Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Szabó Gábor emlékére (1946-1982)

 Látogatottság
Összesen
82775938
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly



 Lőrincz Sándor Lörke interjú - 1. rész (2016)

Interjúk

Papp Gyuri említette a vele készült interjúban, hogy Bolival (Balatoni Endre) többé-kevésbé együtt indultatok. Ő - Boli - akkor vett először hangszert a kezébe, amikor megismerte a punkot. Mi volt a helyzet a Te esetedben?

Ő két évvel idősebb volt nálam, mi egymás mellett laktunk. Én valahogy tök más felől közelítettem meg ezt a történetet. Apámnak nagyon jó zenei ízlése volt, úgyhogy én Beatlesen, Rolling Stones-on nőttem fel, később a Led Zeppelin-en, meg az Emerson Lake and Palmer-en. Aztán egy idő után elkezdett foglalkoztatni a magyar zene, de abból, ami engem megfogott, az a Beatrice volt és a Rolls Frakció. A többivel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Illetve még talán az Edda első két lemeze tetszett, de nem lettem egy Edda-fan. Engem a punkzene kezdetben azért nem is nagyon fogott meg, mert a három hangos Sex Pistols-szal nem nagyon tudtam mit kezdeni. Egy Led Zeppelin, egy Police, egy B-52's után, nem nagyon láttam benne fantáziát. Oké, dühös volt, ezt szimpatikusnak is találtam, de számomra uncsi volt. Az egészre akkor kattantam rá, amikor először hallottam Dead Kennedys-t...





Egy házibuliban voltunk. Valaki hozta külföldről a kazettát. Beraktuk, és Bolin, meg rajtam kívül mindenki fikázta, hogy "Mi ez a szar?" Én viszont teljesen padlót fogtam tőle. Lehettem olyan 14-15 éves. Ekkor határoztam el, hogy megtanulok gitározni. Apámnak volt egy gitárja, azt fogtam, leültem és megtanultam az első Kennedys-lemezt egy év alatt, ami azt gondolom, hogy azért nagy szó, mert nulla tudással azt nem olyan könnyű megtanulni. Az nem három hangos zene, abban nem csak kvintek, hanem akkordok és gitárszólók is vannak.

A Trottelbe úgy kerültem be, hogy volt egy srác, a környékünkön lakott, Bogyó (Bodnár Sándor). Egyszer meglátta, hogy baktatok hazafelé gitárral - kétszer voltam gitártanárnál, az volt az egyik alkalom - és kérdezte, hogy gitározom? Elmondta, hogy a Trottelben dobol és felhívott hozzájuk, ahol megmutatta a számokat. Abszolút az a három hangos punkzene volt, amire nem volt nehéz rájátszanom. Így kerültem be a Trottelbe, csak az hamar kifutotta magát, mert akkor már voltak különféle problémák. Kétszer, vagy háromszor léptem fel velük, az egyik koncertre határozottan emlékszem, az a Józsefvárosi Klubban volt. Nekem a zene különösebb örömöt nem okozott, mert én akkor már a Kennedys-re voltam rákattanva, meg a Discharge-ra, de a koncertek izgalmasak voltak.

Aztán a Trottelnek vége lett és hallottuk, hogy lesz Balatonszemesen ez a tehetségkutató tábor, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk. Rupaszov Tamás nem mehetett el jelentkezni, mert őt már ismerték a Trottelből, úgyhogy mentem én, az új fiú. Kérdezték, hogy mi a zenekar neve, én pedig mondtam, hogy Marina Revue. A többiek először fogták a fejüket, hogy nem vagyok normális, milyen nevet adok a bandának, én pedig visszakérdeztem, hogy mit akartok, szerintem ez tök rendben van!

Úgy mentünk oda, hogy négy számunk volt. A Riisteyt pedig úgy ragadt ránk, hogy nem tudtam elmagyarázni a többieknek, hogy milyen zenét szeretnék játszani. Megmutattam, és megértették, az a szöveg, az Úgyis meghalunk pedig nagyon jó volt rá. Boli úgy került képbe, hogy mi közel laktunk egymáshoz, folyton cserélgettünk zenéket. Ő a punkon kívül szeretett sok mindent. Lényeg, hogy állandóan dobolt a lábán. Tudtam, hogy előtte a T-34-ben basszusgitározott, megkérdeztem tőle, hogy volna-e kedve nálunk dobolni? Egyből igent mondott, nyilván ült már dobcucc mögött, de az első Marina Revue-próbán lett belőle dobos. Valljuk be, nem volt egy képzett dobos, de vele nagyon egy hullámhosszon voltam. Rupaszov nyilván adott volt, ő szerintem egy nagyon jó basszusgitáros. Hogy Papp Gyuri, hogyan keveredett bele ebbe az egészbe, arra már nem emlékszem. Lehet, hogy Tamás hozta, mert ő már régóta ismerte.

