Szabó Tamás - Mojo Workings - interjú (2016) 

Megjelent: 2016. június 16. csütörtök 18:05
Szerző: mikblue
    Interjúk 

Koncerttel, lemezzel ünnepel Szabó Tamás és csapata! Az ötéves Mojo Workings 2016. június 29-én, az óbudai Kobuci kertben mutatja be legújabb lemezét, amelynek címe Just Another Button. A trió vezetőjét, a kitűnő szájharmonikást és elismert sessionzenészt, Szabó Tamást az ötéves jubileumról kérdeztük.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Ez nem sok idő egy zenekar életében, de a mai lehetőségeket ismerve, soknak tűnik. A Mojo 2011 tavaszán alakult a gitáros-énekes Honfi Imre Olivérrel és Horváth Jánossal. Amikor dolgozni kezdtünk, csak halványan körvonalazódott a hosszú távú közös munka. Első koncertjeinket a Fat Mo's pubban játszottuk, akkor inkább csak próbálgattuk egymást a színpadon. Köszönetet szeretnék mondani a Nothing But The Blues kocsmának is, akik az elsők között biztosítottak nekünk koncerthelyszínt.

Milyen feladatokat jelent a zenekar-alakítás?

Amikor valaki új zenekar létrehozásába fog, gyakran bele sem gondol, mekkora a verseny ezen a pici piacon, mennyi háttérmunka kell egy csapat életben tartásához, a lehetőségek felkutatásához. A kapcsolatok kialakítása és fenntartása külön művészet - a koncertszervezők tábora nagy, de rengeteg a zenekar. A koncerthely nagyon kevés. A nyári nagy fesztiválokra sokszor képtelenség bekerülni, a működő téli klubok többsége nagyon kevés pénzből gazdálkodik. A Mojo öt év alatt eljutott rengeteg helyre és talán a külföldi lehetőségek is lassan megnyílnak előttünk. Ma szinte minden Budapestre centralizálódik, mégis sokszor volt szerencsénk vidéki klubokban, fesztiválokon játszani. Láttuk, hogy az embereket érdekeli a műfaj, gyakran lelkesebb a közönség, mint a fővárosban.

A Mojo Workings alapfelállása a trió, de vannak állandó és alkalmi zenésztársak, közreműködői is. Konkrétan kik?

Így van, a trió ötös fogattá nőtte ki magát. Csatlakozott hozzánk Pengő Csaba (nagybőgős) és Mezőfi "Fifi" István (dobos). A kis piac miatt azonban a mai napig többször muzsikálunk trióként. Örülünk, hogy sok, általunk is tisztelt kollégával játszhattunk közös koncertet vagy készíthettünk videó, vagy lemezfelvételt. A teljesség igénye nélkül: Nikodém Norbert, Mazura János, Gayer Ferenc, Herr Attila, Long Tall Sonny, Ripoff Raskolnikov, Little G. Weevil, Tim Lothar, Dániel Balázs, Nemes Zoltán. Láthatatlanul ugyan, de jó néhány barátunk serénykedik körülöttünk, a szervezésben, ami nagy segítség. El vagyunk kényeztetve "képmesterekből", sok fotósnak köszönhetjük, hogy megörökítik a koncertpillanatokat, megkeresésünkre lelkesen fotóznak egy-egy promóciós sorozatot rólunk. A Mojo, de bármilyen zenekar arculatát nem csak mi, hanem ők is alakítják.

Alapvetően egy zenei produkció sikere sokban függ a közönségtől is...

Valóban. Mint minden zenekar, a legszemélyesebb pillanatokat mi is a közönségünktől kapjuk. Nem könnyű koncertről koncertre hallgatóságot toborozni, mégis elmondhatjuk, hogy kialakult törzsközönségünk, amely még külföldre is elkísér egy-egy bulira, hírünket viszi a zeneszerető ismerősök körében. Igazi megtiszteltetés őket magunk körül tudni, időről-időre találkozni velük, jelenlétük bensőségesebbé teszi a koncertjeinket.

Hogyan látod a csapatod helyét a blues műfaján belül?

