Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

[Stömb] - Duality EP (2017)

 Látogatottság
Összesen
88311606
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Hadzsi Imre - interjú (2016)

Interjúk

Legutóbb Ganxsta Zolee életrajzi kötetében - Fencsik Tamás - Ganxsta Zolee - Döglégy a világ körül - találkoztam a neveddel. Ebben az olvasható, hogy te fertőzted meg őt a punkkal, ugyanis gyerekkorodban több évig Nyugaton éltél.

Ez valóban így volt. A történethez hozzátartozik, hogy Zoli általános iskolai osztálytársam volt. Ő nekem a mai napi Zana Zoli, nem pedig Ganxsta. És amikor kikerültem az NSZK-ba, akkor is tartottuk a kapcsolatot. Aztán 1980. augusztusában, 5 év után hazajöttünk. A punk zenét viszont nem ott ismertem meg. Az NSZK-ban csupán annyi történt, hogy láttam ilyen arcokat, pl. amikor mentem korizni a kölni korcsolyapályára. Ott ültek a villamoson tarajjal, eszement cuccokban, érdekesnek találtam, de ennyi volt. A zenei világom akkor még nem ehhez a műfajhoz kötődött. Aztán amikor hazajöttünk, sokkoló hatással volt rám a magyar oktatási rendszer (amire egyébként a mostani is nagyon kezd hasonlítani)...




Az NSZK-ban egy liberális oktatási rendszer működött. Volt olyan, hogy igazságtalannak éreztünk bizonyos lépéseket a tanárnőnk részéről, aki egy idősebb, kissé tekintélyelvű hölgy volt, ennek kapcsán sztrájkolni kezdtünk. Az történt, hogy bejött, szólt, hogy vegyük elő a füzetet, könyvet, de mi erre nem voltunk hajlandók, csak csöndben ültünk. Odáig fajult a dolog, hogy le kellett jönnie az igazgatónak, és tárgyalnia kellett velünk. Egy ilyen rendszerből érkeztem tehát a magyar oktatási rendszerbe, ami a porosznál is poroszosabb volt, ahol az angolóra előtt kettős sorba kellett állni, hogy "tisztelettudóan" bevonuljunk a terembe. Ez engem borzasztóan zavart.

Akkoriban az Árpád Gimnáziumba járt többek között Tóth Miklós "Max", a későbbi Kretens dobosa is, tőle kaptam 1980. október vége felé az első punk kazettát. Elsöprő erejű élmény volt. Egyébként egy Devo - Ramones kazettáról beszélünk. Ettől kezdve tudtam, hogy a sorsom zenei értelemben megpecsételődött. Ez az a zenei irányzat, amit követnem kell, ebben tudom kifejezni azt, amit érzek azzal a rendszerrel, az akkori Kádár-rendszerrel szemben.

De visszatérve az eredeti kérdéshez: Zoli jó humorú, de nagyon visszafogott srác volt akkoriban. Találkozgattunk, ez ugye a '80-as évek elején volt, vittem neki az új zenéket, többnyire kazettán, lemezekhez ritkábban jutottam hozzá. Nagyon tetszett neki a zene, de a mozgalommal akkortájt se külsőségek, se hozzáállás szempontjából nem tudott azonosulni, csak később vett át belőle bizonyos elemeket. Mondhatjuk azt is, hogy későn érő típus volt. Aztán szem elől is tévesztettük egymást, sok évvel később láttam őt a Sex Actionben és azt gondoltam, hogy Hopp, itt valami elindult! A történet innentől kezdve ismert.

A Devo azért más volt, mint a klasszikus punk.

Számomra őrült, disszonáns, dinamikus zene volt, maximálisan beletartozott ebbe az irányzatba. Volt benne egy kis new wave is, de nekem abszolút hozzátartozott. Az első lemezükről - Question: Are We Not Men? Answer: We Are Devo! 1978 - beszélek egyébként, az volt rajta a kazettán. Ott még punk zenét játszottak. Később aztán teljesen elmentek new wave-es irányba, az már nem is tetszett annyira.

Mikor kapcsolódtál be a punk mozgalomba?

Pártmozgalomba?

Nem, punk!

Ja! Ez egy vicces elhallás volt. Annak idején nagyon kevés punk volt Magyarországon. Maxon keresztül kerültem le a Flórián térre, ami aztán nagyon meghatározó hely lett. És Maxon keresztül ismerkedtem meg az ottani arcokkal, pl. Kilián Jánossal is, nekem ő nagyon fontos referenciapont volt, és eleinte ő és a barátai voltak azok, akikkel szombatonként mindig ott találkoztunk. János a Martos Flóra Gimibe járt, kettővel fölöttem. Volt neki egy cimborája a gimiből, egy Janek becenevű srác, ha jól emlékszem a nevére, ő csöves volt, és még egy Éva nevű lány is. Velük találkozgattunk. Néha lejött Max is, meg pár punk arc, így voltak ott csövesek, de a punk is megjelent már.

