Szerényi Károly interjú - 1. rész (2016) 

Megjelent: 2016. november 04. péntek 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Szerényi Károly az utolsó Tűzkerék basszusgitárosa, e mellett az Aréna alapító tagja. Elég sokat győzködtem, ő szabadkozott - nomen est omen -, szerénykedett, hogy nem, mert esetleg rosszul emlékezne, én tovább szívóskodtam, aztán végül csak sikerült egy tartalmasat visszaemlékezni. Ma a kezdetekről beszélgetünk.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy kezdtél zenélni?

Strausz Tibor, Csibuval jártam egy általános iskolába az akkori Thallman, ma Fiastyúk utcába, ahol most is lakom. Hetedikben kezdtünk zeneileg ébredezni, Radics Béla közel lakott hozzánk. Sokan voltunk testvérek, Muter egyedül nevelt, egy idő után a Tripoliszból a Csanádi utcába költöztünk, kaptunk egy nagyobb lakást. De visszajártam a Thallman iskolába.

Csibu, én és Radócz Mihály kezdtünk együtt zenélni. 1967-'68 fordulóján, 13 évesen már figyeltünk Bélára. Még a Sakk-Matt éppen nem volt meg ekkor. Pedzegettük, hogy zenekart kellene csinálni. Előtte is bohóckodtunk, de akkor még csak az Illést ismertük. Radócz kapott egy Jolana gitárt, nagy szám volt. Volt egy Zongoraterem nevű hangszerbolt a Nyugati és a Békeszálló közt, Csibu onnan kapott egy szegedi Moni lapgitárt, hát megvan a két gitáros. Bene István lett a dobos, ő két-három évvel idősebb volt, nem tanult tovább a Láng Gépgyárban lett targoncás, dolgozott, volt pénze venni egy dobot. Ő is a Zongorateremben vette.

Hát, mi marad, én lettem a basszusgitáros. Én viszont nem voltam anyagilag jól elengedve. A Thököly úton volt Hetesi, lehetett nála nyers gitártestet kapni, hozzá kulcsokat, pick-up-öt. Hegedű alakú volt, féldobozos, tuchel bemenettel. Bene bevitte a Lángba, ott volt festőműhely, fehér lett, és Bene vágta ki a koptatót, ami fekete volt.

Autodidakta módon tanulgattuk az akkordokat. Volt egy B42-es magnója Csibunak, magnószalagokon gyűjtöttük rá a zenét, egy srácnak diplomata volt az apja, hozta a lemezeket, másoltuk a számokat. Csibu kapott egy Supraphon lemezjátszót és valahogy megszereztük a '65-ös, négy számos Atlantis EP-t és a Pannónia Diótörőjét. El is mentünk a Sakk-Matt 1968-as bemutatkozó koncertjére a Tabánba, ami nem is a Tabánban volt, hanem még a Gellérthegyen, a Víztározónál. Ezt tehát a Sakk-Matt kezdte el, nem a Mini, nem az LGT. Hanem Béla. Ünnep volt, zászlók voltak kint. De olyan nagyon nem emlékszem, fiatalok voltunk, kevéstől "jóképűek" lettünk. Kapaszkodtunk ott valahogy fel.

Utána volt egy bál a közelben, a Tripoliszban, találkoztunk Bélával, mondtuk, hogy mi is mennénk, erre mondta, hogy persze, a bejáratnál hivatkozzunk rá. Odamentünk, óriási tömeg a bejáratnál, és mindenki a Bélára hivatkozva akart bejutni. Persze, mindenki ismerte. Mi viszont ismertük a Gimit is. Volt egy hátsó része, átmásztunk a kerítésen. A koncert helyének, az aulának elég rossz akusztikája volt, az egyik oldala üveges volt, és az üveges rész nézett az udvarra, a tornapályára. Ezen volt egy szellőző, azt kifeszítettük, bemásztunk. Béla épp hangolt, integettünk neki, de ilyenkor, koncertkezdés előtt nagyon elmélyült tudott lenni, épp hangolt, olyankor nem érzékelte a külvilágot, csak bólogatott, de észre sem vett. Viszont bejutottunk.

A szünetben sikerült beszélni is vele, a Sweet Wine akkordmeneteit forszíroztuk, el is mondta. Emlékszem, egy keddi napon, az Ifiparkban, már Vadölővel Béláék játszották a Rock and roll Rézit is az Illéstől. A közönség a konferálására elkezdett fújolni, erre leállította őket, hogy legyetek csendben, ez egy jó szám. És wah pedált is használt benne, dögösen, ahogy kell. És a közönségben ott ült Fenyő Miki nagy tollal a fején, és neki is tetszett.

