Rónaszéki Endre interjú - 1. rész (2016) 

Megjelent: 2016. november 25. péntek 12:05
Szerző: Drpeter
    Interjúk 

Az adatlapodon látható rólad egy fénykép 1976-ból, gitárvizsga után. Ezek szerint klasszikus gitár volt az első hangszered?

Pontosan. 1971-ben kezdtem az általános iskolát, a második osztályban jött a gitártanulás. Ez ment négy éven át. Akkor abbamaradt, mert elkötöztünk onnan, ahol laktunk...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Ez hol volt?

Kilencedik került, József Attila lakótelep.

Elég durva környék volt...

Te, én szerettem. Sokkal jobban, mint azt a környéket, ahova - Óbudára - költöztünk. De így hozta az élet, elváltak a szüleim. Egy fél évig még visszajártam a Ferencvárosba gitárórákra, de elég körülményes volt folyton cipelni magammal a gitárt, így abbahagytam. Ahol laktam, ott viszont nem volt lehetőség gitártanulásra. Akkor ez így abbamaradt. Aztán elkezdtem az ipari sulit - Kvassay -, ahol egyre több olyan ismeretségi kör alakult ki, ahol konkrétan a zene volt a téma.

Én mindig is nyitott voltam minden stílusra. Ugyanúgy szerettem a Sex Pistols-t, mint a Boney M.-et. Hogy azt tudd, honnan gyökerezik a zene szeretete nálam. Édesapám a valamikori "dicső" ORI-ban dolgozott. Volt egy olyan nyári műsor, hogy Halló, itt Balaton!, ami járta körbe nyaranta a balatoni üdülőhelyeket - Boglár, Lelle, Széplak - én pedig mentem Faterral, hogy mégse otthon ücsörögjön a gyerek.

A színpadnak van egy szaga. Ezt már ott megéreztem. Ott beleszerettem, ez a mai napig bennem van. Az agy eltárolja az illatot. Már maga az, hogy hangszerek, hogy én megfoghattam Szörényi gitárját, az nekem valami hihetetlen dolog volt. Az, hogy beülhettem Németh Oszkár dobszerelése mögé, és ott kalimpálhattam... Innen jött az, hogy zenéljek, és a gitárt választottam. Azt hozzá kell, hogy tegyem, hogy a billentyűs hangszerek is tetszettek.

Aztán jött az ipari suli és ott több sráccal összeismerkedtünk, akiket érdekelt a zene, akkor megvettem életem első szólógitárját. Egy Jolana Mikova volt, egy akkor híres gitármárka. A Modells-ben is ezzel kezdtem. Aztán alakultak mindenféle kis formációk. A suliban is próbálkoztam, az egyik srác azt mondta, hogy ő tud basszusgitározni. Aztán kiderült, hogy még életében nem is látott basszusgitárt, nemhogy kezébe fogott volna! 1981 tavaszán, vagy őszén - akkor voltam másodikos - találkoztam Ványi Tamással. Egy buliban, vagy koncerten? Már nem tudom. Jött az, hogy ő dobol, én gitározom, és ez hozta magával, hogy csináljunk valamit.

Akkor már voltak mindenféle középiskolás zenekarok. Aztán az, hogy melyik alakult elsőként, az már a feledés homályába merült. Tamásnak volt egy nagyon ütött-kopott Amati dobcucca - nem tudom, honnan szerezte -, valami ezer éves, csörgő-zörgő cintányérokkal. Először a lakásán próbálgattunk. Ő a tizenegyedik kerületben lakott, az Etele úton, egy panelházban, talán a hatodik, vagy hetedik emeleten. Nagyon kedves anyukája volt. Mindig kajával, üdítővel várt. Nagyon szeretett minket. Először csak hallgattuk a külföldi dalokat, azokat próbáltuk életre kelteni a magunk módján. Aztán jött az, hogy kell egy basszusgitáros, hogy tudjunk csapatként működni.

Tamás hozta Kilián Jánost. Ő már sajnos meghalt. (Megj.: 2000-ben, 36 évesen. - DP.) Hogy Tamásnak ki mutatta be őt? Ezek az apró részletek már a feledés homályába vesztek. Hogy miért maradtunk trió, miért nem lett hegedűs, billentyűs, vagy fúvós az együttesben? Mert így döntöttünk. Noha én már akkor szerettem az olyan zenéket, amelyekben van billentyűs hangszer - akár zongora, akár szintetizátor -, viszont ott volt az, hogy ez volt a trendi. Nagyon jól működtek ezek a trió-felállások. Van egy gitár, ami jó tömör hangzást ad, egy kis torzítóval megspékelve. Van egy masszív basszus-alap és van egy karakteres dob.

