Sándor József - interjú (2016) 

Megjelent: 2016. szeptember 16. péntek 18:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Sándor József a Haus Byrds, a Gesarol, majd a P. Mobil basszusgitárosa volt. Szerény ember, nagyon nehezen állt kötélnek az interjúval kapcsolatban, de nem hagytam magam...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy kezdtél zenélni?

A szüleim elmondása szerint úgy három évesen. Amíg más normális gyerekek lendkerekes autóért nyafogtak a játékboltban, én játékhangszerek után vágyakoztam. Óriási csalódás volt, mikor megkaptam, megszólaltattam és nem úgy szólt, mint a rádióban. Jártam zeneiskolába, tangóharmonikázni tanultam, de úgy van az a zenetanulásnál, hogy az első időszak rendkívül nehéz, mert egy hangot sem lehetett kotta nélkül játszani. Nem hallás után tanítottak. Sokan kiestek ez miatt, mert a szülők nem voltak elég erélyesek. Sok híres cigányzenész hálás az apjának, hogy vonóval verte őket, ha nem gyakoroltak. Apám színházi ember volt, látta, hogy él a művészvilág. Nem szerette volna, ha a fia is ide tartozna. Ezért sem erőltették a szüleim, abba is hagytam. Majd sokkal később, Cziránku Sanyival újra elkezdtünk zeneiskolába járni. Mellesleg, már akkor jobban játszott, mint a tanár, Csepei Tibor. Mivel basszusgitár tankönyvek nem léteztek, Csepei átírta nekem Montágh Lajos nagybőgőiskola tankönyvét basszusgitáros ujjrendre.

Kicsit előre szaladtunk az időben. 15 évesen döntöttem el, hogy megtanulok gitározni, mikor a Shadowst meghallottam. Előtte zongoráztam, tangóharmonikáztam, stb. Volt egy kis zenekarunk az utcában, Budaörsön. Volt közöttünk két idősebb srác - 22 évesek voltak -, jó volt a zenekar. És mivel én tudtam a legkevesebbet gitáron, én lettem basszusgitáros - ahogy az általában lenni szokott. A középiskolában második osztályos voltam, amikor már felléptünk egy iskolai rendezvényen. Talán az Ágoston onnan tudta, hogy gitározok.

Hogyan alakult a Haus Byrds?

Pótz Nagy Ágostonnal jártam egy középiskolába, az I. István, ma Szent István Közgazdasági Technikum pénzügyi tagozatára. Apám kitalálta, hogy mi legyek, ha nagy leszek. Az Állami Népi Együttesnél dolgozott, nagyon sokat jártak külföldre (nyugatra), tapasztalta, hogy milyen tekintélye van egy vámtisztnek, és azt akart belőlem is faragni. Ahhoz pedig a fent említett középiskola kellett. De térjünk vissza a kérdésed lényegére.

Pótz Nagy Ágoston, Szakács Laci, Szakács Gabi, Bernáth Rezső, Schuster Lóránt és az öccse, Ervin Sashalmon laktak, nagyjából egy korosztály voltak. Nekik volt egy Haus Byrds nevű kis utcazenekaruk. A nevet a Yardbirds ihlette. Nagyon lelkesek voltak.

Részleteket erről a korai időszakról én keveset tudok. Csak később ismerkedtem meg velük Ágoston jóvoltából, mivel én budaörsi idegenlégiós voltam. Ezt a státuszt sikerült megőriznem a mai napig is. Más volt a "zenéről" az elképzelésem. Soha nem akartam rocksztár lenni, csak jól akartam zenélni, és ezért szinte kívülállóként szemléltem a Haus Byrds időszakot. A zene minőségéről jobb, ha nem beszélünk.

Közben Ágoston a középiskolában összeismerkedett a Kisz titkárral, aki szólt, hogy kellene ott egy iskolazenekart csinálni. Ágoston csak engem ismert a suliból, aki zenél. És hozzá kell tegyem, nagyon kevés fiú volt az iskolában. A mi osztályunkba összesen hárman voltunk fiúk. Ez bizonyos szempontból persze jó, de zenekarozáshoz nem. Ágoston addig nyaggatott, hogy járjak ki hozzájuk Sashalomra, hogy kimentem meghallgatni Őket. Kb. két óra volt az út oda és természetesen ugyanannyi vissza. Végül beadtam a derekam, de örök idegenlégiós maradtam. Sashalmon nagyon erős lokálpatrióta légkör volt. A csatlakozásomkor harmadikosok voltunk, 1968-ban történt mindez.

