Mogyorósi László interjú (2015) 

Megjelent: 2015. december 07. hétfő 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Mogyorósi László a '60-as évek végének, '70-es évek elejének egyik szakmai berkekben legendásként emlegetett gitárosa. Együtt kezdett Orszáczky Jackie-vel, játszott a Syriusban, együtt lakott Póka Egonnal és Révész Sándorral tizenévesen, játszott Sommal és Vadölővel a Pannóniában, majd disszidált és a '70-es években Los Angelesben Barta Tamás barátja is volt...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





VIII. kerületiek voltunk, a Dugonics utca 21-be jártunk egy iskolába Orszáczkyval, Bögöllyel és Cserba Miklóssal. Jackie és Bögöly az ablakban dobolgattak, divatba jött a gitár is. 1963-ban járunk. Lényeg, hogy megtudtam, hogy zenekart akarnak csinálni. Én is vettem egy gitárt. Valahogy a Bohanek Miklóson keresztül jöttünk össze, fiatal gyerekekként. A Kun Béla téren egyezkedtünk, hogy akarok-e a zenekarban játszani. Kipróbálták, hogy tudok-e gitározni. Így jöttünk össze négyen. Megalakítottuk az Új Rákfogó nevű zenekart.

Hogy miért, mihez képest "új", az számomra soha nem derült ki. A Radnótiban kezdtünk játszani Csepelen, egy évig játszottunk itt. Ekkor már Jackie testvére, Laci is a zenekar tagja volt, illetve Vadász Ferenc is, a későbbi Old Boysból. Beatlest és néhány sajátot játszottunk. Egy év után feloszlottunk, de Bögöly, Jackie meg én, pár hónapig trióban játszottunk az Új Rákfogóban.

Szidor Laci Syncom nevű zenekarában játszott tovább eztán Jackie. A Postásban játszottak, még énekesnőjük is volt. Eközben én összejöttem egy másik zenekarral, a nevünkre sem emlékszem, de a Törekvésben felléptünk egy tehetségkutatón, ahol a Sztár együttes nyert Billel, mi másodikok lettünk. 1966-'67 körül volt ez.

Itt látott engem Révész és Póka, akik osztálytársak voltak, összeismerkedtünk. Nemsokára el kellett otthonról költöznöm, mert kiléptem az iskolából és anyám azt mondta, hogy akkor otthonról is kiléptem. Pókáék fogadtak be, náluk lakott Révész Sanyi is. Másfél évig laktunk együtt úgy, mintha testvérek lennénk. Tartalmas másfél év volt, Révészt és Pókát is kirúgták az I. László Gimiből. Játszogattunk otthon, de nem gondolkodtunk abban, hogy Sanyi lesz az énekes, valahogy a vékony, magas hang akkor még nem volt divat. Póka akkor még inkább zongorázott, pozanozott, én javasoltam neki, hogy inkább basszusgitározzon. Láttam, hogy jó a ritmusérzéke. Egy-két hónap alatt megtanult basszusozni.

Úgy tudom, a Syrius tagja is voltál egy rövid ideig.

Ez úgy történt, hogy játszottam egy POM nevű zenekarban. Ez a Liversing feloszlása után történt, 1968-ban. Jackie vitt ebbe a zenekarba, Patakival a Royalban jöttek össze. A zenekar neve talán érthetőbb, ha mondom a tagok nevét: Pataki László, Orszáczky Miklós, Mogyorósi László. POM. Danyi légópincéjében próbáltunk a Petőfi Sándor utcában, egy-két hónapig. Egy alkalommal, próba után mentünk a Semmelweis utca felé az ORI-ba, az Astoria felé. Szembe jött Baronits.

Ekkor vált ketté a Syrius és a Juventus. Én nem ismertem Zsoltot, Jackie sem, de Pataki igen. Kérdezte, hogy hova-hova? Hát, mi egy zenekar vagyunk, a POM. Nem tudtunk jobb nevet kitalálni. Baronits mondta, hogy feloszlott a Syrius, nem akarunk-e csatlakozni? Akartunk. Pár nap múlva már az ORI-ban próbáltunk. Ekkor még nem volt progresszív a zenekar, arra gyakoroltunk, hogy majd kísérünk mindenféle énekeseket.

Ahhoz, hogy végül nem lettél sokáig a zenekar tagja, csatlakozik egy nagyon rock and roll történet.

Igen, a templomi mikrofonok a Baross utcában... Az történt, hogy nem volt cucc, a szószékről akartam ellopni két mikrofont, elkaptak. Három hónapot kaptam, hat hónapra felfüggesztve, azzal, hogy munkahelyen kell dolgoznom. Onnan gyorsan kirúgtak, így le kellett ülnöm a három hónapot Tökölön, a fiatalkorúaknál. A helyemre Barta Tamás került.

Elmondod, hogy buktál meg?

