Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Essence of Datum - Nevermore (2017)

 Látogatottság
Összesen
88355002
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Angertea - Mihály Gergely interjú (2016)

Interjúk

Az új lemez - Snakes in blossom - kritikáit olvasva az a benyomásom, hogy még egyetlen albumotoknak sem volt ennyire pozitív fogadtatása. Jelent meg egyáltalán lehúzó cikk? Ti mennyire vagytok vele megelégedve?

Tényleg nagyon pozitív most a fogadtatás. És számomra az is nagyon megnyugtató, hogy nem csak olyanoktól, akik ismernek minket évek óta. A jelenlegi kiadónk nagyon kemény sajtóhadjáratot indított a lemezzel a világ minden pontján, szinte mindenhonnan nagyon pozitív kritikákat kapunk. Ilyen 8-tól 10-ig kapjuk a pontokat. Lehúzással én nem találkoztam. Úgy tűnik, hogy kivívtunk már egy olyan fajta tiszteletet, hogy még az olyanok sem rúgnak belénk, akik nem kedvelnek bennünket. Én személy szerint nagyon meg vagyok elégedve a lemezzel. Amit lehetett, kihoztunk belőle, és magunkból is. De mondjuk ez minden alkalommal így történik, ha lemezt készítünk, hogy csakis a maximum lehet az elég. Most jobban szabadjára engedtük magunkat, mint a legutóbbi lemeznél. Szóval nem volt annyi agyalás, lenyesegetés a dalokból. Emiatt hosszabb is az új lemez, mint a legtöbb előző...



A Metal Hammerban megjelent kritikában azt írták, hogy ma már nem olyan mellbevágó ez a zene, mint tíz élve, mikor kijött a Rushing toward to the hateline. Ezt olvasva merült fel bennem a kérdés, hogy mi a jó pályamodell? Ha egy zenekar újra és újra, úgymond kitalálja önmagát, ha talál egy utat és azon halad előre, csak egyre jobban szélesíti azt a bizonyos utat, vagy ha ragaszkodik ahhoz, ami már jól bevált?

Nem tudom. Kinek mi... Mondjuk egy Slayernek nem feltétlen állna jól, ha minden lemezen teljesen mást csinálna, de egy Soundgardennek meg pont az áll jól, hogy nincs két egyforma lemezük. Nem mintha ezekhez a bandákhoz akarnám hasonlítgatni magunkat, de ha már felhoztam őket, akkor szerintem mi a kettő között vagyunk valahol ebből a nézőpontból tekintve. Szóval azért azt sem mondhatjuk, hogy teljesen más minden albumunk, de azért vannak elég látványos újítások is két nagylemezünk között. És a dalszerkezeteink is eléggé változatosak azért, szóval nem ez a tipikus verze-refrén sablont követjük, hanem variáljuk elég szépen a dolgokat!

Ami a változásokat illeti: megjelent egy új hangszer, a gitárszintetizátor. Ez hogyan jött?

Ez nem hangszer, hanem egy effekt pedál. Szóval a többi pedálom közé lett beépítve a cucc. Ez is csak a pedálmániámnak, és az újítási szándékunknak köszönhető dolog. Eléggé képben vagyok a hangszereket illetőleg, mindig figyelgetem az újításokat a hangszerpiacon. Aztán, ha valami megtetszik, akkor szeretem kipróbálni az adott cuccot. Ha meg beleszeretek, akkor meg is veszem. És az előnyösen hat a zenekarra is, mert szépen színesíti a zenénket egy-egy jó kis pedál.

További újdonság, a női énekhang és a cselló, valamint Dióssy Ákos vendégszereplése. Ez eléggé meglepett, noha említetted, hogy a Kispál és a Borz nagy kedvenced volt. Ez, hogy jött létre?

Ismertük egymást már egy ideje. Sasvári Géza barátunk a Kispál technikusa volt pár évig, sőt másodgitárosként játszogatott is a koncertjeiken. Szóval rajta keresztül ismertük meg őket személyesen is. Aztán egyszerűen írtam Diónak egy mailt, hogy lenne egy akusztikus dalunk, amibe szeretnék egy kis billentyűzést, ő meg egyből azt mondta, hogy örömmel vállalja. Nagyon jó érzés a gyerekkori hőseinkkel "együtt zenélni"!