Rendkívül szegényes felszereléssel rendelkeztünk. Nekem volt egy nagyméretű orosz katonai erősítőm és egy szóló hangszóróm. A családban volt asztalos, csinált nekem ládát hozzá. A hangjáról jobb, ha nem beszélünk. És lett egy Jolana basszusom is. A dobfelszerelés nagyon primitív volt. Ágoston elintézte, hogy az iskola színháztermében próbálhassunk. Ez a Mester utcában volt, Sashalom és Budaörs közt félúton. Gyönyörű, kastélyszerű épület.

Hogy csatlakoztak a Schuster-testvérek?

Schuster Ervin csörgőzött kezdetben a zenekarban, de testőrnek is rendkívül jó volt. És ez abban az időben még szempont volt.

Komolyabb összetűzések voltak?

Az Evig-ből, Kőbányáról emlékszem egy komolyabb esetre, alig bírtunk kimenekülni az épületből. Ervin meg a Colos ácsorogtak a büfénél, sörözgettek, majd bementek a nézőtérre piával a kezükbe. A kőbányai srácokból álló rendezőség ezt rosszallotta. Szóltak nekik, hogy kifelé. Na, hát az Ervinéknek ilyet nem lehetett mondani, annak rendje és módja szerint leütötték a rendezőt. Meg a másikat is, aki a segítségére sietett volna.

Több zenekar lépett aznap ott fel, talán Szűcs Totyára is emlékszem a Szivárvánnyal. Aki jött ki, arra egy egész hadsereg várt a helyi erőkből. A 17-es busz járt arra, alig vártuk, hogy megjöjjön, egy örökkévalóság volt. De a buszról is lerángattak mindenkit, félelmetes kegyetlenség ment, a haját kitépték egy srácnak, a végén sorra vitték a mentők a sérülteket.

A rendőrséget természetesen minden ilyen esetben értesítették, de azok mindig kivárták, hogy elüljön a balhé, mindig csak a végére érkeztek. Cinkota is arról volt híres, hogy a mentősök mondták: "Na, fél kilenc, mehetünk." Addigra már megvoltak az első sérültek, de nagyon kegyetlen dolgok mentek. Széklábbal mindennaposak voltak a verekedések, szó szerint folyt a vér a földön. A rendőrök a végére kijöttek, megkérdezték, ki kezdte, elvittek pár embert, azt a helyszínen megverték, ennyi.

Kicsit ugrok az időben, 1970-ben már játszottunk a Kőbányai Ifiparkban, nagyon jó volt a hangulat. Hatalmas tömeg táncolt, nekem meg volt egy nehéz bőrkabátom, amire ráfogták, hogy gestapós kabát. Azt Lóránt elkezdte pörgetni, majd kidobta a közönség közé. De ez még nem lett volna olyan nagy baj, de volt egy rumbatökünk is, amit feldobott az égig. És ahogy jött le, leütött egy cigánygyereket. Akkor volt a legélesebb, hogy a zenekar veszélybe került. Leginkább persze Lórántot akarták agyonverni. Nem tudtunk kijönni koncert után, már mindenki elment, de egy kisebb hadsereg itt is várt kint minket. Egy ismerősnek volt egy Trabantja, bejött értünk. Beültünk vagy tízen. Kinyitották a kaput, gázt adott és kivágtattunk. Talán ennyi elég a balhékból, térjünk vissza a zenekar sorsának alakulására.

1969-ben beállított Lóránt. Rögtön bejelentette, hogy mostantól kezdve ő a zenekar vezetője, és ezt, meg ezt kell a továbbiakban csinálni. Legelőször is komoly felszerelést kell venni. Közben én már negyedikes lettem, 1970-ben járunk. Így is lett, nyakig eladósodtunk, nekem Apám megfinanszírozta a Selmer első részletét, a többit nekem kellett fizetnem OTP-re. Mint egy Trabant ára. Mindez, az ügyintézés az érettségi idejére esett, egy dekát nem tanultam. Vettem egy Framus basszusgitárt is, majd egy év múlva egy Fender Precision-om lett. Ezt már a katonaság alatt tudtam megvenni, Lóri cigányzenész haverjai hozták be. Azzal lettek megbízva, hogy egy Jazz base-t hozzanak, de két rendelésük volt, egyszerre kettőt nem mertek behozni, nehogy megbukjanak, hogy rendelésre hozzák.

