rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Depeche Mode - Spirit (2017)

 Látogatottság
Összesen
83543924
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Beatinterjúk I.


 Töricht György interjú - 1. rész (2016)

Interjúk

Töricht György a Dogs, a Meteor és az Echo szólógitárosa volt. Nagyon szórakoztató három órát töltöttünk el együtt, egy élmény volt a beszélgetés. Ezen felül pedig kimerítően alapos is. Ma a kezdetekről beszélgetünk.











Hogy kezdtél zenélni?

Elég régóta élek Németországban, mostanában viszont járok a Balatonra vitorlázni, tanulok újmagyarul és azt látom, hogy minden interjú úgy kezdődik, hogy "hát én úgy gondolom..."

Kíváncsi vagyok a véleményedre magadról.

Hahaha. Hosszú történet. Van időd? Tíz évesen elkezdtem hegedülni, Apám egyik barátja karmester volt, nála kezdtem. Két évet valahogy kibírtam, de utána már nem bírtam elviselni a saját nyekergésemet, eldobtam a szárazfát. De mindig zeneőrült voltam, valami kellett. Az iskolában nehézségeim voltak, mert minden éjszaka Radio Luxembourg, aminek az lett a vége, hogy a szüleim elzárták előlem a rádiót. Ennek ellenére barkácsoltam magamnak egyet, fülhallgatóval ment tovább a zenehallgatás a lepedő alatt.

Éjjel háromkor volt műsorzárás, másnap a suliban kifacsart citrom voltam mindig. Azért sikerült befejezni a sulit. Az volt a mániám, hogy nekem egy gitár kéne. Szüleim azt mondták: szó sem lehet róla. Olyan lesz, mint a hegedű. Ezt szó szerint vettem, felbundoztam a hegedűt, úgy hangoltam, mint a gitár négy magasabb húrját és állandóan azon pöncögtem.

Olyan 17 lehettem, sosem fizettem be az otthon kapott ebédpénzeket, ekkorra összejött a gitárra való. Egy srác épített nekem egyet, de csak a lakk tartotta össze, egy év alatt szétesett. De óriási volt, hogy végre van igazi gitárom. 18 évesen még a József Attila Gimnáziumba jártam, előtte park, padok, minden este ott pöncögtünk egy csapattal. Mindenkinek az volt az álma, hogy csinálunk egy zenekart. Persze nem tudtunk semmit. Se cucc, se semmi. Álmodoztunk csak róla.

Az FMH mellett laktam, egyszer megyek haza, zongoraszó hallatszott onnan, ezt a srácot meg kellene megfűzni, hogy szálljon be hozzánk. Ő volt Stryczek Józsi, bent a Nevada kezdeményen játszott. Kubicsek Sanyi, Törpe és a Cirok, zuglói gyerekek. Végül beszálltam hozzájuk, próbáltunk. A Nevada sem játszott előtte nagyon, nem tudom, mit kereshettek az FMH-ban.

Egyszer jön a Stryczek, hogy van egy lehetőség. Valahol Zuglóban egy picike művház. Jaj, hát nagyon készültünk rá, villamossal elcipeltük a cuccot, még fellépőruhát is varrt a húgom, fehér trombitanadrág, fehér ing, egy piros pokrócból varrt mellény. Felmentünk a színpadra, beszereltünk... majd jött a takarítónő, kizavart, hogy nem is lesz koncert. Ez valamikor 1963-ban történt.

Aztán egy barátom szólt, hogy a Petőfi Sándor utcában van egy klub, ami egy kisebb lakás nagyságú volt, ahol játszik egy zenekar. Ez volt a Kon-Tiki. Haász Albert billentyűs zenekara. Haász Albert mellett csak egy sváb gyerek, a Bayer Szepi volt jó zenész, a többiek nagyon amatőrök voltak. A dobos állandóan marhára sietett. Bevettek, játszottunk egy párszor ott a nyáron, majd jött Haász, hogy győzelem! Szerzett egy klubot. Csili. Unye. Jaj, de jó. Szabó Sanyi volt a szaxis, de elvitték katonának.

1964 őszén leszerelt Maka Béla, a Metró korábbi basszusosa. Nem vették vissza a Metróba, mert Bokány Feri már ott játszott. Haász Albert viszont megszerezte őt. Vot egy háromszögletű elektromos bőgője és óriási basszista volt. De nem tudtuk, hogy csak azért jött, hogy ne legyen éppen az utcán. Két hét múlva beállított egy basszgitárral. Az öccse a Rajkó zenekarral játszott, egy japán turnéról hozott neki egy igazi basszusgitárt.

