Led Zeppelin - DVD (2003) 

Megjelent: 2013. január 09. szerda 12:05
Szerző: bollokcs
    DVD ajánló 

Idén lesz 10 éve, hogy ez a kiadvány a boltok polcaira került és egy hatalmas tátongó űrt töltött be a Zepper-társadalom életében. Jimmy Page már a zenekar aktív évei alatt tervezte egy koncert-antológia elkészítését az addigi felvételekből, de ez végül nem jött össze. 1976-ban, a Robert Plant balesete miatti kényszerleállás alatt végül a Presence stúdióalbum mellett, nagy nehezen "összegányolták" a The Song Remains The Same koncertfilmet és albumot, de ez után majd 20 évig nem jelent meg semmilyen élő anyag. A helyzetet valamelyest enyhítette az 1997-es BBC Sessions válogatás, de a mozgóképes anyagok tekintetében továbbra sem volt előrelépés, miközben az ebben az évben kihozott Whole Lotta Love promó videó képkockáiból azért sejteni lehetett, hogy van egy s más az archívumban...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




Whole Lotta Love '97 promó


Végül 2002 nyarán röppent fel a pletyka, hogy valami új kiadvány készül a Zeppelin háza táján, majd 2003. május 27-én lesett a jó nép álla, amikor megjelent az új kétlemezes DVD és egy háromlemezes (!) koncert CD. Ez utóbbi, kvázi "melléktermékként" két 1972-es USA koncert kombinációjából jött létre - az elemzése megérne egy külön cikket. A DVD külleme a "névtelen" negyedik lemezt idézte, borítóján egy sivatagos (arizonai) táj, közepén egy hegycsúcs, a felirat pedig csak ennyi: Led Zeppelin - DVD. Hogy ez az egyszerű dizájn mennyire bejött, azt igazolják az eladási adatok, a kiadvány csak az USA-ban 650.000 példányban kelt el, a többi kontinensen is megdöntött minden létező zenei DVD eladási rekordot (a magyar listákon is Top 10-es volt).

A két korongra közel ötórányi, nagy részt addig csak rossz minőségű bootlegeken, vagy egyáltalán nem elérhető koncertanyag került az 1969 és 1979 közötti időkből. A menükben és az extrák között pedig bootleg-videók és töredékes (önálló műsorszámnak nem elegendő) klipek, koncertrészletek találhatók. A pengeéles kép mellé első osztályú sztereó és térhatású hang is társul (PCM, DD5.1, DTS), dübörög az egész elejétől a végéig, fenomenális.


We're Gonna Groove


Az első DVD gerincét az 1970. január 9-én (Jimmy Page 26. születésnapján) felvett Royal Albert Hall-os koncert java adja. Eredetileg ez lett volna a Zeppelin-koncertfilm anyaga, de aztán ilyen-olyan okokra hivatkozva dobozban maradt. Erre a kiadványra sikerült előásni - a keverős hanganyaggal együtt - de sajnos a szalag néhány része elveszett-megrongálódott (vagy Page nem volt elégedett mindennel), de ami megmaradt, az ütős. Az egész kiadványon ez az egyetlen rész, ahol csak egy koncertből tudtak dolgozni forrásként, a hibás részeken állókép-sorozatokkal hidalták át a képi anyag hiányosságait. A koncertet minimalista attitűd jellemzi, a zenekar szinte hétköznapi ruhákban (Page mellényes-farmeres öltözéke haláli), de a zene kőkemény, improvizatív rhythm and blues.

A nyitó We're Gonna Groove lendülete - Bálint Csaba kolléga szavaival élve - olyan, mintha az embert képen vágnák egy szeneslapáttal. A szám egy szép átkötéssel csúszik az I Can't Quit You Baby-be, amely a lemezverziónál jóval bővebb és keményebb változat. Ez a két szám némi szerkesztéssel felkerült anno a Coda című búcsúlemezre is. Ez után következik egy kb. negyedórás Dazed and Confused, cselló-vonózással és mindennel, ami kell. A White Summer gitár-örvénye következik tizenkét percben, Bonzo finom aláfestéseivel színesítve.