Neki mi a véleménye a zenekarról? Azt tudom, hogy az AC/DC-t kedveli, de sosem játszott metalzenekarban.

Gondolom, tetszik neki, bár erről nem faggattam ki. Másként nem hiszem, hogy vállalta volna a vendégszereplést.

Vannak zenekarok, amelyek azt a hangzást szeretnénk reprodukálni a lemezeken, ami a koncerten hallható. Mások pedig tudatosan törekednek más, esetenként komplexebb, illetve finomabb hangzásra. Mi a helyzet az Angertea esetében?

Nálunk a kettő keveréke az irányadó. Szóval szeretjük a nyersebb dolgokat is, de azért egy stúdióalbum esetében megvan az a határ, hogy meddig lehet elmenni nyerseség szempontjából. Próbáljuk azért visszahozni a koncerthangzásunkat is, pont emiatt én például nem is használok más erősítőket stúdióban, csakis a sajátjaimat. Sokan elszúrják azzal, hogy ilyen hiper-szuper kölcsön cuccokkal stúdióznak, aztán élőben meg sírnak, ha nem sikerül visszahozni a brutál stúdiós hangzást. Szóval nálunk nincs túl sok kamu ebből a szempontból.

Mennyire jellemző, hogy megduplázzátok az éneket? Az nem merült fel, hogy valaki vokálozzon koncerteken?

Előfordul, hogy duplázzuk ugyanazt a sávot pár helyen, hogy vastagabbnak tűnjön, meg ugye elég sok háttér vokált, ilyen harmóniákat tolok a lemezeken. Most az új albumon amúgy ebből is visszább vettünk kicsit. Szóval kevesebb a duplázás, halkabbra is lettek véve a vokálok. Így realisztikusabb lett az egész kicsit. A koncerteken való vokálozás meg nem Migi, vagy Ottó műfaja. Nagyon nem!

Olvastam olyan véleményt, hogy még jobb lenne a zenekar, ha kibővülnétek egy gitárossal. Erről mi a véleményed?

Szerintem, aki ezt írta, az nem volt még koncertünkön. Elég durva így a megszólalásunk, nem szokott panasz lenni a koncerthangzásunkra, sőt... Meg amúgy is, itt egy húsz éves zenekarról van szó, meg előtte tíz év barátságról. Ez nem olyan dolog, amibe még egy ember csak úgy bele tudna lépni. Szinte együtt lélegzünk, együtt rezgünk... Ja, meg még azt is elmondanám, hogy egy önző dög vagyok, meg sokszor eléggé egó is, és nem tudná elviselni a hiúságom, ha egy plusz gitáros ott zajongana mellettem!

Az Aquarium-ot, illetve a The moon encounter-t fogjátok játszani koncerteken?

Nem kizárt! Egyelőre egyik sincs benne a programban, de később belerakhatjuk őket. Épp most vettem egy nagyon brutál elektro akusztikus gitárt, amivel már hangos koncerteken is megoldható lenne az ilyesfajta dalok játszása. Meglátjuk...

Az előbbi dallal tettetek egy próbát az MR2-nél, de sikertelenül. Beszélnél erről bővebben?

Annyi volt, hogy szereztünk egy "tuti" kontaktot a rádióhoz. Elküldtük a dalt, aztán az volt a válasz, hogy nem felel meg... Bevallom, nem vagyok nagy MR2-ős, de ez után belehallgattam a rádióba, és bennem még az a kép élt róla, amilyen pár évvel ezelőtt volt a rádió... Hát, most eléggé más azért, és egyáltalán nem is csodálkozom, hogy nem volt elég "színvonalas" a zenénk oda. Mindegy, hallgassák csak az agyatlan zombik és az unatkozó háziasszonyok az adót, mi megmaradunk a kevés, de gondolkodó embereknek.

A rádióknál maradva, elindult a Mobil Rádió, valamint a hónap közepén kezd a Rock Rádió, amelyet Vörös Istvánék hoztak létre. Látsz esélyt arra, hogy a rock helyzete pozitív irányba változzon Magyarországon?

