×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Vikidál Gyula - Így történt! - 4. rész (2016) 

Megjelent: 2016. szeptember 23. péntek 18:05
Szerző: Fiery
    Interjúk 

A Pandora's Box zenekar a nyolcvanas évek nagy reményekkel induló, profi zenekara volt, a szakma által elismert zenészekkel. Hogy mennyire volt sikeres a csapat akkor, azt az idő bizonyítja. Az elmúlt néhány évben számos interjú készült korábbi tagokkal, a csapat körül segédkező emberekkel. Mindenki elmesélte a maga emlékeit, a saját szemszögén keresztül. Úgy gondolom, hogy - már csak az illendőség kedvéért is -, de vizsgáljuk meg ezt a történetet Vikidál Gyula nézőpontjából is! A beszélgetésben óhatatlanul szóba kerül a P. Mobil és a Dinamit zenekar is, mint egyébként sok minden más! A téma annyira széleskörű, hogy sajnos számos része kimaradt, de reményeink szerint a későbbiekben mindezt pótoljuk! Mindenkinek kellemes olvasást! - Fiery



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Azért az egyéniség is fontos szerepet játszik egy zenekar életében...

Egyik kedvenc nótám, amit kevesen ajnároznak, az Engedj el című dal, ami annak idején Cserháti Pityi zenei ötleteire, harmóniáira született. Samuval lényegesen többet, Dödivel minden idők egyik legszebb dalát, vagyis megtaláltuk egymás egyéniségét, érzéseit a dalokban. Ha jól emlékszem Zsöcinek is volt jó zenei ötlete, mely az Ómen lemezre készült.

Nagyon fontos elemei vannak annak, hogy egy ötletből megszülessen valami, netán egy jó dal. A P. Box esetében is nagyon fontos volt, hogy a zenei ötletek miként valósulnak meg. Öcsi, Zsöci, Szabó Pisti, majd Pálmai Zolika is hozzá tette a magáét, hogy létre jöjjön a dalokban egy tökéletes egység. Vágtass velem, Fantomlány, Soha nem elég, Engedj el, Maradj a vonalban, Zöld a Bíbor... Ómen, Éjszakai vágta. Ezek csak sok próbával, zenei tudással megáldott tagok munkája által tudtak megszületni.

Samué volt az utolsó szó, zenére, szövegre?

Általában igen.

Samu egy külön világ volt, hol a fellegek közt, hol a pokol bugyraiban járt. Ennyire nem volt középút?

Többségében igaz. Nem voltunk testi-lelki barátok, de a zenei világunk azonossága sokkal többet adott mindkettőnknek, meg hát mindannyian éltük a saját családi magánéletünket. Samu egy különleges világ volt. Baromi nehezen mondta ki, de láttam az arcán, ha boldog volt, amikor olyan dallamot hallott tőlem, ami tetszett neki. Pityi csak vigyorgott a bajsza alatt, esetleg eleresztett egy "jól van Gyuszi"-t, Dödike kikerekedett szemekkel konstatálta, ha valamit elkaptunk. Ez kétszeresen ösztönözte őt, nem csak a próbateremben, hanem otthon is. Kidolgozta a szólókat, úgy jött próbára.

A lemez felvételek idején kértem a fiúkat, hogy egyedül, illetve csak a hangmérnökkel dolgozhassak a stúdióban, amit jónak tartottak, hiszen így a csapatnak volt ideje kidolgozni a próbateremben a még feljátszható finomságokat, én pedig nyugodtan énekeltem fel a szóló éneket és a vokálokat. Azt sajnálom, hogy ezeket koncerten nem tudtuk produkálni, mert nem volt, aki szólamokat énekeljen. Próbáltam néha erőltetni, de be kellett látnom, hogy a csapatból sosem lesz "harmónia" vokál.

Samuban volt egy jó nagy adag bizonyítási kényszer, hogy a P. Box anyagok jobban sikerüljenek, mint a P. Mobil dalok?

