×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Töricht György interjú - 2. rész (2016) 

Megjelent: 2016. október 04. kedd 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Töricht György a Dogs, a Meteor és az Echo szólógitárosa volt. Nagyon szórakoztató három órát töltöttünk el együtt, egy élmény volt a beszélgetés. Az első részben a Dogs megalakulásáról beszélgettünk, ma folytatjuk a zenekar történetét és a Meteorról is szó fog esni.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy sikerült kislemezhez jutni?

Fogalmam sincs. Králik János szervezett mindent, ő volt a főnök, egyébként egy elég szerény képességű billentyűs volt. Volt egy virágárus anyukája és egy maszek karosszérialakatos nagybátyja. Volt lóvé. Králik - Isten nyugosztalja - nemcsak nagyon aranyos gyerek volt, de nagyon jó üzletember is, és e mellett egy végtelenül korrekt, rendes ember.

Megtudta, hogy hoznak be az országba egy pár Selmert, valami Impex csinálta. És azonnal beindult a hajsza, hogy ki kapja az elsőt, az első transzportból. Emberderéknyi virágcsokorral járt be minden nap a cég összes nőjéhez, legyezgette, szidolozta őket. Hogy mi kapjuk meg, megkaptuk. Ő kifizette egyben és abban maradtunk, hogy a gázsikból törlesztünk. Én a MOM-ban 1200-ért dolgoztam havonta, az én Selmerem pedig 24.000 forint volt. Két évi komplett fizetés.

Gondolom, azért a többszörösét kerested zenészként a MOM fizetésnek.

De miért? Most már elárulhatom, elévült. Abban az időben biztos börtönbe kerültünk volna érte. A Králikhoz egyszer beállított egy gumigyári KISZ titkár, hogy gyerekek, csinálunk egy klubot. Pálma Gumigyár Kultúrterme, a Népstadion mellett, befért kétezer ember. De csináljuk úgy, hogy... én vagyok benne... a helyettesem... meg a zenekar. Amit beszedünk, azt... a végén becsukjuk magunk mögött az ajtót.

Ment a zsuga, elriszteltük. 1500 fejenként egy vasárnap, négy óra melóért. Így viszonylag gyorsan tudtam törleszteni. És, hogy a roadok, akik árulták a jegyeket, mit tettek el, nem tudom, de buli után mindig ott fűzték a cigány vonójába a százasokat. Ez meleg volt '66-ban. És akkor lecseréltem a Zodiacot egy Super Zodiac-ra. Baromi nagy és hangos volt. Ha megpengettem a gitárt, kinyílott az ajtó.

És foglalkoztatott volt a zenekar, mert Králik ügyes volt, és elég sok "Halmi-hakni"-ban is részt vettünk, olyankor kísértünk mindenkit, aki élt és mozgott. Egy nap akár három koncert is ezeken a haknikon, vidéken. Volt olyan, hogy egyik koncert végén, az utolsó számnál a dobos már csak a cintányért ütötte, mert a többi részét már koncert közben leszerelték, elpakolták, hogy átérjünk a következő helyszínre.

Mindig káosz volt, az énekesekkel soha nem próbáltunk előtte össze, kitették a kottát, ahol géppel írt dalszöveg felett lókotta-akkordok voltak... piros filccel írva. És akkor megkaptad a színpadi piros fényt és eltűntek az akkordok. A számokra gyakran nem is címűk, hanem csak a "kottán" megadott sorszámuk alapján figyeltük, és az énekes bemondta hátra nekünk, hogy akkor most "25, 32, 45", vadul lapoztunk és rögtön játszottuk.

A plakátokon is össze-vissza hirdették a fellépőket, akik aznap akár rá se értek, vagy nem szólt nekik senki. "Hát, sajnos megbetegedett, de helyette elhoztuk a Harangozó Tecát". De az emberek általában megelégedtek a helyettessel is. Júj, de kutya dolgok voltak.

Ezek alapján a beatkorszakot lehetne akár pre-punk korszaknak is hívni. Térjünk vissza az első kislemezre, hogyan emlékszel rá?

A MOM-ban dolgoztam még, mikor a felvétel készült. Én ott titkoltam, hogy zenélek, hogy ne baszogassanak. A mellettem lévő műhelyben dolgozott a Rangers dobosa, állandóan szívatták a szakik a zene miatt. Előző nap bemondtam, hogy egy nap szabadságot akarok kivenni. De mondjam meg, miért? Felmutattam a munka törvénykönyvét, hogy "a dolgozó a szabadsága felével maga rendelkezik". De akkor sem mehetek el, ha nem mondom meg, hová megyek.