Néha lejött Molnár Lajos "Lujó", Vér Jancsi, avagy Blondi - ő újpalotai punk srác volt, aztán Báder Jancsi, ő is meghatározó arc volt. Ő Jánosnál is egy-két évvel idősebb volt, hozzánk képest nagyon "nagy" punk volt. Később aztán további emberek is lejöttek, becsatlakoztak, így aztán ez csoport és maga a punk scéna is egyre nagyobbá vált.

Mikor jött az, hogy ne csak hallgasd a punk zenét, hanem játszd is?

Az ember ugye lejárt a térre, próbált zenéket beszerezni, és más, hasonszőrű arcokat megismerni. Így jöttek be a képbe a Felszabadulás téri arcok, plusz Lőrincen is volt egy társaság. Valamelyik felállása az Invázió '84-nek dobost keresett akkoriban és nagyon rövid időre beszálltam. Akkoriban kezdtem dobolni. Jártam dobtanárhoz - és ez mutatja, hogy a punkot komolyan vettem (nevetve) -, mert azzal a csekélyke tudásommal is bevállaltam, hogy Persze, beszállok!

A zenekar úgy nézett ki, hogy Sal István (basszusgitár), Vörös Guszti (ének) és Németh Gábor "Quo" (gitár). Utánam jött Magyar Péter, aki hozzám képest iszonyú profi volt, így nem is csodálkoztam, hogy lecseréltek.

Nem is játszottál velük koncertet?

Nem, egyáltalán nem, csak két-három próbáig és egy fotózásig jutottam. Salékhoz jártunk fel próbálni, az apja katonatiszt volt, egy katonai lakótelepen laktak valahol a hegyen. Nagyon lelkesen végigcsináltam, de borzasztóan alapszinten tudtam csak dobolni. Nem ültem akkor még rendes dobszerkó előtt, mert a dobórán eleinte csak a pergődobon kellett gyakorolni. Aztán később egyre többen jártak le a Flórián térre, kezdtek létrejönni zenekarok, így alakult meg a T-34 is. Volt egy dobos srác - a nevére már nem emlékszem -, aki számomra ismeretlen okból kilépett, így kerültem be a zenekarba.

Ez mikor történt?

1981 tavasza és ősze között. Valahogy így. Akkor még nem nagyon voltak koncertek, csak lelkes próbatermi összejövetelek Beringer Zsolt gitáros cimboránknál, aki fönn lakott a Zöldlomb utcában. A szüleinek családi háza volt, több generáció óta ott laktak. Egyszer-kétszer nálunk is próbáltunk, de az társasház volt, tehát hosszú távon a szomszédok nem viselték el. Náluk ideális volt a helyzet, nagy családi ház, nagy garázs, ott nyugodtan lehetett rakoncátlankodni.

Akkor milyen dobszerkód volt?

Teljesen márkátlan dobcucc, különböző kisiparosok által készített darabokból állt össze. Eleinte csak egy egyszerű pergőn és kísérő cinen játszottam. A punknak nem a jó hangszer volt a lényege. Nyilván az ember értékelte, ha jó volt a hangszer, de pénzem se volt rá, és nem annyira izgatott ez a része a dolognak.

A T-34 játszott számokat külföldi zenekaroktól?

Mi a saját cuccainkat részesítettük előnyben. Elképzelhető, hogy próbán egy-két ismertebb számba is belecsaptunk pár gitárfutam erejéig, de emlékeim szerint, koncerteken más zenekaroknak a számait nem játszottuk.

Egyáltalán hány számotok volt? Én azt a három dalt - Boli és az erekció, Kispolgári anarchia, Pulóver - ismerem, ami az Azok a boldog punk napok 2. részén hallható.

Nem vittük túlzásba a számírást, olyan sok nem volt. Különböző korszakai voltak a zenekarnak. Az elején "dallamosabb" zenét játszottunk, a klasszikus két-három perces punk számokat toltuk. Mielőtt Hortobágyi "Horti" András, az énekes dobbantott volna, kísérleti irányba indultunk el. Ez azt jelentette, hogy valaki a Flórián téren felfedezte, hogy voltak ezek a Texas Instruments számológépek, amelyeket be kellett programozni, hogy különböző műveleteket végezzenek. Ha valamit beállítottál rajtuk, és közel tetted egy rádióhoz, az fura, ipari zajokat gerjesztett. Azzal szórakoztunk, hogy csináltunk mintákat - akkor egyébként, ha jól emlékszem nem volt basszusgitárosunk -, és gyakorlatilag a basszusgitárt helyettesítette a begerjesztett, ipari zajokat adó rádió.

András erre részben összefüggéstelen szövegeket énekelt. De ez a dolog nem futotta ki magát, nem is léptünk fel ezzel a programmal. Volt egy ilyen periódusa a T-34-nek, mondhatjuk, hogy az ipari zene előfutára, mert akkor - '82-'83-ról beszélek - nem nagyon hallottuk még ilyen zenekarokról, azokat később ismertük meg, bár külföldön már léteztek ilyenek. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy mi találtuk ki ezt a műfajt, de elindultunk ebbe az irányba.

A dalszövegeket közösen írtátok?

Nem, azok Andráshoz fűződtek.

