×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 The Cult - Electric Peace (2013) 

Megjelent: 2013. augusztus 11. vasárnap 00:05
Szerző: pjuan
    Lemezismertetők 

Az 1983-ban, az angliai Bradford-ban alakult The Cult egyik legizgalmasabb időszaka az 1986-1987-es volt, amikor a korai időszak gótikus-romantikus rockzenéjét direktebb és amerikásabb stadionos hard rock-ra cserélték... Akkoriban túl voltak már az 1985-ös Love album hazai sikerein, 1986-ban neki is fogtak a folytatásnak újra Steve Brown producerrel, ami stúdiózást Peace illetve Manor Sessions címmel végül be is fejeztek vele... A végeredmény viszont nem tetszett nekik, így átrepültek az óceán másik partjára, hogy Rick Rubin vezetésével minden újravegyenek... Így született meg - a Peace romjain - 1987. április 06-ára a 39 perces Electric album, amivel a csapat új dimenziókat nyitott maga előtt... Most, 2013-ban egy dupla kiadványt kaptunk, ahol az eredeti Electric mellé a Peace-t is becsomagolták nekünk, ahogy tavaly is tették a Choice Of Weapon után Weapon Of Choice címmel... Úgy látszik még mindig szeretik a sok lóvét...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!



Őszintén szólva a szomszédom nagy The Cult rajongó, úgyhogy az Electric-et naponta üvölteti a falakon túl, ha akarom, ha nem, nekem is azt kell hallgatnom, így már nem tudom annyira élvezni, mint amennyire egyébként... Mindenesetre ez az egyetlen lemeze a csapatnak, ami szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben, úgyhogy a mainstream zenei világ - velem ellentétben - ezt tartja tőlük a legjobbnak... Ezt írják róla a könyvben: "Pontos, lecsupaszított lemezként, mely tele volt a Jimmy Page és Angus Young feliratú polcról leemelt gitárriffekkel, az Electric volt az az album, amellyel a Cult eltávolodott az öntudatos indie-dark gyökerektől, és fontos lépést tett a stadionok megtöltése felé. A furcsa New York-i headbanger, Rick Rubin által erősen kézben tartott zenekar merész pálfordulása minden szempontból telitalálat volt, és az énekes Ian Astbury, a gitáros Billy Duffy, a basszusgitáros Jamie Stewart és a dobos Les Warner számára a karrierjük csúcsát jelentette. A külvárosi brit fiatalok az Electric-et hallva rájöttek végre, hogy a macsó rockzene nem csak az amerikaiak privilégiuma.

Bár az Electric fő sajátosságai - Astbury szétroncsolt "Yee-ahh!" kiáltásai, Duffy perzselő riffjei, és a szőrnyű borító (amely tisztelgés akart lenni Rick Griffin Grateful Dead LP-borítói előtt) - elavultnak tűnhetnek manapság, az album a róla kimásolt ragyogó kislemezek miatt kerülhetett föl erre a listára. A Lil' Devil fülbemászó riffre épült, míg a Love Removal Machine annak a hangja, amikor az indie színtér megnövesztette a haját, és lopott egy Les Paul-gitárt. Zeneileg, a fő dalszerző Duffy még azt a hihetetlen bűnt is megúszta szárazon, hogy mindkét dalt ugyanarra az agyatlan D/C/G akkordsorra fűzte föl - ahogyan tette azt az előző albumon levő Rain és She Sells Sanctuary dalok esetén is. "Ne törődjetek az angol indie színterekkel és csajokkal való csilingelő gitárhangzással" - mondta akkor Rubon - "Szóljon a rock!" És amíg ezt a felhívást mások a paródia szintjéig agyonhasználták, addig az Electric esetében ez tökéletesen bejött."


...és minden szavukkal egyetértek én is, mert direkt slágeres rockzene nyomul a maga egyszerűségével a korongról, amit képtelenség nem szeretni, mert azonnal berántja az egyszeri Ac/Dc és Led Zeppelin rajongót... és, ha valaki mondjuk a Steppenwolf-os Born to Be Wild-ot akarja meghallgatni, hát az Electric-es változatnál sokkal zsigeribbet-ösztönösebbet, szóval jobbat nem igazán fog belőle találni, abban biztos vagyok... Lehet rá nyomni rendesen a motor gázpedálját, ahogy az egész lemezre is amúgy...

Mindez nem jelenti azt, hogy a Love-on nevelkedett egyszeri The Cult-rajongó ne kedvelhetné inkább az eredeti felvételt... A mondjuk úgy gót-rock Peace dalait nem most hallhatjuk elsőként, én már a 2000-es Rare Cult dobozt is miattuk vettem meg igen-igen borsos áron, de ma is úgy gondolom, hogy megérte... Steve Brown ugyanis nagyon tudta, hogy miről kell szólnia a gót-rockos The Cult-nak, hogy igazán jó legyen... Ian Astbury öblös-érzelgős éneke, meg Billy Duffy ismerős-cirádás riffjei élvezetessé is teszik a műsort, ami teljes joggal követhette volna a Love albumot, a minősége körülbelül ugyanolyan lett...

