×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Székely Péter interjú (2015) 

Megjelent: 2015. február 13. péntek 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Székely Péter a beatkorszakban az Orkán, a Memphis, a Hobo, a Record és a Szivárvány együttesek orgonistája volt, együtt játszott Szűcs Antal Gáborral, Totyával és Som Lajossal is...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Egyedüli hivatásos zenész vagyok a családban, bár az egész család gyönyörűen zongorázott. Apám, anyám, nagymamám és még a húgom is... Öt éves koromban írattak be a zeneiskolába. 14 éves koromban a klasszikus mellett, először a tánczene kezdett el igazán tetszeni.

A tánczene és a jazz már olyan mélységeket mozgatott meg, hogy Louis Armstrongot, Art Tatumot, Hi Lost hallgattam. 1958-tól már Pat Boone, Brenda Lee, Louis Prima, Little Richard és persze Elvis Presley volt a kedvencem. Az általános iskola évzáróján, kis triómmal már az ő zenéjükből is játszottam. Két társam: Fábián László dobos, később különböző cirkuszi zenekarokban dobolt külföldön, klarinétosunk, az akkor még csak 13 éves Zentai Antal volt, aki később hivatásos zenész lett.

A gimnáziumban a klasszikus zenei tanulmányok befejezése után kezdődött igazán a rockozás. 1963-ban, egy évvel az érettségi után összeálltam pár főiskolás sráccal, Nyerges Kálmán szaxofonossal, Balázs Sanyi nagyon jó gitárossal, illetve egy Mercsényi Tomi nevű gitáros-énekessel, aki aztán később nyugaton hatalmas karriert futott be.

Mercsényi ez előtt, vagy után játszott az Atlantisban? Vagyis akkor még Sankó zenekarnak is hívhatták a formációt.

Tomi nálunk kezdett, első zenekara voltunk. Szextett felállásban játszottunk. A dobosunk és basszgitárosunk nevére sajnos nem emlékszem, de lényeg az, hogy egy nagyon klassz csapat jött össze, ütős műsort csináltunk. Persze lejártunk hallgatni az egyetemi klubba Zoránékat, figyeltük, hogy ők mit csinálnak, nagyrészt őket is koppintottuk, de a Luxembourgi rádióból is levettünk dalokat. Sajnos ezt a jól induló csapatot szétzúzta az, hogy 1963 novemberében behívtak katonának. Amikor bevonultam, hallottam, hogy Mercsényi elment játszani a Royal szállodába egy nagyon profi zenekarral, 1964-ben. Mercsényi Tomival 12 év múltán láttuk viszont egymást Münchenben, amikor ő már a Les Clochards show-zenekarával hatalmas karriert futott be, a legelegánsabb hotelekben és dancing lokálokban.

Mi volt első zenekarod neve?

Nem volt nevünk. Nyerges Kálmán volt a vezetője, tehát a Nyergesék néven kezdtünk beolvadni a hazai rock, egyelőre óvodás táborába. Nyerges Kálmán a Zeneművészeti Főiskolára járt, fönt a Bimbó utcában laktak és ott gyakoroltunk. Úgy tíz fellépésünk volt, itt-ott-amott, kis kultúrházakban. Egyik alkalommal Angyalföldön telt házunk volt. A ház előtt is álltak egy csomóan, pedig hát még nem volt semmilyen hírnevünk. Akkor már az is nagy szó volt, hogy bent játszik egy beatzenekar. Viszonylag jó szerelésünk is volt. Abban az időben még csak zongoráztam és énekeltem, nem volt orgonám.

Mikor '63-ban behívtak és Budapesttől jó messzire elkerültem, Marcaliba, úgy nézett ki, hogy egy időre vége a zenélésnek. Tüzér "kidolgozó" (írnok) lettem. Váratlanul, az első héten kiválasztottak a tiszti klub zenekarvezetőjének. Meghallgattak vagy harminc zongoristát és az én produkcióm tetszett legjobban Farkas százados elvtársnak. Hát ez jó is volt, rossz is, mert ugye minden este kimentem a laktanyából a városi tiszti klubba és ezért nagyon irigyeltek. Voltak konfliktusaim e miatt. Szerették volna, ha többet vagyok katona, mint zenész. Ez fél évig tartott és akkor jött egy hivatásos katonazenekar Marcaliba. Fellépésük után bejöttek a tiszti klubba. Meghallották, hogy zongorázom és pár nap múlva átvezényeltettek Székesfehérvárra a Hadseregtörzs Katonazenekarába.