Mondtam erre, hogy olvastam az Esti Hírlapban, hogy holnap mannaeső lesz és a ponyvákat kell kiteregetni. És nem engedtek. Én meg egyszerűen nem mentem be melózni. Ez volt a négy számos kislemez, rajta egy saját számmal, ez volt a Végre nálad lehetek. 1966 őszén lehetett, nem sokkal később, mint ahogy az Illés első saját dalai megjelentek kislemezen.

Az Illés saját dalai hatására kezdtetek el dalokat csinálni?

Nem. Egyszerűen azt mondták a Lemezgyárban, hogy kell a lemezre egy magyar szám, Rózsi meg írt egyet. Ettől fogva Rózsi ontotta a nótákat. Mondjuk engem a magyar dolgokban zavart, hogy az összes zenekar olyan tipikusan magyar nótákat írt, nem olyanokat, mint kint, nyugaton, amit a rádióban hallottunk. Kialakult egy magyar stílus, teljesen más út volt, mint amit egyébként koncerten játszottunk. Kicsit bugyutácskák ezek a számok, semmi közük a klubos koncertdalokhoz, amit játszott akkor itthon mindenki. Nyilván a Sanzonbizottság hatására is alakult ez így. Egy magyar Getnóval úgy rúgtak volna ki '66-ban, mint macskát szarni.

Nem tudom, hány példányban jelenhetett meg a kislemez, perc-pénzt kaptunk, ami a lemezre került, azt fizették ki, kilóra. És nem volt sok lacázás, a négy számra volt két óra. Juhász Ferenc volt a felvételvezető, ő nagyon rendes ember volt, bár fogalma sem volt erről a fajta zenéről, de igazi úriember volt. Volt egy négy sávos magnó, széles szalag, keverőpult.

A probléma az volt, hogy a stúdiósoknak nem volt rutinjuk, e mellett voltak hangszerek a stúdióban, ezért minden magyar felvétel ugyanúgy szólt. Bár én a Framust használtam, nem a stúdiós Gibsont. Később, talán az Echo kislemezhez Danyi Attila kölcsönadta a Telecasterjét.

A Dogs önállóan eljutott vidékre? Ha igen, a kislemeznek volt az ottani ismertségre hatása?

Semmi az égegyadta világon. Mondjuk nem is lehetett nagy példányszám, de akkor változott volna bármi, ha játszották volna a számokat a rádióban. A következő kislemez a két számos volt, rajta a Hova siet ez az élettel és a Sötét alagúttal. Százlábú énekelte őket, Rózsi a másik szólamot. Játszottunk a Táncdalfesztiválon is, Wittek Marit kísértük, meg még valami csajt. Utóbbival vettünk fel a számát a rádióban, Rónai volt akkor a felvételvezető, ötödjére próbálta felénekelni, de akkor már sírógörcsöt kapott a csaj.

Nagyon nem ment. Illetve először Kovács Józsit osztották be hozzánk, de volt valami bunda, végül nem ő lett. Wittek Marival sem kerültünk döntőbe, pedig ő nagyon jó volt. A számokat adták, saját szám eszünkbe sem juthatott. Voltunk a tévében is párszor, de nem emlékszem, milyen műsorban. Talán a Showhivatalban.

1967 nyarán baromi mázlink volt, kaptunk egy helyet a Matrózban a Balatonnál. Akkor indult a Hendrixezés. Kurucsev Iván, a roadunk, egy torzonborz csávó volt, de mindenki csak úgy ismerte: Jimi. Minden nap bevitték a rendőrök. Jiminek az volt a mazulája, hogy a MÁV vezérigazgatója volt a faterja. Ha bevitték, megkérdezték, mi az apád, akkor: "Esztergályos". Puff, agyba-főbe verték, majd megint: "mi az apád?". Erre megmondta és akkor "hú, hát szólunk azért neki, hogy vigyázzon jobban a fiára".

Jimi eljött hozzánk a Balatonra egy kofferrel, kinyitotta, abban más nem volt, csak magnószalag. Ezt hallgasd meg, meg ezt hallgasd meg. És akkor: Purple Haze! Hát azt azonnal megcsináltuk, majd két nap múlva a fél lemezt játszottuk. Manic Depression, Fire, Hey Joe, Wait Until Tomorrow. És persze jöttek a Creamek is ezen a nyáron. És a hely is olyan volt, hogy hagyták, bár megjelent az Esti Hírlapban egy cikk azzal a szalagcímmel, hogy "Siófok nyugalmat kér".

Szemben a Bányász üdülőből állandóan balhéztak. Néha napközben elmentünk haknizni egy sétahajóra, gyönyörű nyár volt! És az volt a legszebb, hogy ezen a nyáron munkaviszonyban voltunk itt, felmondtam előtte a MOM-ban, csak zenével foglalkozhattam. De jött az ősz, és jöttek a rendőrök is, a hajak nőttek, és már nem volt semmi a munkakönyvemben.