Pihenésképpen jön egy What Is And What Should Never Be, majd belevágnak egy olyan How Many More Times egyvelegbe, hogy arra szó nincs. Plant egymás után dobálja be a jobbnál jobb rock & roll számok szövegeit, Page őrületes szólókat teker, Jonesy és Bonzo pedig mesteri aláfestést ad az egészhez. A Moby Dick-ben Bonzo közel húsz perces dobszólóját láthatjuk-hallhatjuk, egyszer mindenképp érdemes megnézni, mekkora zseni volt a pasas. Egyébként ez az egyetlen ismert teljes értékű videó felvétel erről a számról. A koncertet eredetileg, egy "normál" hosszúságú Whole Lotta Love zárta volna, de a közönség olyan hangulatban volt, hogy a zenekar nem győzte adni a ráadásokat (sajnos ezekből nem minden került fel a DVD-re). A Communication Breakdown-t rövidsége ellenére is megbolondítják egy kis hangszeres impróval, az Eddie Cohran-féle C'mon Everybody - Somethin' Else tandemnél már táncol a közönség, az utolsó szám, pedig egy dob-gitár felelgetésekkel megtűzdelt Bring It On Home. Az anyagból - többek között - kimaradt az ekkor még embrionális állapotban levő Since I've Been Loving You, a Heartbreaker és a Thank You. Utóbbi kettőből néhány kisebb részlet látható-hallható a menükben navigálva.

Az extrák között fellelhetők a csapat korai TV-s fellépései, ezek korábban keringtek bootlegen is, de így egyben összeszedve szép csokrot alkotnak. A legérdekesebb a Dán TV mini koncertje, ahol egy félórás "spontán" előadás keretében játszanak négy számot az első lemezről, a földön körülöttük üldögélő fiataloknak. A Supershow Dazed and Confused-jának élvezeti értékén sokat ront a torz hang és a benne levő vágás. A Communication Breakdown stúdióklipjét végig ökörködi a zenekar (nem voltak kimondottan a play-back hívei), a Tous en Scene francia előadása bár energikus, szintén nem teljes, a Dazed-et érthetetlen okokból félbevágták, Plant felkonfja után, egyből a cselló-vonós szóló következik. A bootlegeken szereplő beállás itt csak néhány vágókép erejéig bukkan fel. Érdekes egyébként, hogy a zenekar ezután nem szerepelt TV-ben, Peter Grant elégedetlen volt az akkori rendszer hangminőségével.


Immigrant Song


A második DVD egy érdekes montázzsal indul: Az 1972 februári Sydney koncert roadok által forgatott 8mm-es filmfelvételeiből és a 3 CD-s koncertfelvételt indító Immigrant Songból összeraktak, egy fantasztikus tempójú videó klipet. Nem tudni eredetileg melyik számról készült a felvétel, de zseniálisan van összevágva. Ebből a koncertből az extráknál is található egy részlet. Ezt követően az 1973-as TSRTS anyagból következik négy olyan szám, amely anno részben vagy egyáltalán nem került bele a filmbe. A Black Dog végre teljes pompájában dübörög, a Misty Mountain Hop pedig helyre rakja a filmben kurtán-furcsán kezdődő Since I've Been Loving You-t. Zárásképp a koncertek ráadásában játszott The Ocean-t láthatjuk, ahol Bonzo ugyanúgy beszámol, mint a stúdió felvételnél.

2007-ben a Misty és az Ocean belekerült a TSRTS remaster kiadásába is, a Black Dog teljes verziója viszont nem. A kép és hanganyag vágásai ennél a négy számnál eltérnek, nem hasonlítanak sem az eredeti, sem a felújított változatra. Innen átfolyunk az 1975-ös Earl's Court koncertekhez, ahol az öt telt házas (és szerintem a Zep pályájának csúcspontját jelentő) koncertből kapunk egy ötven perces ízelítőt. Az akusztikus blokk három száma ékes példája annak, hogy a Zeppelin-t miért nem lehet beskatulyázni egy műfajba sem. A Going to California és a That's The Way lírája után egy jókedvű-csűrdöngölős Bron-Yr-Aur Stomp következik, ahol a megcsillantják a négyszólamú vokáljukat, Page pedig őrületes futamokat nyom az akusztikus gitáron.





Ezt követően az In My Time Of Dying súlyos slide-os bluesa, majd a Trampled Underfoot pörgős jamje szórakoztatja a nagyérdeműt, végén pedig a Stairway to Heaven talán legjobb koncert-verziója zárja ezt a blokkot. Körülbelül ez időtájt szivárogtak ki a koncertek teljes kalózfelvételei, amelyek ha minőségben nem is, hosszban és tartalomban mindenképp meghaladják a hivatalos változatot. Az 1977-es évadból semmi nem került a korongra, elvileg csak egy videó létezik abból a korszakból, nem egy nagy szám. A záró 1979-es Knebworth-i koncert már annál inkább, itt főleg a késői albumok számai bukkannak fel, érdemes megfigyelni a különbséget az '75-ös anyaghoz képest. Plant jóval decensebb és visszafogottabb, Page csontsovány és alig áll a lábán, Bonham pocakos medveként ül a dobok mögött, Jonsey elbújva a háttérben... a zene viszont még mindig fergeteges.