Megcsináltuk azt a négy számot (Rohadt bolygó, Úgyis meghalunk, Kutya vonyít, Régi múltad), és elmentünk a táborba. Ami a mai napig nagyon emlékezetes számomra, hogy kitaláltuk a többi zenekarral közösen, hogy legyen koncert is valahol. Elkezdtünk keresni valamilyen helyet, ahol fel lehet lépni és valaki a parton vállalta, hogy ott játszhatunk - amíg meg nem hallotta, hogy milyen zenéről lenne szó. Akkor egyből közölte, hogy ezt inkább a táborban. Így aztán végül ott került sor a koncertre aznap este, és azt vettem észre, hogy az emberek egymás hegyén-hátán tombolnak. Én pedig csak néztem, hogy Mi történt ezekkel? Előtte nem hallottak még ilyen zenét, nyilván ez is belejátszott.

Aztán Rupaszov kiment Franciaországba Lucille Chaffourhoz, aki nem sokkal előtte készítette a T-34 című dokumentumfilmet a hazai punkszíntérről, ekkor Totya (Tóth Zoltán) lett a basszusgitáros, a QSS-ból. Azt gondolom, hogy a Marina vele lett olyan, amilyen. Ő teljesen más stílusban játszott, mint Tamás. Nagyon sokat próbáltunk, ahova lehetett, elmentünk játszani. Nekem egyetlen dolog miatt van nosztalgiám, vagy mondjunk inkább úgy, hogy hiányérzetem, mégpedig a szájhagyomány útján történő koncertszervezés miatt, ami akkor döbbenetesen jól működött. Gyuri is említette, hogy volt a Szófia utcában egy koncertünk. (Megj.: Ő a Király utcát említette - DP.) Az úgy szerveződött, hogy lett volna a Népstadion kertben egy koncert, ahol felléptek volna punk zenekarok - többek között mi - is, de az utolsó pillanatban lemondták. (Megj.: 1984. október 05-07., az első napra szervezett koncertek le lettek játszva, a második és harmadik nap programjait az esős idő miatt lemondták, de elképzelhető. Bővebben Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak című munkájában lehet olvasni a rendezvényről - DP.)

Mi viszont úgy voltunk vele, hogy Mi az, hogy rákészültünk és nem lesz fellépés? Valaki említette ezt a klubot. Elmentünk oda és elmondtuk, hogy a Népstadion-kertbe tervezett koncert szervezője - a nevére már sajnos nem emlékszem, a nevekkel bajban vagyok - engedélyezte a fellépésünket. Az volt a válasz, hogy Ha ő engedélyezte, akkor ide is jöhetnek. Szóltunk pár embernek, amikor lementünk, tele volt a hely. Akkoriban sok hely volt Pesten, ahol lehetett játszani - egyszer. Aminek én nagyon örültem, hogy létrejött az a koncert az Ifiparkban. Én sokat jártam oda és kölyökkoromban elképzelhetetlen volt, hogy egyszer mi is ott játszunk. Ráadásul nagyon jól is sikerült az a buli.

Aztán jött Paks (Total '85 punkfesztivál), ott már ismét Tamás játszott. Nem sokkal később vége lett a zenekarnak, mert Tamás kinn hallgatott egy csomó francia zenekart, amelyek megfogták őt, és ezeknek az elemeit be akarta ültetni a Marina zenéjébe. Na most, ha ez fokozatosan történik, az részemről oké lett volna, de addigra már kialakult az a 16-18 számos repertoár, hogy ezt így egyszerre kidobjuk...

És ő ezt így képzelte el?

Emlékeim szerint igen. Én viszont ezt nem akartam, azt mondtam, hogy akkor inkább hagyjuk az egészet. Nem bánom, hogy így alakult, mert azt gondolom, hogy a zenekar azt, amit akkor lehetett, azt elérte az alatt a bő egy év alatt, amíg létezett. Ami egyébként nem volt olyan sok, de ismertek minket, jó koncertjeink voltak.