Közben párhuzamosan a Scampolo valahogy szétment, Komár és Zalatnay Cini kilépett, sőt Judy is, de őt rögtön el is vitték katonának is. Komárnak volt kamu diliflepnije, ezzel úszta meg a sorozást. Akartak csinálni egy bandát, amiben Maka Béla is benne volt, Bálint István volt a dobos és a 16 éves Bertalan Güzü a ritmusgitáros, aki Cininek volt a Toldyban iskolatársa. Ezek már szervezkedtek, de mi nem tudtunk erről.

Maka Béla kihívta őket a Csilibe engem meghallgatni. Majd elájultam, hogy a Komár eljött megnézni. A szünetben már letéptek a színpadról, kezembe nyomtak egy magnószalagot, hogy ezeket tanuljam meg, holnap próbálunk az Arany János utcában, az Utasellátó Klubjában. Ez 1964-'65 telén történt. Megalakult a Dogs.

Rettenetesen professzionálisan volt beindítva az egész. Volt egy nagyon nagyon tehetséges művészember, Mester Miklós, ő tervezte a hangfalakat. Összehordtunk mindenféle minőségi hangszórókat. Volt abban Goodmans kürt is. Komárnak volt egy Elvises Shure mikrofonja és volt még egy elektromos emberünk is, Kiss Laci, valami mérnők volt az AEG-ben, ment a forrasztás.

Olyan hangfalakat tervezett Mester Miki, hogy fém állványa volt, két oldalról tengelyen lehetett dönteni, egy varázsszem is pislogott benne, egy kivezérlés-jelző pedig mellette zölden. Nagyon profin nézett ki. És Kiss Laci úgy megcsinálta, hogy nagyon szólt. A belvárosi jampik rögtön megtudták, a klubtagsági kiadásakor két kilométeres sor alakult ki. Miközben befértek max. 300-an, de az is úgy, hogy akkor egy gyufát nem lehetett leejteni, táncról szó sem lehetett.

Beindult rögtön a zenekar, nekem ez olyan volt, mint a mennyország. Végre olyan emberekkel játszhattam, akik rettenetesen löktek előre. Olyan drive volt, hogy nagyon. Akkoriban úgy hívták, hogy stenker. És baromi nagy siker, minden vasárnap tömve volt a klub. Elindultunk valami amatőr fesztiválon, kerületi, városi, majd a fővárosi döntő a Nagycirkuszban, majd az országos döntő Salgótarjánban... ahová viszont aztán nem mentünk el, mert volt valami hakni aznap...

Dicsőség, vagy gázsi? Rádiófelvételünk is volt '65 nyarán a Bródy Sándor utcában, a szilveszteri műsorhoz csináltunk felvételeket. A Dogs volt ott, a Metró, az Atlantis és az Echo.

Komár volt ugye a magyar Elvis Presley, de sikerült elmagyarázni neki, hogy "Öcsém, Elvis a tegnap. Nézzél utána, Rolling Stones". Stonesokat, a Chuck Berry feldolgozásaikat, mint az Oh Carol, Route 66 is játszottunk, Komár ezeket is nagyon jól csinálta. Majd megjelent a Yardbirds! A Still I'm Sad volt az első, amit játszottunk, majd a Jeff's Boogie, ilyenek. Abban az időben rettenetes probléma volt az egy gitárosnak, hogy ha blues-orientált zenét akar játszani, akkor másképp kell szólnia, mint a Shadowsnak. Állandóan bütyköltem, keresgéltem. Mikor meghallottuk a Getnó riffjét... ú, mi a k*rva élet ez? És annak úgy is kellene szólnia, nem a Shadows tiszta hangjával.

Megpróbáltam egy kis villanymotorra rászerelt pengetővel, hogy propró propropróóó. Ez nem az. Menjünk tovább. Akkor sztaniolpapírt fűztem a húrok közé. Az sem volt az. És, mint Newton és az alma, valamit fel akartam venni otthon, belenyomtam a gitárt a Calypso magnóba, feltekertem, hogy halljam... és megszólalt, amit kerestem. Megvan! Torz, mint az állat! Na, akkor cipeltem a bulikra a magnót torzítónak.

Volt valami Yardbirds szám, közepében egy gitárszóló, ahol egy fél percig egy hang szól. Hát ez is meg lett oldva. Kis torzítás az előző módszerrel, hangerő feltekerve, és észrevettem, hogyha egy bizonyos szögben és távolságban állok a hangfaltól, akkor előjön az a hang. Pöccre megjegyeztem az állásokat, de a saját állásomhoz mindig kimértem a színpadra egy csíkot és egy nyilat, hogy ide kell állni ehhez a részhez, és abba az irányba kell tartani a gitár nyakát, akkor megáll az a hang.

