Utazás a múltba 1. rész - Mini, Karthago @ 140731 - Budapest Park 

Megjelent: 2014. augusztus 05. kedd 18:05
Szerző: Fiery
    Koncertbeszámolók 

Egy kis múltidézésre hívott a Budapest Parkba bennünket, öreg rockereket, és egy kis betekintésre a távoli múltba a fiatalokat Török Ádám a facebook-oldalán. Rettentően komolyan vettem a felhívást, hiszen én valóban átéltem azt a "bizonyos" legendás időszakot. Gondoltam jöhet eső, támadhat szél, lehet ingyenes Megaszar buli, nekem mindenképpen ott a helyem. Szerencsére csak gatyarohasztó hőség volt és szolid szórakozásra vágyó rajongósereg. De, hogy mi volt még, azt két részben mesélem el, mint ahogy azt is, hogy milyen emlékeket rugdosott ki belőlem ez az este...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





A múlt ködében létezni - Amikor már kinőttünk osztálytársaimmal az Abba és a Boney M korszakból, egyből Piramisosokra és Omegásokra szakadt szét a társaság. Abban az időben így volt ez, ők voltak a mi celebjeink. Révész Sándor, kontra Kóbor János, vagy Som Laller, kontra Benkő Laci. Ekkor még nem a kinézet volt az első számú szempont, hanem a zene. A suliban folytak is a harcok rendesen, hogy melyik a jobb, melyik a nagyobb banda. Micsoda különbség ez, ha a mostani évekre gondolok, hiszen már nem alakulnak Bye Alex őrsök, vagy Kolompár Kevin Kósztner szocialista brigádok, mint Závodiék idejében!

Aztán jött a hetedik, a nyolcadik és egyre különlegesebb hangokat hallottam meg főleg az akkori "Kettőtől-ötig", vagy Komjáthy György kívánságműsorának köszönhetően. Szép csendesen a régi kedvencek mellé (Mini, Skorpió, Fonográf, Generál) bekúszott az akkori nem kölyök, de mégis újnak számító generáció (Dinamit, P. Box, Korál, Hobo, Color, Prognózis és a Karthago). Az akkori pártmédia nyomasztó hatása ellenére, közben az is kiderült, hogy valóban létezett a Tűzkerék, a Kex, a Syrius, a Taurus.

A Beatrice és a P. Mobil akkoriban álltak le, mert már olyan erős volt a szembe szél, hogy az ellen teljesen értelmetlen volt bármiféle harc. Ekkor már lassan a kapukat kezdte döngetni a Rolls Frakció, a Lord, a Rockwell, a Misszió, a Kugli, vagy éppen a Hit Rock is. Ekkor már tudtam, hogy a zene, a hazai könnyűzene. Ahogy hallgattam és orsós magnómra gyűjtögettem a felvételeket (majd később az LP-ket, SP-ket) egyszer csak égi jelként szólalt meg a tévében a Messze még az éj című Karthago nóta, és ez a dal akkor olyan erővel talált meg, hogy eldöntöttem, nekem ott a helyem egy Karthago koncerten.

Végül is sokáig nem kellett várnom, 1980 tavaszán eljöttek a fiuk Újpestre, az Alkotmány moziba, ahol életem első rock eseményén vehettem részt. Mivel vasárnap délelőtti, matiné előadás volt, apámék nyugodt szívvel engedtek el. A fellépő zenekarok pedig a Stress, a Mini és a Karthago volt. A Stress-re nem igazán emlékszem, de a Mini dalok - az akkori rádiónak köszönhetően - nagy részét már igen.

Megtiszteltetés volt látni életemben először egy igazi legendás zenekart a színpadon. Talán pont ennek a koncertnek, elsősorban Török Ádámnak köszönhetem, hogy nem ragadtam le egyetlen stílusnál, hiszen az ő muzsikájuk minden időben elütött a szokásostól, a divattól, a kötelezőtől, mégis örök érvényű rockslágereket gyártottak. Erre azért felhívnám például Geszti Péter figyelmét, hogy hiába van pénz az ember mögött, hiába van politikai támogatás, vagy egy elveszett spanyol dalocska, életmű nem abból lesz, amit ráerőltetünk a népre, hanem abból, ami valóban szívből jön. Török Ádámot pedig éppen ezért szeretem és tisztelem, mert ő a színpadon nem színészkedik és nem csap be senkit, ő a színpadon is "csak" Török Ádám.