Lóri kemény rendet tartott. Nem lehetett késni. Késés pénzt ekkor még nem szedett, de megkövetelte, hogy mindenki, minden energiáját csak a zenekarra fordítsa. Csak akkor vihetjük sokra, ha nagyon komolyan vesszük. Sokszor elmondta, "hogyha te utcaseprő vagy, akkor mindent meg kell tenned, hogy te legyél a legjobb utcaseprő". Ugyanígy zenészként.

1970-ben már Cinkotán, a Kossuth Klubban volt szerződésünk május 01-től. Ami ez előtt volt, azt nem tartom jelentősnek, mert ugyan korábban játszottunk iskolákban, rendezvényeken, itt-ott-amott, de igazán ekkortól lett komoly a zenekar. Ekkor került a Gesarolba Cziránku Sanyi, a Czira, aki az ország szerintem legjobb szóló gitárosa volt. Hihetetlen, megszállott zseni. A Pongrácz telepen laktak, Póka szomszédságában, Egon kezdte tanítgatni eleinte gitározni. Tehát volt cucc, kiváló szólógitáros és hiányzott még egy énekes. Szakács Gabi ekkoriban veszett össze Lórival. A részleteket nem tudom.

Gondolom, te hívtad Vikidál Gyulát, aki szintén budaörsi.

Igen. Ő volt a magyar Tom Jones, operai minőségben énekelt. Mindenki megdöbbent, ha hallotta. Sokat agitáltam, hogy jöjjön ki Cinkotára próbára. Végül kijött. Énekelt és mindenki elejtett mindent a kezéből. De Gyulának volt egy nagy problémája. Karosszéria lakatosként a Pestvidéki Csatornázási Vállalatnál nagyon jó állása volt, jól keresett művezetőként. Tagja volt a Kisznek is, kiemelt fizetése volt. Miközben a Gesarolban már senki sem volt állásban, csak a zene volt. Néha elmentünk idénymunkára, ha nagyon kellett a pénz, de inkább zenéltünk. És akkora fantázia azért akkor még nem volt a zenekarban pénzügyileg, de Gyulát erősen befolyásolta Cziránku Sanyi tehetsége, szerintem ezért maradt a Gesarolban. Volt időszak, hogy meggondolta magát, akkor kilépett egy időre, majd vissza, majd összevesztek Lóránttal, megint kilépett, átjáróház volt.

Volt egy nagyon komoly ugródeszkánk ebben az időszakban. Cinkotáról bekerültünk a XI. kerületbe, a Skálával szemben, a Lágymányosi Ifjúsági Klubba, amit akkor még nem is így hívtak, csak egy pártház volt. Lóránt valahogy összebarátkozott a helyi Kisz-fiatalokkal, akik szerettek volna egy klubot, zenekarral. Elintézték, hogy kapjunk egy légópincét próbahelynek, párhuzamosan pedig játszhattunk a pártház színháztermében, ahol megnyílt egy ifjúsági klub. Hatalmas siker volt.

Ebben a korszakban már Led Zeppelint, Black Sabbath-ot játszottunk, majd megjelent a Creedence. Kristálytiszta, könnyű, jó hangulatú gitárzene volt, színvonalasan előadva. Merthogy a közönség kezdett belefáradni a Black Sabbath sötét világába, táncolni szerettek volna. A Zeppelin is nagyon elvont, őrült zene volt, Whole Lotta Love, Heartbreaker és még egy pár dalt játszottunk. Sok Creedence számot játszottunk. Ekkor volt a zenekar tagja Tóth Sándor, akit Lóri a Varnyúnak hívott, mert jól tudta károgni a Creedence dalokat.

Pár százan fértek be a klubba, az utcán is kint maradt ugyanannyi és reménykedtek, hátha bejutnak. És a klub által megismert minket Budapest. A Ludas Matyiban megjelent rólunk egy vicces cikk is, főleg a zenekarnév miatt. És abban a pillanatban az ország is tudomást szerzett a zenekarról.

Hogy emlékszel az első saját dalokra?

Igazából kidolgozva egyik sem lett, minden olyan félkész volt, egész idő alatt. Nekem is voltak saját dalaim, de a többiek túl szentimentálisnak találták őket. A keményebbet szerették. Lórántnak sok szövege megvolt már, mint a későbbi Főnix éjszakája, stb.

Hogy emlékszel Huszár Györgyire?

