Elekes Zoltán interjú - 2. rész (2016) 

Megjelent: 2016. november 20. vasárnap 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Elekes Zoltán a Zenit, később a belőle alakult Metró, az Atlas No1, a Sámson és a Juventus szaxofonosa volt. Lelkes interjúalany. Az első részben a Zenittől a Sámson 1967-es történetéig jutottunk, ma folytatjuk a Sámsonnal, a Juventus-szal és a nyugati évekkel...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Milyen hely volt a Csili?

Egy történet. Még nem volt meg a Marshall, csak a Selmerek a színpad két szélén. Tudod ezek egy kicsit meg voltak dőltve. És egy nyikhaj büdös erzsébeti bunkókám "ki, ha én nem" címmel, egyszerűen fellökte a hangfalat. Ezzel a mozdulattal letettem a szaxofont és olyat bevágtam a csávónak, hogy én magam is elcsodálkoztam. Ugyanis ott volt a slepp is. Innentől három hónapig a bokszolókból álló rendezők kísértek minden este ki, mikor hazaindultam. És sajnos kiszakadt négy hangszóró, javíttatni kellett, ami nem volt benne a költségvetésben. De a közönség befogadott, megszűntek az atrocitások.

Mi volt a Sámson repertoárja?

Gerdesits Feri úgy énekelt, hogy hanyatt esnél a mai napig is. Végre Rollingokat is lehetett játszani. A keményebb vonalra álltunk rá. Szép idők voltak. Az én szerepem inkább az volt, hogy hajnal kettőkor szaxofonon már csárdásokat játszottam. Este kilenctől, hajnal ötig, Jézus Mária. Az első 23-as busszal tudtunk hazamenni.

Volt négy dalunk is, amit a rádióban felvehettünk. Ez is. Apósom kamionsofőr volt, volt egy üzlet, ahol valutával lehetett vásárolni. Ott lehetett kapni Marlborót. Apósomat megkértem, vegyen nekem. Minden héten beállítottam a Rádióba Bolbáékhoz, azt se kérdezték, hogy miért jöttem, én meg nem erőltettem, hogy bővebben kitérjek erre, csak letettem az asztalra, hogy "Tisztelettel a Sámson zenekartól". Névjegykártyával együtt. Ez megtörtént olyan négyszer, ötödjére behívtak próbajátékra.

A VI-os stúdióban vehettünk fel próbaképpen két számot, majd a felvételvezető bemondta, hogy "figyeljetek, ez most próbajáték volt, de olyan jól sikerült, hogy megtartjuk, másik kettőt is felvehettek most". Így lett négy szám. Az egyik a Moby Dick volt. A gitár sosem volt túl erős a zenekarban, a vezérszólamot fújtam szaxofonnal. Egy magyar dalunk volt, a Kislány ne nézz rám. Ekkor volt egy alacsony gitárosunk, Halász Karcsi. Megpróbált ő is a fogával játszani, mint Hendrix, nem sok sikerrel.

A tévében is szerepeltünk a Ki Mit Tud?-ban, Hofmann Ödön zeneszerző lányát, Hofmann Marikát kísértük. Ő fellépett velünk a Csiliben is rendszeresen, ahogy később Nagy Judit, majd Szakács Mari is.

Az Atlantis-ban, 1967-ben egy bizonyos Elekes István szaxofonozott. Ismertétek egymást?

Mindig összetévesztettek vele, jó zenész volt, de semmi közünk egymáshoz. A Fővárosi nagycirkuszban is játszott, ez a legnehezebb zenészfoglalkozás. Stimmelni kell mindennek, én nem vállaltam volna soha.

Bálint Lehel, a Radnóti igazgatója mesélte, hogy te kapacitáltad, hogy nézze meg a Sakk-Mattot a Bem Rakparton, így kerültek végül a Radnótiba.

Ez nem pontosan így volt. A Sámsonhoz a Csilibe kijárt a magyar zenészvilág apraja-nagyja. Főleg Bucom és Feri miatt. Ők voltak jók a zenekarban. Hát Bucom?! Hát Jézus Mária! Mindenki Bucomot akarta hallgatni és játszani is vele. És a Sankó Group is a Csiliben játszott egyszer, beszálltak játszani. Ne tudd meg, mi volt! Egyet kértek, Buci játszhasson Hőnig Rezső helyett. És aznap este Lehel véletlenül ott maradt, mert általában egyébként hazament, a bulikon nem volt ott... és véletlenül meghallotta Radicsot. És rajta keresztül elhívta Csepelre.