Azt tudom, hogy a punkzenét valahogy úgy definiálták, hogy ez egy tök egyszerű zene. Csak 2/4, 2/2 és elég, ha csak másfél perces a dal. Mi arra próbáltunk törekedni, hogy ez ne csak így legyen. Tamás tanult dobolni, de nagyon tehetséges dobos is volt. Volt egy olyan jó íze a dobolásának, ami szerintem meghatározó volt. Jancsi pedig egy őstehetség volt. Soha nem tanult zenélni, jó füle volt. Ennyi. Vett egy basszusgitárt. Volt egy iszonyatosan nagy, dög nehéz Vermona erősítője, de akkorát szólt, mint az ágyú, nekem pedig volt egy külön erősítőm és egy hangfalam. Akkor még nem volt divat ez a nagyon jól szóló kis combo-erősítő, hanem ez a marha nagy csöves. Nekem volt egy ilyenem. Egy ősrégi, óarany színű. Negyven Wattos, de ha azon megszólalt... Sosem felejtem el, mennyit kellett cipelnünk.

Milyen márkájú volt?

Echolette. Ehhez egy ládám, két középnyomó hangszóróval, ami akkorát szólt, hogy nem is mertem feltekerni, mert betört volna az ablak. Szegény Anyám mindig mondta, hogy "Halkabban, fiam, mert szólnak a szomszédok"! Valahogy így jött össze a Modells. Hogy mi legyen a név, azon nagyon sokat gondolkodtunk. Mert olyan nevet akartunk, ami egyszerű, jól hangzik, könnyen megjegyezhető, minden szinten elfogadható, és legyen egy kicsit divatos.

Talán Tamás vetette fel az S-Modell nevet, ami onnan indult, hogy nem volt pénzünk. Mi még nem dolgoztunk, de hát venni kell gitárhúrt, erősítőt, cintányért. Egyikünk sem olyan családból származott, hogy "Jól van, fiam, itt van, vegyél Gibson gitárt". Úgy gondoltuk, hogy találni kell egy szponzort. Divatos zenét akartunk csinálni, egy újfajta divatos zenét, ugyanakkor nem tucat-zenét. Tamás arra gondolt, hogy keressük meg a Skála áruházat. Abban az időben az volt az egyetlen olyan áruház, ami trendi hely volt, plusz volt egy alprojektje, az S-Modell üzletlánc. (Megj: Az S-Modell korabeli reklámja itt látható - szerk.)

Ez nem a konfekcióruhákat árusította, hanem már egy kicsit nyugati ízű farmereket, tehát a fiatalokat célozta meg. Hogy így kell kinéznie egy fiatalnak! Ez adta az ötletet, hogy írtunk egy levelet Demján Sándornak, a Skála igazgatójának. Illedelmesen megfogalmaztuk, hogy mi egy fiatal zenekar vagyunk és szeretnénk ezt a nevet használni. Leírtunk, hogy mi a célunk. Ugye cuccok, esetleg lemez. Ez nekik is egy reklám lenne, viszont szeretnénk, ha minket valaki szponzorálna. Na, erre egy nagyon rövid válasz jött: Nem! Erről szó sem lehet, merthogy üzletpolitika. Az akkor nem nagyon volt, inkább pártpolitika.

Ez a dolog így ugrott. Szinte egyszerre mondtuk, hogy "Gyerekek, mi lenne, ha megcserélnénk a kettőt?" Azért raktuk oda az aposztrófot, hogy ne köthessenek bele. Aztán később elhagytuk. Így azt jelenti, hogy Modellek. Nekem ez a név is tetszett. Mi modellek akartunk valahol lenni, de ugyanakkor nem akartunk legyökerezni egy divatnál.

Akkor most beszéljünk a dalszerzésről.

A zeneszerzés-szövegírás abszolút közösen ment. Sok estét töltöttünk Tamással együtt, ketten hoztuk össze a szövegeket. Jánosnak pedig nagyon jó zenei ráérzései voltak. Pl. "Ide nem G-dúr kell, hanem tegyünk oda más zenei hangnemet". Pedig mondom, sosem tanult zenét.

Mikor és hol mutatkozott be a Modells?