Fogós kérdés, mert amikor a bluesról beszélünk, mindenkinek más hangkép, hangulat jut az eszébe. Mi populárisabban játsszuk a bluest, mint a hazai blues zenekarok többsége. Ez részint azért van, mert mind hárman más zenei területről érkeztünk, részint a mára sajátosnak mondható vokális hangzás is a könnyedebb felfogást hangsúlyozza. Bár el kell mondanom, hogy pont a vokálok kitalálása az, ami a legtöbb időt igényli a próbák alatt. Ma egyre többször hangzik el (külföldi előadók szájából is), hogy meg kell újulnia a műfajnak, hogy megmaradjon. Arra is számtalan példa van, hogy már a tradicionális bluesban ismert nevek tőlük szokatlan módon tálalják a bluest. Változtatnak. Ezért tartom fontosnak részünkről is a zenei nyitottságot és kísérletező kedvet. Más kérdés, hogyan fogadja ezt a magyar blues közönség.

Mindig is kísérletező zenész voltál?

A színpadokon eltöltött 32-33 évem alatt, sokszor kísérleteztem a blues mindenféle ágazatával. Volt, ami bejött és szerette a közönség, volt, amit nem értett. Például amikor a Palermo feloszlott (1997), akkor alapítottam meg a Taylor's Clothes popos-elektronikus zenekaromat. Mivel engem a Palermo-ból ismertek, mindenki azt várta, hogy valami Palermós hangképet játszó csapat lesz. Nem az volt. Nehezen fogadta el a közönség, hogy szintetizátorokat, Dj-t lát a színpadon és nem nagybőgőst. Ma már talán nem lenne annyira emészthetetlen a közönségnek, mint akkor, de ahogy észrevettem, itthon továbbra is a tradicionálisabb hangzásokat kedveli a nagyérdemű.

A blues nagyon sokoldalú műfaj. Mindenki másként értelmezi, másként játssza. A viszonylag kötött zenei forma ellenére szinte kimeríthetetlen, ezerarcú. A mi felfogásunk egy a sok közül, az is folyamatosan változik. A zenénkben ezen túl is szeretnénk megidézni a tradicionális elemeket, esetleg közösen koncertezni tradicionális bluest játszó előadókkal, de továbbra is nyitottak maradunk a blues más irányzatokkal való vegyítésével.


A Mojo Workingsnek ez a harmadik lemeze. Az öt év alatt a zenekar két nagylemezt készített Back In The Day és Long Step címmel. Mit hallhatunk majd az új lemezen? Mennyiben követi az elmúlt évek stílusát az új korong, s mi az, ami nagyon más?

A Just Another Button János és Olivér jóvoltából készülhet el. Nekik köszönhetően sok koncertünket felvettük, ez a lemez néhány már ismert szám koncertverzióját tartalmazza, kiegészítve egy-két eddig még nem publikált szerzeménnyel. Ez a lemez öt évünk rövid összefoglalója. A közönség általában mást hall a stúdió lemezeken, mint a koncerteken, ezért gondoltuk, hogy egy-két igazi koncertszámot adunk most közre, aminek az eredeti stúdió verziója más hangulatú, néha merevebb, mint a koncerteken. Ilyen a My Dog Hates You, az I Got a Religion szerzeményünk, vagy az It Hurts Me Too blues-standard.

A lemezen tehát lesznek általunk eddig nem közreadott szerzemények, ezeket a számokat nagyon szeretjük, de valahogy mindig "kifáztak" az előző albumainkról. Amikor válogattuk a zeneanyagot, (aminek az áthallgatása napokat vett igénybe), azt is figyelembe kellett venni, hogy milyen hangtechnikával lett eredetileg felvéve, a keverés szempontjából, mennyire kezelhető a hanganyag.

Vannak-e további közreműködői az albumnak?

Nincsenek. Ma nagyon nagy divat elhívni a lemezekre, bemutatókra, koncertekre zenészbarátot, példaképet. Mi most az elmúlt öt év koncertjeinkből válogattunk. Csak öten játszunk, hiszen az év nagyobbik részében így láthat a közönség. Játszottunk különböző meghívott vendégekkel, ezekről a bulikról is vannak soksávos koncertfelvételek. Idén tavasszal turnéztunk Mazura János tubással és Tim Lothar dán gitáros-énekessel, a koncert turnét szintén rögzítettük. Ez remélhetőleg egyszer majd egy másik projekt lesz! A Kobuci kertben, június 29-én szintén öten játszunk, ez magunknak ünnep. Majd a tizedik évfordulón valószínű lesznek. Így is nehéz kitalálni a koncertprogramot, mert elég nagy a repertoárunk és szeretnénk megidézni egy-egy már nem játszott számmal a múltat.

Bár minden produkció a jövőnek szól, megkérdezném: mióta is vagy "zenei közszereplő", hány "saját" csapatod volt életedben, hány "saját" lemezed jelent meg?