A nyitó Rock and Roll (bár eredetileg ráadásszám volt), kellően felpörgeti a hangulatot. A Nobody's Fault But Mine-ban nagyon Jones mennydörgő basszusokkal támogatja Page egyébként is fantasztikus riffjét. Azt ezt követő Sick Again helyett viszont el tudtam volna képzelni valami mást, ezt a számot még a stúdióalbumon sem sikerült megkedvelnem. Az Achilles Last Stand önmagára felcsavarodó gitár-örvénye átfolyik (Page szólószámának kihagyásával) az In The Eveningbe. Az utolsó lemezről sajnos nem sok dal maradt fent koncertverzióban, talán ha megértük volna az 1980 őszi USA turnét (sóhaj)... A Kashmir kicsit hirtelen robban be a képbe, ezeken a koncerteken a White Summer-rel párban játszották (feltehetőleg az azonos hangolás miatt). A záró Whole Lotta Love-ban már nyoma sincs a hetvenes évek eleji egyveleg-rohamnak, egy szikár, kemény verziót hallunk, némi közönség énekeltetéssel. A végén Plant meghatódva mond köszönetet a hazai közönségnek az elmúlt tizenegy évért - sajnos, mint kiderült utoljára.

Az extrákban kapunk néhány (szerkesztett) interjút a tagokkal, egy részletet a lemezt nyitó 1972-es Sydney koncertről, ezúttal a Rock and Roll-t és néhány interjút vett fel az egyik helyi TV fekete-fehérben), illetve az 1990-es Remasters CD-kiadványhoz készített promó videókat. A menükben ezúttal is bootleg videók színesítik a látványt, érdemes őket végig bogarászni. A magam részéről valamelyik interjú részletet szívesen lecseréltem volna a már említett 1997-es Whole Lotta Love klipre, de nem lehetünk telhetetlenek, a kiadvány így is a Zeppelin videók korona gyémántja. A tíz éves évforduló szerintem megérne egy Blu-Ray kiadást is, lehet, hogy többet érne, mint a CD katalógus sokadik remasterelése...

Led Zeppelin - DVD
2003, Warner Music / Atlantic

DVD 1:
Royal Albert Hall - 1970.01.09.:
We're Gonna Groove
I Can't Quit You Baby
Dazed And Confused
White Summer
What Is And What Should Never Be
How Many More Times (egyveleg)
Moby Dick
Whole Lotta Love
Communication Breakdown
C'Mon Everybody
Something Else
Bring It On Home

Extrák:
Communication Breakdown (Promo, 1969)
Danmarks Radio 1969.03.17.: Communication Breakdown, Dazed and Confused, Baby, I’m Gonna Leave You, How Many More Times
Supershow 1969.03.25.: Dazed and Confused
Tous En Scéne 1969.06.19.: Communication Breakdown, Dazed and Confused (részlet)

DVD 2:
Immigrant Song - (1972.02.27 Sydney, 1972.06.25 L.A.)
Madison Square Garden - (1973.07.27-29.):
Black Dog
Misty Mountain Hop
Since I've Been Loving You
The Ocean
Earls Court (1975.05.24-25.):
Going To California
That's The Way
Bron-Y-Aur Stomp
In My Time Of Dying
Trampled Underfoot
Stairway To Heaven
Knebworth - (1979.08.04.):
Rock And Roll
Nobody's Fault But Mine
Sick Again
Achilles Last Stand
In The Evening
Kashmir
Whole Lotta Love

Extrák:
NYC Sajtókonferencia (1970.09.18.)
Down Under (1972.02.27 Sydney)
The Old Grey Whistle Test (1975.01.17, Brüsszel)
Remasters Promó-videóklipek (1990):
Over The Hills And Far Away, Travelling Riverside Blues

ledzeppelin.com
en.wikipedia.org/wiki/Led_Zeppelin_DVD
thegardentapes.co.uk (elemzés a kiadvány szerkesztéseiről)
Bollók Csaba, 2013. január 9.


rovat lapozó


Még, még, még...



bollokcs írta:


 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 22. és 2017. október 08. között:









Klipmánia