Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Cheap Trick - We're All Alright! (2017)

 Látogatottság
Összesen
86629344
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Yes koncert a Budapest Sportarénában

Koncertbeszámolók

A FULL CIRCLE TOUR keretében, 2003-06-18-án hazánkba érkezett a zenekar. Előzenekar nélkül érkeztek, és talán a legérdekesebb felállásban. (nekem csak Trevor Rabin hiányzott, aki az egyik nagy kedvenc gitárosom)





Jon Anderson - ének; Steve Howe - gitár; Chris Squire - basszusgitár; Rick Wakeman - billentyűs hangszerek; Alan White - dob > felállású csapat örök érvényű dalainak minőségéről senkinek nem lehetnek kérdései. Arról, hogy az évek alatt mennyire öregedtek ki a színpadi zenélésből már akadhatnak kérdések, és mivel én elsőként voltam az új Sportarénánkban az épülettel kapcsolatban is lehetnek kérdések.

Elsőként ez utóbbival kezdeném. Nem tudom ki és hogyan, miként tervezte nekünk ezt az űrhajót, de kívülről nagyon design-ésre sikeredett. Az egyetlen pontlevonást azért adhatom, mert az épület környékét nem renoválták teljesen. Azaz az ember megy 300 métert, és eljut a metró megállóig, ahol a szocreál annyira szembeszökő, hogy az ember egyből visszatér a földre: lehet, hogy egy ufo leszállt közénk, de el is fog hagyni minket, felszáll vagy elszáll, és marad a magyar valóság – jutott eszembe, amikor szembesültem a hétköznapok metrólejárata és zöldséges standjával. Az épület készítésének sacc/kb 1 százalékából futotta volna, hogy ezen az érzésemen is változtassanak.

Belül az épület ugyanolyan szépen ufósított, mint kívülről. Ami tűrhetetlen, hogy 1 büfé próbálkozik itatni etetni a népet, tehát venni valamit totálisan lehetetlen, vagy 1 óra sorban idegeskedés. Aztán már csak a terem akusztikájával kellene kezdeni valamit, mert az szintén borzalmasan visszhangos, és a legnagyobb gázokat megoldotta az üzemeltető. Mert különben nagyon kellemes élményt adhat az épület, lehetne benne sok jó koncertet tartani, amiben egyszer lehet hallani a hangokat, és nem kétszer mindet, ahogy most.

Ennyit a rendezésről, meg talán még annyit, hogy a jegyek meglétének ellenőrzését lehetne némileg minimalizálni, mertha kiadunk 7900 forintot egy jegyre, akkor méltán várnánk el, hogy még a seggünket is kinyalja a tisztelt rendezőség, és ne kérje a jegyet úton útfélen, és szóljon az emberre, ha rágyújt az előtérben, vagy pössent a klotyóban, és kezet akar mosni legyen tisztálkodó eszköz, és ne csak a női mosdóban legyen ivó alkalmatosság (hideg vízzel, és ne langyos húggyal).

De ezt a YES koncertet semmi de semmi nem ronthatta el. Még ez a magyarkodásosan elbaszott épület, hangzás és rendezés sem. Kevés zenekar van, aki ilyen hosszú idő alatt sem hal ki. Persze ez a mai felállás már nem fiatal. De minden tag jött is ment is már néhányszor (Jon kivéve, mert az ő hangja nélkül nincs YES), de mégis ez a zenekar, mint banda hihetetlenül magas zeneiséget képvisel.

Valahogy úgy tudnám leginkább leírni a hallottakat, hogy ez egy politikus-zenész-humorista továbbképzés volt. Merthogy a magyar könnyűzene jeles alakjai mellett politikusok és a mi Tivadarunk is jelen volt a koncerten. És az egyetlen pozitív élmény, ami nem színpadról érkezett az az volt, hogy Fodor Gábor is ugyan úgy a büfésorban szívott, mint mi átlagok.

Lehetett mit tanulni tőlük. Egyrészt azt az elképesztő hangszeres tudást, amivel rendelkeznek. Másrészt azt, ahogy egymást engedik játszani. Harmadrészt azt a hangulatot, amit szeretet amivel játszanak. A dalírási képességekről meg ne is beszéljünk.

Az egyedüli tag, akin már érezhető az öregedés az Alan volt, akinek az ütemei már nem a 20 évvel ezelőttiek, amikor is a 83-as lemezen úgy játszott, hogy bekerült a neve a piperés dobozomba. Szóval lassabban, megfontoltabban dobol, ami nem baj, csak el tudnék képzelni más stílust is.

Nekem nem volt eddig a szíven csücske Steve Howe gitáros. Valahogy túljátszotta a hangszerét, és átment az önkifejezés egy erőltetett hangsúlyba. EDDIG így éreztem. De mostantól csak tisztelettel tudok róla írni. Merthogy ezen az estén amit elő bírt adni az egy jazz gitáros és egy komolyzenei hangszeres tudásával előadott nagyzenekari mű volt. Ennek csúcsa egy akusztikus gitáron előadott szóló rész volt, amiben önmagát kísérve játszott elképesztő futamokat. Dallamaival a legnagyobb gitárosokat idézte, amiből kiderült, hogy a saját stílusa a legnagyobbakkal vetekszik. Minden dalban arányosan játszott, nem spilázta túl a szerepét, de olyan egyénien játszik, hogy a legapróbb részletekig kihallani a hangszerét. Frenetikus volt.

