Vadnai László Kuksi - interjú (2016) 

Megjelent: 2016. november 28. hétfő 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Vadnai László a Dogsból alakult Meteor, később az Atlas billentyűse volt. Ma Németországban él. Hónapok óta szervezzük az interjút, végre sikerült.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy kezdtél zenélni?

Ötéves koromtól jártam zongorázni, 10-11 évesen már elegem volt a gyakorlásból, bár szolfézsból tehetséges voltam, de egy gyereket nem az érdekli. Mikor gimnáziumba kerültem, találtam a helyi KISZ klubban egy pianínót, azon már hallás után játszottam a dalokat. Énekeltem is hozzá, rögtön én lettem a központ. Hát ennek fele se tréfa! Megint elkezdtem komolyabban is foglalkozni a zenével, érettségi után egy év alatt elvégeztem a konzit is Miskolcon.

Slamovits Tibor említette, miskolci vagy és, hogy a Tröszt zenekarban játszottál. Esetleg Bianki Ivánnal együtt?

Sokat jártam vendéglátóba, sok helyre hívtak helyettesíteni, de nem a Trösztbe, én az Építőkkel játszottam sokat. Ivánnal '75-ben vendéglátóztunk egy nagyon jó kvartettben Nyugat-Németországban. Ő a klasszikus műfajban is kitűnő volt. De a Tröszt tagjai közül Cserjési Feri basszusos és a két Petendy testvér ma is jó barátom. Nem volt a zenekarok közt rivalizáció, barátok voltunk. Slamóék jártak koncertjeinkre, ők fiatalabbak voltak.

Az Építők a Villamosipari Egyetem zenekara volt, Deák János is játszott itt, aki később az Apostolban is játszott. Ő hívott ide. A nevet egy Építőipari cégről kaptuk. Bessenyei György egy ismert debreceni gitáros volt, aki Miskolcra járt egyetemre, ő is a zenekar tagja lett. Az ő kapcsolatai révén sokat jártunk ezért Debrecenbe is haknizni. Miskolcon ezeken kivül akkor még a Metall és a Styx, a Bihary testvérek zenekara voltak népszerűek. Ja és sokat játszottam a helyi ZéGé zenekarral.

Sok miskolci srác játszott később Pesten. Például az Echo-ban a kis Bihary, Csabai Frici és Móricz Zsolt is. Móricz Zsolt sírta ki apáméknál, hogy serdülőként engedjenek el ide-oda zenélni. Szerencsém volt, bátyám is zenélt, hozzánk járt az ö zenekara próbálni. Kezdetben csak a régi magyar tánczenét és jazz standard-eket játszottak akkoriban, s ily módon nagyon gyorsan megtanultam a Repertoire-t. 1945-ben születtem, '59-ben már eljártam zenélni.

Ungár György mesélte, hogy hogyan zajlottak az '50-es években a dolgok, hogy jazzköntösben játszották a munkásmozgalmi dalokat.

Így van. A How High The Moont magyar szöveggel énekeltük: "Elvtárs a csákányt jó mélyre vágd" és így tovább... akkor minden oké volt. De nem lehetett egész este swinget játszani, játszottuk a régi slágereket is, mint a Szívemet ma este összeszidtam meg a Rejtély, és a többi. Paul Anka, Pat Boone, Ricky Nelson már ismert volt a rádióból. Akkor még Szabad Európát se hallgattunk, csak Radio Luxembourg, meg Willis Cannover műsora volt, a bátyám hallgatta éjjel-nappal.

Az OSZK vizsgán a sztenderdeket, evergreeneket kellett játszani tudni, a klasszikus követelmények mellett. A vendéglátóról - ellentétben sokakkal - az a véleményem, hogy sok jó zenész volt ebben a rétegben, és egy magyar specialitás, hogy a beat, pop és rock zenészei lenézik a vendéglátós kollégáikat. Külföldön ezt nem tapasztaltam. Én nem küzdöttem azzal a problémával, hogy munka hiányában meghalljak. Akár egyedül, akár bandával, tánciskolában... Kiesett egy zongorista, beugrás, a helyszínen ideadta a zenekarvezető a kottát, próba nélkül játszottunk.

Hogy kerülsz Pestre?

Eldöntöttem, hogy a zenével akarok komolyabban foglalkozni, 1967-ben felvettek Pestre a jazztanszakra. Hívtak Pesten is helyettesíteni mindenfelé, például a Szabadság Szállóba, presszókba. Mindenfajta haknikat elvállaltam. Jazz-eltünk, főleg a Petőfi utcában, ott volt egy jazzklub. A vidéki zenészeknek sansza nem volt országosan. Nem ismertél senkit, ha Pestre kerültél, akkor is ismerkedni kellett.