Erre abszolút nem emlékszem. Ami az időpontot illeti, azt 1981 végére datálom. Akkor már klubszinten megjelentünk, 2-3 dallal. Tamásnak voltak kapcsolatai Hrutka Robiékkal (Kretens), aztán az Invázió' 84-el, VHK-val. Egyszer csak "Helló, ti is zenéltek?" Annyira spontán szerveződött akkor minden. Az volt ebben a jó, hogy nem volt görcsölés, hogy csináljunk sikercsapatot. "Te is balra lépsz? Akkor én is, táncoljunk együtt". Jött egy ötlet, ha nem tetszett, összegyűrtük a papírt és kidobtuk a kukába. Mindezt ugyanakkor olyan örömmel és elszánással csináltuk, hogy madarat lehetett volna velünk fogatni.

Mennyire volt népszerű az együttes? Lehetett azt mondani, hogy volt rajongótábora?

Saját tábor már nem tudott kialakulni, mert viszonylag rövid ideig működött a banda. 1982 volt a "sikerév". Akkor volt az Újhullámos Találkozó is, amin felléptünk. Nem volt olyan közönség, hogy "Modells-koncert van? Gyerünk!" Viszont nagyon nagy szeretettel jártunk egymás koncertjeire. Nem volt olyan ellenségeskedés, mint pl. a Piramis-rajongók esetében, akik utálták az Eddásokat. Mi szerettük egymást. "Öcsém, de jó akkordot tettél oda!" Nagyon nagy élvezet volt ezt csinálni. Nem volt az, hogy "Ki a sikeresebb? Hú, nekik bejött! Három koncertjük lesz, nekünk meg csak egy!"

Volt egy olyan, hogy Kretens - Invázió - Modells - csapat. Ez a három zenekar általában együtt mozgott. Az volt, hogy a terembérlet mondjuk hatezer, akkor osszuk el. Nem volt az, hogy "Hú, te csak ennyit adtál bele?" Amennyi bejött, bejött. Örültünk, ha ki tudjuk fizetni a hangfalakat, erősítőket, technikát.

Jó, hogy említed, erre ugyanis mindenképpen rá akartam kérdezni. Volt a zenekarnak cucca a koncertekre, vagy bérelni kellett?

Úgy emlékszem béreltük, de már nem emlékszem, kitől. Meg mindenki hozta a sajátját. Olyan is volt, amikor csak az énekre kellett valami, alapokról megszólaltunk, és az is tökéletes volt.

Milyen emlékeid vannak az Újhullámos Találkozóról?

Az bombasztikus koncert volt. Talán az volt a legjobb. Arról még fényképem is van. Ott a Rolls előtt léptünk fel. Kaptam kölcsön egy Gibson-gitárt, egy fekete Gibson Les Paul-t, talán Mohai Tamástól. Ő akkor a Dopping-G-ban játszott, ami az új hullámos stílusba tartozott. Akkor egy Framus gitárom volt, teljesen mindegy, milyen erősítőbe dugtam be, mindenhol begerjedt, lehetetlenség volt behangosítani. Az a gitár egy agyhalál volt. Kisebb helyeken, meg próbákon elég volt, de nagyobb helyeken nem.

Előtte a harmadik kerületben volt egy fellépésünk a Goldberger gyár művelődési házában. Kiliánnak valamelyik szülője dolgozott ott. Egy étkező helységben játszottunk. (Akkor már nem használták, előtte menza ebédlő volt.) Arról is van fotó, Tamás ül az Amati mögött, a feje fölött virít a felirat, hogy Éljen május 1!, mi meg nyomjuk a punkot. (Megj.: a rendelkezésre álló fotón november 7. olvasható, de elképzelhető, hogy létezik egy olyan fénykép is, amin a fenti szlogen látható. - DP.) Az egy groteszk szituáció volt.

Lehívtuk oda D. Nagy Lajost, Trunkos Andrást és Dzodzoglu Jorgoszt a Rolls Frakcióból, hogy hallgassák meg a csapatot. Utána jött az, hogy valamikor felléphetünk előttük. Aztán jött a meghívás. Nekem remegett kezem-lábam, minden bajom volt, de aztán nagyon jól sikerült a koncert.

Balhék előfordultak a koncerteken?

Nézd, ami az egész punk-jelenséget illeti... Volt őrjöngés, meg pogózás, de nem emlékszem olyan bulikra, hogy nagy balhé lett volna. A rendőrség ott volt persze. Azt tudtuk.