Mennyire tudtál akkor azonosulni a szövegekkel, mi a véleményed manapság róluk? Ezek talán még mostani füllel hallgatva is durvák.

Én ezeket tizenöt-tizenhat éves fejjel provokációnak fogtam fel. A Kispolgári anarchia pl. a kispolgárság ellen szólt, ami a szocializmus bázisa is volt.

A Pulóver szövege kőkeményen nekiront az előző generációnak... (Hosszú haj, rövid ész - Békeharcos csőcselék - Hosszú haj, rövid ész - Divatjamúlt söpredék...)

Nyilván ez is arról szólt, hogy mit látott az ember Magyarországon? Voltak a befutott zenekarok, amelyek a mi szemünkben a rendszer támaszaként jelentek meg. Ezek voltak azok a zenekarok, amelyeket engedélyezett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, Erdős Péter, és kvázi szelepként működtek a rendszerben, hogy ha van is elégedetlenség, azt csatornázott formában próbálják levezetni. Mi nem kedveltük ezeket a zenekarokat, nekünk ők a rendszer részei voltak, tehát ez a szöveg ellenük is szólt. Plusz a punkban volt egy militáns vonal, szemben a '68-as generációval, amely a béke, egyetértés, összhang gondolatisága révén próbálta meg felrázni a társadalmat. A punk másfajta kifejezési formát keresett, sokkal dühösebb volt.

Mennyire voltak a botrányok jellemzők a színtérre?

Mi azért nagyon fiatalok voltunk, tizenhat-tizenhét évesek. 1981-'83-ban a Kádár-rendszer pedig még elég stabil alapokon állt, a demokratikus ellenzék is még csak bontogatta a szárnyait, a Beszélő is még csak akkor indult. Volt egy koncertünk - egyébként életemben itt ültem először rendes dobfelszerelés előtt -, ahol ugyan távolról sem volt meg a teljes zenei összhang, hogy finoman fogalmazzak, viszont nagyon nagy lett a sikerünk. Egy tehetségkutató volt, egy kisebb botránnyal egybekötve. Abban az időben, nagyjából itt tudtak leginkább fellépni ezek a zenekarok, önálló koncertet jóval nehezebb volt szervezni.

Ikarus MK?

Ha jól emlékszem, egyszer játszottunk ott, valamelyik VHK előzenekaraként. Az előbb említett tehetségkutató pedig talán a Pataky MH-ban volt. Nagyon kaotikusra sikeredett a zenénk, viszont nagyon lelkes közönségünk volt, Óbudáról húsz-harminc ember is elkísért bennünket. Érdekes érzés volt, hogy előttünk borzasztóan kifinomult zenét játszó rockzenekarok léptek fel, hosszú hajú arcok, végletekig letisztult, bepróbált számokkal, a progresszív rock minden vetületét felvonultató hangszereléssel. Aztán jött a Sock (de lehet, hogy akkor már Elhárítás néven futottak) és mi. A mi zenék káoszba fulladt, de borzasztóan jól éreztük magunkat, a társaság ki volt éhezve az élő zenére, nem az volt a lényeg, hogy mit játszunk, hanem, hogy fenn vagyunk a színpadon.

Horti ordítozott, járkált fel-alá. A botrány része volt az is, hogy nem akartunk lemenni a színpadról. A számok végén megint elkezdtünk valami hülyeséget játszani, kicsit improvizatív jelleggel, aztán megint valamit a néhány számos repertoárból. Volt egy tumultuózus jelenet is, mert feljöttek a rendezők, hogy letessékeljenek minket, mi viszont nem akartunk lemenni. A színpad előtt álló és mozgó haverjaink pedig ujjongtak. Ez ugyanis egy színházterem volt, tehát többnyire ültek az emberek, de volt egy üres rész a színpad és a széksorok között, kb. három méter. A mi közönségünk kijött oda és ott pogózott.

Szóval sikerült néminemű botrányt okoznunk. A másik, ami nagyon tetszett, és sosem fogom elfelejteni, az volt, hogy a végén egy ismert zenészekből álló zsűri értékelte a zenekarokat. Ők ugyebár az establishment tagjai voltak. Pl. egy ismert gitáros elmondta, hogy "az XY zenekarban a gitáros olyan jó volt, mert jól játszotta ezeket a riffeket, de azért még van mit csiszolni"... szóval nyomta ezt a fajta okoskodást. És ott volt Solti János is, ő értékelte a dobosokat. Mondandóját azzal zárta, hogy "...és még két zenekart szeretnék kiemelni, az egyik a Sock, a másik a T-34. Az ő esetükben a további dobtanulást nem javasolnám"! Ebben az volt a poén, hogy nekünk ez egy óriási dicséretet jelentett, ugyanis mi pontosan az ilyen zenekarok ellenében is kezdtünk el zenélni. Tehát, ha ő ezt javasolta, az csak megerősített bennünket. Persze aztán, az évek során valamennyire megtanultam dobolni, egészen tűrhető zenei teljesítményt nyújtottunk, de ez egy kitörölhetetlen élmény marad.