Jon Anderson hangja gyakorlatilag a hosszú karrier alatt semmit sem változott. Ugyanaz a magasság, és kifejező erő. És bármilyen furcsa ezen a magasságon is énekelve, hogy soha nem tud hamis lenni, a hangja nem fárad el, és néha olyan erősen énekel, hogy félméterre eltartva magától a mikrofont is tisztán hallható. Én még ilyet nem hallottam. Az érzelemdússág, ami átjön a hangján az pedig olyan melegséget ad a hallgatónak, hogy nyugodtan elmehet egy szívműtétre is, biztosan csak sikeres lehet. Kizárt, hogy ezt hallgatva bármi baja lehet valakinek. A kórusok, amiben ő a legmagasabb pont, olyan tiszták, és mégis hallhatóan élőben előadottak, hogy ebben páratlan a YES.

Chris egy zenebohóc. Ő egy előadóművész. És a többiek laza beállásai és mozdulatlan, koncentrált mozgása mellett egy izgő-mozgó óriásnak tűnik. És meglepő módon, mostanában nem használtan olyan hangerővel és intenzitással játszik, hogy az leírhatatlan. Mellette egy basszus szólót is előadott, amibe később a dob is belépett, ami leírhatatlanul viccesen hatott, miközben a játéka egyéni és pontos volt. Ő egy igazi zenebohóc, aki nagyon szereti amit csinál, és a kórus legfontosabb tagja. Hangja tiszta és alkalmazkodott az évek alatt ahhoz, hogy kiszolgálja a vezérhangot. 20 éve szeretem a játékát, és nagyon nagy élményt ad mindig, amikor csak hallom.

Maradt az ember, aki elbújt a szintihegy mögött. Hosszú szőke haját lobogtatva muzsikál, és mindent tud a hangszerén, amitől hatással lehetett a világ minden progresszív szintisére. Leginkább, mint zenei követő Jordan Rudess-t tudnám kiemelni. Azt hiszem, mostanában minden DT szinti hang egy átgondolt Wakeman koppintás. És ez nem vicc, mert a DT az egyik nagy kedvencem. Elképesztő a hasonlóság hozzáállásban, és szóló stílusban. Csak hát Rick ezt, minimum 35 éve műveli. Nagyon nagy öröm, hogy visszatért a zenekarba, és így láthattuk élőben. Nem játszik mindig előtérben, de amikor megugrik a keze, akkor előjön belőle valami mély komolyzenei tudás, vagy progresszivitás, amitől nyugodtan le lehet írni: ő (nekem) az egyik legnagyobb, ebben a műfajban.

Az egész koncert olyan volt, mint egy komolyzenei előadás a zeneakadémián. Ettől, az elején meg is szeppent a zenekar. Mély csend a zeneművek alatt, aztán óriási taps, és ováció. Mint a legjobb hallgatóság. Odafigyel minden hangra, és amikor tetszik az előadás ezt ki is tudja mutatni. A közönségben természetesen kevés volt a fiatal. Inkább a középkorú, vagy öregecske zeneszeretők jöttek el. Többen ereklyeként őrzött, régebbi koncert pólóban. Öröm volt nézni ezeket az öregedő rajongókat, mégiscsak szeretik itt az emberek a jó zenét?

A műsorukban megjelentek a régi, nagy dalaik, áthangszerelve, modernizált változatban. És nem lógtak ki az új lemez dalai sem ebből a minőségből. A sok klasszikus dal mellé befért egy kis játék a hangokkal, improvizáció. Aminek leírhatatlanul egyedi megszólalása bizonyította, hogy a YES még mindig nagyon kreatív. Bár nem metál, és agresszió sincs bennük egy deka sem. Kár, hogy a Trevor Rabinos időszak teljesen kimaradt, lehetett volna egy kis időutazás oda is. De ezt majd legközelebb. Így is tökéletes volt az este.

Remélhetőleg, ha EU tagok leszünk végérvényesen bekerül budapest a koncert helyek közé, ahova kötelező eljönni a legnagyobb zenekaroknak is. Mi meg mehetünk a jobbnál jobb koncertekre, aminek a következő állomása a King Crimson lesz. Amit szintén nem lehet kihagyni. A YES pedig 100 évig még aktív lehetne. De a korukból adódóan nem lehet tudni, hogy mekkorát vesztett aki nem jött el. Megismételhetetlen este volt ez, amit reméljük még sokszor fognak megismételni.

Forrás: yesworld.com




 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Koncertbeszámolók
· Szerkesztette: pjuan


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Koncertbeszámolók:
2004.04.23 Wigvam Rock Klub - KARTHAGO


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.45 Seconds