Örülök, hogy ezt kérdezed! Én '79-ben, Samuék '80-ban eljöttek, ugyanazon okok miatt, mert nem akartunk tovább dolgozni a "fiókba". Nyilván úgy gondolták ők is, hogy ha váltanak és egy másik zenekart alapítanak - jelen esetben a Pandora's Box-ot -, akkor az addig megszületett dalaikat kiadhatják végre. A Hanglemez Vállalat is örült, hogy a Lórival nem kellett tovább tárgyalniuk. Úgy tudom, már az elején meg volt a lehetőségük, és ezzel elég komoly pozícióba kerülhettek. A lemezgyárban tudták, hogy Samu a fő zeneszerző, néha Pisti is, és persze Sáfár Öcsit is ismerték valamennyire. Tudták, hogy nem lesz probléma, ha ez összejön. A Miklóssal is tökéletesen meg voltak elégedve.

A Dinamit esetében is ugyanez történt. Garancia volt a három ember, aki eljött a Skorpióból - hisz több lemezt csináltak addig - Németh Alajossal és velem kiegészülve, sikeres lehet, én meg örültem, hogy ez így összejött. Ugyanezért örültek a Samuék is, egyértelmű volt, hogy ők is bizonyítani akarnak.

Akkor mégis miben különbözött ez a munka a P. Mobilétól?

Az a gond, illetve nem gond, hogy nem lehet összehasonlítani a kettőt. Lehet több zenei szabadságot kaphatott a Pandora's Box. Sőt, szerintem lényeges fejlődésen ment át a csapat, melynek eredménye, hogy maradandót tudtunk alkotni ismét.

A szövegírói szabadság is más volt?

Fontos különbség, hogy a P. Box-ban nem ideológiai szinten ment sem a szövegírás, sem a zeneszerzés, hanem az volt a lényeges, hogy jót csinálni és a közönséget kiszolgálni. A Zöld a bíborra visszatérve még, Sáfár Józsinak volt egy pár olyan nótája, ami félig kész állapotban hevert a tarsolyban. Ezek közül került elő A Zöld, a bíbor zenei alap, mely nekem nagyon megtetszett. Azt hiszem Pityi, vagy Dödi próbált valamit énekelni az addigi próbálkozásból, de az nem nyerte el a tetszésemet, nem akartam hallani, viszont kértem, hogy a zenét játsszák még tovább, tovább, míg össze nem állt egy vázlat-énekdallam. Aztán otthon még dolgoztam rajta, míg majdnem kész lett, aztán elkészült rá a szöveg, és lám megszületett egy fantasztikus dal. Mennyivel szegényebbek lennénk, ha hagyjuk a fiókban szunnyadni ezt a zseniális zenei elképzelést?

Mennyire voltak rendszeresek a viták?

Voltak természetesen néha összezördülések, mint minden zenekarban. Ez minden zenekar életében természetes dolog, de a legszebb házasságban is előfordul. Rólam azt kell tudni - egyértelműen nagy betűkkel -, hogy én egyáltalán nem vagyok haragtartó. Én "bedurranós" fajta vagyok, elmondom a magamét, de aztán három nap múlva lépek tovább.

Samuval is volt kisebb összezördülésünk, Pityivel is, Dödivel is, Rohánszky Janóval is. De meggyőződésem, hogy nem lehet ez a legemlékezetesebb egy zenekar életében. Sőt, néha az a jó, ha bizonyos félreértéseket még időben tisztázunk, mert nincs annál rosszabb, ha a lélek folyamatosan őrlődik. Lásd a tagcserék a csapatban. Ha kényszerhelyzetbe hoznak, az egészen más.

'86 januárjában, a József Attila lakótelepen - ahol későbbi válásunk első beszélgetése zajlott -, melynek apropója, hogy előtte egy évvel a Nemzeti Színház meghívott egyedüli szereplőként az István, a király rockoperába. A próba folyamat alatt kevesebbet tudtam a zenekarral foglalkozni, de ez a koncerteket nem érintette - kicsit nehezebb időszak volt, vállalom. De a bemutató utáni időszakban, ez a színházi elfoglaltságom szeptembertől következő év május végéig, havonta csak egy hetet vett igénybe, aztán szabad voltam. Ez szerintem nem volt olyan súlyos.

