Csuka Mónika interjú - 1. rész (2016) 

Megjelent: 2016. május 11. szerda 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Csuka Mónika a Beatrice alapítója. Mónika kiváló humorú, tündéri nő. Élmény volt a beszélgetés és igen informatív. Ma a kezdetekről beszélgetünk...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy kezdtél zenélni?

Zenei általánosba jártam, a gimiben is zenei tagozatos lettem, dicsekvés nélkül, nagyon jól énekeltem. Épp most került elő egy film, ahol 10 évesen énekeltem. A Filmgyárban vették fel, vakítottak a reflektorok, én meg gondoltam: jaj de jó, itt mindig süt a nap! Lelkes kiscsaj voltam.

Hamar Kriszta bátyja, Hamar Laci tanított gitározni, de előtte már csellóztam, zongoráztam, felülbírálgattam, amit mutatott. Például minden húrt kvintre hangoltam, mint a csellót. Két centis nyaktól mért húrtávolságú gitáron kezdtem, szétment a kezem. Apukámnak mondtam, hogy zenekarozni szeretnék. Miközben egyébként mindig is tanítónő akartam lenni...

...és az is lettél.

Igen, a Jóisten tudja, mit miért csinál.

Mi volt az első felállás, hogy alakult meg a zenekar?

CSM: Olvastam a Maryval készült interjúdat, néhány dolgot ki is kellett javítani. Hogy hogyan alakult a Beatrice? Épp mosogattam - akkor jönnek a legjobb gondolatok -, Beatlest hallgattam és arra gondoltam, miért csak fiúzenekarok vannak? Zongorázni és csellózni tanultam, a lányok is tanulnak zenét, csináljunk egy lány beatzenekart. 14 évesen már gitározni is tanultam. Mondtam a húgomnak, csinálni kellene egy ilyen zenekart. OK, de hogy? Hát úgy, hogy te leszel a dobos, mert én gitározni tudok. Én voltam 17, a húgom 15.

Az Esti Hírlapban feladtunk egy hirdetést, hogy lányzenekar dobost keres, erre jelentkezett Práder Éva, aki viszont dobos volt. Hamar Krisztát a suliból ismertem, mondtam neki, hogy akkor te meg fogsz tanulni gitározni. Tessék, A Felkelő nap háza, tanuld meg. Mindenki úgy kezdte. És így maradt Sebes Ildinek a basszusgitár, mert Mózes Kati billentyűzött. Azt mondta, hogy hát jó. De mit kell csinálni? Hát mindig az alaphangokat adni. Mindez 1969-ben történt, harmadikos gimnazista voltam.

Minden hétvégét azzal töltöttünk, hogy zenekarilag klubokba jártunk le, hogy ellessük, hogy is kell ezt csinálni. Mentem előre a sorban, magabiztosan csicseregtem, hogy "mi vagyunk a Beatrice lányzenekar", és minden ajtó megnyílt. Fúúú, hát ott állt több száz ember a sorban, a rendezők összekapaszkodva, hogy senki be nem mehet, mi meg mentünk. Már akkor elgondolkodtam, hogy nem rossz dolog ez az ismertség, pedig akkor még nem ismert senki.

Én voltam a zenekarvezető. Práder Évi kiment nyugatra, akkor mondtam Mary-nek, hogy innentől te leszel a dobos. Szervezzünk fellépéseket. De nem volt cuccunk. A Mary által elmesélt Rangers előtt, a Schillings együttessel lépegettünk fel, megengedték, hogy használjuk a zenekari cuccot. És ott játszott Dobó Feri is, volt egy irdatlan nagy orgonája, amit maga készített. Nagyon kedves volt velünk, de a dobos zenekarvezető nem szeretett minket. Volt olyan 15 szám, amit játszogattunk, szerintem nem rosszul, persze ezek közül eleinte a Schillings előtt csak hármat játszhattunk. Nekem is, húgomnak is oltári jó füle van, azonnal kiszúrjuk, ha valami nem stimmel.

Apukámtól kértem egy komolyabb gitárt, bolgár volt, a Rákóczi úton lehetett kapni, és Apukám megvette, pedig több havi átlagkeresetbe került. Örökké hálás leszek ezért neki, mert azt is megtehette volna, hogy ilyen marhaságra nem költ. Innentől nagyon raj voltam, de nagyon nehéz volt az a gitár, miközben voltam 50 kiló és 162 centi magas. És nagy sikerünk volt. A Schillingsnek volt egy Szakállas nevű menedzsere, Bagon lekötött egy koncertet, ahová minket is vittek volna. Szakállas eljött hozzánk, Apukámnak - sose felejtem el - azt mondta: "Isten bizony Csukapapa, nem lesz semmi baj".

Közben, hogy alakult a suli?

A Radnóti elit gimnáziumnak számított, amiről én nem is tudtam akkor, én a zenetagozat miatt jártam oda. Mindenesetre nagyon kemény követelmények voltak. Sok művészszülő gyereke járt oda. Hát, megvallom őszintén, harmadikban megbuktam kémiából és matekból, pótvizsgázni kellett menni. Negyedikben pedig már ki is akartak rúgni hiányzás miatt. Akkor már együtt jártunk Feróval, mondta, hogy "Ugyan Moncsi, megoldjuk". Hamisított nekem igazolást, de csak X. kerületi pecsétet tudott szerezni. Korábban ott laktak, akkor költöztek át a Nagy Lajos király útjára.