Előfordult, hogy Fülke és a Négy Páncélos néven léptetek fel. Meg kellett változtatni a zenekar nevét, mert T-34 néven nem tudtatok fellépni, vagy csak alkalmi álnév volt, mint a Kontroll Csoport esetében az Antibaby?

Nem volt kényszer, mi változtattuk meg a zenekar nevét, mert beszállt Göröcs János "Fülke" a zenekarba. Expresszív figura volt, vörös tarajjal, jól mutatott a színpadon.

Hogy nézett ki a zenekar, külsőségek szempontjából?

Boli (Balatoni Endre) később társult be, mi hárman - András, Zsolt és én - voltunk a törzsgárda, a mag. Rövid, pár centis hajunk volt, Bolié göndörebb, kicsit hosszabb.

Festettétek is?

Nem, csak Fülke, ő viszont rikító piros taréjjal mászkált az utcán. Ő volt a legfeltűnőbb jelenség. Ami az öltözködést illeti: bőrdzseki és nagyon kedvelt nadrágtípus volt a fekete, amibe cipzárakat varrattunk össze-vissza. A legkülönbözőbb helyekre. És aztán még ott volt a bakancs. Vagy katonai, vagy villanyszerelő - én nagyon kedveltem az utóbbit.

Jelvények?

Voltak, részben zenekarokhoz köthetőek, részben olyanok, amelyek különböző jópofa dolgokat ábrázoltak.

Emlékezetes koncertsztorik?

A Mozaik klubban megrendezett '83-as punk fesztivált mindenképpen meg kell említeni.

Ti is felléptetek?

Igen, de még a délutáni szekcióban. Az esemény elég komoly fesztiválnak ígérkezett, nagyon készült rá a Flórián téri csapat, meg mások is, akik szimpatizáltak a mozgalommal. Az a fesztivál valahogy nagyon benne volt a levegőben. És végső soron frenetikus rendezvény kerekedett belőle.

Hogy emlékszel, volt színpad egyáltalán? Ez ügyben eltérnek a résztvevők emlékei.

Ha volt is valami, az legfeljebb minimális méretű, max. húsz cm-es dobogó volt. Tehát nagyjából egy szinten voltak a zenekarok és a közönség.

Titeket előszedett a rendőrség, amikor kirobbant a botrány?

Nem, szerencsére nem idéztek be.

Horti sajátos figura. Hogy emlékszel rá?

Nekem csak jó emlékeim vannak vele kapcsolatban. Egy húron pendültünk, olyan szempontból, hogy tiszta szívből gyűlöltük a rendszert. Ő egy nagyon impulzív, szókimondó figura volt. Nekem igazából ez maradt meg. '83 nyarán aztán kiment Svájcba, onnantól megszakadt a kapcsolat. Pár éve azonban újra találkoztunk.

Megmondta neked, hogy disszidálni fog?

Tudomásom szerint Asztalos Ilditől eltekintve, aki az akkori a barátnője volt, senkinek nem mondta el.

Arról lehet tudni konkrétan, hogy történt ez? Kiment turista-útlevéllel és nem tért vissza?

A szüleivel ment ki, az egész család. Amennyire tudom, előtte felderítették a terepet, már úgy mentek ki, hogy tudták, hova érkeznek.

Neked megfordult a fejedben, hogy lelépj Magyarországról?

Hogyne, abszolút. Ha nem történik meg a rendszerváltás, én ma Németországban élek. Bennem az ottani szabadság légköre kitörölhetetlenül mély nyomokat hagyott. És ezt a szabadságot hozta vissza kicsit a punk. Akkoriban a punk tartotta bennem a lelket.

Akkor nem akartál kimenni? 1983-'84-ben, a punk perek hatására sokan elmentek.

Én úgy gondoltam, mielőtt elmegyek, mindenképpen részt veszek valamilyen felsőfokú képzésben, mert ha disszidálok, akkor ez sokkal nehezebben fog menni. Ha kimész, a megélhetésedről kell gondoskodni, és nem lesz rá időd. Persze tisztelet a kivételnek, mert vannak, akik ezt mindennek dacára megcsinálták. Én itthon akartam megcsinálni, és meg is csináltam. De közben enyhültek a körülmények, egyre izgalmasabbá vált az élet a Magyarország. Még filozófia szakra is beiratkoztam az egyetemen. Aztán jött a rendszerváltás. Borzasztóan izgalmas volt, látni, milyen változásokra képes egy ország, mennyi kreatív energia szabadul fel. És ott volt még a másik oldal is, az egykori pártelit, amely visszavonulót fújt, és látványos pálfordulásokat hajtott végre. Miután a rendszerváltás megtörtént, már nem volt értelme kimenni.

Horti disszidálásával lett vége a zenekarnak?

Nagyjából igen, bár utána még próbáltunk különböző felállásokban zenélni. És létrejöttek új formációk is, pl. egy Vadkan nevű formáció, az Elhárításból is játszott benne egy tag, de ez is csak próbatermi szintig jutott.

Mikor szálltál be a Tizedes meg a többiek-be?

'84 őszén, valahogy így.

Hogy nézett akkor ki a felállás?

