×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Marillion - Sounds That Can't Be Made (2012) 

Megjelent: 2012. szeptember 17. hétfő 00:05
Szerző: pjuan
    Lemezismertetők 

A Marillion 1979-ben, Aylesbury-ben (Buckinghamshire, UK) alakult progresszív rock zenekarként. 10 év közös munka után énekesük, Fish távozott, átadva a helyét Steve Hogarth-nak, akivel 1989–óta nagyban átalakult zeneileg a csapat. A hangzásuk eltolódott egyfajta alternatív-epikus pop-rock felé, mely folyamat a mai napig tart...

Hosszú szünetről térnek most vissza, hogy 17. stúdió albumukat, a Sounds That Can't Be Madet elénk tárják. Utoljára 2009-ben volt lemezük Less Is More címmel, azóta szólóban Pete Trewavas ismét Transatlanticozott kicsit, illetve Steve Hogarth is kiadott közös elektronikus lemezt Richard Barbierivel... Most viszont mindenki újra a fedélzeten...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



Az új lemezen nyolc dal szerepel, amiből három tíz perc feletti, nagy epikus műnek tekinthető... Összességében az eddig megszokott modern-kori Marillion hangzásának a finom eltolódását, tovább fejlődését hallhatjuk, ami a megszokott finomkodó és dallamos éneket, illetve az azt színesen aláfestő zenét jelenti, többnyire szellős és visszafogott, de mégis erőre is képes hangszerelésekkel, kevés és finom gitár-témákkal, meg sok-sok szintetikus elemmel, szőnyeggel, szólóval, az érzelmi csúcsokra még monumentálisra témákat is készítve... Mindezt a megszokott intelligenciával van tálalva, abban az elegáns kivitelben, amit Steve Hogarth érkezése óta megszokhattunk...

Ennyit keretként, mert ennél némileg többről is szó van... A 17 percben nyitó Gaza egyes részei ugyanis messze túl mutatnak ezen a megszokott kereten... Kapunk ugyanis pár komoly indusztriális-rock falat is, amikből úgy tűnik, hogy a Richard Barbieris szóló produkció sajnos nem múlt el nyomtalanul... Ez a nyitó dal így keményebb és modernebb lett, mint megszokhattuk, valahogy nem is áll össze kerek-egész dallá szerintem, részekre-darabokra hullik, amikben akad pár nagyon érdekes momentum is...



Aztán jön a címadó Sounds That Can't Be Made ami sokkal visszafogottabb, de a gitárt itt is túl sokszor szorítja a háttérbe az ambient elektronika ömlengése, ami amúgy itt is jól működik Hogarth dallamos szövegelésével, de hol és miért marad el a gitár? A Pour My Love még ennél is jobban belassít, átmegy romantikus news wave-be, balladába, amiből csak egy igazi slágeres refrén ének-téma melódiája hiányzik... A Power a folytatás, ismét nagyon kevés (és ami van, az is inkább felesleges tűnő) gitárral... Ez is egy ballada, zongorás ömlengés, ambient színesítéssel és megpörgetett érzelmi csúcsokkal, amik persze nagyban fokozzák az élvezhetőséget...

A Montréal 14 perc körüli epikus mű... Lassú és vontatott ambient nyitányt kapunk, amire szinte dallamtalanul ráénekli a szöveget Hogarth... Majd felpörög, a felénél ismét vissza pörög a dal, hogy a basszusgitár vezetésével valami ősibb prog-rock is helyet kapjon benne... Ezek után mi jöhetne más, mint egy halk dal, az Invisible Ink lassú, zongorás és vontatott, lassan felnyíló dal, hogy a felénél monumentális karácsonyi zenévé válhasson... Minden tekintetben tipikus Hogarth az ének ömlengése, ami tapintható melódia-nélküliség számomra mostanra teljesen kiüresedett és unalmassá vált...

Zárásnak két dal maradt... A majd 7 perces Lucky Man, amiben végre van pár pillanat gitár, igaz a jól megírt blues-szerű riff olyan gyorsan tűnik el, ahogy jött... Átadva a helyét a dallamtalanul szövegelő ömlengésnek... A záró tétel a hosszú és unalmas The Sky Above The Rain... Üveghangok, csellók és zongora közben énekel ismét karácsonyi módra ünnepi dalt énekesünk, pontosabban szinte melódia nélkül kántálja el nekünk a szöveget, szinte-fejhangon a főhősünk...