Volt egy osztályfőnököm, aki viszont kimondottan nem szeretett engem, nyomozott utánam, eljött a lakásra is, hogy mit csinálok, ennek a dolognak is utánament, felhívták az intézményt, ahol persze semmit sem tudtak az igazolásról. Na, felhívtak az igazgatóiba, egy nagyon rendes igazgatónk volt. A következőeket mondta: "Idefigyelj, válassz! Vagy megembereled magadat és itt maradsz a Radnótiban... vagy elmehetsz a dolgozók gimnáziumába, a Teleki Blankába és a mellett nyugodtan tudsz majd zenélni". Hát, akkor drága igazgató bácsi, inkább elmennék. És elmentem. Ott heti háromszor, délután öttől-kilencig volt tanítás. Furcsa volt, mert voltak ott negyven évesek is. És negyedikben a másodikos anyagot tanították, egy percet nem tanultam, mert mindent tudtam a Radnótiból.

1969 őszén kerültünk a Rangers mellé, Novai Gabit nagyon szerettük, sokat segített. Majd megismerkedtünk a Geminivel, Várszegi nagyon jó menedzser volt, rögtön rájött, hogy ebben van fantázia. A Gumigyárban játszottunk a Kerepesi úton. És még gázsit is kaptunk! 100 forintot, fejenként! És mutattuk Apukánknak büszkén, aki csak nézett, hogy "csak azért, hogy ott pengettetek"?

És ekkor történt, hogy Végh Mikós keresett telefonon a Magyar Televíziótól, hogy felvennék velünk a Jóbarátomat, ami egy dalpályázat eredménye volt, a szöveget Adamis Anna írta. Halló fiúk, halló lányok. Micsoda?! Benne leszünk a tévében? Ez akkor elképesztő nagy dolog volt, egy darab magyar csatorna volt, aki abban benne volt, azt egy ország megismerte. Elkezdtek érkezni a koncertfelkérések, de még mindig nem volt saját zenekari cuccunk. A Telefongyárban hirdettek egy vetélkedőt, aminek az volt a fődíja, hogy a nyertes használhatta a gyár Selmer cuccát, ezt megnyertük. Az ebédlőben lett itt klubunk, ekkor volt Kovács Philips a roadunk.

Ebben az időszakban egy koncert, buli akár nyolc órás is lehetett. Visszagondolva csodálkozom, hogy mekkora energia volt bennünk, ezeket végigjátszani. És persze nem volt nyolc órányi programunk, ismételtünk, vagy a szólókat húztuk, ahogy lehetett. Reggel négyig is tartott egy buli... Én voltam a zenekarvezető, de ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy én voltam az ék, aki megy intézkedni. Egyszer csak kaptam egy levelet az OSZK-tól, hogy legyen szíves fáradjon be, tudomásunkra jutott, hogy Önök engedély nélkül gázsit vesznek fel. Mondtam Apunak, megijedt, hogy... hatóság... ez hatóság. Na, mondom, most börtönbe kerülök. Bementem, kedves urak fogadtak, mindjárt fogadja Önt az Igazgató. Harmath Laci bácsi volt az.

"Idefigyeljen, maga nem tudta, hogy le kell vizsgázni?" Hát nem. Hogy az iskolában kell, azt tudom, de hogy a zenélésből is? "Igen. Mit csináljak magukkal?" Hát, ha lehet, ne tessék bántani. Elmondta a lehetőségeket: "Kapnak egy regiszterszámot, eljönnek vizsgázni a Szófia utcába. Nem hiszem, hogy kategóriavizsgát tudnának tenni, de zenekarként megpróbálhatják." Nem, nem, nekünk az is nagyon jó lesz. Akkor már kérhettünk pénzt, de maximálisan 150 forintot. Elmentünk vizsgázni, Stark Tibor zenekari gyakorlatként vizsgáztatott. Mary ekkor ment el az OSZK-ba tanulni is. Ránk förmedt, hogy ne önözzük, tegeződjünk. Jujuj, Apu mondta, hogy nagyon vigyázzak, de semmiféle szexuális zaklatásnak végül nem voltunk kitéve, nagyon aranyos ember volt. Pár hónapot jártunk oda gyakorolni, de végül megegyeztünk, hogy többet már nem jönnénk, megkaptuk a zenekari engedélyt.

ORI vizsga?

Fényévnyi távolságra voltunk attól.

A Telefongyár Lapjában megjelent egy cikk, hogy kirúgják a zenekart egy botrány miatt. Erre emlékszel?

Nem, pedig erre emlékeznék. De tény, hogy kirúgtak onnan, volt ott egy pasas, aki az elejétől fogva gyűlölt minket. Utóbb derült ki, hogy neki is volt egy támogatott zenekara, akik nem kerültek be, szerintem ő intézte végül el, hogy el kellett jönnünk. Zsíroskenyér és kóla volt egyébként végig a gázsink itt.

Hogy kerül a zenekarba Szűcs Judit?

Mózes Katinak meghalt az anyukája és elment a zenekarból '70 tavaszán. 1970 májusában még az E Épületben játszottunk úgy is az Omega előtt, hogy akkor Ondok Ildikó volt a billentyűsünk, sőt a Geminis időszakban is ő játszott velünk. Jutka bátyja, Totya a Szivárványból ajánlotta billentyűsnek a húgát. '70 nyarán játszott velünk, de végül azt mondta, hogy neki strúmája van, az orvos azt mondta neki, hogy nem énekelhet. Majd a '72-es Ki Mit Tud?-on láttam énekelni. Szólóénekes akart lenni. Helyette jött Nagy Kati, náluk próbáltunk a VIII. kerületben. 1971 őszén ment át Radicshoz a Tűzkerékbe...

A második rész itt olvasható!

Bálint Csaba (2016.05.11.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 22. és 2017. október 08. között:









Klipmánia