Igazság szerint nem! Ez mindig is egy megtűrt-kitaszított műfaj volt itthon. Valamiért sok ember még mindig úgy gondolja, hogy a rockerek csakis büdös-koszos-agyatlan huligánok lehetnek. Van ilyen berögződés az átlagemberben sajnos. Talán, ha az ilyen tévhitekből kinőnénk végre, és a média is megtolna olyan igényesebb bandákat, akik nem ciki cuccokban, lejárt szavatosságú cikizenét tolnak, akkor változhatna a helyzet. De erre nem látok sok esélyt. Az ilyen bandákat általában a kutya sem ismeri.

Azért is feszegetem ezt a témát, mert mostanában sok zenekar szűnt meg (pl. Isten Háta Mögött és Turbo), egyesek szerint ebbe a médiahelyzet erősen belejátszik. Egy bizonyos szint fölé nem juthat egy zenekar médiajelenlét nélkül. Te hogy látod?

Kb. pont így. Mi is ugyanazokat a köröket futjuk úgy tíz éve. Magyarországon ennyire képes egy olyan zenekar, akiket Te is említesz. Akik a saját útjukat járják. És ebbe van, aki belefárad, van, aki nem... Nagyon kevés ember annyira nyitott és figyelmes, hogy próbát tegyen, vagy esélyt adjon egy-egy ilyen bandának. A legtöbb embert a társai befolyásolnak a zenehallgatási szokásaiban. A divat, a társadalom elvárásai... Ez a mai tinikre hatványozottan igaz. Olyanról nagyon kevésről tudok, ami régen általános dolog volt, hogy szartunk az elvárásokra, meg a divatra, és kutattuk az új zenéket. Inkább az volt a menő, ha egyéniség voltál, ha ismeretlen bandákat fedeztél fel magadnak, volt stílusod, stb. Ma már ez nem menő...

Amennyiben a rádiók elkezdik játszani a dalaitokat és országosan ismertté válik a zenekar, hogyan reagálnátok le? Beszállnátok a lemez-turné-lemez mókuskerékbe?

- Nem hiszem... Mármint mi soha nem tudtunk magunkból dalokat kipréselni, főleg külső elvárás alapján nem. Csakis ha belülről, természetesen jön a dolog, akkor működik az esetünkben. Talán jó is ez így, ahogy van. Nyilván jó lenne, ha több pénz lenne a dologban, és nem a saját fizetésünkből kéne néha kiegészíteni a gázsit, meg a stabilabb nézőszámok is megnyugtatóbban hatnának rám, most is volt például olyan bulink, ahol volt nyolc ember, és a fél világot átutaztuk érte... De mondom, annyira ez nem zavar. Mondjuk azt, hogy mi ilyen kis kézműves zenekar vagyunk. Tudod, vannak a nagy tételben gyártott tömegcuccok, mint például a mekis burger. Az mennyire szar már, és mégis mindenki azt eszi. Meg vannak a kézműves burgerek, természetes anyagokból, sokkal durvább ízvilággal. Jobban laktat, egészségesebb, finomabb. Szóval szerintem, ha zenekari párhuzamba hozzuk ezt, akkor mi ilyen kis kézműves burger banda vagyunk, a mekis burger banda helyett...

A koncerten megkérdezted, hogy hányan vannak a huszonöt fölötti korosztályból, amire nagyon sokan jelentkeztek. Mi a helyzet az idősebb zenészgeneráció szempontjából? Schmiedl Tamáson kívül tudsz olyan zenészről, a korábbi generációból, aki kedveli az Angertea-t?

Igen, ez a jellemző. A tini korosztály manapság nem jár egyáltalán underground koncertekre. Kicsit aggódom is, hogy mi lesz tizenöt-húsz év múlva. Nagyon fiatal bandák sincsenek. Amikor mi voltunk gimisek, csak a mi sulinkban volt vagy öt-hat gimis zenekar. Most egy sincs... Tudom, mert ugyanott tanítok, ahová jártam annak idején. Egyszerűen nem menő már zenélni a fiatalok körében. Szóval, ha a mi generációnk kiöregszik, ki fog járni undergroundra? A másik kérdésedre a válasz az, hogy sokan szerencsére. Vannak ismertebb nevek, vagy helyi legendák, sőt olyanok is, akik számunkra legendásak. Akiket alig ismer valaki, de nekünk meghatározó élményeink kötődnek hozzájuk. És hihetetlenül jó érzés ilyen arcoktól hallani, hogy elismernek minket!