Belógtam az Ifi parkba... A Budai Ifjúsági Parkba háromszor szöktem be a barátaimmal. Hátul (egyébként pont a színpaddal szemben) a magas fal végében volt egy kis elhagyatott, lezárt torony. Némi mászással és ügyeskedéssel áttúrtuk magunkat az üvegszilánkokon, tégla - és mindenféle pusztulat akadályokon, mindháromszor ugyanazzal az eredménnyel. Az első zenekar a Lord volt, az ő koncertjüket a derékig érő fal mögül guggolva, hallgatózva vettem fel még a jó öreg Philips kazettás magnómra, amikor a csapat befejezte, valahogy mindig felfedeztek minket. Persze, hiszen unokaöcsém barátja rettenetesen kíváncsi teremtés lévén, állandóan kikukucskált a bunkerünk mögül, ezért természetesen nem történhetett más, minthogy észrevettek és simán kiraktak.

Jöhetett a B-változat, vagy előkerült zsebemből a húszas, vagy lejmoltunk a domboldalon összegyűltektől... és már hivatalosan is bent voltam, amikor már a Mini nyomta. Jó kis klubhangulat Gőzhajóval, Keresztes lovaggal és a Fekete géppel. A Karthagora már nem lehetett megmoccanni, akkora tömeg volt. Jöhetett a Paks az atomváros, az Indulj tovább, vagy a Fények, a hangok, az árnyak! Ezeket a dalcímeket nem véletlenül írtam le, de erről majd később. Nekem külön öröm volt akkor még az is, amikor vége lett a koncertnek és hazafelé, már a metrón hallgattam vissza az elhangzott dalokat. Lassan megszokássá vált, hogy éjjel úgy aludtam el otthon, hogy ágyamban, a fejem mellett ott szólt az esti koncert. Kicsit torz volt, néha egy hülye beleordított, sokszor a kazetták voltak gyatra minőségűek, de akkor minden szót, minden dallamot kristály tisztán vettem ki. – Nem véletlen, hogy így megmaradt bennem minden emlék.

Vissza a jelenbe - Tele voltam nosztalgiával, hiszen valóban nagyon sok Mini - Karthago közös koncerten lehettem ott, és szinte mindenhol ért valami emlékezetes élmény. Úgy éreztem, hogy Török bácsinak igaza van, egy kicsit visszarepülhetünk mi is, velük együtt a dicsőséges múltba.

A Mini együttes rendben, hét óra körül el is kezdte műsorát. Az első nóta a Régvolt szerelem volt, mintegy jelzésként, hogy azért nem az 1982-es zenekart látjuk. A Körbezárt a dzsungel már azért pont nyolcvankettő, és lehetett volna akkoriban akár sláger is, de valamiért ez nem jött össze. A választ maga a dal adja meg: "Minden napért meg kell küzdenem, ha elgyengülök, végeznek velem, mert a dzsungel kegyetlen világ, egy törvény van, élni kell tovább". A Mini túlélt divatokat, irányzatokat, rendszereket, pártokat, hiú ábrándokat és elérhetetlen vágyakat, Török Ádámban meg van az az X, amit évek óta hiába keresnek mindenféle hozzá nem értők a gigantikus kereskedelmi médiában.

A harmadik szerzeményhez szintén sikeresen nyúlt a csapat, hiszen egy örök igazság került terítékre még '79-ből, mely szerint Kell a barátság! Ha már nosztalgia, akkor ezt a nótát vétek lett volna nem eljátszani, de hát Németh Karcsiék nem labdarúgók, hogy az ilyen ziccereket kihagyják. Sajnos, a nézőteret tekintve, azért a régi arcok közül sokakat nem lehetett elrángatni a tévé mellől, de ettől függetlenül a hangulat, a már megszokott remek hangulatban telt el.

A Fekete gép kezdetekor odalépett hozzám egy ismerősöm, aki azért nem olyan sok koncerten volt még jelen életében, megkérdezte tőlem, hogy - ez a Mini? – mert hogy éppen ekkor érkeztek meg. Mondtam neki - igen - és néztem furcsán rá, mint Pataki Attila az első Ufora. Őszintén elmondta, hogy neki ez a zene nem jön be, túl bonyolult, de ettől függetlenül Ádámot tiszteli és szereti, mert amit az évtizedek alatt letett az asztalra, az minimum megsüvegelendő. Persze ez a zene – főleg itthon – nem örvend valami nagy népszerűségnek, pedig ha ez a zenekar Angliában születik meg...