Az egy stabilabb zenekar volt. Márton Attila "Tizi" gitár, "Sziki" (Szikora Zoltán) basszusgitár, Krasznár János énekelt és én ültem a doboknál. Amikor János kiszállt, akkor jött Papp Gyuri. Ekkorra mindenki megtanult valamennyire zenélni, úgyhogy a nagyon kísérleti jelleg elmúlt.

Játszottatok a paksi punk fesztiválon - Total '85 - is.

Az baromira nagy buli volt. Valamennyire közismert, hogy milyen körülmények közepette játszottak a zenekarok: katonai rendészek álltak a terem végében, géppisztollyal, a közönség pedig nagyrészt ült. De néha-néha azért felállt egy-két ember, és elkezdett pogózni. Nagyon széles spektrumát mutatta be az a fesztivál a punk mozgalomnak. Voltak OI-zenekarok is. Egy ifjúsági táborban laktunk, onnan mentünk át a koncertterembe. Emlékszem, hogy a Csucsu nevű skinhead srác valahogy megkaparintotta a poroltót, beindította és azzal rohangált, szállt a por az egész épületben. A zenei rész befejezése után pedig tisztességes rock and roll hangulatú est keveredett (nevetve).

Milyen volt a fogadtatás a lakosság részéről?

Meredek volt a helyzet, de nagyon sokan voltunk, tehát nem emlékszem olyanra, hogy különösebb atrocitás lett volna.

Karhatalom?

Arra emlékszem, hogy Papp Gyurinak akkor a Syntia volt a barátnője - őt egyébként nagyon régről, öt éves korom óta ismerem. Akkor fejezte be a gimit, és mennie kellett volna dolgozni. (Munkakötelezettség volt akkoriban.) Nem sokkal a fesztivál előtt viszont kopaszra nyíratta magát. És mikor mentünk ki a helyi pályaudvarra a fesztivál végén, igazoltattak bennünket - lehet, hogy itt terveztek valamilyen bosszút a rendőrök. Syntiát be akarták vinni, mert 1. nem volt munkája, 2. az igazolványképéről egy hosszabb hajú lány nézett vissza a rendőrökre, ők pedig ehhez képest egy kopasz hölgyet láttak, aki eléggé feltűnő, punkos szerkóban nyomta a dolgokat. És ez nekik nem igazán tetszett. Nagyon sok rábeszélésre volt szükség, hogy ne szórakozzanak már velünk, fogadják el, hogy ez itt ő, és majd a nyár végén elmegy dolgozni, hiszen még csak most érettségizett. Itt nagyon nagy hasznát vettem annak, hogy akkor első éves hallgató voltam a főiskolán, ez a személyimben is fel volt tüntetve. Végül a többiekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy bevigyék. Ha bevitték volna, ki tudja, meddig tartják bent.

A Tizedessel mennyire tudtatok koncertezni?

Valamivel többet, mint a T-34-gyel. A Tizedes egy költőibb vonalat képviselt, nem voltak annyira nyersek és szókimondóak a szövegek. '83-ban volt egy határkijelölés a hatalom részéről, a Cpg-vel világossá vált, meddig lehet nagyjából elmenni büntetlenül. De a Tizedes amúgy is az intellektuálisabb vonalat vitte a szövegekben.

Hol léptetek fel?

PeCsa, ott még valami rádióinterjút is adtunk. Aztán Ikarus MH, Győr az Aurórával és a Kretens-szel, annak fenn van a felvétele a Youtube-on, legalábbis a mi koncertünk. (A dátum téves, 1985 decemberében volt a koncert - a szerk.) A koncerteket egyébként többnyire Tizi szervezte, ő jobban emlékszik erre. Neki amúgy is elég jó a memóriája.

Dalszerzés?

Az nagyon érdekesen zajlott. Kollektív folyamat volt. Amikor én beszálltam, már jó néhány dal készen volt, hiszen akkor már pár éve működött a zenekar. '85-től aztán egy nagyon termékeny időszak következett. Többnyire úgy zajlott, hogy Tizi kitalált bizonyos alapokat, a próbákon raktuk össze a számot. Itt vannak az alapok, mi lenne, ha erre ezt játszanánk? Próbáljuk meg ezt. Ez nem jó, akkor induljunk el ebbe az irányba... - gyakorlatilag így. Kollektív dalszerzési mechanizmus volt, ami nagyon épített arra, amit Tizi hozott. Zseniális gitártémákat talált ki. Mi azokat színeztük ki, Sziki nagyon tehetséges basszusgitáros volt, nagyon jó alapokat játszott, én pedig doboltam valamit.

Szövegírás?

Az egyéni szinten ment. Amennyire emlékszem, mindenki írt szövegeket. Én pl. a Zárul az ajtó-t írtam.

Krasznár János miért szállt ki?

Már nem emlékszem. Azt sem tudom, megindokolta-e, de nem volt semmilyen vita a háttérben. Ő az egész mozgalomból kiszállt akkor, talán eljött számára az egzisztencia- és családteremtés időszaka.

1985-ben készítettek egy demót. Az hogy jött össze?