Ez nagy szám volt, mert egy 36 tagú, hivatásos fúvós zenekarba bekerülni sorkatona-zongoristának nem kis dolog. Persze nem zongorázhattam mindig, hanem alkalmanként, kivonulásokkor dobolnom is kellett. A Varsói Koncerttől kezdve a Kék Rapszódiáig, gyönyörű darabok szerepeltek repertoárunkon, lekönnyített, esztrád változatban. Ez idő alatt sokat gyakoroltam, hiszen a zenekar nem csak katonazenét adott elő. A nagyzenekar tagjaiból egy dixieland kvintettel is jártuk a balatoni honvédségi és BM üdülőket. Nagyon jó bulik voltak ezek a fellépések.

1965 novemberében leszereltem. Egyetemre akartam menni, kétszer próbálkoztam, nem sikerült. Angol-magyar szakra jelentkeztem az ELTE-re, ahol tízszeres túljelentkezés volt. Na mindegy, el kellett mennem dolgozni. De a zene továbbra is nagyon érdekelt. Mátyásföldön a XVI. kerületben laktam és ott játszott hétvégeken egy beat zenekar, ez volt az Orkán együttes. Ők az Ikarusz Kultúrház koronázatlan királyai voltak, oda más zenekar nem tudott bejutni. Valahonnan megtudták, hogy zongorista-énekes vagyok és Fazekas Gyuri, a zenekar vezetője felkért, hogy lépjek be a csapatba. Jó szerelésük volt, remekül szólt a zenekar, szimpatikus srácok voltak, örömmel beléptem. Vattai Szabó Gyulát váltottam a zongoránál. Később ő is hivatásos zenész lett.

Ez Mátyásföld legmenőbb zenekara volt, ugye?

Igen, ez rangot jelentett az akkori beat világában. A XVI. kerületben nem volt más jelentős intézmény, amely helyet adhatott volna egy konkurenciának. Az Ikarus Kultúrház Papp Károly nevű igazgatója úgy rendelkezett, hogy a bulikra a fiúk csak fehér ing, nyakkendő, zakóban jöhettek be, tehát ott nem volt mese, akármit mondtál, nem engedtek be másképpen. Ennek ellenére úgy képzeld el, hogy telt ház volt így is, de olyan telt ház, hogy kint sorok álltak. Volt olyan, hogy kölcsön kértek nyakkendőt, meg "dobd ki a nyakkendőt a WC ablakon, bent visszaadjuk". Bent már nem nagyon nézték a táncolókat, hogy mit viselnek, csak az ajtóban.

Idézzük fel az Orkán tagságát!

1965 decemberében a zenekar vezetője Fazekas György "Amigo" volt, aki aztán még, vagy húsz évig vezette az együttest. Ő volt a basszusgitáros, illetve akkor még egy nagyon jó elektromos bőgőn játszott, amit a bátyja külföldről hozott be. Piros színű volt és baromi jól szólt. A dobos egy nagyon mosolygós, ügyes srác volt, akivel aztán még a Szivárványban is összejöttünk később, Landauer Miklósnak hívták.

A szaxofonos, Szuhai János rendkívül tehetséges fiú volt, aki később le is "kategorizált", "A"-kategóriát kapott az OSZK-nál és külföldön a legnevesebb zenekarokban, a legjobb jazz zenészekkel játszott. Például Pitó Tibi kvintettjében is, amely a szakmában kiemelkedően magas szinten művelte a zenélést. Aztán ott volt egy egyetemista barátom, Zsupán István, aki kísérő gitáros volt. Nagyon ügyesen játszott, de nem tekintette a zenét élete céljának, ő gépészmérnök lett végül. A szólógitáros, Iványi János nevű rendkívül jó gitáros volt. Talán Judyhoz lehetett volna hasonlítani, mert olyan technikával és olyan briliánsan játszott, de egy nagy hibája volt, sajnos szerette az italt. Úgyhogy rövidesen el is ment az Orkánból, úgy tudom, elég korán meg is halt. De ott a zenekarba nagyon jó srác volt. Én egész pályafutásom alatt antialkoholista voltam, soha nem ittam.

Zoránról például elterjedt, hogy egyáltalán nem iszik, nem dohányzik, nem csajozik. Mindenki felnézett rá, de nem csak ezért tiszteltük. Remek előadó volt és nagyon jó szereléssel, olyan kitűnő hangulatban adták elő a számokat, hogy tényleg élvezet volt hallgatni őket. Zoránnal játszott a Metróban egy ideig a riport elején említett első (általános iskolai) zenekarom szaxofonosa, Zentai Antal, aki Zeneművészeti Főiskolára járt akkor.

