Töricht György interjú - 3. rész (2016) 

Megjelent: 2016. október 05. szerda 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Töricht György a Dogs, a Meteor és az Echo szólógitárosa volt. Nagyon szórakoztató három órát töltöttünk el együtt, egy élmény volt a beszélgetés. A második részben a Dogs-szal és a Meteorral foglalkoztunk, ma az Echo és a külföldi történetek következnek.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy kerülsz az Echo-ba?

Cintula elkezdett fűzni, hogy menjünk el az Echo-ba. Ilyen menedzsment, meg olyan, meg autót fogtok venni, marha nagy kábítás, Cintula nagy dumás volt. De mit léptünk volna, ott álltunk az utcán, más nem volt. Güzüvel átmentünk. És mikor Rózsi rövidesen valahogy leszerelt, akkor ő meg ment a Sakk-Mattba.

Szilvássy, Varannay, Lelkes. Az egyik fele kemény volt, a másik puha. És Varannay nagy frász volt. A Gondolsz-e majd rámot valahogy a nevére vette. És betegesen kártyázott, a volán taxisokkal pókerezett, egy éjszaka mindenét el tudta kártyázni. És játszani sem nagyon akart, a jogdíjból elvolt, így nem volt hakni. Két ORI-t csináltunk Koncz Zsuzsával, de más nem volt. Felvettünk egy kislemezt, ennyi. A Füttyös Pepivel tévéműsorba kerültünk. És én úgy szégyelltem magam, nehogy meglásson valaki a tévében, elbújtam a zongorához.

Révész Sanyi nyakába akasztottuk a gitárt a felvételen, ekkor épp a zenekar tagja volt. Ha már itt tartunk, előtte Som Lajos is játszott a zenekarban egy-két koncert erejéig, a Tűzkerék után. Varannay megfúrta Szilvássyt, akkor jött Lajos. Például emlékszek vele egy Feneketlen tavi Bartók Színpados koncertre, de őt is behívták katonának. A Fehérvári úton volt klubunk, de nem az FMH-ban, hanem feljebb. Meg játszottunk a Várban is.

Ekkor már Chichago-t is játszottunk, Humble Pie, Joe Cocker, Révésszel emlékszem az All Right Nowra is. És persze Sanyival ment a Whole Lotta Love is. Na, de vissza a tévéfelvételre, a hülye operatőr valamiért végig engem mutatott. Másnap az egész rokonság, haverság hívogatott, hogy nem is tudták, hogy ilyen jó billentyűs vagyok.

1970 nyarán kaptunk egy hat hónapos NDK szerződést, ekkor már csak négyen voltunk. Lelkes Zolinak ugyanis mondtam, hogy a ritmusgitárnak nincs jövője, te leszel a basszgitáros. "Igazad van." A manus egy nap alatt tudta az egész repertoárt. Közben a csávó olyan jó lett, hogy szerintem ő lett itthon a legjobb. Borzalmasan jó! Külföldön aztán a Pannónia Express-szel játszott hajókon, pendlizve Svédország és Finnország közt, Charlie-val. Eszméletlen jók voltak!

Az NDK-ban csináltunk egy rakás rádiófelvételt, de három hónap után benyomtak a helyünkre egy bolgár zenekart. A hely vezetője közölte, hogy felülről jött utasítás, hogy 48 órán belül el kell hagynunk a helyet. Indoklás nincs. Elmentünk a berlini Interkoncertbe érdeklődni, hogy mi történt, be egy szobába. Mondjuk a helyi illetékesnek, mi történt, egyszer csak elfordulok, hát látom, hogy egy aktatartóban egy A4-es kép van rólam, arról a koncertről, ahol Sommal a Bartók Színpadon, a Feneketlen tónál játszottunk.

Hát ez meg mi? Alatta meg három boríték nekem címezve. Illetékes elvtárs ki akarta tépni a kezemből, nem adtam. A mai napig nem értem. De olyan dolgok voltak ott, hogy... az a sötétség, ott mindenki félt mindenkitől. Például a hotelben a 16. emeleten laktunk, bedöglött a rádióm, elindultam, hogy majd valaki kicseréli, vagy megjavítja. Földszint, ajtó, kopogok, nincs ott senki, csak forrasztópákák, oszcilloszkópok. Beljebb mentem, még egy ajtó, kopogok, semmi. Benyitok, hát egy hatalmas, tornateremszerű helység, körbepolcozva négy emeleten százas nagyságrendben svájci Revox magnók... és, mind forgott. Mi energiát elpocsékoltak a hülyeségre! Minden be volt poloskázva. Hazamentünk.