Közeleg 1968, jön Török Ádám. Mi történt, hogy mentek el a Demjén testvérek?

Hát, először is... Ádám igen is, meg nem is. Jönnek a csúnya évek. Volt egy megakoncertünk két előadással a Miskolci Nemzeti Színházban. Az első bulin minden szép és jó volt, de a második botrányba fulladt. Mondjuk úgy, hogy Pintér Pista megbetegedett. Pedig ő nem volt "beteges". Mint ahogy én sem. Képtelen volt felmenni a színpadra, de valahogy felraktuk és az első ütéssel mindkét dobverő kirepült a közönség közé. Majd hanyatt lebucskázott, ráadásul egy magasított helyen volt a dobszerkó.

(Pintér István olvasónk lapzárta utáni megjegyzése: "Mi az, hogy leestem?! Amikor hátradőltem, megpróbáltam a mögöttem lévő függönybe kapaszkodni, de azt nem tartotta, csak pár függönykarika, ezért végül az összes háttér drapériával együtt tűntem el. Hátul az öltözőben azért még ittunk erre fel is egy-két pohárkával.")

Na most, közben meg az volt, hogy a Demjén testvéreket ez előtt már hetekkel fűtötte a Liversing, hogy menjenek át. Rózsi nem akart, de Demjén Pista meg igen. És hát, így utólag ez nem volt jó döntés részéről, mert átmentek, de őt meg kitették egy idő után. És ez a miskolci affér kapóra jött nekik. Pedig probléma nélkül le tudtuk volna nyomni, hisz Güzü simán ledobolja, diplomás dobos, fölül és kész. Én meg gitározok, nem kell ritmusgitár.

Rózsiék viszont ragaszkodtak hozzá, hogy ne így legyen. Majd leléptek a zenekartól. Később derült ki, hogy megvolt már a helyük. Minket meg Dogsként a miskolci eset miatt büntetésből fél évre letiltottak. És, hogy milyen világ volt akkor idehaza: ez alatt a fél év alatt a Gemini játszott Dogs néven az országban. Lehaknizták Dogs néven a vidéket. Hát persze, Várszegi, meg Keszler nagyon jóban voltak. Nekik mindent szabad volt. Később volt, hogy már használhattuk a nevet és meg akartak dobálni, hogy mi nem is a Dogs vagyunk.

Kellett egy új énekes. Török Ádám is Toldys gyerek volt, rászabtuk a dalokat, de mindig olyan ideges volt, úgy izgult, hogy reszketett, vacogott. És összesen egy koncertünk volt együtt, lejött és mondta, hogy "gyerekek, én ezt nem bírom idegekkel". Ezen az őszön egy bulin a Radics is ott volt közönségként egy koncertünkön, még pubifrizurában, nyloning, nyakkendő, öltöny és fikázta ezt a rossz, szájtépő zenét. A Hendrixeket, meg a Creameket. Mert csak a Shadows, meg a Ventures, csak az a zene. És akkor két hét múlva jön Jimi, a roadunk, mondja, hogy a Radics Hendrixet játszik és se öltöny, se semmi, valami szakadt csajt húz maga mögött az utcán.

Mikor nem vállalta Török Ádám, akkor jött Orszáczky Jackie és Bögöly egy pár hónapra, az Új Rákfogó után. A Rákfogóban írt dalait nem játszottuk, csak Wilson Picketteket, meg soul dolgokat, alkalmazkodtunk hozzájuk. Nagyon jól énekelte a Midnight Hourt.

Meteor együttes?

Jackie elment a Syriusba, Rózsiék meg visszajöttek a Liversingből, hogy csináljuk tovább a Dogs-ot. Ez valamikor 1969 tavaszán, elején lehetett. Ekkor már Güzü volt a dobos. De Keszler elvtárs behívott bennünket egy idő után és azt mondta, hogy a Dogs név már nagyon lejáratott, másik név kellene. Válasszunk másik nevet. Hát, mi nem akartunk más nevet, mondtuk, mondja meg ő, mi legyen. Tehát a nevet az ORI adta.

Tehát a Meteor nem egy új zenekar volt, hanem a Dogs nevet váltott. Annyi változás volt tulajdonképpen, hogy Králik János abbahagyta, helyette jött Vadnai Kuksi. Rózsi írta a dalokat rakásra, egy valag dalt felvettünk a Saját hangja vigye haza stúdióban, de elvesztek. Végül mára csak a kislemez két dala maradt meg.