Valamilyen külvárosi részen vettük fel, ha jól emlékszem, a 100 Folk Celsius dobosa (Megj.: Kocsándi Miklós -a szerk.) volt az illető. Egy magánházban, viszonylag jó cuccokkal, mikrofonokkal dolgoztunk. Feljátszottunk a számokat, gyakorlatilag úgy, mint ahogy a stúdiókban szokták.

Könnyen ment a felvétel?

Emlékeim szerint nem volt sok időnk az egészre. Volt, ami sikerült egyből, volt, ami nem... Két napnál többet nem töltöttük el ott. És egy tíz számos demó készült.

Lehetett ezt kapni a koncertjeiteken?

Nem, mi sem, és mások sem árulták, akkoriban erre még nem is nagyon lett volna lehetőség.

Említetted azt a bizonyos rádióriportot. Ez eléggé meglepett, hogy a Magyar Rádió egyáltalán kimegy egy punk koncertre, de még, hogy meg is interjúvolja a zenekart, az végképp.

Nem csak mi játszottunk azon a fesztiválon, többen léptek fel, vagy négy-öt zenekar. (Megj: 1986. január 07. - Tizedes meg a többiek, Revue'86, Tavasz 17 Pillanata, Harlemi Bárányok, Kretens - a szerk.) Kijött a Rádió, kérdezgettek minket. Arra emlékszem, hogy Tizi, Papp Gyuri és én szólaltunk meg. Talán még valaki a Kretens-ből is. Annyi rendszerkritikát próbáltunk meg belevinni, hogy lemehessen a Rádióban, de lejöjjön, hogy ez a dolog azért a rendszer ellen szól. Mostanra inkább már csak az interjú hangulata maradt meg bennem. Odajött a riporter, kérdezgetett, feszegette a dolgokat. Eleve előítéletes kérdései voltak, olyan skatulyázósak, próbáltuk elmagyarázni, hogy ez azért nem így van, ahogy azt sugallja.

Volt akkortájt bármilyen jele annak a korabeli intézményrendszer részéről, hogy minimális mértékben zöld utat ad a punknak? Mondjuk úgy, hogy kiad egy zenekartól nagylemezt, hogy legyen megelégedve a közönség ennyivel, mint az underground, vagy a metal esetében?

Akkoriban a 3T-rendszer (Támogat - Tűr - Tilt) működött, ez a zene egyértelműen a Tiltott kategóriába tartozott a lemezkiadás szempontjából. A fellépések szempontjából pedig a Tűrt-Tiltott-ba esett, ami sokszor annyit jelentett, hogy bizonyos trükkökkel léphettek csak fel zenekarok. Mondjuk más néven jelentkeztek be, de utána mégis az a banda játszott, a szervező nem volt tisztában vele, hogy ki kihez tartozik. Illetve fals szövegek kerültek leadásra, ahol előzetesen látni akarták, hogy miről énekel a zenekar. Tehát ezekkel a trükkökkel lehetett valamit csinálni. Picit kiengedték a gyeplőt, de ennyi. Én nem tudok senkiről, akit megkeresett volna a Hanglemezgyártó Vállalat. De bizonyos szempontból ez a távolságtartás kölcsönös volt. Mi underground zenekarként határoztuk meg magunkat. Tehát nekünk nem is volt célunk az, hogy valamelyik mainstream, Kádár-rendszert kiszolgáló rádióállomás elkezdjen játszani minket. Ez dac is volt, hogy ezt a fajta nyilvánosságot mi nem kérjük, mi ezt lerombolni akarjuk.

Emlékeid szerint, milyen okból alakult ki a punk-skinhead ellentét?

Eleve volt egyfajta távolodás. Voltak, akiknek már nem volt eléggé radikális a punk. Hallották, hogy van ez a skinhead dolog. Nyilván benne volt az újdonság ereje is, aztán az is, hogy ők még keményebbek, erőszakosabbak, és ehhez társult, hogy sokszor jelentős politikai színezettel bírt a skinhead mozgalom Angliában, ill. Németországban. Voltak pl. redskins-ek, vagy un. herberts zenekarok - ezek punk-oi zenét játszottak (pl. Red Alert) -, és persze erősen jobbra tolódott képviselői-zenekarai is voltak ennek a mozgalomnak. Nálunk leginkább jobboldali mozgalomként csapódott le. És néhányan a punkok közül elindultak ebbe az irányba.

Ugyanúgy, ahogy a punk és a hippi-csöves mozgalom között, úgy itt is kialakult egyfajta ellenségesség. Ez főleg az új bőrfejűek részéről jelentkezett erőteljesen. Tehát ez is belejátszott, egyfajta elhatárolódási törekvés a részükről, hogy ahonnan jövünk, annak a gyökereit felszámoljuk. Nyilván az is közrejátszott, hogy politikailag radikálisabb, jobboldalibb nézeteket vallottak. És volt egy személyes ellentét is. András, még mielőtt kiment volna Svájcba, elindult egy jobboldalibb irányba Ramonnal (Erdős József), Szappanos Gyurival. Asztalos Ildi viszont itthon maradt. Egy évvel később volt kint Andrásnál, de az már nem volt az igazi, a szálak addigra meglazultak.