Akkor jött haza Horváth Sándor zenekara Alival és Fricivel, találkoztak Güzüvel, mondták, hogy akarnak egy bandát. Hát van egy kész Echo, csapódjatok hozzánk. Alinak megvoltak a helyei nyugaton, elkezdtünk próbálni, '71 júniusa Stuttgart. És ezért lett Hanos a dobos, mert Güzü nem kapott útlevelet. Az volt a gyanúnk, hogy Varannay faggyúzta meg valahogyan ezt az útlevélkérdést, mert Hanost ő akarta mindenáron hozni. Na, júniusban bekezdtünk, baromi nagy siker volt. Egy év alatt fél Európát bejártuk, de Varannay nem bírta a strapát. Azt tervezgette, hogy hazamegyünk és kirúgja a zenekart, mert övé a név.

Elszámította magát, mert bement az Interkoncerthez, de mi is bementünk párhuzamosan pont akkor, mert Ali elég határozott volt abban, hogy egy zenekari tag nem fogja a többséget csak úgy kirúgni. Ali volt annyira gógyis, hogy eltette a szerződéseket, ahol ott volt az agentúr aláírása, a zenekar képviselőjének aláírása, az volt Ali, és a zenekar összes többi tagjának aláírása. Hát ezzel megfázott Varannay, mert az Interkoncert értette, hogy ki szervez itt és abból nekik mennyi százalékuk van tisztán, munka nélkül. És kifelé ott állt Pista, csak nevetett, hogy "hát, gyerekek, nem jött be".

Elmentünk, ittunk együtt egyet. Hahaha. Akkor jött Móricz Zsolt, Hanos pedig hazament, jöhetett helyette Bihary István. Na ez egy eszméletlen jó felállás volt, ott nem volt senki, aki kasubolt volna. Lenyomtunk kint három évet, egy szabadnap nélkül.

Jött egy levél, hogy menjünk haza, és mi hülyék, haza is mentünk. Ez még nem a '77-es balhé, ahol elítéltek bennünket, hanem még '75-ben. Felhívtuk Zsigó Karcsit, hogy mi ez? Hát tele vagyunk munkával. De, hogy jöjjünk, három hónapot itthon vagyunk, addig lesz valami. Hazajöttünk és se hakni, se ORI, se semmi. Volt egy-két koncertünk azért az FMH-ban, meg egy Csepelen, Radics játszott előttünk a Nevadával. Már nagyon rossz bőrben volt.

Három hónap után nem akartak visszaengedni nyugatra. Danyi pincéjében próbáltunk, bezártuk az ajtót, Ali megkérdezte, hogy "gyerekek, ha egyszer kiengednek, ki az, aki haza akar jönni, tegye fel a kezét". Csak Móricz Zsolt jelentkezett, feleség, gyerek, házat vettek. Akkor szerzünk helyetted valakit.

Lübeckben, még '73-ban találkoztunk Pápay-Faragóval, Csomóssal és Póka Egonnal játszottak ott a Cafe Fauthban. Az egy bánya volt az a hely. Nekünk szerencsére sosem kellett ilyen helyeken játszanunk. Pápay épp itthon volt, beszállt azzal, hogy ő is le akart végleg lépni. De ezt már Lübeckben is említette egyébként, ezért is hívtuk. De valahogy ki kell jutni.

Ali kihúzta az ászt. Az Interkoncert orra alá nyomott egy "igazi szerződést". Hogy mi is az az igazi szerződés? Hát ez úgy ment akkor, hogy ugye az Interkoncert a nélkül, hogy bármit is szervezett volna nyugaton, a magyar zenészek jövedelmének 20%-át elvette. Erre fel alakult az ki, hogy két szerződés készült mindig. Egy kicsi, az ment haza, és egy igazi. A különbség többszörös volt.

Itt jegyezném meg, hogy Bálint Ali a világ legkorrektebb zenekarvezetője. Becsületes, korrekt ember a zenészeivel. Mindent neki köszönhettünk ebben a zenekarban. És Ali letette az asztalra, a szemekben a dollárjelek meg ding-ding-ding! És bekapták a csalit, kiengedtek azzal, hogy előtte lesz egy hónap NDK kitérő is. Peeersze, jóóóvan, úúúúgy lesz. Persze.

Móricz Zsolt kijött még velünk, amíg Pápay beletanult, kérte, hogy húzzuk, ameddig lehet, de ha jön a levél, ő hazamegy. És mikor jött a levél, január elején Lelkes is hazajött a felesége miatt. AZ NDK-t még kicseleztük, de egy fél múlva már nem lehetett tovább húzni, hazarendeltek, Móricz és Lelkes az Interkoncertben pedig azt mondta, amit Ali mondott nekik előtte, hogy kenjenek ránk mindent, hogy ők nem tudnak semmiről. Mikor kérdezték őket, hol vannak a többiek, akkor: "Miért, még nem voltak itt?" Hahaha. És jött a per, az Esti Hírlapban megjelent a cikk.