A paksi punkfesztivál kikerülhetetlen esemény, ha a hazai punk történetéről beszélünk. Neked milyen emlékeid vannak róla?

Kétszer nagyon megvertek a rendőrök.

Tehát emlékezetes volt...

Az kétségtelen. Egyrészről, valahol furcsa volt, hogy ez a sok zenekar felléphet, nyilván mindenki tudta, hogy ez nem véletlen, meg hogy felvették videóra, ettől függetlenül viszont tök jó volt. Én egy csomó embert ott ismertem meg, mert koncerteken nyilván láttam őket, de itt volt lehetőség rá. Szóval nekem tök jó élmény volt. Az fura volt, hogy föl-alá járkálnak a VÁP-osok, de én ehhez az egészhez úgy álltam hozzá, hogy tudtam, hogy amit csinálunk, abból gáz lehet. Nekem volt egy ilyen B-tervem, hogy ha kell, akkor pattanok. Benne volt a pakliban, valahogy nem tápláltam illúziókat, hogy ezt ész nélkül lehet csinálni.

Ami a rendőröket illeti: egyszer azért vertek meg, mert Hogy néz ki a feje? A másik egy fura helyzet volt. Felszálltunk vagy negyvenen a buszra, hogy elmenjünk a város másik végébe, ahol a fesztivál volt, és nem adott a sofőr jegyet. Erre úgy döntöttünk, hogy nem szállunk le. Egyszer csak elindult a sofőr és az egész társaságot elvitte a rendőrségre. Ott kinyitotta az ajtót és mindenkit betereltek. Ott kaptam másodszor, mert, hogy Miért nem vett jegyet? Ha egyszer nem adott a sofőr. Ne kekeckedjen! Szerintem ez nem kekeckedés, ez az ő baromsága! Na, ekkor kaptam ismét verést. De ettől függetlenül, nagyon jó buli volt, nekem nagyon jó emlék.

Ezen kívül volt a zenekarnak koncertje vidéken?

Szerintem nem, mégpedig azért, mert ahhoz kellettek volna kapcsolatokkal rendelkezni. Másrészt, ahogy én utólag látom, mindenhol megvolt a helyi szcéna, egy burokban működött ez a dolog. Koncertezni nem nagyon lehetett, akkor még nem voltak turnék. Oké, a Cpg feljött Budapestre, de ennyi.

Tehát azt mondhatjuk, hogy ez egy kivételes eset volt? Rajtuk kívül nem tudsz más vidéki bandákról, akik játszottak Pesten, vagy esetleg ide is költöztek?

A 88-as Csoport lépett fel párszor a fővárosban, de az már Paks után történt. A barátságok is akkor kezdtek jobban kialakulni a zenekarok között, sokan ott ismerkedtek meg. Én azért is költöztem le később Szegedre, mert nagyon bírtam Patkányt (Zemkó Zoltán) és Bőrt (Kocsis Tibor). Nem nagyon volt más dolgom, nem is nagyon kötött ide semmi, meg amúgy is utazgatós voltam világéletemben.

A vidéki művelődési házak igazgatói nem is hívták a zenekarokat...

Nem, azt semmiképp sem, a bulikat mi intéztük.

Mennyire lehetett koncertet szervezni? Az esetek többségében eleve elzárkóztak attól, hogy fellépési lehetőséget adjanak?

A Trottel esetében előfordult olyan, hogy közölték, szó sem lehet róla, hogy fellépjünk. A Marina esetében nem emlékszem ilyenre. Szemes után, valamilyen szinte a tűrt-kategóriába kerültünk. Az, hogy lemenjek vidékre egy kultúrház igazgatójához, akit nem is ismerek, engem nem nagyon lelkesített. Én elég lazán vettem ezt a dolgot, szóval nem vettem a nyakamba az országot, hogy járjam a vidéki művelődési házakat, hogy hol lehet játszani. Akkor még nem voltak klubok, azok csak később lettek.

A zenekar próbahelye állítólag Ürömön volt, méghozzá egy légópincében.

