×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Bokány Ferenc - interjú (2016) 

Megjelent: 2016. július 01. péntek 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Bokány Ferenc a nagyon korai Atlantis, majd a Metró basszgitárosa volt, majd Svédországban futott be klasszikus zenészként nagy karriert, de volt Svédországban a Spotnicks tagja is. Ferivel készültek már interjúk, de leginkább a jazzre koncentráltak, engem viszont inkább a beat vonal érdekelt.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy kezdtél zenélni?

72 éves vagyok, 1945 januárjában születtem, a IX. kerületből jövök. Sok roma lakott arrafelé, ha fociztunk, a hegedűtok volt a kapufa. Úgy éreztem, kell egy hegedű, mert különben hogyan fogok tudni focizni? Megkaptam apámtól, de a gyakorlásnak annyira nem örültem. A cigány srácok pedig elvittek a klasszikusok közeléből. Aztán bőgőre váltottam, nagyon fiatalon már "alkalmaztak" a rádióban stúdiófelvételeknél.

Hogy kerültél kapcsolatba a beattel?

Az akkori beatesekhez hasonlítva már akkor elég képzett zenész voltam. Mikor gyűjtöttem a nyugdíjhoz az igazolásokat, az első papír 16 éves koromból került elő. Az agárdi Nádfedeles Étteremben játszottam. Volt egy Jazzantológia című magyar lemez, illetve sorozat, amin már szerepelek a Fogarasi Trió tagjaként, 1964-ben. Akkor nagyon jónak gondoltam magam, nemrég meghallgattam és szerettem volna fejjel előre kiugrani az ablakon. De hát tudod, bekerültünk a lemezgyárba! A stúdióból kijöttünk, Fogarasi Moszkvicsával rögtön nekimentünk a trolibusznak.

De jött a beat, ahhoz képest a jazz maradinak tűnt. Bejött a Shadows, más világ volt, angol világ. Megtetszett, ahogy minden fiatalnak. Találkoztam valahogy Sankó Lacival és Neményi Bélával, akik az Atlantist csinálták. A Boschban játszottak. A gitárosuk egy szőke krapek volt, később Olaszországba került... Tasnádi Lacinak hívták. A dobos egy magas fekete srác volt, Neubauernek hívták. És Rozinszky Csaba is dobolt náluk, illetve a szaxofon tulajdonos Selmeczy is náluk játszott.

Úgy kerültem a zenekarba egyébként, hogy Neményi valahogy kifúrta a Sankót. Későnyár, kora ősz lehetett 1963-ban, mikor beléptem. Basszusgitárosként kerültem oda, de Laci visszajött, akkor csak énekelt. Mikor átmentem a Metróhoz 1964-ben, akkor kezdett basszusgitározni is.

Hogy kerülsz a Metróba és mi belépésedkor az aktuális felállás?

A Metró ekkor éppen a Jászai mellett játszott a Duna felőli oldalon, egy modern átépítésű udvaron, valami vállalat kultúrterme volt ott. Átjártam a Boschból, mert híre volt, hogy milyen jó cucca van a Metrónak. Elkezdtem koslatni is utánuk és fontos volt, hogy előttem Maka Béla nem basszusgitározott, hanem valami csehszlovák elektromos bőgőn játszott. Cikinek tűnt. Nekem viszont volt egy szép basszusgitárom. Tehát nem a tudásom, hanem a hangszer miatt kerültem be, de jól jártak velem.

Ez a kezdet kezdete, de már kezdett konszolidálódni a hazai helyzet. Én, mint zenei írástudó és stúdiógyakorlattal rendelkező ember, jól jöttem. Deák Tamásnak is dolgoztam, aki a Metróval is foglalkozott. Kicsit elismertebbek voltunk, mint Metró, mint a többi akkori zenekar a stúdióban. És ezzel az ORI is elkezdett jobban foglalkoztatni, kísértünk mindenkit. Az ilyen haknik zenei vezetője általában Darás István volt, aki kiszúrta, hogy használható vagyok. Én mutogattam óvatosan a zenekarnak, hogy mit jelent, ha leírod a harmóniát... Fiatalok voltunk, nem voltak a többiek képzettek, fülről próbálkoztak. Miközben jött, teszem azt Sárosi Kati művésznő, aki hozott egy köteg kottát, és akkor azt kellett játszani. Illetve lókotta volt ez, harmóniákkal. De ezt is el kellett magyarázni.