Tehát az Orkánban énekeltem és zongoráztam, 1965 decemberétől az Ikarusban. Az Orkán eljutott rengeteg helyre. Jártunk Gödöllőre, Kerepesre, Csömörre, de játszottunk még a Ganz Mávagban, a Kőbányai Porcelángyárban is. Törzshelyünk azonban az Ikarus maradt. Minden szombaton este 9-től, reggel 5-ig itt léptünk fel.

Mit játszottatok?

A katonaság miatt kimaradt évek alatt nem játszottam Rolling Stones számokat, de még a Beatlest sem, akkor még a Speedy Gonzales, Blue Suede Shoes, meg a Twist Again voltak a menők. Ahogy bekerültem az Orkánba, egyből az első fellépésemnél már kellett énekelnem a Rolling Stonestól a Paint It Black-et, meg a Get no-t és Yardbirdstől például a Still I'm Sad, vagy For Your Love számokat. Emlékszem, óriási siker volt a Rolling Stonestól a Get Off My Cloud. Százak énekelték velünk, hogy "Hey-hey, hee-hee-get of my cloud"...

Az Orkánban 1967 kezdetéig maradtam. Szép volt, jó volt, de valahogy már vágytam valami másra, egy belvárosban játszó zenekarra. Arra gondoltam, hogy talán ott nagyobb az esély az érvényesülésre. Más a közönség, többet állunk rivaldafényben. Szerencsém volt, összeakadtam egy zenésztársammal, aki azt mondta, hogy a Petőfi Sándor utca 5-ben, az Építők Klubjában - amely nagyon elit hely - játszik a belvárosi Memphis együttes.

Fonyódi Péterrel, a későbbi Corvina dobosával találkoztál?

Igen, ő volt a zenekarvezető és a dobos. Zenekari próbájukra elvittem az Orkánban vásárolt Matador orgonámat. Játszottam, énekeltem, közölték, hogy ha én is úgy gondolom, akkor zenéljünk együtt. A Memphis-ben Diós József nevű basszgitáros játszott, rettentő jó hangfala volt. Édesapja műbútor-asztalos volt, ezért ő készítette az összes hangfalat. Ez abban az időben óriási dolog volt. Kristóffy Lajos, "Dodi" volt a szólógitáros. Kísérő gitáron Hegyi Gyula játszott. Az énekes egy nagyon jó hangú srác, Goy László, aki gitározott is, de inkább énekelt. Amikor elénekelte a No Milk Today-t, behunytam a szemem és azt mondtam, ez egy az egyben az eredeti hang. Később még Robin Gibbet is remekül tudta utánozni.

Na, ez volt az első együttesem, ahol már, mint orgonistát vettek fel. Első orgonám (amelynek sorát 20 év múlva egy Hammond P-100-as orgona zárt be) Matador volt, a legelső típus, amely Magyarországon megjelent. Ára 15.600 ft. Bérszámfejtői fizetésem 850 ft. volt. A zenével úgy hét-nyolcszáz forint is összejött havonta. Gondolhatod, milyen kölcsönöket és kezeseket kellett szerezni a családon belül az OTP hitelhez, hogy meg tudjam a hangszert vásárolni!

Orgonámon három, vagy négy potmétert lehetett csavargatni, három és fél oktávos volt. Csináltattunk hosszú lábakat hozzá, hogy állva is lehessen rajta játszani. Mikor meghallottam néhány hónap múlva, hogy Benkő Laci az Omegából el akarja adni a Hohner orgonáját, akkor elmentem és hallottam, hogy a kettő közt lényeges hangi különbség volt. Sokat kért érte, én meg nem tudtam volna eladni hirtelen a Matadort, úgyhogy maradtam az orgonámnál.

Az Építők Klubja elit klub volt és még megkaptuk az akkori Tanács körúton a BVSC Vívó Klubot is. Ott aztán rendkívül jó közönség volt, a belváros krémje oda járt. Sportolók, nem csak vívók, hanem mások is. Valahol fönn volt a tánchelyiség az emeleten. Mára teljesen átépítették a házat, úgyhogy az a terem már biztos meg sincs. Vidékre is járogattunk, de nem volt igazán jellemző, mert nem volt autónk a hangszerek szállításához. Játszottunk az Ikarusz kerthelyiségében is nyáron, mikor az ott zenélő Orkán elment a Balatonra.