Ez meg úgy volt, hogy csütörtökönként mi játszottunk ott a Sámsonnal és oda kellett egy váltózenekar. Bélát nagyon sajnálom, nagyon tehetséges ember volt, de rettentő önző pali volt. Senki nem számított, csak amit ő akart. És a kákán is csomót keresett. És ha nem volt meg a megfelelő nyomás, akkor muzsika se volt, hiába a szerződés. Becsukta a gitártokot és mindenki menjen a f*szba. De Lehel okos volt, tudta, hogy Béla a külkerületi emberek hőse. És Csepelen ő hozta a közönséget. A Sámsonra ugyanis nem jöttek, ezért váltottak rá.

Feri említi, hogy a Syrius gyakorlatilag a Csiliben alakult, egy Sámson koncerten.

Erre csak halványan emlékszem. Raduly nem hozta a szaxofonját, én adtam kölcsön. A fuvola, az viszont mindig a hóna alatt volt. Fuvolázott egyet, majd az én alto-szaximon megpróbált tenorozni, de olyat fújt, hogy hát rettenet király volt. Olyat én még a későbbi Syrius koncertjükön se hallottam, mint amit aznap este csinált. Azt hittem, összetöröm a hangszerem. Elképesztő volt. És megint divatba jött a szaxofon, ahogy bejöttek ezek, hogy Chichago, Chase, Flokk. Olyan rettentő fain szerkesztésű fúvós rockzenét játszottak, hogy mindenki ezt akarta játszani.

Voltál a Juventus tagjai is.

Gerdesits és Harmath elment katonának, szólóénekes nélkül nem ment. Ez olyan 1969 szeptember végén történt. Ferit nem lehetett helyettesíteni. A mai napig imádom, becsülöm a palit. Megszűnt a Sámson. Hanka Péter, a régi Atlas No1-ből vitt engem a Juventusba. Olyan másfél-két évig játszottunk itt együtt Pápay-Faragóval. Szegény Laci nagyon beteg, tudomásom szerint. Sajnos itt sem kerültem kislemezre, ahogy a Metróban sem. A haknikon, a Véget ér egy fejezetben én énekeltem a magas hangot a szólamokra, vokálban

Voltunk Csehszlovákiában egy turnén, 15.000 ember tombolt a füvön, egy völgykatlanban játszottunk. Ehhez 100 wattos énekerősítő. Ambrus Kyri, Szécsi Pali. És akkor Bálint Ali elvitte Pápayt és megcsinálták Törichtékkel az Echo-t.

1971 körül tagja leszel annak az Árnyék és fény zenekarnak, amiből nemsokára egy új Metró, a "fúvós" Metró lett. Erre, hogyan emlékszel?

Megszűnt a Juventus, de megmaradt egy komplett zenekar. Szigeti Béla dob, Hanka Péter szólógitár, csapódott Tóth Béla és jött Tihanyi Gyula basszusozni, Novák Öcsi lett az énekes.

Úgy szóltunk, mint a Chichago. Rádió felvételünk is készült, a legjobban sikerült dalunk egy Hanka-Tóth szerzemény volt, a Színesre festve. Szerintem kislemezen is megjelent. Dalokat írtunk, de nem nagyon voltak koncertek. És ilyenkor jó emberek, mint Hanka Péter elmennek olyan helyre, ahol szükség van rá. Elkezdtem mozogni, hogy ez ne történjen meg, és megtaláltam Zoránt, hogy nem kell-e neki egy kísérőbanda? Levittem Újpestre egy koncertünkre, meghallotta a zenekart, új de jó, kell, ti vagytok a Metro zenekar mostantól.

Olyan másfél évet dolgoztunk így együtt, majd elment a Taurus-ba. Brunner hülyítette, hogy nem kell neki ekkora zenekart eltartania. Zorán eléggé befolyásolható természetű volt. Volt egy ORI turnénk ezzel a zenekarral 1972-ben, Lengyelországban. Chieslaw Nemen előzenekara voltunk, három énekes csaj jött velünk.