De belejött Dusán is és Zorán is. Akkor voltunk, ezek után nagy szarban, ha piros tintával volt írva a kotta és kaptunk hozzá egy piros fényt is. Semmit nem láttál. Ez egyébként - hogy kísérni kellett másokat, ha akartad, ha nem - az egész magyar beatszakmának segített, fejlődni kellett és nem lettünk egy B-közép, akceptálhatóak lettünk. Többé, kevésbé. De bekerültünk a szórakoztató közegbe. És minden álszerénység nélkül, én ebben nagyon sokat segítettem a zenekarnak, megkönnyítettem a folyamatot.

A Parkszínpadon játszottuk a Piszkos Fredet, de játszottunk a Kamara Varietében is. Ehhez is kellett a kottaolvasás. És ezek egész szezonok voltak, este pedig átmentünk a Moulen Rouge-ba. Feldolgozásokat játszottunk. Az Országos Rendező Iroda boldog volt párttitkárostul, ment a hajó. Koncertszerű koncerteket az Egyetemi Színpadon játszottunk.

Kérdezted a felállást. Zorán, Dusán, Brunner, Zentai, én. Illetve belépésemkor volt még egy billentyűs egy rövid ideig, nem emlékszem a nevére, helyette jött Latzin Norbert. Zentai helyett jött Karesz. 1965 elején jött Koncz Zsuzsa is, otthagyta az Illést. Ide kapcsolódik, hogy volt egy Palotai nevű krapek, akinek volt egy nagyon komoly hi-fi berendezése és marha sok amerikai lemeze. Wanda Jackson, Fats Domino, ilyenek. Ő volt az Illésék "szállítója". De én megismerkedtem ezzel a krapekkel, onnantól a Metrónak szállított és a Koncz is nagyon jóban volt vele, ami még rátett egy lapáttal a kapcsolatra.

Az első két Metró kislemezen játszol, sőt énekelsz is. Hogyan emlékszel a stúdiókörülményekre?

Ugye bérmunkásként is játszottam már stúdióban korábban, mint mondtam, főleg persze a rádióban. Mint beatzenész az első felvételeket a Rottenbillerben vettük fel. Hát, örültünk, hogy felvétel készülhetett. Jónak tűnt... a semmihez képest. A Rádióban a VI-os stúdió jobb volt, de oda a Metróval nem kerültünk be. És hát nem értettek hozzá technikailag. Totális hozzá nem értés uralkodott. Megrendeltek egy zsák dollárért Gibson gitárokat és erősítőket, de a basszgitárhoz nem vettek erősítőt. Mindezt akkor, amikor még a Gibsont senki sem használta, még évekig nem használták. Mert akkor se a beat, se a jazz nem ezt favorizálta. Vagy a Hammond egyenesen be volt kötve a pultra. Semmi leslie. És mindent ugyanúgy vettek fel, ezért szól mindenki ugyanúgy lemezen abból az időből.

Az első kislemezre felkerül a Volgai hajóvontatók dala, a te feldolgozásodban. Ez valamilyen nyomásra került a kislemezre?

Ezt én írtam át, rendelésre. Deák Tomi erőltette. Ez le lett lopva. Volt egy svájci zenekar, Hazy Osterwald zenekara, az csinálta meg korábban Volga Boatmen címmel. Leírtam a férfikórust, minden szart, mert annyira tetszett a Deák Tominak.

A kérdésedre válaszolva, azért az lehet, hogy ez a Deák Tomi részéről egy "okosság" volt. Én ehhez akkor fiatal voltam, hogy átgondoljam. A IX. kerületből hogy jutott volna eszembe magamtól orosz dalt megcsinálni? Hát ott korábban lőttek. A Nincs kegyelem anyagát is Deák Tomi adta, mikor egyszer csak jött a postás két táska kottával. Kiderült, hogy ezt a számot egy öreg manus még a háború előtt írta, megjelent a kislemez, a pali kinyomozta hol lakom és elküldte a többi szerzeményeit is, hogy csináljuk meg, dolgozzam fel.

Balhékra emlékszel?

Az Atlantisban sok balhé volt, a Bosch nagyon kemény hely volt. Kőkemény XIII. Volt ott három nagyon kemény hangadó és azok külön udvartartása. Megfértek úgy amúgy, de nem mindig. Nem kerületiekkel meg egyáltalán nem. Volt a Kamil, a Kas Laci és a Lord. Néha kitörtek egymás ellen. Hierarchia volt köztük, valakinek mindig a topon kellett lennie. Nem kellett kiírni a kapuba, hogy más kerületből ne menjen oda senki, mindenki tudta, hogy jobb vigyázni, nemhogy odamenni csajozni mondjuk. Az öngyilkossággal ért fel.

Katonaság?