És már '75-ben kint kellett volna maradni. George McCrae Rock You baby, minden diszkóban az ment, éjjel-nappal. A manus világturnén volt, mi Dortmundban játszottunk, bejött a klubba, mi meg játszottuk a nótáit. Feljött a színpadra, lekísértük egy az egyben. Háháj, de jó. Szünetben erre odajött a menedzser, félrehívott, hogy a McCrae-t egy New York-i banda kíséri, de jazz zenészek, orrvérzéssel lépnek minden nap színpadra és haza akarnak menni, minden bajuk van, mert utálják ezt a zenét. Nem-e ugranánk be? Hát persze! Hat hét Miami Beach, hat hét Las Vegas, kopoltyúnként 12.000 dollár.

Jó, beszélje meg az Interkoncerttel. Mi is szóltunk, hogy itt a nagy lehetőség. És akkor elkezdtek itthon lacafacázni. Hogy jó'van, de csak akkor, ha a csávó a Népstadionban is ad egy koncertet és forintban fizetik. Meg még ez, meg az. A csávó meg ehhez persze nem volt hozzászokva. Na, akkor kellett volna azt csinálni, hogy nem is szólunk az Interkoncertnek, csak csináljuk, és többet vissza se jövünk.

Alival egészen 1977-ig játszottunk együtt. Megnősültem, az asszony nem nézte jó szemmel a kofferból élést. Apósommal megvettük Stuttgart legnagyobb tánclokálját. Még a Platters, Billy Haley-vel, és a Spotnicks is fellépett is. Bo Windberg bálványom volt a '60-as években, itt meg itt játszottak a kocsmámban. De ekkor jött igazán a disco, a live music meg kezdett kihalni. Kuliztam három évig három ember helyett és marha mazulánk volt, hogy végül adósságok nélkül sikerült eladni a helyet.

Aztán elvégeztem egy akadémiát és klasszikus gitárt tanítottam harminc évig. Majd nyugdíjba mentem. Persze hétvégéken azért zenélgettem zenekarokban. Másodállásban voltam egy hangszerimportáló cégnél produkt specialista is. Ez volt a Harman Deutchland, amerikai hangszereket importált.

A standunkon több világsztár is megfordult. Volt egy zenekarunk is, amivel Európa legnagyobb zenei kiállításán, Frankfurtban többször is felléptünk. A csapatunkban játszott Jennifer Batten, Michael Jackson gitárosnője, Kate Dyson, Rhonda Smith basszistanője, Merle Travis fia Tom Bresh. Jó barátságban is voltunk, nagyon nagy élmény volt.

El kell, hogy mondjam, idehaza nagyon jó hangszeresek voltak itthon, de énekelni világszínvonalon senki nem tudott. Imádom a soul és a funk stílust, ilyesmire énekesek hiányában még gondolni sem lehetett. Ha fehér ember megpróbálja, nevetségessé teszi magát.

Nem tudom, hogy a megfelelő emberfajtát politikailag korrektül, hogy lehet Magyarországon nevezni, mert Németországban arra az "n" betűvel kezdődő szóra még csak gondolni sem lehet, mert rögtön rád sütik, hogy rasszista vagy, náci vagy. Nem tudom, hogy a mór, vagy a szerecsen szó meg van-e engedve, de mondjuk úgy, hogy maximálisan pigmentált embertársaink. Röviden nevezzük MPE-nek. Bevallom, hogy a zenében igen is rasszista vagyok. Egy MPE-nek a kisujjában több muzikalitás van, mint tíz fehér zenekarban.

Mindig az volt az álmom, hogy addig nem szabad meghalnom, amíg ilyen emberekkel nem játszottam. Még egy ujjamat is levágattam volna érte. Komolyan. Szerencsére 20 éven csak MPE énekesekkel dolgoztam és az ujjam is megmaradt. Egymás közt brothernek nevezik magukat és abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy engem is így neveztek, de mivel én voltam a legidősebb köztük, ezért Uncle George is voltam. 20 évig dolgoztam Frank Riley-val, Butch Williams-szel, sokszor fellépett velünk Ingrid Artur is, aki a Weather Girls nevű duónak az egyik tagja volt. Biztos mindenki ismeri az It's raining man, Hallelujah kezdetű dalt. Álmaim beteljesültek, nyugodtan hallhatok majd meg.

Hogyan emlékszel a beatkorszakra?

Zeneileg nem tudtunk semmit, de lelkesek voltunk, megvívtuk a szélmalomharcot és meg voltunk győződve róla, hogy mi szarjuk a spanyolviaszt. Nem volt pénz rendes cuccra, de életünk legszebb szakasza volt. Fiatalok és szépek voltunk, amiből már már csak az "és" szó maradt. Egy öregember csak emlékekből él, de ha visszagondolok, melegség tölti el a szívemet és hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezt átélhettem.

Bálint Csaba (2016.10.05.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 17. és 2017. november 02. között:









Klipmánia