Az volt a terv, hogy este bent maradok a templomban zárás utánig, elbújok, átvészelem az éjszakát, majd reggel kijövök a mikrofonokkal. Bent is maradtam, de éjszaka recsegett minden, két piros lámpa égett, elkezdtem félni. Felmentem a karzatra, kiütöttem az ablakot a könyökömmel, hogy majd leugrok. Jó magas volt, vagy négy méter. És mikor kiütöttem az ablakot, egy rendőr épp arra sétált. Kijöttek a tűzoltók is, leszedtek, bevittek a Víg utcai kapitányságra, meg is vertek. Leültem a három hónapot és folytattam, de nem, mintha mi sem történt volna, de mégis. Összejöttem Váradi Vadölővel, mikor szétment a Tűzkerék, összejöttünk egy trióban Váradi, Póka, meg én.

Tercs Feri úgy emlékszik, ekkoriban az Új Rákfogó, Új Liversing és Pannónia zenekarokban játszottál.

Új Liversingben biztosan nem, de a Pannóniában igen. Itt az történt, hogy Rozsnyói Györgyé volt a név, Som Lajos szólt, hogy lenne egy zenekar. Som vitt engem Váradival oda. Egy hétig próbáltunk, majd készült egy tévéfelvétel a kettes stúdióban, egy énekesnőt kísértünk és Szécsi Pált is. (Az interjú a Rockmúzeumban készült, Lajos épp bent volt, megerősítette a történetet.)

Az IM híres szakmai szavazásán, tagja lettél 1970 szakmai supergroupjának.

Á, úgy ment ez, hogy a Royalban, vagy az Erzsébetben gyűltek a zenészek, és akkor szakmai szavazás: Én megszavaztam Bartát, ő engem, ilyenek. Radics talán azért nem került bele ebbe a válogatásba, mert ő inkább jelenség volt nekünk, egy sztár. Nem mindegy, hogy valaki milyen kiállású, milyen az önbizalma, személyisége. Ezekben én nagyon hátul voltam. Gitárosként a legjobbak között kicsik voltak a különbségek, nem tudásbéli kérdések voltak ezek. Tátrai még nagyon fiatal volt, nem volt még benne annyira, pedig mára már ő a legjobb. Voltak 1970-ben mások is jók, de épp abbahagyták, mint mondjuk Tőricht, vagy Szendrődy, vagy csak egyszerűen eltűntek kicsit.

A végeredményről nem is tudtam, csak kaptam egy üzenetet, hogy Hegedűs László fotóshoz menjek el. Még ott sem tudtam, hogy miért kell ez, illetve ott derült ki, hogy miért a fotózás. Megjelent az IM, egy Müller nevű pali volt az Egyetemi Színpad igazgatója, rögtön felkért, hogyha be tudunk hozni 300 embert nézőnek, akkor menjünk oda játszani. Ez lett a Mogyorósi Trió, ami összesen ezt az egy fellépést érte meg. Elkezdtünk Pókával próbálni, de felszerelésünk sem volt, de majd csak lesz valahogy. Erre beállított Fogarassy, felléphet-e velünk. Hát hogyne. De ő hozza az egész Metró cuccát, két technikussal. Ó, rögtön megszűnt a legnagyobb probléma. A repertoárunk sem volt elég, Vadölő ötlete volt, hogy hívjuk el Wittek Marit. Aretha Franklineket énekelt.

Ez után jött az, hogy megkeresett Zorán és Brunner, hogy menjek a Metróba játszani. Felmentem a Bartók Béla út 1-be Zoránhoz, ahol közölte, hogy rockzenekart akar csinálni. És ki lesz a basszusgitáros? Az még nincs. De én tudok egyet: Póka Egon. Már akkor is nagyon jó volt. Persze jó haverok voltunk és együtt laktunk, de ez nem lett volna elég, a zenekarozásban nincs haverság. Ekkor még Fogarassy is benne volt, Brunner helyett hoztuk Váradit. El is kezdtünk próbálni, de Zorán egy hét után észrevette, hogy ez így neki sok lesz.

Jazz-rock, amit a Syrius csinált. Ez Zoránnak nem feküdt, ő csak egy táncdalénekes volt. Elküldte Fogarassyt és Váradit is, túl jók voltak. Ez nem kell. Visszahívta Brunnert, maradtunk négyen. Egy fél évet játszottunk így, én robbantottam a zenekart pénzügyi elszámolások miatt, pedig nagyon sokat kerestünk. Csinálgattuk az új számokat is, rádiófelvétel is készült, például a Gyere egy napra, de ne csak egy napra. Ilyenek. Voltunk Szabadkán is, dénárban fizettek.

Bementem a Royalba, mondtam Zoránnak, hogy kiszálltam, majd összejöttem Charlie-val. Az Olympiát kezdtük el újra csinálni, akkor jött el Winkelmayertől. A MOM-ban kezdtünk próbálni. Póka nagyon haragudott rám a Metrós balhé miatt, eszetlen pénzt keresett ő is, valami 20.000 forintot is akár, ami tíz havi fizetés volt akkor, Egon meg 18 éves! De fátylat rá, jött velem. Nekem csak jó basszgitáros kellett.