1970 nyarán - még a cinkotai időszakban - feladtunk egy hirdetést "zenekar énekest keres" címszóval, valamelyik újságban. Jelentkeztek énekesnők meghallgatásra... estélyi ruha, kottacsomag a hónuk alatt. A színpadon meg négy fiatalember rongyos farmerben, lukas cipőben. Majd bejött egy 16 éves, farmeros kiscsaj. Emlékszem, a Shakin Blue-tól a Venus-t énekelte. Lehidaltam. Rendkívül jó volt. Az alatt három-négy perc alatt évekre egymásra talált Huszár Györgyi és a zenekar.

Bencsik Samuval még játszottál együtt a Gesarolban?

A Gesarolban nem. Elvittek katonának 1972. január 04-én és majd csak 1973 decemberében szereltem le. A katonaságnál is zenéltem. A katonaság alatt a Hídépítő Vállalatnál dolgoztunk, utászként. Jó fiú voltam, hogy kapjak kimenőt, ilyenkor mentem a Gesarollal bulikra, próbákra is lejártam, nem szakadt meg a kapcsolat. A katonaságom alatt ment el Czira is és jött Samu. 1974-ben, a leszerelésem után két hónappal jött értem Lóránt, hogy menjek vissza játszani a Mobilba. Meghallottam Samut játszani, de szomorúan tapasztaltam, hogy sokkal gyengébb volt, mint Cziránku. De a tehetségével és nagy szorgalommal gyorsan felzárkózott.

Jól gondolom azt, hogy Kékesi Bajnok előtt megint - az ekkor már a P. Mobil nevet felvevő - zenekar tagja voltál? Egy tévéfelvételen is lehet látni téged.

Igen, jól gondolod. 1974 márciusa óta már a Mobillal próbáltam. Az ORI működési engedélyt a zenekar 1973-ban nyerte. Tagcsere esetén az új tag automatikusan megkapta az igazolványát, az enyém '74 májusi keltezésű. Ha már itt tartunk, lépjünk vissza kicsit az időben. Köztudott volt, hogy Lóri nem játszott hangszeren. 1970-ben a Gezarolnak OSZK vizsgát kellet szereznie. Ez már izgalmasabb volt.

Hogy sikerült?

Hát, először is... Lóri levágatta a bajszát, vékony, cigányos bajuszt csináltatott. Beszerzett parfümöket, whiskyt, majd lekenyerezte a zsűrit. Beszereltünk, egy asztal mögé beült a zsűri, játszottunk két-három számot, majd megkaptuk az engedélyt. Lóri volt a ritmus szekció.

Egy kis ízelítő a zenekar életéből: Leszerelésem után elmentem dolgozni, majd február körül megjelent Lóránt, hogy újjászervezi a P. Mobilt, menjek játszani. Természetesen abban a pillanatban beadtam a felmondásomat. Keményebb munka volt a zenekar, mint a munkahely, napi tíz órát próbáltunk. Reggel nyolctól próba, egy kis ebéd, utána megint próba. Utána koncert. Nagy Ferónak volt egy Barkasa, nagyon sokat szállított minket. Sőt, még a Fenyő Miki is szállított minket, neki egy új Transportere volt, ami óriási dolog volt akkor.

Érdekességképpen: Ha Fenyő Miki vitt minket, akkor több órával előbb ott kellett lennünk, hogy a közönségből biztosan ne legyen ott senki. Ő ki se szállt az autóból, szinte álszakállt és napszemüveget képzelj el rajta, meg magára terített egy pokrócot, hogy valaki meg ne lássa, hogy zenekart fuvaroz. A zenekarok szállításában hatalmas pénz volt és kevés embernek volt mikrobusza. Egy nap több zenekart is le lehetett szállítani, mindenki kivárta a sorát, hogy érte jöjjön egy-egy kör után a busz. Akár hajnalig is. Sokat vártunk a buszra.

A zenekar ekkor a következő tagokból állt: Bencsik Sándor szólógitár, doboknál Pálmai Zoltán, basszusgitár: Sándor József, Schuster Lóránt: Schuster Lóránt. Ének: nem volt! Kivittem a zenekart Budaörsre, illetve Törökbálintra, mert aznap este ott énekelt egy Pannónia nevű zenekarral Vikidál Gyula. Mondtam Gyulának, hogy mutassa meg magát. Elénekelte a Nyári bor című számot, ami egy férfi-női duett, megszólaltatva a mély férfi, majd a magas női hangot, ízelítőt adva a hangterjedelméből! Kristály tisztán. Lehidaltak Bencsikék. Kértük, hogy jöjjön hozzánk énekelni. Ekkor jött a végső háború, hogy hagyja ott a munkahelyét. És Gyula felmondott, és jött a zenekarba. Tehát igazán itt indult a professzionális karrierje. Kétszer is sikerült "beépítettem" a zenekarba.