Ez a dupla kiadvány körülbelül arra jó, hogy az egyszeri rajongó el tudja dönteni a hallgatása közben, hogy akkor ő most ő melyik Cultot is szereti jobban, a brit-gótosat vagy az amerikai stadion-rockosat... Őszintén szólva én mind a kettőt kedvelem, mert kiválóan megy nekik a "Szóljon a rock!" is, meg a régi gót-ciráda is, amúgy igazi U2-san slágeresen... Szóval a The Cult úgy döntött, hogy itt van újra az ideje előkapni ezt az Electric és Peace brit-amerikai ellentétet, hátha képes újra eladni a régi cuccokból pár ezer darabot, mert ennél többet azt hiszem nem érdemes gondolni erről az Electric Peace-ről... No meg persze az is biztos, hogy legyen brites vagy amerikás, ezek a dalok így is úgy is szórakoztatóak voltak, úgyhogy tulajdonképpen aki eddig kihagyta őket, annak most már tényleg ideje pótolni a hiányosságait...


Track lista:

Electric, 1987
01. Wild Flower - 3:37
02. Peace Dog - 3:34
03. Lil' Devil - 2:44
04. Aphrodisiac Jacket - 4:11
05. Electric Ocean - 2:49
06. Bad Fun - 3:33
07. King Contrary Man - 3:12
08. Love Removal Machine - 4:17
09. Born to Be Wild (Steppenwolf cover) - 3:55
10. Outlaw - 2:52
11. Memphis Hip Shake - 4:01
producer: Rick Rubin

Peace / Manor Sessions, 1986
01. Love Removal Machine
02. Wild Flower
03. Peace Dog
04. Aphrodisiac Jacket
05. Electric Ocean
06. Bad Fun
07. Conquistador
08. Zap City
09. Love Trooper
10. Outlaw
11. Groove Co.
producer: Steve Brown

Közreműködő zenészek:

Ian Astbury (Boris & Ian Astbury, Slash) - ének
Billy Duffy (Sammy Hagar, Circus Diablo) - gitár
Jamie Stewart (The Untouchables) - basszusgitár
Les Warner - dob

Lemezeik:

Electric Peace (2013)
Weapon Of Choice (rare, 2012)
Choice Of Weapon (-2-, -info-, 2012)
Born into This -2- (2007)
Beyond Good and Evil (2001)
Cult (1994)
Ceremony -2- (1991)
Sonic Temple (1989)
Electric (1987)
Love (1985)
Dreamtime (1984)

koncertek:
Dreamtime Live at the Lyceum (1984)
Live At The Marquee (2cd, 1993)

válogatások:
Death Cult (1988)
Pure Cult: For Rockers, Ravers, Lovers and Sinners (2cd, 1993)
High Octane Cult: Ultimate Collection, 1984-1995 (1996)
Pure Cult: The Singles 1984 - 1995 (2000)
The Best of Rare Cult (2000)

Boxok:
Singles Collection: 1984-1990 (1991)
Rare Cult (2000)
Rare Cult: The Demos Sessions (2002)

További cikkeink:
2007. június 25 - The Cult Budapesten, afterparty a Cultus-sal
Beszámoló: 85 perces hétfő esti Cult kultusz a pecsában
Interjú a csapattal 1991-ből > első rész, második rész.
The Cult - sztori (1981-2007) - életrajz

Kiadó:
Beggars Banquet, Sire
Honlap:
www.thecult.us
www.the-cult.com




rovat lapozó


Még, még, még...

kép

The Cult - Hidden City (2016)

2016-02-08 00:05:00





 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Dalriada - Nyárutó (2018, Dionysosrising)
Úgy gondolom, hogy a Dalriada-féle folk-metal - ami nem más, mint a népzenei darabok a metal eszközrendszerével eljátszott változata - nem emeli, de nem is erodálja a

Tovább...
A Perfect Circle - Eat The Elephant (2018)
Már jó ideje feltámadt, de lemezt csak most ad ki az A Perfect Circle! Utoljára 2004-ben volt példa rá, hogy a Tool-frontember Maynard James Keenan

Tovább...
Counter Clockwise - Látszatfoltok (2017)
Tényleg nem értem azokat, akik már december elején összeírják az adott évre vonatkozó listájukat, pedig az év utolsó hónapja mindig tartogat meglepetést.

Tovább...
Kamelot - The Shadow Theory (2018)
Az 1991-ben, a floridai Tampá-ban alakult prog-power metálos Kamelot tizenkettedik sorlemeze a most megjelenő The Shadow Theory, ami a 2015-ös Haven-t követi - amiről kétszer is

Tovább...
John Corabi - Live '94 (One Night In Nashville) (2018)
A már 58 éves John Corabi a Dead Daisies-ben énekel manapság, de megfordult korábban a Scream-ben és az Union-ban is... és 1992-'96 között ő

Tovább...




Koncertek 2018. május 27. és 2018. június 12. között:









Klipmánia