Nem tudtam teljesen a zenéből megélni, úgy éreztem, kell mellé egy állandó munkahely. Menyasszonyom, volt gimnáziumi osztálytársam, aki csodálatos feleségem lett, Gáts Csilla, Leila, az OTP-nél dolgozott és ketten tettünk félre pénzt jövőbeli lakásunkra. Nem választhattam tehát a bizonytalan zenészkeresetet.

A Memphis-ben egy évig játszottam, amikor meghallottam, hogy a Hobo együttes, akik megnyerték akkor a Salgótarjáni Beat Fesztivált és teljes Selmer szerelésük van, énekes-orgonistát keres. A Kőbányai Pataki Kultúrházban játszottak nagy létszámú közönségnek. Elmentem meghallgatni őket, fantasztikusan jók voltak! Maga a színpadi látvány, a sok Selmer hangfal, erősítő, mágikusan hatott akkoriban a zenészekre.

Ollé Béla volt a zenekarvezető. Próbáltunk egyet és már bent is voltam a zenekarban. Mivel a szólógitáros mellé kellett egy jó hangú másik gitáros is, beajánlottam ismerősömet, Szűcs Antal Gábor-t, Totyát. Vele ugyanabba a gimnáziumba jártunk. Ő is a XVI. kerületben lakott és az Orkán bulijain, éjszakánként csinos kis barátnőjével mindig ott ült, hallgatta a zenénket. Nem szerepelt akkor sehol, szabad volt.

Totyáék ott laktak tőlünk nem messze. Meglátogattam és elkezdett gitározni, énekelni. Futottak az ujjai a gitáron, hozzá énekelt is jellegzetes Bee-Gees hangon, úgyhogy azt mondtam, ilyen zenész kell a Hobonak! Amikor a Hoboba beléptem, azt kértem, hogy a Szűcs Totya is jöhessen. Emlékszem, a zenészek egy szobába vonultak vele, hogy ott vizsgáztassák Totyát. Tíz perc múlva kijöttek, fülig érő szájjal: fel van véve!

Vájlog Sándor volt a basszusgitáros, egyetemista srác, nagyon komoly, mindig megfontolt ember volt. Ügyesen, precízen játszott. Dobosunk Szentgyörgyi András, a Pici volt. Ő volt a közönség kedvence, fantasztikusan dobolt Premier szerelésén és mindig mosolygott. A Massachusetts szám ismert volt már a Bee Gees-től, ezt játszottuk Totyával először. Totya annyira tudta utánozni ezt a Bee Gees mekegő hangot, hogy tényleg mindenki elájult. A Holidayt úgy énekelte, mint Robin Gibb! Fergeteges volt a siker!

Volt közös koncertünk a Liversinggel, meg a Rangers-szel is. Kivittem a zenekart az Ikarusba. Ollé Béla egy sajátos, nem éppen aktuális műsort állított össze és nem engedett sem engem, sem mást beleszólni. Három, vagy négy fellépés után közölte a kultúrház vezetője, hogy sajnos nem annyira látogatott ez a Hobo formáció, úgyhogy nem kérnek több fellépést tőlünk. Megmondtuk Bélának, hogy vagy az lesz a Hoboban, amit a Totya meg én mondunk, vagy kilépünk. Béla nem hagyta magát, nem sikerült a puccs.

Nos, akkor, hogyan tovább?

Totya és én 1968 nyarán kiléptünk a Hoboból, elvittük a hangfalakat, kivonultunk a XVI. kerületi EMG (Elektronikus Mérőkészülékek Gyára) Kultúrházába, amit én, mint kerületi lakos be tudtam cserkészni. Volt ott egy próbaterem, az új tagokkal ott gyakoroltunk. A Hobo nevet nem tarthattuk meg, bár először, mint Hobo kezdtük, de aztán Béla figyelmeztetett, hogy beperel a név jogtalan használatáért.

Felvettük a Szivárvány együttes nevet. Nagyon jól beindult minden, amikor valami szokatlan dolog történt. Ollé Béláék fényes nappal, délután feltörték hátul a kultúrház ablakát, bemásztak és Totyának a négy Selmer ének hangfalát, ami akkor egy vagyon volt, elvitték azzal az indokkal, hogy azokat Totya a Bélától vette, és majd visszaadják neki a pénzt. A hangfal nekik is kell. Meg voltunk lőve, hiszen nem volt cucc, amin az ének szóljon. Be is pereltük őket, volt házkutatás náluk. Semmit nem találtak, soha nem kaptuk vissza a hangfalakat. Nulláról kellett kezdenünk, így nem tudtunk szerepelni egy ideig.