A színpadképetek meglehetősen puritán. Ennek csupán anyagi okai vannak, vagy soha nem is gondoltatok díszletekre, kosztümökre, pirotechnikára?

Igazából ilyesmin nem gondolkodtunk soha. A jelmezbál nem a mi stílusunk, a piró meg veszélyes és drága. Talán ilyen vetítés jó lenne néha, de körülményes megszervezni, mi meg lusták vagyunk eléggé... A koncertjeink azért elég látványosak, mozgunk, mint állat, sokak szerint ez is elég mozis dolog...

Ha már egyszerűség: tudom, hogy sokat jelentenek számotokra a Seattle-i vonal bandái. A két évvel ezelőtt készült interjúban említetted, hogy az 1980-as évek glam-metalja nem fogott meg. Ennek mi volt az oka? A zene nem tetszett, vagy a külsőségekkel nem szimpatizáltál?

Igazából egyik sem. Nem tűnt számomra túlzottan őszintének a glam. Ez a macho-s dolog, meg a sminkek, megjátszás... Nem az én asztalom. A Guns pár lemezét azért bírtam tíz-tizenhárom évesen, de aztán valahogy nem maradt meg nálam.

Ha már Seattle, grunge: mi volt az első ide vágó élményed? Melyik bandát ismerted meg először?

A Nirvanát! '91-'92 környékén, amikor elkezdték tolni a Smells like klipjét az MTV-n. Egyből rá is kattantam.

Hogy emlékszel vissza: érzékelted azt, hogy itt most egy korszakváltás zajlik le a zenében - is?

Akkor még csak tizenegy éves voltam, szóval annyira nem érzékeltem semmit az egészből.

Nirvana. Ha visszagondolsz, milyen benyomásaid voltak róluk akkor, 1991-ben, mikor megismerted őket?

Nagyon frissnek éreztem, és tökösnek. Egyből azonosulni tudtam azzal a zenével. Érdekes, hogy a Bleach már akkor is jobban tetszett, mint a Nevermind, és ezt a mai napig tartom amúgy...

Ha már szóba került ez a téma, elmondanád a véleményedet a lemezeikről?

Bleach: Nagyon nyers és vad, beteg. Elég nagy hatással volt rám annak idején. Teli van jó dalokkal, itt még valahogy érződött rajtuk valami pozitivitás, a zene szeretete. Nem voltak kiégve. A Nevermind eléggé nem mutatja szerintem a zenekar igazi arcát. Túl lett csiszolva kicsit. Persze nagyon jó lemez, de ennek van a legkisebb hatása rám a mai napig. In Utero: megint elég beteg lemez. Imádom a hangzását, amiért Steve Albini felelt. Érződik a kiégettség rajtuk, de mégis nagyon szeretem ezt a lemezt. Valamilyen szinten ez is tök beteg és zajos. Persze hallgattam az Incesticide-ot is sokat! Azon is kurv* jó dalok vannak, a slágeresektől kezdve a betegebb zúzásokig.

Hogy látod: tovább tudott volna menni a zenekar? Azért is kérdezem, mert sokan úgy látják, hogy Dave Grohl hosszú távon semmiképpen sem viselte volna el, hogy nem írhat dalokat - nem énekelhet és ez mindenképpen a feloszlásukhoz vezetett volna?

Nem tudom. Az biztos, hogy Dave egy teljesen más karakter, mint amilyen Cobain volt. Sokkal inkább rocksztár típus. Talán nem viselte volna el az egója egy idő után, hogy ő "csak" egy dobos. Nem tudom. De szerintem, ha Cobain nem hal meg, akkor is vége lett volna a zenekarnak akkoriban.

Amennyiben Kurt Cobain élne, szerinted milyen zenét játszana manapság?

Szerintem tuti zenélne, de nem vagyok biztos benne, hogy olyan zenét játszana, ami tetszene nekem. Talán akusztikusabb, lenyugodtabb zenét tolt volna, miután lejött a drogokról... Mindenesetre érdekelne a dolog, nyilván.

Pearl Jam: ha megnézzük az ún. Nagy Négyest, ők osztották meg a leginkább az embereket. Hogy látod az ő pályafutásukat?