Hát, hát... A csapat az Anoraknophobia (2001) és a Marbles (2004) lemezeket emlegette előzetesen, én nagyon messze érzem őket attól a színvonaltól! A helyzet az, hogy egyszerűen ráuntam arra, hogy Hogarth képtelen normális és megfogható melódia énekelni... Ráuntam, hogy csupán elsírja a bánatait... Érzem én most is a hangján a súlyt, ami a vállát nyomja, de nekem elegem lett a kínlódás megértéséből! Azt sem tudom elfogadni és megérteni, hogy egy ennyire zseniális gitárost, mint amilyen Steve Rothery, miért kell teljesen elnyomni... Az összhangzásban szinte csak háttér szerephez juttatva a gitárost, aki fel-fel tűnik a hangszerével, próbál küzdeni az elektronikus felhőkkel és szőnyegekkel, de valahogy soha nem jut főbb szerephez... mindig félre van állítva... Pedig, hát hatalmas potenciált söpör így el maga elől Hogarth, aki nagyon úgy tűnik nekem, hogy mára egyszemélyes ura és parancsolója lett a zenekarnak... Még Mark Kelly billentyűs is csak teszi alá a szépet, követi mestere hangsúlyait, érzelmi frászait, utasításait... Ez így együtt sok-sok dimenziót elvesztegető produkciót eredményez, ami nagyon nagy hiba szerintem!

10/5.5




Track lista:

01. Gaza - 17:31
02. Sounds That Can't Be Made - 7:16
03. Pour My Love - 6:02
04. Power - 6:07
05. Montréal - 14:04
06. Invisible Ink - 5:47
07. Lucky Man - 6:58
08. The Sky Above The Rain - 10:34

Közreműködő zenészek:

Steve Hogarth (And Richard Barbieri) - ének, billentyűs hangszerek, gitár, percussion
Steve Rothery - elektromos és akusztikus gitár
Pete Trewavas (Transatlantic) - basszusgitár, gitár, samplerek, effektek
Mark Kelly - billentyűs hangszerek, vokál, programok, samplerek, effektek
Ian Mosley - dob, percussion

Lemezeik:

1983 - Script for a Jester's Tear
1984 - Fugazi
1985 - Misplaced Childhood
1987 - Clutching at Straws
1989 - Seasons End
1991 - Holidays in Eden
1994 - Brave
1995 - Afraid of Sunlight
1997 - This Strange Engine
1998 - Radiation
1999 - Marillion.com
2001 - Anoraknophobia
2004 - Marbles
2007 - Somewhere Else
2008 - Happiness Is the Road
2009 - Less Is More
2012 - Sounds That Can't Be Made

koncertek:
1984 - Real to Reel
1988 - The Thieving Magpie
1996 - Made Again
2002 - Anorak in the Uk
2005 - Marbles Live
2008 - The Early Stages 1982-1987

válogatások:
1986 - Brief Encounter
1988 - B'Sides Themselves
1990 - From Stroke Row to Ipanema
1992 - A Singles Collection
1993 - Marillion Music Collection
1996 - Kayleigh
1996 - Essential Collection
1997 - The Best of Both Worlds
1998 - Kayleigh: The Essential Collection
2000 - The Singles '82-88'
2002 - The Singles '89-95'
2003 - The Best of Marillion
2003 - Warm Wet Circles

egyéb kiadványok, cikkek:
Smoke (live, 2006)
Popular Music (2005)

Marillion - Marbles Tour 2004: Bécs, 2004. május 19.
Marillion - koncertbeszámoló (2003-01-11)
2007. május 25. - Petőfi Csarnok

Kiadó:
Ear Music
Honlap:
www.marillion.com
www.stevehogarth.com




rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Marillion - F.E.A.R. (2016)

2016-09-11 00:05:00





 

Ajánló









Ez is érdekelhet

The Dead Daisies - Burn it Down (2018)
A 2012-ben alakult ausztrál-amerikai Dead Daisies - a folyamatos tagcseréje közben - mára az egyik legjobb XXI. századi hard rock zenekar lett. 2016-ban

Tovább...
Al Di Meola - Opus (2018)
A 63 éves Al Laurence Di Meola nem csak New Jersey, de az egész világ egyik legfontosabb gitárhőse. '74-től futó - a Return to Forever-ben kezdődő - latin-orientált fúziós jazz

Tovább...
Royal Hunt - Cast In Stone (2018)
A dániai Koppenhágában, '89-ben alakult Royal Hunt legutóbb 2015-ben adta ki a Devil's Dozen című sorlemezét, amiről kétszer is írtunk annak idején. (Azóta a 2017-ben

Tovább...
Angra - ØMNI (2018)
A brazíliai Sao Paulo-ban, '91-ben alakult Angra hazájának első számú prog-power metalos csapata... A formáció kilencedik sorlemeze az ØMNI, ami egy latin szó és magyarul mindent jelent. A

Tovább...
Marco Mendoza - Viva La Rock (2018)
Az 54 éves mexikói-amerikai Dead Daisies basszusgitáros, Marco Mendoza Dániában készítette régóta várt harmadik szólólemezét, a Viva La Rock-ot, amit március 04-én

Tovább...




Koncertek 2018. május 22. és 2018. június 07. között:









Klipmánia