Csak ott voltak, vagy közbe is avatkoztak?

Volt olyan buli a Bercsényi kollégiumban, ahol még én is kaptam a nyakamba a szürke kolbásszal. (gumibot). Ott úgy kellett kimenekíteni a hangszereinket. Bejöttek és szétverték a helyet.

Koncert közben?

Igen. De nekik ez volt a feladatuk. Mi ugyebár mit csináltunk? Kritizáltunk. Aki a rendszert kritizálta, az megkapta a magáét. A dalainkban az akkori légkört próbáltuk feldolgozni. Ott van pl. a Propaganda. Egy kis fricskát oda kellett tenni. "Gyerekek, ti itt nyomjátok magatokat, de vegyétek már észre, hogy mi is vagyunk!" Azért '82-'83 körül már lehetett érezni, hogy nyílnak a kapuk kifelé, már nem csak Jugoszlávián keresztül jöttek be a Jugoton-lemezek, hanem Ausztrián keresztül is. Az egész angolszász zenei kultúra szivárgott be. Nem lehetett ezt a folyamatot leállítani.

Az akkori fiatal zenekarok azt próbálták megfogalmazni, hogy "Gyerekek, itt nagyon komoly kérdések vannak! Ezeket meg kellene oldani. Nagyon komoly problémák vannak a világban." Ma is vannak olyan zenekarok, akik ezzel foglalkoznak, és feldolgozzák ezt, ami nem is baj. Sőt, kell is. Sokkal több mindent el lehet mondani a zenével, mintha csak mondasz pár szót.

Szintén emlékezetes volt számotokra a Középiskolás Zenekarok Tehetségkutatója, ill. Fesztiválja.

Az a másik nagy élmény. Hogy miért történt az ami, nem tudom, de tény, hogy másodikak lettünk. A díj egy fellépési lehetőség volt a Rolls előtt a KEK-en (Kertészeti Egyetem Klubja). "Felléphetünk a Rolls Frakció előtt és lenyomhatunk négy dalt? Gyerünk, menjünk!" Az első helyezett a Kamikaze nevű metal zenekar lett. Ezért jelent meg az Ifjúsági Magazinban egy poszter a két zenekarról. Egy közös fotó. Ez a mai napig megvan, sőt fel is töltöttem a facebook-oldalamra, hogy ilyen is volt.

Hol készült a fénykép?

A Hajógyári-szigeten. Visszatérve a tehetségkutatóra: csodálatos élmény volt. A poén az volt az egészben, hogy én nem tudtam, hogy így lesz, de... Amikor regisztráltak a zenekarok, mentünk mi is, be kellett diktálni a neveket. Amikor diktálom a nevemet, ott áll egy ember, azt mondja, "micsoda, Rónaszéki?" Megfordul, hátranéz, és Benkő László volt az. Ő volt az egyik zsűritag. "A Bandinak a fia vagy az ORI-ból?" Hogy ez nyomott-e valamit a latban, azt nem tudom, de kétségtelen, hogy mi mindent beleadtunk. Ott volt az, hogy ha ez jól sikerült, akkor el kellett, hogy induljon valami És el is indult. Akkor jött az Újhullámos Találkozó. Aztán játszottunk a Szegedi Ifjúsági Napokon is.

Arról a fellépésetekről azt hallottam, hogy meglehetősen rövidre sikerült, ugyanis Kilián olyan illuminált állapotban volt, hogy te három szám után lementél a színpadról, meglehetősen feltűnően...

Konkrétan?

Bemondtad, hogy "Utálom a basszusgitárosunkat, mert egy alkoholista állat!", majd levonultál.

Tényleg? Erre nem emlékszem.

Para-Kovács Imre írta Jancsi halálakor a Magyar Narancsban.

Én arra emlékszem, hogy egy nagyon jó koncert volt, egy hétvégén. A Tisza-parton játszottunk. Én nagyon szerettem Jancsit, amikor meghallottam, mi történt vele... Valamikor még összetalálkoztam vele a 4-es, vagy 6-os villamoson. Szinte ugyanúgy nézett ki, mint '82-ben. Ugyanolyan fehér bőrnadrág, bőrdzseki, fehér csizma. Tény, hogy szerette a piát. Mi is ittunk, de azt akkor sem értettem, hogy minek részegen menni a színpadra? Az ember akkor azt sem tudja, mit csinál.

A folytatás itt olvasható!

Drpeter



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 22. és 2017. október 08. között:









Klipmánia