Nem, az valakinek a pecója volt. A légópince a Táncsics Gimnáziumban volt. Ott is szerveztünk egyszer koncertet. Nem mondtuk, hogy koncert, csak, hogy eljönne néhány ismerősünk meghallgatni minket. Tele volt a helység, az a koncert őrület volt, szó szerint.

Ezt említette Boli egy interjúban.

Igen, igen. Úgy emlékszem, utána ott sem lehetett többé próbálni. Pedig az tényleg tök fullos hely volt, több helységgel, az egyikben egy színpaddal, befért 150-200 ember. Arra a koncertre is szájhagyomány útján jött össze a közönség. Úgy kéregettünk kölcsön erősítőket, hogy megszólaljunk valahogy.

Akkor térjünk át a technikai oldalra. Mi volt a helyzet hangszerek, erősítők szempontjából a zenekarban?

A Trottelben egy félakusztikus fagitáron játszottam, az valami nagyon súlyos szerkezet volt. Aztán rájöttem, hogy kell venni egy normális gitárt, úgyhogy, amint 1985 januárjában betöltöttem a tizennyolcadik életévet, kértem útlevelet és kimentem venni gitárt... Abban az időben itthon olyan pénzekért lehetett venni, amivel én nem rendelkeztem, de tudtam, hogy kell. A paksi felvétel azért szólal meg, mert ott már voltak normális hangszereink. Emlékszem, akkoriba a Trottelben a másik gitárosnak, valamilyen Sanyinak egy orosz gitárja volt.

Csak nem héthúros?

Az nem, de volt rajta hat, vagy nyolc gomb, amelyeket, ha nagyon nyomogattad, akkor más hangja kellett volna, hogy legyen, de bármit tettél, ugyanúgy szólt a gitár.

Ráadásul a húrok is borzasztó messze voltak az érintőktől.

Az még úgy elment volna. Volt egy román gitárom, amin már lehetett játszani - Szemesen is azt használtam -, de a hangja az valami botrány volt. Cremonákon játszottunk, a Trottelben úgy próbáltunk, hogy apám csinált nekem egy erősítőt - nem kimondottan erre a célra, hanem zenehallgatáshoz. Egyszer rákötöttem a gitárt és tök jó torzan szólt. Kisméretű szerkezet volt, de jó. Normális cuccokhoz nem nagyon lehetett hozzájutni, szóval az, hogy Pakson, Marshall-okon játszottunk, az egy csoda volt. Én előtte csak képen láttam ilyen erősítőt. A VHK-nak volt egy Selmer-je, nem is tudom, honnan vették. A Táncsics Gimnáziumbeli koncertre azt kértem kölcsön.

Az Ifiparkban, mi volt a helyzet a "cájg" szempontjából?

Pontosan nem emlékszem, de a nagy koncertekre mindig hoztak rendes cuccot.

A BIP, valamint Paks volt az a két koncert, ahol nem alapokról kellett játszanotok? A videón látható is a keverőpult...

És még Szemesen, egyébként igen, ez volt a helyzet.

Hogy nézett ki a dalszerzés? Kész témákat vittél a próbákra, vagy ott hoztátok össze a számokat?

Otthon kitaláltam valamit, azt elvittem próbára. Összeraktuk, ha tetszett, akkor jó, ha nem, akkor lehetett variálni. Az én fejemben abszolút megvan, hogyan kell szólni annak a dalnak. Én mindig is dallamokban gondolkodtam. Amikor elvittem a Rohadt bolygót, akkor - ugye van benne az a fura kiállás - kérdezték is a többiek, hogy ezt komolyan gondolom? Fogták tőle a fejüket, de aztán megszerették. Azt hiszem, két szám volt, amit Totya hozott, az egyik a Nicky Cruz volt, a másikra nem volt szöveg.

Nekem a Sikoly a mából az egyik kedvencem, zenei szempontból a Marina-számok közül. Főleg ahogy kezdődik: a fokozatosan építkező dalszerkezet - ez nem igazán volt jellemző a punk zenekarokra...

Valóban nem.

...illetve, ahogy szól a gitár ebben a dalban. Nagyon passzol a mondanivalójához, tényleg van benne valami kísérteties.

Nézd, belőlem ez jön. Biztos, hogy rengetegféle zene, amit hallgattam, hatott rám.

Tehát azt mondhatjuk, hogy te zenei oldalról közelítetted meg a dolgot, ez fogott meg a punkban, nem a szövegek, az ideológia, a külsőségek?