Náluk is jelen volt az, mint a Nirvanánál, hogy túl nagy sztárok lettek hirtelen, aztán ezt nehezen viselték, később annyira szabadulni akartak ettől, hogy belevitték magukat olyan dolgokba zeneileg, amivel én már nem annyira tudtam azonosulni. Pont attól szabadultak a későbbiekben meg, amiben a legjobbak voltak az első három-négy lemezen. Mára egy rock and roll banda lettek, és igaz, hogy van ma is pár olyan daluk, amiket jónak tartok, de már nem érdekelnek az újabb lemezeik.

Úgy tudom, hogy a Vitalogy a kedvenc lemezed tőlük, ami eléggé meglepett, lévén sokan egy olyan lemeznek tartják ezt, ami túl hamar érkezett. Mi ennek az oka?

Imádom a hangulatát. Sok olyan gyerekkori emléket idéz fel bennem, amire jó visszagondolni. '94-ben jött ki, amikor nyolcadikos voltam... Szép időszaka volt az életemnek. Szóval személyes szinten kötődök hozzá leginkább. Eléggé tüskés a lemez, vannak rajta ezek az átkötők, amikkel együtt, ha először végighallgatja az ember, akkor eléggé nehéznek tűnik a teljes lemez. De aztán kezd letisztulni, sok hallgatás után teljesen más képet fest... Immortality... Kell ennél többet mondanom?!

A Soundgardent mikor ismerted meg? Tőlük melyik korszakukat kedveled? Mi a véleményed a reaktiválódásukat követő tevékenységükről?

A Soundgardent imádom mindenestül. Nincs gyenge lemezük. Mondjuk a Louder Than Love-tól ismerem kívül-belül a lemezeiket, de mindegyiket zseniálisnak tartom. Mindegyik tök más amúgy, mind hangzásban, mind a dalokat tekintve, de mégis mindig tudják hozni a szintet... Őket az Outshined dallal ismertem meg, amit az MTV-n láttam, a Headbanger's Ball műsorban. Arra emlékszem, hogy amikor először láttam a klippet, nagyon furának tartottam, hogy van ez a metalos zene, és aztán egy tök dallamos, szinte más stílusú refrén bejön. Akkor ez olyan nagyon újítónak tűnt számomra. Nem nagyon tudtam hová tenni. Tetszett, de nem kattantam egyből rá. Aztán a Black Hole Sun-nal végleg a szívembe zárták magukat. Imádom a visszatérő King Animal lemezt is. Megint más, de mégis zseniális. Várom, hogy mit hoznak össze legközelebb.

Alice in Chains?

Imádom! Minden lemezük alapmű. Mindegyik más-más hangulatú, de van az a sötét atmoszféra, amit csak ők tudnak... Jerry Cantrell zseniális dalszerző.

Hogy látod Layne Staley sorsát? Elkerülhető lett volna az, ami végül történt vele?

Szerintem sok rocksztárhoz hasonlóan, nem tudott mit kezdeni ő sem a nyakukba szakadt sikerrel. Nyilván voltak nála más tényezők is, lehet, hogy a gyerekkorából is hozott dolgokat, ezért tolta annyira a heroint. Nagyon sajnáltam, sajnálom ma is, hogy egy ennyire tehetséges ember így végezte. Annyira sokszínű és egyéni hangja volt. Ezerből egy ilyen van. Szerintem nem lett volna elkerülhető a halála. Több zenekari tag és barátja is próbált rajta segíteni, de hiába. Felnőtt ember volt, saját felelősséggel és döntésekkel...

Az "újkori" albumaikkal, hogy állsz?

Csak jót tudok mondani mindkét újabb lemezükről. Nagyon szeretem őket, szerintem megfelelő embert találtak Layne helyére. Nyilván más karakter, de hozza a szintet. Bár Jerry eléggé előtérbe lett tolva, inkább a szólólemezeihez hasonlóbbak szerintem az új AIC lemezek, de nálam nagyon beütött mindkettő.

Screaming Trees, Mudhoney? Szerinted ők miért nem váltak annyira ismertté?

Tőlük egy-egy dalt ismerek csak. Annyira nem fogott meg egyik banda sem. Nem tudom az okát. Stílusilag nem az én zeném szerintem. Körülöttük valamiért nem alakult ki akkor hájp, mint a többi Seattle-i banda körül. Rossz management talán...

Mi volt az oka szerinted annak, hogy a hazai zenei színtér nem termelt ki egy sztárzenekart ebben a stílusban?