Honnan a Szivárvány név?

Egy kedves kolléganőm javasolta a nevet. Szivárvány színű ingeink, csíkos nadrágjaink voltak. Vitorla és nyugágy vászonból varrattuk magunknak. Baromi jól nézett ki. Külföldi magazinokban láttam, azt hiszem a Who-nak volt ilyen nadrágja. A Szivárvány első felállása így alakult: Szűcs Antal Gábor, Totya volt a szólógitáros-énekes, a Hoboból átjött hozzánk Szentgyörgyi András, ő volt az első dobos. Sajnos határozatlan egyéniség volt, úgyhogy végül is két hét után visszament a Hoboba. Látta, hogy nincs szerelés, sokáig nem lesz buli. Ekkor elhívtam az Orkán régebbi dobosát, Landauer Miklóst.

Megkerestem továbbá a Memphis korábbi basszusgitárosát, Diós Józsefet. Józsi mondta, hogy van egy szaxofonos ismerőse, Jankela János, akinek egy hatalmas Opelje van. Jó lesz a zenekar szállítására. Hát ez aztán óriási is volt a későbbiek folyamán, mert János eljött szaxofonozni, de valójában, jobbára csak szállítói szerepet töltött be végig, mert szaxizni sajnos nem tudott. A színpadon főként vokálozott és csörgőzött. Lelkes srác volt és mindent megtett a zenekarért. Mellesleg szobafestőként jól is keresett és az új énekhangfalakat ő vette meg.

Közben vettem egy fekete tetejű Capri orgonát még a Hobo-időszakban. Szép fekete volt a teteje. A '68-as Ki Mit Tud?-on odajött Fenyő Miklós, aztán pedig Soltész Rezső és azt mondták, hogy cseréljünk orgonát, mert ez úgy néz ki, mint egy VOX orgona a fekete tetejével. Az övék pedig piros, illetve fehér tetejű volt. Persze maradtam a feketénél.

A Szivárvánnyal klubunk a XVI. kerületben, Nagyiccén az EMG-ben volt, de vidékre is igen sok helyre eljutottunk. A zenélés mellett dolgoztam továbbra is. Alkalmanként Jankelával lementünk az autójával vidéki kultúrházakhoz és beajánlottuk, "eladtuk" az együttest. Volt ORI és OSZK működési engedélyünk. Vidéki fellépéseinken kísértünk énekeseket is, például Fenyvesi Gabit, vagy Horváth Vilmost. Vili és Balázs Boglárka jó barátok voltak, legtöbbször együtt jöttek fellépéseinkre. Pár alkalommal Dévényi Tibi is konferált minket. Dévényit még Kőbányán, a Hoboval ismertük meg. Keresztes Tibor, Cintula is konferált a Hobonál az Egyetemi Színpadon, ahol két koncertet is adtunk. Vele is tartottuk a kapcsolatot.

A Szivárvány élete velem viszonylag rövidre sikerült, annak ellenére, hogy egy nagyon jó téli szezon volt kialakulóban. 1968-ban olyan decemberünk volt, hogy fejenként 6000 ft-ot kereshettünk volna, de egymás után jöttek vissza a levelek, hogy azokban a megyékben, ahol fellépnénk száj- és körömfájás tört ki, senkit nem engednek be. Nincs nyilvános tánc, sem műsor, tehát az egész decemberünk ugrott és tele voltunk tartozással a hangszerekért.

Közben alakult a zenekar arculata. Tihanyi Gyula basszgitáros-énekes az Atlantis-ból, Hőnig Rezső dobos pedig a Sakk Mattból átigazoltak hozzánk. Diós Józsitól el kellett búcsúznunk.

Gyula és Rezső csak a zenei keresetből éltek, tehát profik, hivatásos zenészek voltak, miként akkor már Totya is. Akkor összejött ez a csapat, három profi rockzenésszel, de ott álltam én, aki még mindig gazdasági főelőadóvoltam a Tanácsnál. Döntés előtt álltam. A zenére vágytam, teljes lelkemből, de tudtam, hogy abból megélni egyelőre nem tudok. A zenei első vonalba betörés nem sikerült, mert kevés magyar számunk volt és a rádió, TV műsorain sem szerepeltünk.