1965-ben elvittek katonának, akárhogy próbáltam fejre állni, meg tettetni magam, nem számított. Bevonulásomkor kora reggel kellett ott lennem a Déli Pályaudvaron, de előző éjszaka még felléptem a Moulen Rouge-ban. Helyettem érkezett Schöck Ottó, de hamar áttért a billentyűre és jött Frenreisz. Frenreisz általánosban egyel alattam járt, Bujtor meg kettővel felettem, vagy valahogy így. Karesz volt a Kisfrenyó, Bujtor meg a Nagyfrenyó. Mikor a Metróban játszottam, volt egy szaxofonos, akit kajakra utáltam, ő volt Zentai és én azt kifúrtam onnan... nekifutás nélkül és a Karesz már ekkor bekerült a zenekarba.

Mikor katona lettem, akkor kezdett Karesz énekelni. És hát a zene miatt vittek be katonának. Volt egy Szórádi Iván nevű zongorista. Ezt előttem vitték be egy évvel, és haverságban volt a kultúrtiszttel, ő ajánlott be, mert a kultúrtiszt beatzenekart akart, hogy azzal a csapattest indulhasson a sereg vetélkedőjén. Eldobtam magam a Kamara Varieté színpadán, hogy elájultam, de a mentő nem oda vitt be, ami előre le volt vajazva. Volt olyan próbálkozásom is, hogy aki elmegy ipari tanulónak, akkor halasztást kapsz.

Elmentem egy illatszer boltba árusnak, de ez sem segített, behívtak. Levittek Zalaegerszegre. A nagy tahó kultúrtiszt a három hónapos bohóckodás, kiképzés után beszélt velem, ha jó életet akarok, akkor csinálok neki egy zenekart a Hadsereg Ki Mit Tud?-jára. Nagy nehezen találtam pár... esetleg használható embert. Cuccot is kaptunk, valami szovjet mozierősítőt. Basszusra jó volt, de gitárra, vagy billentyűre, pláne énekre nem. Dusán nagy elektronyos ember volt, lejött Egerszegre tíz napra, helyben gyártott erősítőket, tankokból kiszerelt alkatrészekből. És hát nagyon sokat kellett próbálni. Hahaha. Annyit Karajan nem próbált, mint én ott, azzal a malac bandával. Csak ne kelljen mást csinálni.

Kaposváron volt a sereg Ki Mit Tud?-ja, ott ült valami nagyfőnök tábornok, mindenhonnan jöttek a zenekarok, olyan hosszú műsor a világon nem volt, mindenki szabadulni akart legalább pár napra. A nagyfőnök neje ott feszengett, már ment volna haza, de hallom, hogy a tábornok ráüvölt: "Maradsz a picsádon, nem látod, hogy kultúresten vagy?!"

Hát ezt nem nyertük meg. Még egy dobást akart a kultúros, hogy Pesten is lesz a katonazenekaroknak, a rezes zenekaroknak vetélkedője, hogy akkor legalább azt nyerjük meg. Megaranzsáltam Szörényiéktől az Utcánt... rézfúvósokra. És a másik pedig a Rohan az idő volt. És ezzel a lendülettel át is kerültem ehhez a zenekarhoz, ami egy halál jó hely volt. Azok ott dolgoztak négyig, de fél háromkor már mentek haza a kaszárnyából. Délután elnéptelenedett a helyzet és ez egy körletben volt a szakácsokkal. Akik elbugáztak mindent, amit lehetett. Összeöntöttük a rumot Krisztus keserves könnyeivel. Nem volt riadó, nem volt kontroll, csak ott kellett lenni.

Végül már ezt sem bírtam, dilinek tettettem magam. Egy haverom anyja főnővér volt a Honvéd kórházban. Megbeszéltem vele, hogy ha Pesten vagyok, próbáljak oda bekerülni, ott van egy korrupt orvos, akivel ezt el lehet intézni. Először nem sikerült, katonaruhában hanyatt vágtam magam, a mentő elvitt, megmérték a lázam és lázas voltam, rendes kórházba vittek, majd vissza Egerszegre. Harmadszorra sikerült végre a Róbert Károly körútra kerülnöm. Lé cserélt gazdát, civil lettem. Kilenc hónapot voltam katona, szülhettem volna nekik egy gyereket, "de ezeknek"? Nem szültem nekik.

És nem a Metróba kerülsz vissza.

Fogarasi - aki később aztán Metró tag lett - keresett meg, még a kórházban. "Ide figyelj, január 1-jétől svéd szerződés. Jössz velem?" Jani, tudod te, mikor engednek ki engem innen? "Azt bízd rám." Igazad van, megyek. És kihozott. Akkor nyílt a Sporthotel, ami később a Flamingó lett, ott kezdtünk játszani. Én, Fogarasi, Fábry Éva meg a Kutya. Utóbbi egy idősebb dobos volt. Helyette ajánlottam Brunnert, így mentünk ki Svédországba.