A Mini együttes pedig csak tovább fokozta a hangulatot, ismét egy nagy örökkel "leptek meg" bennünket, a Kolduskirály című nótával. Hamisíthatatlan 1980. Igaz, ebben az időszakban sorra készültek a hasonló című szerzemények, mint a Rocker király, Királyként is élhetnél, A király, Királyok és szolgák és még sorolhatnánk. Valamiért - talán, mert Török Ádám azóta is szinte folyamatosan előcsalogatja, a hallgatóság nagy örömére, agyunk rejtekeiből – ez a dal tapadt meg az öreg rockerek fülében.

A nyolcvanas években a legnépszerűbb dal mégis a Gőzhajó volt, hiszen ez a sláger szinte a bandával együtt született még 1970-ben. Itt mindig megállunk kicsit és megismerkedünk az éppen aktuális csapattal. Ez az a dal, amikor szinte mindenki megmutatja Ádám vezérlete mellett, hogy mit is tud valójában. Nemecsek billentyűszólója, vagy Gazdag Viktor gitárszólói külön élményszámba mennek.

A hetedik dal esetében súlyos vitába kell szállnom Török Ádámmal, aki szerint nem rock himnusz a Vissza a városba című élményfolyam. Kedves Ádám, vagy Török bácsi, nagyon tévedsz! 1972 óta nemzedékek könnyezik meg a mai napig, apáról fiúra és fiúról unokára száll a dal igazsága és a gyönyörű dallamfolyam. Ilyet nem akaszt le minden fáról akárki. Meg lehet nézni, hány önjelölt "sláger gyáros" dolgozik, milliókért a médiában, senkit maguk közé nem eresztve. Ezek a mai "nagy emberek" az ékes bizonyítéka, hogy hiába pénz és hatalom, a tudást, az érzést nem lehet megvásárolni. Kedves művész úr, a Vissza a városba az elmúlt 45 év egyik leggyönyörűbb balladája, a mi himnuszunk! Papp Gyula és Török Ádám ebben a dalban nagyon egymásra talált, az is csak erősített a nóta szépségén, hogy Németh Karcsi picit még "romantikusabbra" gyúrta.

Amire viszont elég büszke Török bácsi, az a Kereszteslovag még 1970-ből. A világ 100 legjobb dalából éppen az ötödik helyet szerezte meg egy internetes versenyen, ami nagyon szép eredmény, ehhez nem kellett női ruhába bújni, pártéletet élni, vagy trágárkodni a színpadon, ezt a dalt csak meg kellett írni. Milyen érdekes az élet, mennyivel másabb minden ma már. Régen egy zenésznek alapból illett tudni zenélni, sokan ezt már nem tudják, hogy ezért is zenész a megnevezése az emelvényen álló, hangszerekkel küszködő személyeknek.

Az utolsó dal valamiért nagyon Török bácsi szívéhez nőtt. Rendben, a Hívj fel (1991) egy zeneileg kidolgozott, erősen jazz-es elemekkel megtűzdelt, pattogó ritmusú dal, én csak a szövege miatt nem kedvelem, de tudom, a jazz-ben ez nem fontos. A közönség pedig jól szórakozik, szerencsére nem én állítom össze az előadandó számokat, ezért könnyebb a dolgom.

A Mini együttes (Török Ádám – ének, fuvola, Németh Károly – billentyű, Zsoldos Tamás – basszusgitár, Gazdag Viktor – gitár, Tóth Dénes – dob) elhozta nekünk az ezeréves slágereket, elhozta az Ifjúsági parkot. Őszintén remélem, hogy tíz és húsz év múlva is könnyeket csal a szemünkbe Török Ádám játéka. A Mini együttes tehát hozta a kötelezőt, a jól bevált dalokat, hozta a remek hangulatot. Nehezebb dolga mégis a Karthago együttesnek volt, a következő részben elmesélem, hogy sikerült-e átugraniuk a lécet...

Fiery



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 20. és 2017. október 06. között:









Klipmánia