Ennek ellenére a csapat '86 januárjában, fent Pistinél leültetett és egyszerűen válaszút elé állított. Borzasztóan fájt, nem mondhattam, hogy "de gyerekek, az én sikerem a zenekarnak is jó", azt hiszem magam sem voltam tisztában mekkora elismertséggel és lehetőségekkel bírok. Bedurrant a hülye agyam és elfogadtam az ultimátumot. Ha jól emlékszem május végéig voltam a zenekar tagja.

Idézet a Szabó Putyur interjúból: "Ahhoz már a későbbi kudarc és nélkülözés kellett, hogy ezt most jól átlássuk. Későn. Nem kezeltük jól Gyulát, ehhez nem voltunk elég intelligensek, hogy elfogadjuk olyannak, amilyen. És az elfogadás után még kezelni is kellett volna a helyzetet! Külön nehéz feladat. Nem is ment."

Köszönöm Putyurnak e mondatokat, tökéletes megfogalmazás. Abban a pillanatban, hogy eljöttem, kiderült, hogy nem mindegy, hogy ki a frontember. Nehéz kimondani, hogy ugyan Pityi volt a zenekar vezetője, de mivel én lettem a "sztár" (pfúj), így néha együtt mentünk intézkedni. Elengedtek bennünket külföldre koncertezni is, vagyis bármi történhetett a zenekar körül, segítették azt. Nem volt senkivel problémánk. Ezért fájt nagyon, hogy válaszút elé állított a zenekar, vagy abbahagyom a Nemzeti Színházban "ezt a rock operás musical-éneklést", vagy mehetek a zenekarból.

Csatlakoznék a mondataidhoz, fájt nagyon, hogy a fiúk elfelejtették, hogy a zenekar velem együtt volt nagyon jó és nem nélkülem, hiszen játszhattunk az Iron Maiden előtt, Motorhead előtt is, együtt értünk el komoly sikereket, ennek ellenére diktátumot kapok. Szerintem meg akartak ijeszteni, vagy nem vették komolyan a színházi sikereimet. "Utólag nehéz valós választ adni a történtekre." Igaz, hogy havonta egy hetet a Nemzetiben dolgoztam, de a "maradék" három hét az együttesé volt.

Sokszor felteszik az emberek a kérdést, hogy "mi lett volna, ha"...

Ha annak idején nem jövök el a Mobilból '79-ben, akkor nem születik meg a Dinamit. Nem születtek volna meg ezek a dalok, a Dinamit a véremtől kezdve, a Hídon át. Ha a Lúgót nem rúgják ki a Beatricéből, akkor nem köt ki a Dinamitban, és nem írta volna meg a Híd című nótát.

Ha nem oszlott volna fel a Dinamit, nem mentem volna a Pandora's Boxba. Mindig mindennek van valami pozitív következménye. Ha nem születik meg az István, nem lehettem volna "mindenki Koppánya", ha a zenekar nem állít válaszút elé, talán soha sem kerülök a színházak deszkáira, nem játszhatok el vagy negyvennél több szerepet, nem játszhatom el a Jean Valjean szerepet a Nyomorultak musicalben, amely végleg meghatározta további életemet és színházi sorsomat.

Összegezve életemnek ezen időszakát, végtelenül boldog vagyok, hogy kiváló zenészekkel játszhattam együtt, és az idő bizonyította, hogy sikerült maradandót alkotni. Az élet véges, én csak a szépre és a jóra akarok emlékezni, boldog vagyok, hogy vannak kollégák, akik tovább viszik a P. Box hagyatékát.

Készítette: Fiery

A teljes interjú: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész.




rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 24. és 2017. november 09. között:









Klipmánia