Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Ten - Gothica (2017)

 Látogatottság
Összesen
86607750
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Poison - Native Tongue (1993)

Lemezismertetők

Az 1983-ban, Mechanicsburg-ban (Pennsylvania, USA) alakult Poison a glam metál korszak egyik legsikeresebb alakja volt, 45 millió lemezt adtak el világszerte, amiből 15 milliónyi fogyott a hazájukban. A Billboard Hot 100-on tíz Top 40-es daluk szerepelt, közülük hat Top 10-es sláger lett, illetve egy balladát is írtak, a nagy slágerüket, amivel vezették is a Hot 100-at... Ez a dal az Every Rose Has Its Thorn című dal volt 1988-ban, ami a csapat tulajdonképpeni egyetlen komolyabb hangvételű munkája volt akkoriban...

De minden korszaknak vége lesz egyszer... A glam metálnak például a gazdasági válságból kinövő grunge-hullám vetett véget... A Poison is arra kényszerült, hogy váltson... Az 1990-es Flesh and Blood korong kiadása - és turnéja - után azzal kezdték meg a stílusváltást, hogy 1991-ben kirúgták az akkoriban éppen felesleges súlynak tűnő C.C. DeVille alapító gitárost, ezzel szakítva az inkább ösztönös, mint tanult stílussal... A helyére egy sokkal szofisztikáltabb zenészt szerződtettek, Richie Kotzen-t, akivel egyetlen - de sokkal komolyabb hangulatú - lemezt készítettek Native Tongue címmel... Egy a 10. születésnapjukat ünneplő lemezt, amin a glam-ből részben funk-blues lett, gospel kórussal a háttérben...



Az 1990-es Flesh and Blood album a csapat egyértelműen legjobb munkája volt, 7.2 milliónyi el is fogyott belőle, a Billboard 2. helyéig jutottak vele. Nagyszerű és izgalmas glam-munka született... Szerencsétlenségükre, pont akkor kellett átállniuk komolyabb tartalomra, amikor a csúcsra jutottak bohócként... De a színes-flitteres ruhákban felfújt hajakkal előadott vidám pop-rock zene sikerének ekkor már tényleg vége lett... Egyszerűen azért, mert a munkanélküliség és pénztelenség elvette az emberek kedvét a vidámságtól... Hasonló körülmények dobták felszínre (majd tüntették el) a punk-ot is, így a nagyobb kiadók már tudták mi a megoldás: nagy dózisban kell ránk szabadítani a depressziós-ösztönös bandákat, így előkapták Seattle-ből a grunge bandákat, a kiégett, drogozó zenészek Mekkáját... és már semmi más nem kellett senkinek...

A hajasbabák előtt sem volt más út, elkezdtek hasonlóval próbálkozni, még a legvidámabbak és legkomolytalanabbak is... A Bon Jovi kihozta a Keep The Faith-et, a Kiss kihozta a Revenge-t és felvette a Carnival of Souls: The Final Sessions-t (ami annyira kilógott az életművükből, hogy a kiadását sokáig halasztgatták), de még a Twisted Sisteres Dee Snider is sötétebb utakra tévedt a Widowmakerrel... Még az amúgy túlélőnek számító Van Halen-nek is egyszerűsítenie és keményítenie kellett a Balance-környékén... A Poison is így tett, ezzel a Native Tongue című lemezével átállt a "sötétét oldal"-ra...

De ők ezt a váltást nem depressziósan és keményedésen keresztül képzelték el, hanem - a Keep The Faith-hez hasonlóan - egyfajta komolyabb mainstream blues-country hatás beszippantásával. Mondhatni, hogy végül igazán nagypapis műfajú zene született, nagy és komoly lépésként a flitterek laza világától. Olyan izgalmasan régimódi heavy-blues és kommersz country-s funky-s zene, némileg jammelős jelleggel, amihez Richie Kotzen mindig is nagyon értett... Lett is pár kisegítő fúziós kórus, fúvós szekciós és zongora téma a háttérbe...

De, hogy azért még maradjon valami a régi Poison-ból is, Bret Michaels nem csak az öblösebb blues-énjét vette elő, modorában és énekének ritmusában is régi önmagát adta, amitől a dolog végeredménye kissé nevetségesnek is tűnik... Bobby Dall basszusgitáros és Rikki Rockett dobos is megpróbálta megtartani a régi ritmusának felszabadultabb fiatalosságát, de ez pár glam-szerűbb, pattogóbb ritmusú dalon (pl.: Stay Alive, Ain't That the Truth , The Scream) kívül, nem igazán sikerült nekik... Őszintén szólva ennek a lemeznek úgy érzem az a legnagyobb problémája, hogy túlságosan egysíkúak rajta Rikki Rockett tempói, mondhatni nincsenek igazán gyors nóták, csak - nem túl frissnek tűnő - középtempók, amiket ilyen mennyiségben elég nehéz élvezni a lemez elejétől a végéig... Az ember könnyen feladhatja a miattuk a korong hallgatását, mert egyszerűen a végeredmény nem tűnik elég változatosnak...

