Guzsváry Csaba interjú - 2. rész (2016) 

Megjelent: 2016. október 31. hétfő 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Guzsváry Csaba a Nevada billentyűse volt 1973 és 1974 között. Itt játszott együtt Fischer Lacival és Radics Bélával. Ezt megelőzően tagja volt a Teenagers, a Sinusz, a Pallas és a Schillings együtteseknek. Az első részben a Nevada előtti időszakról beszélgettünk, ma a Nevada kerül sorra...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Kertész belement abba a kérésembe, hogy Fónaggyal együtt léphessek be a Nevadába, így a zenekar felállása a következő módon alakult: Csolti István basszusgitár; Dán György dob; Fischer László szólógitár; Fónagy János ének; Guzsváry Csaba ének, orgona; Kertész László zenekarvezető, ének. Ez a formáció is rövid ideig működött, mert Fónagy János hamarosan kivált a zenekarból és a Zephyr együttessel Norvégiába ment vendéglátózni, a dobokhoz pedig Dán György helyére Döme Dezső került.

A Nevada jó nevű és könnyen eladható zenekar volt. Kertész sok bulit szerzett, és ez már anyagilag is elfogadható volt. A banda főleg Deep Purple, Uriah Heep és egyéb futó slágereket játszott, de saját szám nem volt a repertoárban. 1973 nyarán Székesfehérváron játszottunk minden szombaton és vasárnap, a helyi Vidámpark szabadtéri színpadán. Ez 1974-ben is így volt. Egy kis tó közepén volt egy sziget, oda híd vezetett, ott szedték a belépőt. Szombat kora délután indultunk - akkor még nem volt szabad szombat -, ott aludtunk, majd vasárnap éjszaka haza. Ezen kívül rengeteg helyen játszottunk. Nyíregyházán, Rakamazon az Ifiparkban, Horton, Gyomán is rendszeresen, és még hagy ne soroljam hány felé.

Egy alföldi körúton, nyáron egy hétig nem jöttünk haza. Fischer ma is emlegeti, hogy Rakamazon Kabos elfelejtett szállást szerezni és a színpadon aludtunk, mindenki azzal takarózott, amije volt. Én a Capri steppelt takarójával, Fischer Laci megpróbálkozott a gitártokkal, végül a Laney ráhúzható zsákját terítette magára.

1973-ban a Csepeli Ifiparkban voltunk a KITT-Egylet előzenekara. Nagyon komoly Marshallok és Laney-k voltak, némelyiken látszik még az Illés-felirat. A rajtam látható Nevada trikót kézzel festettem. Ja, és ekkor már a kétmanuálos Caprim is megvolt. Fekete Gyula zenekaránál láttuk meg. Kabos intézte az üzletet, mármint, hogy odaadom a Pressertől vett egymanuálost és X összeget ráfizetek a cserére. Bevágódtunk a Skodába és irány Fonyód, mert akkor Feketéék ott játszottak. Az úton volt két stoppos kelet-német csaj, Kabos már kezdte volna, hogy na!, de mondtam, hogy intézzük inkább a Caprit. Hahaha!

1973 őszén Döme Dezső többszöri javaslatára Kertész bejelentette, hogy Fischer Lászlót lecseréli az akkor éppen "munkanélküli" Radics Bélára. 1973 novemberében, a Könyves Kálmán Gimnáziumban játszottunk először együtt Bélával. Béla neve mindmáig fogalom a magyar beat- és rock történetében. A banda többsége akkor támogatta ezt a tagcserét, egyedül én fintorogtam, hogy miért csináljuk ezt, hisz Fischer szerintem akkor már sokkal jobb gitáros volt.

Radics fénykora a Sakk-Matt, Cream, Hendrix, Zeppelin, vagyis a '60-as évek vége, akkor valóban ő volt a legjobb, de utána fokozatos mélyrepülés. Szerintem Fischer Laci 1973-ban már csukott szemmel jobb volt, de Kabos hallgatott Dömére, mert szerinte remény nyílt, hogy a zenekar "felsőbb osztályba" kerülhet.

Radics megjelenésével - elsősorban a magyar nyelvű számokat illetően - valami plusz valóban beindult a zenében, és ment a "bélázás" a közönségből, viszont az égések is megkezdődtek. Akkor már feljött a közönségtől, hogy "Béla, mit csinálsz?!" Anyagilag pedig a zenekar többi tagja rosszabbul járt, mivel Béla kiemelt, fix pénzt kért - bulinként 500 forintot -, míg a többiek csak 150 forintot kaptak így, de időnként még ennél is kevesebbet. Ez természetesen sokszor indulatokat váltott ki a bandában. Érdekes, hogy pont Döme zúgolódott ezen leginkább, miközben előtte ő erőltette, hogy vegyük be Radicsot a bandába. Béla egy szál gitárral érkezett. Ugyan elhozták a Metró Klubból valami üzemképtelen erősítőjét, de a lényeg, hogy a továbbiakban mindent Kabóca biztosított számára.

Sokat játszottunk a csepeli Martos Flórában, minden vasárnap, és a Csepeli Munkásotthonban is hetente. A plakátokra az M7-esen, valahol a Váli emelkedő tetején készült - azóta elhíresült - kép került. A bulikra Csolti Pityu VW-jével utaztunk. A busz elején, a Nevada feliratot én rajzoltam fekete pausz papírra és fehér temperával festettem fel a betűket.