Rezső mondta, hogy magyar nyelvű számokkal kell előtörni: "Péter, próbálj meg valami nagyon dögöset írni!" Akkor leültem a zongorához – ez az EMG-ben, egy napos délelőttön történt – elkezdtem játszani az Állok a napban, száz színű napban című számomat. Körbeállták a zongorát a srácok és azt mondták: "Ez az!" Ott, azon a délelőttön, négy óra alatt megcsináltuk a számot négy szólamban, gyönyörűen. Megcsapott a szabad zenészélet szele, de még nem jött el a döntés ideje.

1967-ben házasságot kötöttünk Leilával. Elkezdtünk építeni egy kis tetőtéri lakást, abban a házban, ahol Mátyásföldön szüleimmel laktam. Tele voltunk kölcsönnel. Közben megvettük a kétmanuálos fekete tetejű Capri orgonát. Mindent jól átgondolva, úgy döntöttünk Leilával, hogy keresek egy másik zenekart, amely mellett dolgozom tovább fix keresetért. Kiléptem a Szivárványból.

A Record együttes éppen keresett egy orgonistát, Som Lajos hívott a Recordba. A Kőbányai Ifjúsági Klubban játszottak, nagyon jók voltak. A Record együttes salgótarjáni aranyérmes zenekar volt belépésemkor. Ambrus Zoltán, a dobos, aki később a Neotonnak lett a dobosa. Som Lajosnak jó barátja volt, mert amikor Som elment a Neotonba, Zolit is bekeverte a zenekarba.

Som fura figura volt. Amikor a Szovjet Főparancsnokságon játszottunk, kint Mátyásföldön és beállítottuk a szerelést, iszonyú nagy dübörgéssel megszólalt a Born To Be Wild, meg a többi, akkor odajött egy öreg tábornok és megölelte Somot, azt mondta egy tolmáccsal, hogy ő a Sztálingrádi Csata óta ilyen hangerőt nem hallott.

Na, de utána feljött a színpadra egy ezredes és azt mondta, hogy most egy tangót játsszatok. Egy tangót! Mire Som letette a basszusgitárját és azt mondta, ő tangót, keringőt nem játszik, inkább leköpi magát. Úgy játszottuk le a tangót, hogy a Capri orgonámon hoztam a basszust.

Lajos, hogy vált ki a zenekarból?

Azt hiszem fél évig voltunk együtt, utána Lajos mondta nekem, hogy neki ez így nem tetszik, még keményebbet akar. Elmegy Radics Bélával és csak rockot játszanak, ha van kedvem, menjek vele. Mondtam, hogy sajnos nekem ilyenhez nincs kedvem, mert én dolgozom. Ekkor már kezdett meggyengülni a Record. Som Lajost Simai Tamás basszusgitáros-énekes váltotta. Tamás korábban együtt játszott Markó Andrásékkal a Geminiben, meg a Memphisben is volt egy ideig.

Nézzük át a Record belépésed kori tagságát, rögzítsük, hogy akkor Som Lajos basszusgitár...

Igen, Som basszusgitáros és Váradi Tibor volt a szólógitáros. Soltész "Samesz" kísérő gitár (nem rokona Soltész Rezsőnek), Ambrus Zoli a dobos és én voltam az orgonista. Mi ORI zenekar voltunk, itt-ott felléptünk, de igazán nem volt sok felkérésünk. Uraltuk viszont a Kőbányi Ifjúsági Klubot, amely nagyon zárt hely volt, csak klubtagok jöhettek be, de ide már be lehetett jönni nyakkendő nélkül is. Sok tagja volt a klubnak, megtelt a ház minden rendezvényen.

Amikor Tamást elhívták a Moulin Rouge-ba basszusgitárosnak, Demjén Ferenc, Rózsi helyett, akkor úgy döntöttünk Váradi Tibivel, hogy ezt így befejezzük. Igaz, még megpróbálkoztunk egy új basszgitárossal és egy szaxofonossal, de ez már nem volt az igazi. Ennél többre vágytunk.

Ekkor volt a legendás Syrius koncert a Fővárosi Művelődési Házban, 1968-ban, amikor az Atlasszal közösen léptek fel. Telt ház volt, ott volt az egész szakma. Mi is elmentünk. Soha nem felejtem el, hogy a légy zümmögését meg lehetett hallani és a hideg futkos még ma is rajtam, amikor megszólalt a banda. Azok a szaxofon szólók Radulytól! Aztán Pataki Laci, ugye mint "stimm kollégám" olyat orgonált azon a Capri orgonáján... Orszáczky Jackie éneke már az ismert világsztár énekesek hangját idézte.