1973-ban Herczegh Józsival és Sankó Lacival a Béke Szállóban játszottunk, a Kupola teremben, Fóti János és zenekarával. Hát egy bánya volt. Itt eldöntöttem, hogy ki kell menni külföldre. 120 forint egy estére, ami már akkor is nagyon kevés pénz volt. Havi bérben nem volt ez rossz pénz, de azért mégis. Nyolc-tíz hónapig csináltam ezt, minden este, fehér ing, nyakkendő, Mátray Zsuzsa. Sankónak vívni kellett a műsorban, minden este eltört egy fakardot.

Hogy kerültél nyugatra?

A zenés helyek Nyugat-Németországban még bányábbak voltak, mint otthon. Hat óra munkaidő volt a legkevesebb. Rettenetes bányák. Lübeck, Riberboot. Vagy ugyanott a Cafe Fauth. A Riverbootnak nagyobb becsülete volt. A Fauth az olyan volt, ahová bementél, becsajoztál, megdugtad és soha többet. A Riverbootban viszont kvalitásos zenészek játszottak, akik tudták a szakmát. Fauthnál az játszott, aki nem fért be a Riverbootba. Lübeck egyik legkedvesebb városom, most el is érzékenyültem, hogy szóba került.

Volt egy banda, Le Excellence volt a neve, ezzel mentem ki. Hanka Peti volt a szólógitáros, és Czinyéri volt a bandavezér... akit szeretnék elfelejteni. Rettenetesen rossz dobos volt és énekelt is. Fábián Tibor volt a Sámsonból az orgonista, és én basszusgitároztam, habár nem tudtam egy hangot sem. Hanka Peti tanított meg meló közben, illetve kifelé menet a vonaton. Amikor letettem, szaxofonoztam is, és volt egy kis, 14 hangos billentyű is, amivel basszust lehetett játszani. A közönség úgyse tudja megkülönböztetni. Hat hónapot játszottunk ezzel a zenekarral, de két hónapig nem volt meló.

Aztán volt bolgár zongoristánk is, majd Münchenben feloszlottunk, 1974-ben. Hanka szeptemberben hazament, Fábián októberben. Egy rohadt fillérem nem volt, mert a zenekarvezető, a megvásárolt hangszerek fejében nem fizetett. És a hangszereket sem adta ide... Hogy haza tudjak jönni, el kellett adni a klarinétomat. Mínusz 12 fok, december, egy kis bőrkabátom volt, Apósomtól kaptam, 15 kilométereket gyalogoltam, hogy találjak egy boltot, ahol megveszik a klarinétot. 70 márka volt egy vonatjegy Budapestre, Münchenből, hála a Jó Istennek, 160 márkáért sikerült eladnom, még tudtam venni egy télikabátot is. Végül Bálint Pista, Bálint Sound nevű zenekarába kerültem, Tornóczky Feri volt a gitáros.

Tornóczky Feri ugye a nagyon korai Omega tagja volt, korábban. Ez egy jól megszólaló pop zenekar volt. Emberi hülyeségek miatt szétmentünk, a tipikus magyar zenészbetegségek. Külföldön nincs ez. Kint mindenki kap egy fizetést, és nem szabad, és nem is szoktak róla beszélni, hogy ki mennyit kap. A magyar dolgok a profizmusban nem mennek. És nincs a "ki, ha én nem", ami ugyancsak tipikus, és felőrlik az ember idegeit. 1982-ben léptem le végleg Magyarországról Svédországba, de játszottam Németországban is. Ott nagyon rossz zenekarok és zenészek voltak. Mindenki csak kottából. És hogy jól játsszák-e, azzal nem törődtek, én meg a frazírozásért veszekedtem mindig.

Mit gondolsz a beatkorszakról?

Azt gondolom, hogy mi, a mi korunkban van, amire emlékezhetünk. Sajnálom a mai fiatalokat, hogy nekik nem lesz mire emlékezniük.

Bálint Csaba (2016.11.20.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Cojones - interjú TGerrel (2017)
TGer, jó újra a passzio.hu-n üdvözölni! Sajnos, nem ez az első, hogy egy számomra kedves banda feloszlása a szomorú apropó, de azért picit izgulok, mert ez

Tovább...




Koncertek 2017. október 17. és 2017. november 02. között:









Klipmánia