Vagy a roadok, vagy Béla felesége, Csuri fotózott minket, mindenféle szögből, az én fényképezőgépemmel. Béla és Csuri házassága eléggé free volt. Rendesen jártak külön utakon, de Bélát ez nem zavarta. Úgy gondolta, Csuri a magyar Julie Driscoll, míg ő a magyar Jimi Hendrix. Kinézetre legalábbis. Sajnos Béla a gázsija nagy részét az italra költötte, amelynek hatása folyamatosan a zene rovására ment. Egy idő után a zenekar józanabbik része, köztük Kertész is - aki már többszörösen megbánta a tagcserét -, már nem nézte jó szemmel az ivászatot. Béla a zenével egyre kevesebbet törődött, egyszerűen csak pénzkeresésnek vette a fellépéseket. A várva-várt lemez, esetleg rádiófelvétel is már teljesen reménytelennek tűnt.

Egy klasszikus megfigyelés Bélával kapcsolatban, egy átlagos koncertről: Az orgonám általában jobb oldalon, kissé hátrébb volt a színpad elejétől. Amikor Radics - aki többnyire középen játszott -, lassan hátrálva, egyre közelebb jött hozzám, az alkohol hatása miatt "támpontot keresni", és amikor a fenekét az orgonámra tette, tudtam, hogy baj van. Hamarosan jöttek a hamis hangok és a színpadra nem illő dolgok. Ez is egy nagy csalódás volt számomra. Úgy éreztem, hogy a zene így leértékelődik és mindaz, amiért oly lelkesen éltem az elmúlt években, az lassan semmivé válik.

Többek között ezek a negatív élmények, és jó néhány magánjellegű probléma is oda vezetett, hogy 11 év után, 1974. szeptember 16-án végleg befejeztem az aktív zenélést. Az is közrejátszott, hogy feleségemmel kaptunk egy szövetkezeti lakást a Pedagógus Szakszervezet segítségével Kispesten, azt be kellett rendezni. Közben a zenekarral heti két alkalommal próbáltunk, és legalább heti háromszor felléptünk. Napközben főállásban tanítottam az Álmos vezér téri általános iskolában - ahová én is jártam anno -, reggel nyolctól délután fél kettőig. De nem csak fél kettőig, mert szülői értekezlet, elvileg felkészülés a következő napra, meg egyéb pedagógusi kötelezettségek, amelyeket most had ne soroljak.

Mindemellett, a tanítói szak mellé felvettem a rajz szakot, Szegedre jártam Főiskolára. Fischer Laci mindig röhögött rajtam, hogy vidéken, ha ott alvósan játszottunk, ő ment aludni, de én még akkor is a jegyzeteket olvasgattam, ha másnap vizsgázni kellett mennem. Mellesleg Ákos Stefihez is jártam a Tánc stúdióba, OSZK B-kategóriát is szereztem ez idő alatt. 1974-ben pedig megszületett az első fiam. A többiek pedig csak a zenével foglalkoztak. Kikészültem. Szóval sok lovat nem lehet egyszerre megülni, leestem.

Azért vannak pozitív emlékeid is Béláról?

Igen. Ha nem volt berúgva, ha nem volt Kocsis Irma, akkor megrázta magát. Akkoriban divatos volt az a rendőrök által használt oldaltáska, ahová két üveg fért be. Ez elfogyott, mire a buli helyszínére megérkeztünk. Akkor szólt a roadoknak, hogy valaki menjen már el a közértbe, hátha még nyitva van. Szóval kb. 100 km-re két liter volt a fogyasztása. Alapjában véve jóindulatú ember volt, nem cikizett senkit sem, nem volt kivagyi. Elég olvasott volt, bár csak egy szűk terület érdekelte, főleg a II. világháború története.

Mit csinálsz mostanság?

Gyerekkorom óta filmrendező akartam lenni, ezért a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkeztem. Apám földön járó ember volt, előre mondta, hogy "Fiam, neked nincs kapcsolatod, továbbá se munkás, se paraszt származásod, hát mit akarsz? Úgyse vesznek fel". Így is lett. Minden felvételin végigjutottam, utána közölték, hogy sajnos nincs hely. Bennfentes dolog volt ez. Végül a Tanítóképzőn kötöttem ki, de a filmezés és a fotózás azóta is foglalkoztat. Ősidők óta 8 mm-es filmeket csináltam, majd mikor jött a videó, már teljesen belelkesedtem, és ez azóta is tart.

1987-től esküvőket is videóztam, kis kereset-kiegészítésként. Azóta már két filmes végzettséget is szereztem. 41 évig tanítottam Rajz- és művészettörténetet, később Mozgóképkultúra-médiaismeretet is, a már említett Álmos vezér Gimnázium és Általános iskolában. Most nyugdíjasként csak a filmezéssel foglalkozok. Számos reklám, referencia, dokumentum és ismeretterjesztő filmet készítettem az elmúlt 30 évben. A közszolgálati televízió jelenleg öt filmemet sugározza.

A zenét most már többnyire csak hallgatom, bár néha rámtör a nosztalgia, mint a legutóbbi Rockmúzeumban tartott meglepetés szülinapi bulimon is, hogy össze kéne hozni még egy jam sessiont a régi zenész barátokkal.

Bálint Csaba (2016.10.31.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 19. és 2017. november 04. között:









Klipmánia