Gyula egyszerűen gondolkodott a világról, mindenhová belépett, ha a munkahelye megkívánta. De valójában nem foglalkozott "társadalomfilozófiával". Nem volt annyira lázadó, mint mondjuk Lóri, aki ezt felsőfokon vitte. Én is eléggé rendszerellenes voltam, de okosabb módon. Én akkor is azt gondoltam, ma is azt gondolom, a kommunizmus egy szép eszme, csak a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Sok mindent jónak tartottam, csak a szabadságot hiányoltam. Hogy miért nem mehetünk oda, ahova akarunk, miért nem beszélhetünk szabadon! A szüleimtől hallottam, milyen kiszolgáltatott volt és nyomorban élt a munkásember előtte.

Vidéken azt verte halálra a csendőrség, akire a Kegyelmes úr (ez a megszólítás, és a többi hasonló még használatos volt a Horthy rendszerben) rámutatott. A családunkban is volt ilyen eset. Most mást se lehet hallani, csak kommunistázást. Miközben előtte a magyar munkásság elképzelhetetlen nyomorban élt, amit az a rendszer felszámolt. Csak ezt ma már elfelejtik. A fent említett szép eszme megvalósítása sajnos nagyon gyorsan kisiklott. A hatalom nem a megfelelő emberek kezébe került. Bocsánat a politikai kitérőért. Valójában Gyula körül keringő politikai téma volt a fenti sorok mozgató rugója. Talán sikerült egy kicsit jobban megismerni, természetesen felmentés nélkül. Egy biztos: jó ember volt, nem hiszem, hogy bárkinek is ártott volna.

Vissza a zenekarhoz! Ebben a korszakban a műsor nagyobb része már saját számokból állt, de azért még játszottunk feldolgozásokat. A műsoridőnk az ORI által meghatározott két óra volt. A Mobillal az ORI gázsink 400 forint volt fejenként, 1974-ben. Akkor tíz perc késés 100 forintba került, Lóri rendet tartott. És senki nem ivott a zenekarban. Nagyjából egy évet voltam a P. Mobilban, amikor Kékesi László jött helyettem a zenekarba. A Gesarol alapítói közül én húztam a legtovább Lóri mellett. Nem mondták meg Lóriék, miért történt ez, de legyünk őszinték: Bajnok jobb volt, mint én. 1974 decemberében megnősültem. December 07-én, a november 07-e téren.

Mit csináltál eztán?

Nagy Feró megkeresett, voltam a Beatrice próbáin. Mónika, Feró, meg én erőlködtünk, de ebből nem lett semmi. Úgy döntöttem, rendes ember leszek, abbahagytam a zenekarozást. Tulajdonképpen hálás vagyok a Jó Istennek, hogy így alakult, nagyon sok zenész vergődik mostanában egzisztencia híján.

Sógorom autószerelő volt, rábeszélt, hogy iratkozzak be autóvillamossági iskolába. Elvégeztem, utána hatalmas pénzeket kerestünk. Pedig majdnem 30 voltam, mire meglett a szakmunkás vizsgám. Öt-hat évet alkalmazottként dolgoztam, majd önállósodtam. Budaörsön én voltam az egyetlen maszek autóvillamossági szerelő, rengeteg munkám volt, majd beleszakadtam. A basszusgitárt eladtam, belement a ház árába. De egy klasszikus gitárt vettem, mert széles nyaka van, ujjal kell rajta játszani, szabadidőmben tovább játszogattam. A későbbiekben is a CD-lejátszó és a munkanap egyszerre indult, minden nap.

Sajnos mindennek egy csúnya baleset vetett véget, beleestem a műhelyem aknájába, a gerincem megsérült. Sokáig a zoknimat sem tudtam felhúzni, de hála a Jó Istennek, lassan felépültem. Ez alatt időmilliomos lettem, de mentálisan nagyon megviselt. Közben nagyon hiányzott a basszusgitár, elkezdtem járogatni hangszerboltokba, fogdosni a hangszereket. Lassan visszacsábítottak a zenekarozáshoz. Mostanában évente egyszer-kétszer a Gesarollal is fellépek nagyobb bulikon, mert Ágoston megkeresett pár éve. Természetesen 48 év után nehéz mindenre pontosan visszaemlékezni, remélem nem sokat tévedtem...

Bálint Csaba (2016.09.16.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Sándor József!




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 19. és 2017. november 04. között:









Klipmánia