Rózsi, hogy lépett át a Sakk-Mattba?

Az biztos, hogy 1969. augusztus 23-án még együtt játszottunk a Kisstadionban, az Omega előzenekaraként. Fotó is van róla. Led Zeppelineket játszottunk, Clapton Mayalles albumáról a Hide Awayt, ilyeneket. Nem az ORI, hanem az Omegáék hívtak meg, tetszettünk nekik. Már akkor segítették a kisebb zenekarokat. És az is biztos, hogy ezen a nyáron a tihanyi Motelben játszottunk, mint zenekar, a Holdra szállást ott néztük a tévében.

Itt egyébként az történt, hogy ezt az OSZK szervezte, mert Güzü ismerte a Székely Bandi bácsit, aki ott a góré volt, aki viszont azt mondta, hogy vinnünk kell Gyimesi Lacikát, akinek a faterja valami zenész szakszervezet góréja volt, meg egy Kis Balázs Gábor nevű szaxofonost. Há jó'van. Gyimesi Lacika ott ült egész este a zongora mögött tétlenül, de ez is elég volt a csajozáshoz. Egyébként aranyos gyerek volt. De ő csak ott volt.

Ezen a nyáron lejött Tihanyba Schöck Ottó, hogy van egy száma, menjünk vele a rádióba feljátszani, Miklósi Péter énekelte el. Szóval fura nyár volt. A Spinning Wheelt és Ottó dalát vettük fel, Friedrich Karcsi pozanozott, Sipos Bandi trombitált a felvételen. A szövegben az volt, hogy "jól esik egy kóla rummal". Schöck később is nagyon jó haverom volt Németországban is, éjszakákat átpofáztunk egy-egy üveg whiskyvel.

Közben elindultunk amatőr vetélkedőkön is, beatben is, meg jazzben is. Vadnai egy Oscar Peterson volt, Güzü konzervatóriumos volt. Ehhez elöljáróban azt kell tudni, hogy Güzü jóval korábban a fejébe vette, hogy menjünk ki külföldre, itthon állandóan csak harcolunk és nem jutunk semmire, de az ő apja kint dobos.

Állandóan fűtött minket. Na, de előtte ahhoz, hogy kiengedjenek zenélni és persze útlevelet kapjunk, ahhoz viszont vizsga kellett.

OSZK vizsga. Jó, akkor elmentem az OSZK stúdiójába, de a felvételin valami Ventures-szel próbálkoztam, kivágtak. Odahívott viszont magához Kovács Andor, hogy menjek hozzá egy évre magántanítványnak, aztán garantálja, hogy meglesz a vizsga. Öcsi bácsi a legjobb jazzgitáros volt. És közben Kecskeméten nyílt egy OSZK fiókstúdió, egy héten egyszer én oda jártam tanárnak. Meg is kaptam az előadói működési engedélyt 1968-ban, de már '67-ben Kecskeméten tanítottam. Közben Öcsi bácsival is dolgoztam sokat, felvételeken is. Eleinte Pege volt a bőgős, de vele nem lehetett együtt dolgozni. És Kovács Gyula volt a dobos.

Gyűjtöm a Kovács Gyula legendárium hülye sztoriait...

Van! Próbálunk Öcsi bácsinál a Körúton. Gyula negyed órát késik, beállít: "Jaj, Öcsikém, képzeld, jövök a Váci úton, de egy kocsis ütötte-verte a lovát, és szegény összeesett és meghalt, és leállt a forgalom". Öcsi: "Gyula, az a ló nem meghalt, hanem megdöglött". Mire Gyula: "Öcsikém, az a ló meghalt, a kommunisták döglenek meg."

Szóval két sínen mentem, jazz és beat, dr. Jekyll és Mr. Hyde. Öcsi bácsi nem is tudta, mit játszok egyébként a Dogs-szal, majd a Meteorral. És a Meteornak szomorú vége lett. Tele voltunk tervekkel, felvettünk egy rakás számot, pezsgett a vérünk... erre Rózsi megkapta a behívóját. És közben lekötött új hely, valahol az Alagút mellett a Lánchídnál. Rózsi meg, hogy "gyerekek, minden el van intézve, ne aggódjatok, el van intézve, hogy létszámfölötti leszek".

Aki aztán a hétvégén nem volt ott az új helyen, na az volt a Rózsi. Most mit csináljunk? Hívtuk Bögölyt, beugrott. Ja, és még annyit ide, hogy a Meteorban Rózsi már nem volt hajlandó a bátyjával játszani, ebből otthon botrány is volt náluk. Ez talán még a Liversing kaland utóhatása volt.

A folytatás itt olvasható!

Bálint Csaba (2016.10.04.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet













Klipmánia