Ők a disszidálás előtt annyira egy párost alkottak még Magyarországon, hogy a társaságban úgy tekintettek rájuk, mint férj és feleség. Ildi is elindult egy picit ebbe a skinhead irányba, de visszafordult, miután már nem akart végleg András után menni Svájcba, összejött Rupaszov Tamással. És innen már sokan ismerik a történetet. Ők Tamással egy teljesen más, sokkal szabadelvűbb irányba indultak el, és ez óhatatlanul magával hozta azt, hogy akik jobboldali beállítottságúak lettek, azok ezzel egyfelől nem szimpatizáltak, másfelől a Hortit ért párkapcsolati veszteség miatt revansot akartak venni. Nálam ez így csapódott le. Volt pl. olyan, hogy Tamásék felléptek a Kassák klubban a Trottellel, ahova aztán néhány bőrfejű is elment, volt lökdösődés, köpködés, fenyegetőzés. Akkor, abban az időben nagyon durván szembefordultak egymással egykori ismerősök és barátok is.

Titeket érintett ez az dolog?

Mi óbudaiak voltunk, nagyon régről ismertük ezeket az embereket. Tizedes koncerten nem emlékszem, hogy balhék lettek volna. Beszélő viszonyban maradtunk. Amikor készült az East Punk Memories dokumentumfilm, pl. én hívtam fel Ramont, hogy itt van Lucile Chaufour - akit egyéként ő is ismert régről -, s örömmel készítene vele interjút. Annak idején én is találkoztam Lucile-lel néhányszor a Flórián téren, amikor 1983-'84-ben illegálisan elkezdett forgatni egy dokumentumfilmet az akkori magyar punk színtérről. (Megj: A filmről itt lehet olvasni - szerk.)

Te szerepelsz a filmben?

Csak a legvégén, az East Punk Memories stáblistán, mint segéd gyártásvezető.

Különböző verziókat hallottam arról, miért próbahelyeken forgatott a zenekarokkal, és nem valódi koncerteken. Az egyik szerint az akkortájt zajló perek miatt még a szokásosnál is nehezebb volt fellépni a punk zenekaroknak, a másik szerint nem akarta kockáztatni a lebukást.

Tény, hogy nehéz is volt fellépni, plusz ott volt a lebukás veszélye a forgatás kapcsán. De nem mellékes az sem, hogy ő nem fél évet töltött itt, csupán egy, vagy két hónapot, akkoriban nem hetente volt punk koncert. Lehet, hogy pont egy olyan időszakban volt itt, amikor nem volt fellépés.

Két évvel a Total '85 után jött a süttői punk fesztivál - Total '87 -, de itt már nem léptetek fel.

'87-ben én már nem voltam benne a Tizedesben.

Mi volt a kiválásod oka?

Úgy éreztem, kifutotta magát ez a dolog, nem tudok már többet hozzátenni. Volt benne egy pici elbizonytalanodás, megfáradás. Nagy lendülettel vetettem magam a punkba, és tizenéves fejjel reménykedtem a változásban, akár politikai értelemben is, de úgy is, hogy szélesebb alapokra lehet helyezni ezt a mozgalmat, hogy egyre több embert ér majd el ez a zene, ennek kapcsán beindul egyfajta társadalmi erjedés... De aztán úgy éreztem, ez a dolog elakadt, nem tudunk több embert megszólítani. És én sem nagyon tudok már ehhez mit hozzátenni ebben a formában. Utána volt még egy zenekarom, a Retrográd Zörejek, Varázslóval, Kilián Jánossal, de az csak próbatermi szintig jutott. Egy demónk készült, de koncertünk nem volt.

Szerinted mi lehetett az oka annak, hogy Magyarországon jóval kevesebb embert fogott meg a punk? (Ellentétben pl. a csövességgel.) Csupán az, hogy nem készülhettek lemezek?

A mozgalom radikális jellege is közrejátszott ebben, de ott van az is, hogy a punk leginkább a Tiltott kategóriába tartozott. Amíg a csövesek esetében voltak olyan bandák, amelyek készíthettek lemezeket, a punk esetében nem. Így még információ morzsák sem jutottak el bizonyos rétegekhez, akiket amúgy érdekelt volna. Ehhez jön még, hogy az akkori diktatúrában az önszerveződés is nagyon korlátozva volt. Kint voltak foglalt házak, intézmények, amelyek koncertszervezéssel, lemezkiadással foglalkoztak, és független kulturális intézményként működtek. Nálunk ilyenek nem léteztek. Ez is behatárolta a mozgalom lehetőségeit. Utólag persze azt is látja az ember, hogy akik liberális, nyugat-európai társadalmakban nőttek fel, azok többnyire jobban megtanulták az együttműködést. Tudták, hogyan lehet közösen talpra állítani nem csak egy zenekart, hanem egy egész mozgalmat... Itt ez nem tudott akkoriban kialakulni. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem tudott olyan szinten elterjedni.

A rendszerváltás után, hogy alakult az életed?