Hogy emlékszel a beatkorszakra?

Nagyon kellemes volt. Annyi csajt... szóval nagyon jó volt. Ismert voltam, akárhova mentünk, kint tömegek, az ajtónálló meg szólt, hogy "Feri, már várnak". Nehéz volt megszokni utána, hogy már nem így van.

De lett egy másik életed kint.

Sőt, te most a negyediket látod éppen, csoda, hogy még találkoztunk. Nagyon keményen éltem. Csak példának: az utolsó 15 évben főállásom volt Franciaországban, félállásom Japánban és Svájcban tanítottam. Ez így egyszerre, plusz a jazzhaknik. Na ezt Cola Lighton nem csinálod meg, ennek következményei lettek.

De olyan a karakterem, hogy soha nem néztem visszafelé. Az már megvolt. Ezt a nosztalgiázást is nehéz volt összehoznod. Maradt egy-két barátom a most felelevenített időszakból, akik még mindig ugyanazt csinálják. Az egyik koncertjén pár éve kijött a közönség elé, hogy "szevasztok srácok", erre mellettem valaki a közönségből: "Fogd be a szád, vén hülye!" Hát, még jó, hogy nem ezt csinálom. Inkább egy golyó a szemem közé. Svédországban is beleragadhattam volna ebbe, de fejlődni akartam, mint zenész. Az fontosabb volt, mint a talmi csillogás.

Disszidálás?

Kimentünk Fogarasival, az volt a terve a többieknek, ha megvan az autó, vagy lejár a szerződés, akkor jönnek haza. De én tudtam, hogy elválunk. Eszem ágában sem volt hazajönni. Fogarasi is a beat előtti korszakból jött, gyanítottam, hogy neki kapcsolatai vannak. Az a mozzanat is, ahogy kihozott a kórházból. De előtte is sokszor elkapták a rendőrök bebombázva, elvették a jogsiját többször, de két nap múlva már megint volt neki. Gyanítottam, de nem akartam én ezt tudni. Mielőtt kiengedtek vele, háromszor jártam a minisztériumban elbeszélgetésen, és akkor ilyen szövegek a tipikus csúcsos fejű, kopasz elvtársaktól: "Most kimegy erre a rövid időre, de akkor, mikor hazajön, fel fogjuk hívni és majd elmeséli a benyomásait". Keverték a maltert, én vigyorogtam, ők meg már téglának képzeltek. Gyerekek, én a Ferenc térről jöttem, ez maszlag. Hát hogyne, hát hogy a lófaszba ne?

Fogarasi tudta, hogy mi jár a fejedben?

Nem mondtam meg neki, de ismert. És bevállalta. Őt nem dádázták meg ilyesmiért sem.

Voltál a Spotnicks tagja is, hogy sikerült?

Rövid idő volt, nem többet nyomtam velük, mint három, vagy négy hónap. 1968 volt talán, ekkor már leáldozott ennek a zenének. Bo Windberg volt a főnök, de nem ment. Bo bele is szart az egészbe, nekem meg jött egy jó ajánlatom, leléptem. Később a Telstar tagja is voltam.

Milyen volt kint?

Ha kikerülsz innen, akkor rájössz arra, hogy... csak tőled függ minden. Hova mész, kivel barátkozol, kit hívsz fel? Egyedül vagy. Nem az, hogy majd a Fogarasi elintézi. Nyugaton máshogy ment. Hogy hova tartozol? Itthon ide, meg oda... ott meg saját magadhoz. Különösen így van ez, mikor még a nyelvet sem tudod. És Svédországban erős volt a szakszervezet. A rendőrség kéthavonta adott tartózkodási engedélyt, csak akkor, ha a zenész szakszervezet hozzájárult. És a szakszervezet ajánlott munkát, ha nem fogadtad el, mehettél haza. Mindent el kellett vállalni.

Nem emlékszem, mennyi idő múlva múlt el a stemplizés. Akkor kezdődött az, ami most van bevándorlás ügyben, de akkor még csak a munkaerő kellett nekik. Szerbek, horvátok és finnek jöttek oda akkoriban. Hivatalos helyeken a rizsa ezeken a nyelveken is ki volt írva. A '70-es évek közepén jöttem először haza, mert távollétemben elítéltek a hazatérés megtagadása miatt. Kamu passporttal jöttem haza, olyan rossz volt, hogy szerintem a házmester néni kiszúrta volna, de sikerült.

Bálint Csaba (2016.07.01.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Bokány Ferenc!

kép

Metro - Kislemezek 08.

2017-01-30 12:05:00

kép

Metro - Kislemezek 07.

2017-01-29 12:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 22. és 2017. november 07. között:









Klipmánia