Körülbelül 15 évesen álltam először színpadra a Bodonyi Attila vezette Kassák Blues Kocsma egyik sessionja alkalmával. Első fontosabb koncertem a Hobo Blues Band egyik kamaraerdei koncertje volt, ahol a Nekem is fáj, a Vörös Kiskakas és a Batthyány tér Blues című számokban játszottam. Nekem igazi nagy koncert volt, nagyon megmaradt bennem. Nagy Hobós voltam akkor, sokakat ismertem meg, többek között Nemes Nagy Pétert és másokat.

Azután nagyon sűrűn következtek az események: először az Udvari Bolondok zenekar oszlopos tagja voltam, majdnem párhuzamosan játszottam Vas Zoliékkal a Bistro Blues Bandben, majd a Bad Luck And Trouble blues-csapat, illetve a Palermo Boogie Gang következett. A Palermo feloszlása (1997) után megalakítottam a Taylor's Clothes nevű formációmat, majd Nemes Zoltánnal közösen a Spo-Dee-O-Dee csapatunkat, amelynek oszlopos tagjai volt Varga László, Frenk, Little G. Weevil, akinek kiválása után Mezei Ádám vette át a gitáros szerepét, majd Long Tall Sonny zárta a gitárosok sorát. A blues bandák mellett rövid ideig működő zenekaraim voltak: magyar nyelvű számokat játszó a Largo Cammino és a Silence. Ezután következett a Mojo Workings.

Lemezek terén elég termékeny voltam. Számos olyan lemezt készítettem a zenekari lemezeimen kívül, ami nem kötődött a blueshoz. Szeretek kísérletezni a hangképekkel, a klasszikus zenei hangzásokkal, a harmonikázás adta lehetőségekkel, de az elektronikus zenékkel is, így elég változatos a paletta. Számomra igazán kedves a szólólemezeim közül, az a Night Time Is A Right Time, Dorogi Barbara és Gál Boogie Csaba közreműködésével (1995), a Blue Orange, amit Csízy László szájharmonikás barátommal közösen készítettem (2001), Part Of Silence (2004), az Obsession (2006), a Kávékerengő (2008), illetve Bacsa Gyula barátommal közös lemezünk, a www.newattach.com (2011) című album. Annak ellenére, hogy ezek a lemezek valahol a szívemhez nőttek, ha ma meghallgatom már másként játszanám fel őket. Elég kritikus vagyok magammal szemben. Nagyon sok albumom volt, nem számolgatom őket. Engem a stúdiómunka, az alkotási folyamat nagyon izgatott, a lemez utóélete kevésbé.

Az évek során kézről-kézre adnak a legjobb és a legismertebb hazai zenészek. Hirtelen Presser Gábor és Zorán ugrik be. Kikkel dolgoztál még szívesen?

Rengeteg hazai előadóval játszottam, nem egy közülük a példaképem is. Presser Gáborral közösen zenélni mindig iskola. Évtizedek óta játszom Zoránnal, nagyon sokat tanultam tőlük, zenei alázatban, hangszerelésben. Kihívás nagy színpadon zenélni, ők ebben segítettek rengeteget. Nagy élmény volt a közös zenélés Charlieval, Lerch Istvánnal, Szentpéteri Csillával, Kontor Tamással, Póka Angélával, Balázs Fecóval, Rúzsa Magdival, vagy Falusi Mariannal is.

A Palermoval és ma a Mojoval inkább klubkoncerteket játszottunk - játszunk. Kevesebben tudják, hogy nem csak hazai előadókkal, hanem külföldi zenészekkel is koncerteztem, sessionoztem. A teljesség igénye nélkül, pld. Big Jay McNeely, Louisana Red, Homsick Mac, Erwin Helfer, Champion Jack Dupree, Shemekia Copeland, Larry Garner, Steve Baker, Little Ed, Mark Hummel, Otis Grand, Eric Trauner játéka gazdagítja a múltam.

Vannak hazai és külföldi előadók, akiket kevésbé ismer a hazai közönség, mégis pályafutásom meghatározó zenészei voltak: Vas Zoltán, Vladár Károly, Bocskai István, Hagyó Béla, Korom Attila, Császári Gergely, Nagy Szabolcs, Czomba Imre. A jó session nagy élmény egy zenésznek, amely nyitott embert kíván. Nem lehet a másik iránti fenntartással, rutinból, zárt lélekkel zenélni.

Köszönöm a beszélgetést!

Kovács Miklós mikblue



rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Szabó Tamás - Obsession

2006-05-26 16:55:34




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 17. és 2017. november 02. között:









Klipmánia