Az Atlasz is nagyon jó volt. Fülöp Ervin volt a szaxofonos, fuvolás, orgonista az Atlasban. Vele évekkel később, a vendéglátóiparban, négy évig játszottunk együtt. Ervin zseni volt. Ő volt az a zenész, aki a csúcs, mint zenész és kolléga a zenei pályafutásom alatt. Kilenc hangszeren játszott, mindent úgy szólaltatott meg, mint a legnagyobb profik, szaxofonokon, pánsípon, fuvolán, klarinéton, gitáron, orgonán, zongorán és kiválóan énekelt. Korai halála előtt az Old Boysban játszott és ott is show-man volt.

Vissza a Recordhoz: Váradi Tibivel azt mondtuk, hogy be kell ezt fejezni. Mindketten otthagytuk a Recordot, minden emlékével együtt az újonnan verbuválódott tagoknak. Tudtam, hogy ezzel a beat és rock korszakom véget ért. Nem éreztem már vágyat a hazai rock bölcsőjét ringatni. Bementem az OSZK Könnyűzenei Stúdióba, jelentkeztem, hogy hivatásos zenész szeretnék lenni. Ehhez először hivatásos kategóriát kellett szereznem. Beiratkoztam tehát az egy éves oktatásra.

Közben egyre több saját szerzeményem született. Egy évet kellett lehúznom jó tanárok - Gombkötő István zongora és Szendrő Mária énektanárok társaságában. Az év végi vizsgán B-kategóriás lettem, rögtön. (A-B, vagy C-kategóriát kellett a hivatásos zenésznek elérni. A volt a legjobb, 145 ft. járt esténként, a B-re 120 ft-ot adtak, míg a C-kategória 90-95 ft. volt.)

Közben Váradi Tibinek szóltam, hogy egy A-kategóriás dobos, Mayer Ferenc keres a Budapest Körszálló Coca-Cola bárjába zenészeket. Gitárost és orgonistát. Tibivel fölmentünk a Körszállóba, megnéztük jövőbeli munkahelyünket. Délelőtt volt, már akkor tele volt külföldiekkel, fiatalokkal. Megtetszett a hely hangulata, igent mondtunk Ferinek. Összejöttünk pár próbára, de azt hiszem a második próba után már a szálloda alkalmazott, hivatásos zenészei voltunk. Fél évig párhuzamosan még dolgoztam civil munkahelyemen.

Tibi is otthagyta a Gelkát, ahol mint TV-szerelő dolgozott. Mayer Feri, a nagy dobmágus, Kovács Gyula egyik legjobb tanítványa volt, mondanom sem kell, nagyon nagy jazzista stílust képviselt. Tőlünk tanult meg beatkedni és popzenét játszani. 1969-et írtunk, elkezdődött valami új, ami most más teljesen a zene volt. A Körszállóban csodálatos három évet töltöttünk el. Az amerikai követség tagjai jártak oda, minden hónapban megkaptuk szalagon az amerikai top ten-t és a top twenty-t.

Az Emkében játszott a szakma egyik legjobb zenekara, az Ungár Pistiék nagyon naprakész műsorral, de ők is feljártak hozzánk zenét hallgatni, a friss slágerlistát megismerni. Úgy emlékszem, adtunk is pár szalagot nekik a vezető pop számokkal. Fél Budapest odajárt hozzánk táncolni, zenét hallgatni. Minden nap volt zene, de péntek, szombat, vasárnap le kellett zárni a földszinten a liftet, odaállt két londiner és csak azokat engedték fel, akik előre helyet foglaltak, illetve a szállodában laktak.

Nevünk Record Trió volt, ezt hoztuk a beates múltból. Kétmanuálos orgonámon másfél oktáv volt az alsómanuálon a fekete billentyű, amely egyben basszusgitár hangzást produkált. Tibi szólógitáros volt és énekes, tehát én hoztam a basszust az orgonán. Hárman úgy szóltunk, mint egy jó kvartett. Rengeteg szerződést kaptunk volna külföldre, de mivel Tibinek nem volt kategóriája, nem engedtek ki. Kanadából 1972-ben a torontói magyar Pátria étterem, aztán később a Wooden Plate étterem küldött szerződést. Vámosi-Zárai népszerű énekespár is ezeken a helyeken lépett fel és őket kellett volna egyik szerződésünkben kísérni. Sajnos az OSZK akkori szabálya szerint, Tibor kategóriájának hiánya miatt nem engedélyezték kiutazásunkat. Egy év múlva ő B, én pedig A-kategóriát kaptam. Utunk mégis elvált...