Kezdetben abszolút. Aztán nekem is cseszte a csőrömet, hogy hol is élek. Az, hogy elveszik az útlevelemet, mert egy punk zenekarban játszom. Behívtak a rendőrségre, és be kellett vinni a passportot... Kérdeztem, hogy mi ilyen iszonyúan veszélyesek vagyunk, hogy ezért el kell venni az útlevelemet? Ismerték a zenekart kb. kétezren. Szóval mondtam, hogy nekem ez elég fura. Egy jó fej rendőr volt, akinek oda kellett adnom, mondta, hogy számára is furcsa, de neki ez a feladata.

A Trottelben volt pár szókimondó szöveg, mint a Ne aggódj a kormány miatt - az szúrta a szemüket, csesztették is miatta a zenekart -, de a Marinában költőibbek, vagy inkább áttételesebbek voltak a dalok. Oké, a Nem maradt ránk semmi olyan, amilyen - nekem egyébként az a kedvencem. De mondjuk, az Én vagyok az a srác... Az a szöveg nem döntött meg rendszereket. Meg aztán nagyon sokszor meg kellett hallgatni a szövegeket, hogy megértse az ember. Nem arról van szó, hogy Gyuri direkt énekelt úgy, hogy az érthetetlen legyen, hanem ez egy nagyon gyors zene volt. Amikor csináltam a paksi videót, nekem is agyalnom kellett némelyik szövegen, hogy is volt az ott? Aztán szép lassan eszembe jutott... Az a videó egyébként úgy készült, hogy az eredeti filmanyag alá azt a hangfelvétel kevertem, amit az egyik barátunk, Kelemen Balázs (Megj.: nyilatkozik az East punk memories - dokumentumfilmben - DP.) készített, egy a színpadra lerakott Sanyo típusú magnóval.

A te ötleted volt, hogy használjatok zenei idézeteket?

Részben. A Pajtás, daloljunk-ot Rupaszov hozta. A Trottelt vegzálták a Zúg a Volga miatt is, mire Tamás kitalálta, hogy ha azt nem lehet, akkor legyen Pajtás. De ez már inkább a Marinával lett ismert.

Mi volt a helyzet a kinézet szempontjából? Mennyire volt jellemző a punkos külső a Trottel esetében? (A Marina Revue esetében már igencsak hangsúlyosan jelen volt.)

Marián István, az énekesünk kopasz volt, Bogyó egy 190 cm-es, kigyúrt srác volt, neki volt taréja, erre emlékszem. Nálam ez egy idő után elsiklott. Kezdetben bennem volt a lelkesedés, de aztán elmúlt. Nézd, mindenki kinézett valahogy, meg hát nem is állt minden a rendelkezésünkre úgy, ahogy Nyugat-Európában.

Pozsonyi Ádám könyvében látható egy Ganz Mávag koncert plakátja - a szerző 1985-re datálja -, amivel kapcsolatban felhívták a figyelmemet, amikor a barátommal közös, néhai zenei témájú blogunkban írtam a zenekarról, mondván, az a koncert egy évvel korábban volt, és a plakáton olvasható Marina Revue utolsó koncertje csak tréfa volt részetekről. Valószínűleg Bucó is azért datálta '85-re a koncertet, mert annak az évnek a végén oszlott fel a zenekar. Ráadásul Gyuri szerint nem is zártátok le koncerttel a zenekar pályafutását.

Erre nem emlékszem pontosan, bár nekem úgy rémlik, hogy volt utolsó koncert. Nem haraggal váltunk el, az biztos, hanem ebben a zenekarban ennyi volt. Ha meghallgatod a Trottelt, hallhatod, hogy Tamás milyen zenét akart játszani. Az ott teljesedett ki, és az nagyon más, mint a Marina Revue. Én az első két Trottel demót nagyon szeretem, azokat szoktam hallgatni, zseniálisak, nagyon jó szövegekkel. Gyuri a Tizedes-be ment, Boli a VHK-ba. Én próbálkoztam a Revue-vel - '86, később '87 -, de az valahogy nem klappolt nekem...


Folytatás itt!

Drpeter




 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Interjúk
· Szerkesztette: Drpeter


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Interjúk:
Interjú Szaszával és Matyival, a Sex Action tagjaival...


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.37 Seconds