Az is elég egyértelműnek tűnik, hogy a túlélésüket valamiféle Every Rose Has Its Thorn-hoz hasonló balladán keresztül akarták elérni, ami vélt vagy valós célt egy rakás ballada (illetve hasonló ívet bejáró dal) megírásával szerették volna elérni... Ezek közül a legjobban sikerült egyértelműen a Stand lett, ami egy tényleg nagyszerű country-blues ballada, igazi templomi gospel kórussal a háttérben... Egy varázslatos dalról van szó, a csapat egyik legnagyszerűbb "felnőtt" munkájáról!

A lemez a Billboard 200-as lista 16. helyén landolt, ami a 7.2 milliós Flesh & Blood 2. helyéhez képest erőteljes visszalépésnek számított... A csapat rajongó közül sokan - köztük én is - inkább Richie Kotzen szóló munkájának gondoljuk a végeredményt, mintsem a Flesh & Blood-ot kiadó Poison saját lemezének... Ő dominálja az albumot... A dolog szerintem ma is inkább azért érdekes, mert ha ezen a szemüvegen keresztül vizsgáljuk a tartalmat, akkor ezt tarthatjuk Kotzen egyik legjobb munkájának... Ő ugyanis a legizgalmasabb témáit hozza minden dalban, káprázatos szólókkal, az meg mondjuk tényleg nagy kár, hogy a többiek viszont annyira próbálták a régi Poisonos glam-énjüket mindebbe bele sűríteni, hogy végül a korong valahogy mégsem lehetett igazán jó...

Kotzen végül elkövetett egy nagyon nagy hibát is... A lemez turnéja közben bele szeretett a dobos, Rikki Rockett menyasszonyába. A dolog annyira összezúzta az együttműködésüket, hogy végül a csapatnak is befellegzett tőle... Azóta Kotzen már úgy nyilatkozott erről az időszakáról, hogy a Poison-tól sikerült elfelejtenie, hogy ő valójában zenész... De ez azért erős túlzásnak tűnik, ez a korong ugyanis egyáltalán nem lett rossz, csak túlságosan nagypapis... A Stand például egyértelműen a csapatnak és a gitárosnak is az egyik legjobb balladája... De a nagyon hasonló Until You Suffer Some (Fire And Ice) - amiben a kórust templomi orgona helyettesíti - sem lett gyenge szerzemény, ahogy a szitén ballada Theatre of the Soul is egy kellemes ballada lett... A régi stílusból is maradt némi, a The Scream-ben, de a 7 Days Over You is idézgeti a korábbi anyagok játékosságát, ahogy a Stay Alive-ban is részben teszik...

Összességében az a véleményem, hogy a Poison tulajdonképpen máig nem ébredt fel a Native Tongue-ra történt váltás sikertelenségéből fakadó sokkból... Így viszont azóta sem tudták kinőni a korai időm glam-jét, nem tudtak fejlődni, egyszerűen beleragadta a nyolcvanas évek sikereibe... és azt nosztalgiázzák azóta is... Szóval a csapat ezzel a buktával tulajdonképpen megszűnt kreatív zenekarként létezni... Azóta bármit is csináltak, az már meg sem közelítette a Flesh & Blood vagy akár a Native Tongue minőségét, azóta csak a régi kliséiket próbálják melegen tartani, nosztalgiázva...








Track lista:

01. Native Tongue - 1:03
02. The Scream - 3:51
03. Stand - 5:17
04. Stay Alive - 4:25
05. Until You Suffer Some (Fire And Ice) - 4:16
06. Body Talk - 4:03
07. Bring it Home - 3:57
08. 7 Days Over You - 4:15
09. Richie's Acoustic Thang - 0:58
10. Ain't That the Truth - 3:27
11. Theatre of the Soul - 4:43
12. Strike Up the Band - 4:17
13. Ride Child Ride - 3:55
14. Blind Faith - 3:34
15. Bastard Son of a Thousand Blues - 4:57

Közreműködő zenészek:

Bret Michaels - ének, gitár, harmónika
Richie Kotzen (The Winery Dogs) - gitár, zongora, mandolin, dobro, ének
Bobby Dall - basszusgitár, vokál
Rikki Rockett - dob, ütős hangszerek, vokál

közreműködik:
Jai Winding - zongora (Track 3, 11)
Billy Powell (Lynyrd Skynyrd, RIP) - zongora (8, 15)
Mike Finnegan - orgona (5)
Tower of Power - fúvós szekció (8)
Timothy B. Schmit (Eagles) - vokál
Tommy Funderburk (Airplay, stb.) - vokál
First AME templomi kórus (3)
Shelia E. - ütős hangszerek (1, 2)

Lemezeik:

Look What the Cat Dragged In (1986)
Open Up and Say... Ahh! (1988)
Flesh & Blood (1990)
Native Tongue (1993)
Crack a Smile... and More! (2000)
Power to the People (2000)
Hollyweird (2002)
Poison'd! (2007)

Swallow This Live (1991)
Power to the People (2000)
Great Big Hits Live! Bootleg (2006)
Seven Days Live (2006)
Live, Raw & Uncut (2008)

Kiadó:
Capitol Records
Honlap:
www.poisonweb.com
www.bretmichaels.com
www.rikkirockett.com
www.richiekotzen.com



 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Lemezismertetők
· Szerkesztette: pjuan


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Lemezismertetők:
Epica - The Divine Conspiracy (2007)


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.66 Seconds