Aztán később Demjén István, a Százlábú ezermester volt, őtőle jött az ötlet, hogy ne cipeljem a magnót, lehet az Ezermesterben paneleket kapni a Calypso-hoz, abból csinál egy kisebb torzítót, ami marha profi kasztnit kapott egy rádió dobozából. Még varázsszem is volt benne. Olyan trükkök voltak rajta, hogy az előlapját kifőzte trisóval, a gombokra letraset matrica betűket rakott, nagyon jól nézett ki. Az volt az ország első torzítója szerintem. Fejlesztettünk. Az első, négy számos kislemezen rajta is van a hangja két számban is.

És a hangszerügyek. Rockzenét játszani azokkal a húrokkal, amit itthon lehetett kapni, nem lehetett. Kétféle húrt lehetett kapni, az egyik a Melodia vörösrézzel bevont húrja volt, ezt mindenütt lehetett kapni, relatív olcsón. És volt egy maszek, aki krómnikkel húrokat gyártott. Az drágább volt, de az se ért egy fabatkát sem, három napig szólt, aztán elkopott.

A Melodia meg olyan volt, mint a hajókötél. Kitaláltam, hogy a vastag E húrt eldobom, az A húr lesz az E és így tovább. A magas E-nél volt probléma, mert az maradt ugyanolyan kemény, hisz nem volt helyette felsőbb, vékonyabb. És akkor így lehetett nyúzni, már lazább volt. Aztán kiszaszeroltam egy citerahúr-készítő mestert, ahol méterre lehetett citerahúrt venni. Leszabdostuk, a végére a bogyót rátettük, mehetett a blues-rock. A konkurencia ezeket nem találta ki, ez előnyömre szolgált. Jött a Cream, a Hendrix, ott már mindenkinek vége volt a szokvány húrokkal.

Ezzel csak a húrproblémát oldottad meg, de egy komolyabb hangszer is kellett, nem?

Nekem egy Framus Hollywoodom volt, ami relatíve olcsóbb gitárnak számított, valami 300 márka volt. Gibsont meg 1000-ért lehetett kapni. Az borzasztó sok volt. Ma meg milyen jó lenne egy akkori gitárt most annyiért megvenni. Be lehetne cserélni egy luxusautóra. Persze a Framus-nál is azzal kezdtem, hogy kibeleztem, hogy jobban szóljon.

Továbbtanuláson nem gondolkodtál?

1964-ben érettségiztem. Mindenáron elektromos dolgokkal akartam foglalkozni, felvételiztem főiskolára, jól sikerült, de "rossz származásom" volt, nem vettek fel, ahogy következő évben sem, aztán már nem is jelentkeztem. De, hogy az időt eltöltsem, jelentkeztem rádió- és tévé műszerésznek is, oda se vettek fel. Még volt elektroműszerésznek hely, a Transzvillban lenyomtam két évet, letettem a szakmunkás vizsgát, majd utána majd egy évet dolgoztam a MOM-ban.

Katonaság?

Besoroztak, de mázlim volt, egészségügyi okok miatt háborúban csak szakszolgálatra alkalmasnak lettem minősítve.

1965-ben járunk, de tudomásom szerint ez évben Bálint István kilép a zenekarból.

Kapott egy külföldi szerződést, rövid időn belül lepattant, helyette jött Hanos Béla. De nem nagyon tudta Bálint Pistát helyettesíteni. Konzervatóriumot végzett, nagyon technikás dobos volt, de zeneileg tök süket. Itt a dobos, ott a zenekar. Játszott rendesen, de vannak olyan dobosok, akik nem értik az összefüggéseket. Az igazi dobosok nem dobosok, hanem zenészek. Mint Stryczek, vagy Güzü. Sokáig nem értettem, miért nyüstöli Güzü a ritmusgitárt, mikor tanult dobos volt.

Minden évben az volt, hogy nyáron a zenészek próbáltak valami helyet szerezni a Balatonon, mert Pesten nyáron nem működtek a klubok, valamiből meg kellett élni és napközben úszkálni sem volt rossz. 1965 nyarán Veszprémben játszottam, a zenekar szétszóródott azzal, hogy ősszel találkozunk. Így is lett, de, hogy és, hogy nem, Komár már nem volt ott ősszel, viszont jött Králik János billentyűsnek.

Králik hozta Pintér Istvánt dobosnak. És Králik ismerte a Demjén testvéreket, akik meg jöttek énekelni. Cini sem volt már sokáig a zenekarral, de még Demjénékkel játszott ő is, a Gumigyári klubban, minden vasárnap fellépett velünk.

A folytatás itt olvasható!


Bálint Csaba (2016.10.03.)
rockmuzeum.ini.hu




 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Interjúk
· Szerkesztette: bcsaba


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Interjúk:
Interjú Szaszával és Matyival, a Sex Action tagjaival...


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.41 Seconds