Charlie-val dumáltam meg, kibékültünk. A dobost ő hozta, ő volt Szentgyörgyi András Picike. Charlie meg hozta az öccsét, aki fuvolista, szaxofonos. Itt is jazz-rockot játszottunk, fúvósokkal. A Csepeli Ifipark is le lett kötve nyárra, a Bergendy előtt az E Épületben is felléptünk, ki is fütyültek, túl modernek voltunk. Charlie bement az ORI-ba valamiért, találkozott egy csajjal, Barát Máriával. Ő egy énekes volt, elég jó kapcsolatokkal Jugoszláviában. Horvátország, Szkopje, Belgrád. Kellett neki egy jó zenekar. Ez lettünk mi. Pénzt akartunk keresni és itt is lehetett. Lokálokban játszottunk, hogy majd itt összeszokunk. Próbálgattunk, de nem nagyon.

Igazából ekkor már nem volt bennem nagy lelkesedés a Metrós ügy után. És lassan rájöttem, hogy a zenekarhoz közönség is kell, de ha túl jó vagy, akkor nincs közönség. Játszottunk tehát pár hónapot Jugóban, de volt egy szabály: az énekesnővel senki sem jöhet össze. Na, én összejöttem, robbant a zenekar, hazajöttünk. Ez volt olyan 1973 körül. Bementem a Royalba, valami változás volt a levegőben. Sokan disszidáltak. Ráduly, Jackie, sokan. Később Barta is. Kivel fogok játszani, mit keresek én itt?

Eladtam a cuccomat, volt még egy kis pénzem, vettem belőle dollárt, Pataki szerezte. Volt még ablakom a piros útlevelemben, amivel Jugóba még kimehettem. Kimentem, felhívtam azokat az olaszokat, akikkel még korábban ismerkedtem meg itt. Értem jöttek Milánóból a Szlovén határhoz. Egyikük tudta, hogy hol lehet átmenni, ő velem jött át, vissza gyalog, a határ túloldalán meg beszálltam a kocsiba. Így maradt abba az itthoni történetem.

Mesélj arról, hogy Los Angelesbe kerültél, ahol Bartával is kapcsolatban voltál.

Olyan évente összejártunk 1977-től. Laguna Beachen laktam, ő is nem messze. Kint Fekete Gabival is találkoztam, Zalatnayval, sokakkal. Barta akkor már abbahagyta a gitározást, csak röhögött rajtam, mikor gitározni akartam. Berakott country-jazz kazettákat, ismeretlen gitárosok játszottak rajtuk, akik viszont mind jobbak voltak nálunk. Ő ezt már tudta, hogy kint azt az ízléses gitározást mi nem tudjuk megtanulni, sok ezren jobbak nálunk ebben. Csak nevetett a gitározáson.

Papírüzletben dolgozott, az ügyfeleket hívogatta telefonon, majd úgy döntött, hogy önállósodik. Ez még nem lett volna baj, de az ügyfeleket is vitte volna. Ezt korábbi munkaadója nem nézte jó szemmel. Volt kokain is, de nem ez volt a halála oka. Mindenesetre szíven nem lövi magát valaki. 1981 karácsonyán nagyon nagyon megverték figyelmeztetésül, akkor nem is akart velem találkozni, úgy be volt kötözve a sérülései miatt. Volt saját pisztolya, azt vehették el tőle végül, így lehetett öngyilkosságnak beállítani, vagyis hát lezáratni ezzel a nyomozást. Nem volt állampolgár sem, csak zöldkártyája volt. Bár ebben nem vagyok biztos.

Én sem lettem állampolgár, végül kiutasítottak. Játszottam kint zenekarokban, névtelenekben, de nagyon jókban, viszont kis klubokban. Érdekes volt, hogy odakint nem úgy volt, mint itthon, egy Los Angeles méretű városban volt 5-6 klub, nem nagyobbak, mint mondjuk a Pecsa Café ma itthon. A Sunset Stripen voltak egymás mellet. Volt 2-3 nagyobb hely, mint a Palladium, meg 1-2 nagyon nagy.

Nagy koncerteken voltál ott? Például Led Zeppelinen?

Azon sajnos nem, de láttam Frank Zappát és a B-52-őt is a hetvenes években. Mikor hazajöttem 1993-ban, akkor jöttem rá, mi Magyarország és, hogy hol élünk. De végül itthon maradtam.

Az internettel nagyon sokat olvastam a zenéről, a zenekarok indulásáról, arról, hogy a CIA és mások hogyan szervezték ilyen ügyesen a dolgokat. Akiket ezek a háttértörténetek nem érdekelnek, azok valamit kihagynak. Itthon és kint is a fiataloknak mi volt a motiváció? Népszerűek szerettek volna lenni. Így lettünk zenészek. Annak szerintem senki nem születik, hanem azzá válik, hacsak nem mondjuk a családban mindenki zenész. Én is géplakatosnak tanultam egy évig.

Az interjú, 22 másik beatinterjú társaságában, jóval bővebb képmellékletekkel megjelent kötetben is, megvásárolható itt!

Bálint Csaba (2015.12.07.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Mogyorósi László!

kép

Metro - Kislemezek 44.

2017-03-07 18:05:00

kép

Harmath Ádám - interjú (2016)

2016-12-27 12:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 20. és 2017. október 06. között:









Klipmánia