. De hová lett ez a nemzedék, s egyáltalán beszélhetünk-e nemzedékről?

Ma is vannak a koncerteken 13-14 évesek is. Ma a Mókus örs inkább Dolly Rollra jár, vagy Első Emeletre, nem a földszintre, vagy a föld alá. Az én nemzedékem elsősorban gyermekein keresztül kapcsolódik a műfajhoz, elviszik a kicsiket Koncz Zsuzsához, hogy hallják a Micimackót. A "Mesél az erdő" egy teljesen más világ...

Sokuknak a HBB egy "csöveszenekar". Az igazi felnőtt bluesrajongók pedig lenézik a tiniket. "Ugyan, Hobókám, ezek a pisisek mit tudnak a Tobacco Roadról?" - mondják, és csak ritkán jönnek el. Felnőttünk, és mi lett velünk? Nehogy azt higgye valaki, hogy győztünk. Vagy, hogy én győztem. Nemzedékem? Már az is egy nagy dolog, hogy nemzedék voltunk. Gondolom, az utánunk következők is azok. Mi nem akartunk apáinkra hasonlítani, remélem, megtagadni nem fognak. Egy biztos, mi sem voltunk NAGYOK. És hogy én egy "nagy öreg" vagyok, vagy az egyik "utolsó mohikán"?



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



Nézz meg engem pénteken délelőtt a nyugdíjasok tévéműsorában! Lassan odavaló vagyok. A hatvanas éveimben presszókban énekelem majd a Közép-európai hobo bluest, vagy a Hajtók dalát. Ollé. Bölcsesség? Türelem? Mi köze ennek a rock and rollhoz? Ennek ellenére elmegyek a nyugdíjasklubba és válaszolok a kérdéseikre. Bárkinek a kérdéseire válaszolok. Ez a dolgom.

"Remélem a sírban fekszem/Mielőtt még megöregszem" - ezt énekelte a Who 1965-ben, "My Generation" cím alatt. Az én nemzedékem. Pete Townsend (The Who) ma is játszik. Mick Jagger 40 éves korában röhögve énekelte a Satisfaction-t, és már látom magam előtt, ahogy az ezredforduló szilveszteri műsorában 8 milliárd néző előtt rángatja annak az üzekedő szuka, Tina Turner bugyiját. Hát a mi nemzedékünk lerángatja, ha kell. De már nem is nagyon kell. Ezt értük el és ez nem kevés. Ugyanis nem öltünk meg senkit, vért nem ontottunk, mert szerencsére nem kellett. Egyébként bevallom, tartozom a nemzedékemnek egy könyvvel, ami felnövekedésünkről és a zenével való találkozásunkról szól. Futok is évek óta előle.

Szóval nem tartod győztesnek magad?

Nem, csupán túlélőnek. És még mindig nem roppantam össze.

Változott-e a helyzet azóta, hogy a zenekar levedlette a címkéit, és elkészítette a Vadászatot?

Sokan, akik csak a ritmus és a "férfias zene" miatt - hoppá! - jártak a bulikra, lemaradtak. Azt mondják, nem vagyunk olyanok, mint régen. Remélem is, nem akarom a Belladonnát, vagy a Mata Harit ismételgetni éveken keresztül. Helyettük olyanok jöttek elsősorban, akiket az érdekel, amit csinálunk. Nem a zenészek miatt jönnek. Kevés lány maradt, de a blues sohasem volt nőies műfaj. Na meg mi sem a 14 éves lányok libidójának játszunk. A fiúk kitartóbbak, és tudják, mi a vadászat. Hiszen gyakran ők is vadásznak, vagy rájuk vadásznak?

Van-e összefüggés a kortársi művészetek munkái és a HBB között?

Nem igazán. Az én nemzedékem legjobbjai nem a rock and rollban gondolkodnak. Én mindenesetre figyelem - olvasom, hallgatom, megnézem - őket. Sok barátom van köztük és ők is tudnak a dolgainkról. A rock a hatvanas évek végén összekapcsolódott a társművészetekkel, kölcsönhatás jött létre. Ma már a zene ismét egydi úton jár, de nekünk meg kell tanulnunk a stúdiómunkán kívül a dramaturgiát, a video- és filmtechnikát, a színpadi mozgást, a beszédet, stb... Szeretnék csinálni egy igazi rock and roll filmet, de egyedül. Úgy értem, rendező nélkül. Hogy valóban rock and roll legyen és ne egy lila rendezői egofilm. Esterházy, Dobai, Spiró, Nádas, Bereményi nagyon fontosak. Bereményivel egyébként is húsz éve barátok vagyunk.

Ezek az írók sok vihart kavartak eddig, és a társadalom sem eléggé toleráns a felvetődő művészi és társadalmi problémák iránt. Ezt bizonyítja az Esztrád megjelenése utáni reflexiók sorozata.