Csibu autóközlekedési technikumba került, én a 21-es Szerszámkészítőbe. Bene dolgozott tovább a Láng Gépgyárban és technikai dolgok felé orientálódott, ma is mindent meg tud javítani. 1968-ban végeztünk az általánossal, rá egy évre visszamentünk a suliba, egy farsangi estre koncertet adni, itt látott minket Takáts Tomi, aki alattunk járt, ugyanoda két évvel. Ott döntötte el ezen a koncerten, hogy ő is zenekart akar alapítani. Ekkor már házilag gyártott hangfalaink voltak, piros bőrrel bevonva, vettünk hozzá Selmer vásznat is, jól nézett ki. És volt egy EAG erősítőnk is. Ilyeneket játszottunk, hogy I'm So Glad, Politikus, merthogy ekkor már megvolt a Goodby Cream album lemezen Csibu egy NSZK-s rokonától.

A Szerszámkészítő gyakorlati órái az Elzettben voltak, volt egy gyönyörű színháztermük, még Béla is játszott ott egyszer a Tűzkerékkel, Sommal és Vadölővel. Itt lett próbahelyünk és játszhattunk is ott. És a Duna Cipőgyár Művházában is felléptünk, ekkor játszott velünk utoljára Radócz Misi. Itt az volt a sztori, hogy öt Warsawa taxival érkeztünk és mentünk is haza, mert a hely fizette az utazást, szállítást. Óriási sztároknak éreztük ettől magunkat. És valami 90 forintot is kaptunk még fejenként.

Benét elvitték katonának, Gasszmann jött helyette dobolni. Benét gyorsan leszerelték, mert bemondta lövészeten, hogy lelő mindenkit, orvosilag eltávolították, Balassagyarmaton volt katona, ahol később a túsz ügy is volt. Mikor leszerelt, nem dobolt tovább, de technikai dolgokban segítette tovább a zenekart.

Ezekben az években nem volt szoros a kapcsolatunk Bélával, de egy sztorit el kell, hogy meséljek. Elmentünk együtt a Vasas pályára, bár Újpest drukker volt. Fazekas, Göröcs, Bene, nagyon jó focisták voltak akkor. Közel volt a Vasas pálya, gyakran kiment, ha koncert volt, az sem számított, majd odaér meccs után. És volt egy Szuszu nevű kutyája, azt is kivitte meccsre. Oda és vissza legalább futkoshatott a kutya a Rákos-patak partján. Bélát mindenki ismerte a kerületben, mindenhol, simán beengedték meccsekre is ingyen, sőt a kutyát is bevihette! Ezt más nem tehette meg, de ő igen. Mondta, hogy frankó a kutya. De meccs közben addig szotyolázott, míg a pórázt elengedte, Szuszu meg berohant a pályára. Ja, és azt is tudni kell, hogy akkoriban Váradi Béla volt a Vasas sztárja, nagy szabadrúgáskirály volt, ha nekikészült, mindenki üvöltötte, hogy "Bé-la! Bé-la! Vá-radi Bé-la!"

Na, Szuszu berohant, Béla meg utána, átugrotta a korlátot, hogy "Micsinálsz?! Gyere ide, a kurva anyád!" Futkosott jobbra-balra a pályán, meccs közben, a csapat is nekiállt szorítani a dögöt kifelé, a közönség meg: "Bé-la! Bé-la! Hajrá Radics Bé-la!" És akkor még telt ház volt a meccseken, több ezer ember, zúgott a stadion. Aztán valahogy megfogták a blökit.

A '70-es évek elején sokszor megszűnt az Aréna a katonaság miatt. Volt az Újpesti Járműjavítóban egy hely, ahol próbálhattunk. Sokszor csocsózásba fulladt a próba. Sokat gyakoroltunk, nem volt sok fellépési lehetőség. Csibu technikumában ismerkedett össze Román Rudival, ő váltotta Gasszmannt. Szaghmeiszter Döncit már 1973-ban ismertük, egy koncertünk volt az ő zenekarával, a Világok fiaival Újpesten. Ők Zuglóban próbáltak egyébként, most Cserepes Háznak hívják, de régen egy IKV klub volt.

Döncit és Csibut egyszerre vitték el katonának 1974 tavaszán, ez alatt nem játszott a zenekar. Csibut Szabadszállásra hívták be, de valahogy visszaküzdötte magát Pestre, Dönci meg Adyligeten lett írnok. Kijártak egy héten háromszor, tervezgettük, hogyha leszerelnek, együtt csinálunk zenekart. 1976 őszén állt össze az az Aréna, ahol én basszusgitároztam, Strausz Csibu szólógitározott, Szaghmeiszter Ödön énekelt és Román Rudi dobolt. Ez a felállás gyakorta játszott egy idő után az Ifiparkban, a Metró Klubban, és más művházakban.