Külföldre szerettem volna menni, de nagyon! Vágytam egy autóra, vágytam Hammond orgonára, jobb anyagiakra. Jöttek haza a zenésztársak, bejöttek a Körszállóba, lent állt gyönyörű Ford Caprijuk, Citroen-jük, a "cápa orrú Citroen"... Ilyenért még gyalog is elmentem volna Párizsba... 1972 nyarán Hollay Frigyes, korábbi kedves zenetanárom fia keresett meg és megkérdezte, hogy kedvem lenne-e kimenni velük egy nyugat-németországi, két éves turnéra. Kezdő állomás München, ott is a legelegánsabb hotel, a Hotel Bayersischerhof. Ez az a hotel Bayerischer Hof, ahol minden nap este kilenctől reggel négyig három zenekar váltotta egymást, ugyanazon a színpadon. Európai hírű zenekarok. Euro Five, Joe Lord, Lello Tartarino, stb... Itt kezdődött a nyugati karrierem 1973 január elsején, mint zongorista-szólóénekes, aki mellesleg gitározik is.

1972-ben még történt egy említésre méltó dolog, az, hogy a TV Táncdalfesztiválra bekerült egy számom, az Elmúlt egy év című. Egy kezdő, de nagyon jó hangú énekes, Horváth Attila énekelte a számomat. Díjat nem nyertem, de évekig játszották a zenei programok listáján.

Ez megjelent kislemezen?

Megjelent igen és akkor édesapám, aki mérnök ember létére nagyon szépen zongorázott, azt mondta: "Meggondolandó, hogy vállaljál-e külföldet, ha már itt elindul így a karriered. Talán több számodat is fogják majd játszani." De meg kell mondanom őszintén, hogy nem indult be több számom, pedig többet is beadtunk a Magyar Rádió Könnyűzenei Osztályának. A Record trióval készítettünk felvételt dalaimból, mint az Ördög a toronyban, vagy az Öreg szülői ház. A felvételeket Bágya András vezette, jól sikerültek, de nem Z-sítették. Így nem kerülhettek be a rádió könnyűzenei adásába.

Tulajdonképpen ezzel az itthoni pályafutásom véget is ért. Be kellett látnom azt, hogy itt az a pont, ami nekem ki volt jelölve. Zenekaraimmal nem juthattam fel arra a szintre, mint az Illésék, Zoránék, vagy az Omegáék. Mert akik akkoriban játszottak, például a Dogs a Ruggyantagyárban nagy közönséget vonzottak, vagy a Danuviába is rengetegen jártak Sankóékra, hát akkora közönségünk nekünk is volt az Ikaruszban, vagy a kőbányai Patakiban a Hobo-val... De, én nem csak erre vágytam.

Egyszer játszottunk Hoboval fenn a Várban, az Illésék törzshelyén, az Illésék előtt, illetve két Illés-blokk között. Ők levonultak a színpadról, következtünk mi, fél órára. Nagyon jó volt, megtapsoltak, de azt vettem észre, hogy a közönség többsége elment, amikor az Illésék levonultak.

Szóval ezt a vágyamat én nem értem el. Talán bekerülhettem volna egy jobb formációba. Talán a Szivárvány lehetett volna egy nagyon jó zenei csapat akkor, ha én nem dolgozom mellette és lett volna egy olyan anyagi hátterem, amely pótolta volna a keresetkiesést. De nem így alakult és talán nem is baj.

És mit csinálsz most, zenélsz valahol?

1973-tól 2007 szeptemberéig, mint hivatásos zenész, zenekarvezető, majd szólózongorista-énekes Németországban, Svájcban, Skandináviában sikeres éveket kaptam a Teremtőtől és a háttérből csodás feleségem Leila, fiunkkal Krisztiánnal végig mindenben támogattak, biztattak, erőt adtak. 2007-ben hivatalosan befejeztem a rendszeres külföldi turnézást. Itthon keyboardot tanítok, zenét szerzek, hangstúdiómban felvételeket készítek az elmúlt 40 évben játszott slágerekből, amelyeket pályafutásom alatt előadtam.

Bálint Csaba (2015.02.13.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Székely Péter!

kép

Ollé Béla interjú (2015)

2015-07-18 00:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet













Klipmánia