Hát, azért volt a Black-Out, meg a The Bedlam. Ők ismertebb nevek voltak annak idején. De a Flop is ilyen. De abban, mondjuk, igazad van, hogy egyikőjük sem lett akkora banda, mint amit érdemeltek volna...

Ezeket a zenekarokat vádolták azzal, hogy elvették az embereket kedvét a rocktól, mert depresszióról énekeltek, holott az emberek bulizni akarnak. Mit mondjak: Ti sem az élet pozitív oldaláról énekeltek, azt nyilatkoztad, hogy nem írnál bulizós szövegeket...

Nem, nálunk ez olyan, hogy ilyen megtisztulási folyamathoz hasonló valami. Szóval, ha bánt valami, vagy valaki, ér valami rossz dolog, akkor én azt szépen kizenélem magamból. Megírom dalszöveg formájában, ezáltal ki is adom, nem feszít, nem nyomaszt tovább a dolog. Pont emiatt szerintem eléggé kiegyensúlyozott is vagyok az életben.

De az sem volt egy tipikus rock and roll nyilatkozat, amikor olyanokat mondtatok, hogy a nők elkerülnek titeket. Egy rock zenekar tagjairól az ember nem igazán ilyesmire asszociálna...

Ezt szerintem régebben mondhattam. (Megj: Így igaz - szerk.) Fiatalabb koromban eléggé elkerültek a nők. De aztán behoztam a lemaradást... Volt egy időszaka az életemnek, amikor túl sok is volt. Mostanában vagyok ilyen változó-megjavulós korszakomban. Szóval leálltam a csajozással, a kavarásokkal, és keresem az igazit végre!

A zenészek a hangszertípusból is keresik "az igazit", a véglegest. Említetted az előző interjúban, hogy az első hangszered egy román akusztikus gitár volt. Ezt követően milyen négyhúrosokat használtál?

Hú, nagyon sok gitár átfolyt a kezeimen az évek során. Volt, amelyiket megtartottam, ami elsőre bevált, volt sok, amit egy idő után eladtam, mert hosszú távon nem érzetem magamhoz illőnek. Érdekes, hogy nem feltétlenül az ártól függ számomra, hogy mennyire kézhez álló egy gitár. Volt durván fél milla feletti gitárom is, amit eladtam fél éven belül, mert kényelmetlennek éreztem, és a hangja is ilyen túlzottan kásás, kivehetetlen volt számomra. De még egy-egy márkán és típuson belül is vannak nagy különbségek.

Nem titok, hogy nagy Fender rajongó vagyok, van is három gyönyörű Stratóm, amiket nem hiszem, hogy el fogok adni. Jó pár éve nyúzom őket. De volt rajtuk kívül pár Fenderem, amiken túl kellett adnom, mert nem estek kézre. És volt, amelyik két évvel volt öregebb a kedvenc fekete Stratómnál... De voltak Les Paul-jaim, MusicMan-jeim, Ibanez, stb... Ami újdonság, az egy kézzel készül Telecaster. A már említett Sasvári Géza csinálta nekem a saját igényeim alapján, életem legjobb hangszerének mondhatom. Mondjuk, nem sok köze van egy eredeti Fender Teléhez. A faanyag, a pickup és a fogólapja is jócskán modernizálva vannak. Még a testforma is más egy kicsit, de minden rám lett szabva, pont ezért is annyira otthonos rajta játszani. Jelenleg hét gitárom van. Imádom őket!

Effektek, pedálok, erősítők?

Erősítőben a Marshallt preferáltam mindig is. Olyan brutális nyers ereje van, amivel sok modern szénné moddolt, finomítgatott cucc nem veheti fel a versenyt. Van két custom fejem, meg egy 300W-os ládám, amik elég szépen kiszolgáltak az évek során, és soha nem hagytak cserben koncerten. Nagyon megbízható cucc. A pedáljaim is állandóak már pár éve. Van egy delay, egy phase shifter, egy flanger, egy wah, meg a bit commander. Most nézegetek épp egy újabb cuccot, ami annyira új, hogy még nem is lehet itthon kapni... Tetszik nagyon, szóval valószínűleg be fogom vállalni!


Drpeter




 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Interjúk
· Szerkesztette: Drpeter


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Interjúk:
Interjú Szaszával és Matyival, a Sex Action tagjaival...


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.43 Seconds