Külker szakon végeztem, de sosem dolgoztam ezen a területen. Előtte nyelvtagozatos gimnáziumba jártam, a nyelvek miatt mentem a Külkerre is. A főiskola után egy év felkészülési időt adtam magamnak, majd filozófia szakra felvételiztem az ELTE-n. Végül nem fejeztem be, mert jött a rendszerváltás és jöttek különféle lehetőségek is, amelyekkel próbáltam élni. Volt tetováló-stúdiónk, előtte pedig pizzasütő berendezésekkel kereskedtünk az akkor barátnőmmel. 1993-től pedig elkezdtem újságírással foglalkozni. Egy angol nyelvű gazdasági magazinnál kezdtem fordítóként, majd írogattam és idővel szerkesztőségi feladatokat is elláttam. És volt egy Pester Lloyd nevű budapesti kiadású német nyelvű lap, ahol szintén publikáltam. A nyelvek mindig fontos szerepet játszottak az életemben.

Aztán dolgoztam Pesty Lacival a Pesty Fekete Dobozban, nem a klasszikus Fekete Dobozban, hanem abban, ami már az MTV-ben ment. Ez 1998-tól 2001-ig tartott. Rám szabott feladatnak éreztem, mert ez egy nemzetközi kitekintést adó magazin volt. Olyan témákat dolgoztunk fel, mint a radikális állatvédők, az orosz maffia, de volt szó az osztrák hegyi mentőkről is. Szerkesztő voltam, témákat kellett találnom, illetve a forgatásokat, interjúkat kellett megszerveznem, azokon a helyeken, ahol németül, vagy angolul beszéltek. Többnyire a témához tartozó háttérinfó is idegen nyelven volt csak hozzáférhető, azt fel kellett dolgoznom. Néhány évvel a Pesty Fekete Dobozt megelőzően azonban már elkezdtem tolmácsolni szabadúszóként, végül ez az irány maradt meg. Most már hosszabb ideje konferencia-tolmácsként dolgozom, és van egy kis fordító- és tolmácsirodám is.

Zene?

A punkot a mai napig szeretem, és azokat az irányzatok is, amelyek kinőttek belőle. A pszichedelikus, kísérleti, alternatív zenék állnak közel hozzám.

A punk előtt egyébként mit hallgattál?

Amikor hazajöttünk az NSZK-ból, akkor a Queen volt a kedvencem. 1980-ig az összes lemezük megvolt, és megvan a mai napig.

Rehabilitáltad azokat zenéket, amelyeket a punk - ahogy mondtad - áthúzott?

Mérsékelten. Queent mondjuk sosem teszek fel. Ha hallom a rádióban, mindig megállapítom, hogy tudott énekelni ez a Freddie Mercury, és nem is rosszul. De azért nem a szívem csücske.

Dobcuccod van?

Azt nagyon régen eladtam. Egy-két kivételtől eltekintve, mikor leszabadultam valamilyen próbaterembe és odaültem püfölni, nem ültem dobcucc mögött '87óta.

Nem is hiányzik?

Pár éve összedobtunk valami poénzenekart egy próbahelyen, majd volt egy fellépésünk is barátok előtt, de az csak egy bulizenekar volt. Azért ültem be a dobszerkó mögé, mert én tudtam dobolni. Ma már inkább a hallgatói vonalat erősítem.

Ma visszatekintve, mi a véleményed az akkori, hazai punk színtérről?

A mai napig nagyon pozitívan gondolok vissza rá. Anélkül, hogy a saját szerepünket túlértékelném, egy minimális fogaskeréknek érzem az akkori rendszer lebontásában. Radikális gondolatokat fogalmaztunk meg, számos embert győztünk meg arról, hogy igen is lehet és kell is a rendszerrel szemben kritikusan gondolkodni, nem kell elfogadni azt, amit készen kapsz. Próbálj meg utánajárni a dolgoknak, a zenének, az irodalomnak, pl. a szamizdat irodalomnak, vagy kiadványoknak. Az évek során több lelkes visszajelezést is kaptam egykori szimpatizánsoktól. Volt olyan, hogy valaki megtudta, melyik zenekarban játszottam, azt mondta: Ti tartottátok bennem a lelket! Jó érzés hallani másoktól, milyen jók voltak ezek a zenekarok és mennyi erőt adott, mennyire élveztem! A generációnk egy részében sikerült elhinteni a kételyt és elültetni a kritikus gondolkodást.

Azzal kapcsolatban nincs benned rossz érzés, hogy nem készülhettek lemezek, ellentétben nemcsak a Nyugattal, hanem Jugoszláviával, vagy Lengyelországgal?

Nyilván ezt az ember sajnálja, de ezzel ma már nem nagyon lehet mit kezdeni. Meg hát amennyire akkor lehetett, ezek a zenék azért terjedtek. Tamásék (Rupaszov) csináltak egy kiadót (Trottel Records) '86 tájékán, kazettán adtak ki dolgokat. Persze lehetett volna még erőteljesebb ez a dolog. De e fölött fölösleges sajnálkozni, a dolgok ilyen irányt vettek, ezt kell elfogadni, ez van.


Drpeter




 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Interjúk
· Szerkesztette: Drpeter


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Interjúk:
Interjú Szaszával és Matyival, a Sex Action tagjaival...


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.39 Seconds