Vannak olyan szintek, ahol már az öniróniát sem fogadják szívesen. És olyan megnyilvánulások is, amelyek nemcsak produkciót, de a mondanivaló jogosságát is megkérdőjelezik. Csak egyféle mondanivalót fogadnak szívesen, a kritikátlan ujjongásét. Az Esztrád is idegesít egy csomó mindenkit. Mindezek ellenére dolgozni fogunk tovább. Írok dalokat, hogy előadhassam őket. A lemez másodlagos. Amíg a koncerteken szabadon dolgozhatok, játszani fogok. Persze, ha lesz mondanivalóm. Későn érő gyerek vagyok. Mindennap felfedezek valami újat, ami tetszik, vagy dühít. Új embereket ismerek meg. És amíg anyagilag sikeres lemezeket tudunk csinálni, még szabadabban dolgozhatunk művészi értelemben.

Nem érinti-e az alkotómunkát a tagcserék sorozata?

Nem, 1985-ig a dalokat ketten írtuk Egonnal. Most Fusch Laci és Tóth Janó is beszállt, olvashatod a borítón. Szegény Döme viszont csak egy dobos. Neki az "előnyös testtartás" marad. De remélem, ő azért marad! Amin keresztülmentünk, nem irányváltoztatás, vagy pálfordulás. Erősen kanyarodni csak a Kopaszkutya után kellett. Az egész HBB-pályafutás folyamatos mozgás, vagy ámokfutás?

Most a nyalókák állnak a tetőn, mint azelőtt az őszinte-kőkemények. De mi volt, mi van és mi lesz a blues-zal? Nem a néger blues-zal, nem az angol blues-zal, hanem a mi bluesunkkal? Ami rajtunk múlik, megtesszük. Nem a szerző a fontos, hanem a dal. Legyen meg mindenkinek a maga bluesa. A blues olyan, mint Te vagy. Nem Te csinálod a bluest, ha megtaláltad, hanem ő téged.

Rohadt dolog. Nincs menekvés. Aki bluest játszik, teljesen kiadja magát. A HBB közönsége a 8 év alatt lényegében többet megtudott a zenekarról, mint amennyit mi szerettünk volna elárulni. Az emberek estéről estére végignézik, hogy megdöglesz. Vagy abba, hogy összejön, vagy abba, hogy nem. Mint a szerelem. Gyalázatosan nehéz dolog bluest játszani zenekarban. Most öten vagyunk, de hogy mindenki ugyanott kezdje az estét, ahol a másik és ugyanott fejezze be, majdnem lehetetlennek látszik hét órakor. Gyere el, nézz meg minket 11 után!

Szerintem ezt nem bírták azok a fiúk, akik ma nincsenek velünk. Nem bírták, vagy egyszerűen nem vették észre. És most olyan egyszerű lenne bántani őket. Pedig nem történt semmi más, csak valami nem sikerült. Hogy ki volt a hibás? Nem a blues. Sose játssz együtt olyan emberekkel, akiknek nem ismered a feleségét és a gyerekeit! Miért csak a szesztestvéreket és a kurvákat látni az öltözőkben? Nálunk is volt így.

Ezek a népek, akik most a HBB-ben vannak családos férfiak. Sokat játszunk egymás gyerekeivel. Minden HBB-gyereknek a könyökén jön ki a következő duma: "Nagyon vigyázz, mert felmegyek hozzátok és tisztességesen elkaplak!" Fejből tudom, melyiknek hányasa van magatartásból és oroszból. Középkorú bluesjátékosok bandája vagyunk. A legfiatalabb 33 éves, az agg ripacs 41.

Régen is egy kör volt a banda. De az átlón túl egyedül álltam és mosolyogva néztem át a másik oldalra. Bill, vagy Pálmai Zoli visszanevetett. Szerettük egymást. Bill hogy tudott nevetni a szamócasapkával a fején... Most is egy körön belül állunk, de nincs középen választóvonal. "Mindenki benn van? Mindenki benn van? Az előadás kezdődik nyomban!"

Az interjú I. része ITT!

Sebők János (Megjelent a Rock Évkönyv 1986-os számában)

www.rockmuzeum.ini.hu (2010.09.22.)

rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Bergendy - kislemezek 05.
A Bergendy következő EP-je ismét önálló felvételeket

Tovább...
Bergendy - kislemezek 04.
A következő kislemezen a Bergendy együttes Zalatnay Saroltával közösen hallható.

Zalatnay Sarolta 1962 és 1964 között gyakran fellépett a Scampolo

Tovább...
Piramis együttes (Pesti Műsor, 1975)
Bár a Piramis már fél éve működött, amikor Révész Sándor belépésével létrejött a klasszikus felállás, a zenekar első korszakáról

Tovább...
Bergendy - kislemezek 07.
A következő EP két dalában a Bergendy Zalatnay Saroltát kíséri, a másik két dal pedig önálló, zenekari

Tovább...
Bergendy - kislemezek 06.
Szántó Erzsi kislemezének A-oldalán a Bergendy együttes kísér. A dal címe You're My World, ami eredetileg Umberto Bindi olasz slágere volt, de a Bergendy

Tovább...












Klipmánia