Nálad, hogy alakult a katonaság?

Csibut és Döncit egyszerre vitték be '74-ben, '76 végén szereltek le. A képeken látható, ahol még rövid hajjal szerepelnek. Mindannyiunk '54-es volt, engem nem vittek be, azt hittem, megúszom. Tudod akkor volt olyan szabály, hogyha 23 éves korodig kimaradsz, akkor megúsztad. Hát nem úsztam meg, '77 októberében berántottak. Az volt a "szerencsém", hogy a fülemmel mindig volt valami, sokszor begyulladt. Már előtte tudtam, hogy meg kellene operálni, de húztam, mert gondoltam, jól fog ez jönni a katonaságnál. Így is lett. Pápára kerültem, jártam a benti felcserhez, aki viszont nem értett hozzá. De szerencsére egy másik benti orvos sem értett hozzá, kiküldött a városba egy szakrendelőbe. Kint meg ráírták a papíromra, hogy azonnali műtéti megoldást javasolnak.

Közben a sógorom haverja ismert a pesti Honvédban egy katonaorvost, akinél 5000 forintért az obsitot is meg lehet oldani, tehát már csak az volt a feladat, hogy Pestre jussak és hozzá menjek. Amúgy is meg kellett volna műteni, tehát annyira nagy kamandusz nem volt, csak a megfelelő hely nélkül nem szereltek volna le. Nem volt olcsó, de megérte. Még háborúban is alkalmatlannak nyilvánítottak. Én meghaltam volna, ha le kell húznom mind a két évet. Fél év lett belőle. Ezalatt Horányi Miklós helyettesített a zenekarban. Mikor visszakerültem, akkor már Csibuék jártak le vidékre koncerteket szervezni, hogy a fővárosi Aréna zenekar épp ráér, kötöttek is mindenfelé szerződéseket. Lehetetlen kis falukba is eljutottunk, mint Tinnye, Seregélyes, Péteri. Volt egy Mikober nevű srác, volt egy Skoda busza, kapott egy személynyi gázsit, vitt minket mindenfelé.

Mesélj a cuccról. Elég komoly hangszerek tűnnek fel a fényképeken. Például egy Rickenbacker.

Azt tudni kell, hogy az Aréna tagjai mind dolgoztak valahol. A gázsi sem számított így, nem ebből éltünk. Mikober - a Skodás - kitalálta, hogy gyűjtsük a pénzt fegyverkezésre, a gázsiból nem is láttunk semmit. Volt, hogy abból piáltam a helyszínen, amit vittem magammal. És abban az időben már dúlt a diszkó. Mi meg Black Sabbathot, Deep Purple-t, Led Zeppelint és Creamet játszottunk. És persze ilyen helyeken Creedence-t is, had táncoljanak. Négy részben játszottunk 60-70 számot, szünetekkel. De voltak olyan sötét helyek, ahol Boney M-et is követeltek, beszólások, borízű hangok, hogy mi a faszt játszotok ti itt. Mi meg elég vadul néztünk ki, hatalmas tollakkal a fejünkön. Volt egy-két kellemetlen menekülés, bedobálás a mikrobuszba, és huss!

Mindig Rickenbackert akartam, de előtte volt egy Ibanezem, mint amilyen alakú Jack Bruce Gibson EB3-as hangszere volt. Nagyon kényelmes kis gitár volt, megbántam, hogy eladtam. És volt Marshall erősítőnk és Laney-nk is.

Ödön elhagyja a zenekart 1980-ban.

Vasadi Gábor akart a zenekarba bekerülni, ekkor a híres csillaghegyi Vasadi Villában, a Rádi Mátyás utcában gyakoroltunk, és történtek ott a dolgok rendesen. A Piramis is ott próbált. Vasadi olyan volt, hogy az első bulira el se jött. Az Ifiparkban nekem kellett helyette énekelnem. Gyakorolni sem akart, csak fellépni. Vasadi egy nagy tévedés volt, megbízhatatlan volt. Vasadi helyett Sándor Károly, Cucu ugrott be énekelni. Ekkor még Román Rudi volt a dobos, de a Vasadi Villába lejárt Bali József is, a Kisbözse. Mutatta, mit tud, hallottam, mondtam is Csibunak, hogy ezt hallgasd csak meg. És a Rudi is megértette, hogy miért szeretnénk inkább őt. Sokkal pregnánsabb dobos volt, fiatal, 18 éves srác.

A folytatás itt olvasható!

Bálint Csaba (2016.11.04.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 18. és 2017. november 03. között:









Klipmánia