Úgy tudom, Králik Jánost váltottad az akkor még Dogs néven futó zenekarban, ami hamarosan felvette a Meteor nevet.

Amikor bekerültem, már Meteor volt a zenekar neve. 1967 nyarán a Balatonon már láttam a Dogs-t, nagyon tetszett. Töricht Gyurival jártunk hetente egyszer Bagra tanítani. Ide Demjén Rózsi is járt. Rohantunk a vonathoz a Keletibe, hogy ne késsünk le a tanításról. Güzü is járt be a jazztanszakra. Így négyen jártunk külön is jazzhaknikba, meg énekeseket kísérni. A Meteorral véresre próbáltuk magunkat 1968 őszétől - talán októbertől -, az Athenaeum Nyomda volt a törzshelyünk, de játszottunk hetente egyszer a Gumigyár Klubjában is.

Hogy emlékszel a kislemezen megjelent két dalra?

Mindkét számot Rózsi énekelte. Rózsi nagyon muzikális zenész, minden jó volt, amit csinált. Koncerteken a saját dalokat jóformán alig játszottuk, csak miután megjelent a kislemez... De ekkoriban jöttek a soul-nagyságok: Otis Redding, Wilson Pickett, James Brown és Rózsi ezeket nagyon jól nyomta, e mellett Jimi Hendrixeket és Creameket játszottunk. Az szakította meg a zenekart, hogy Rózsit behívták katonának. Ebben csak annyi volt a jó, hogy Bögöly és Jackie jött helyettesíteni. Mindkettő nagyon jó basszusos és borzasztó jó énekesek voltak. Nagyon jó időszak volt, tömve volt minden hely, ahol játszottunk. Rózsi nem sokáig volt katona, úgy '69 márciusában vonult be, mi még játszottunk május végéig az Atheneum Nyomdában hétvégeken.

Demjén István játszik még ezen a kislemezen?

Amíg én a zenekarral voltam, 1969 nyaráig, addig ő is a zenekar tagja volt, így ezen a felvételen is vokálozott. A Kisstadionban már nem játszottam, talán nem is volt akkor billentyűsük.

A Saját hangja vigye haza stúdióban, Töricht György szerint több dalt is felvettetek.

Nyolc-kilenc dalt felvettünk, Rózsi írta őket. Én csak ott helyben láttam a kottájukat, ellentétben a többiekkel, akik már ismerték a nótákat. Előtte soha nem játszottuk együtt. Rózsi mindent nagyon pontosan leírt. A dalokat felvételek előtt le kellett adni a Sanzonbizottságnak. Persze nem a Saját hangjás felvételeknél, de arra készültünk, hogy ezekről majd komolyabb felvétel is készül.

Hogy emlékszel, Demjén Rózsi mikor lépett át a Sakk-Mattba?

Én erre nem emlékszem. Azt tudom, hogy a Budai Parkszínpadon játszottunk a Sakk-Mattal egy közös koncertet. 1969 júliusában, vagy augusztusában én már az Atlas-szal kooperáltam.

Makrai Pál szerint, még játszottatok együtt az Atlas-ban egy-két hónapot.

Az Atlas tagjai is jártak be a jazztanszakra, '69-ben végzős voltam. Így jöttem össze velük. A Táncdalfesztiválon még nem játszottam velük, de az utána megjelent kislemezeken már én játszom. Még nem voltam eleinte a zenekar állandó tagja, de a felvételekre mindig behívtak és segítettem a hangszerelésben is. Volt valami felvétel, ahol szegény Palinak nehézségei voltak, Körmendi Vilinek nem tetszett valami, nem úgy fogott valamit, ahogy ő akarta. Szerettem a Palit, és a végén meg pont neki kellett elmennie miattam. Flammnak nagyon jó soul hangja volt, de a My Way-t nem rá szabták, James Brown és Aretha Franklin és minden soul énekes nagyon feküdt neki, de a straight éneklés nem az ő világa volt.

Ez után mentetek gondolom nyugatra vendéglátózni.

Az első szerződést az Agentur Bernardtól kaptuk, produkciókat keresett, amit kivihet. Maurice Mouflard volt Bernard embere. Ez a Mouflard jött Budapestre, és Szász Gabi hozta le a próbatermünkbe, hogy meghallgasson minket. Ő is zenész volt, a percussion használatát ő tanította meg nekünk. És Divonne-ben, Genftől 15 kilométerre, a francia oldalon kaptunk egy helyet. De milyen helyet?!

Franciaország első számú Kaszinója volt. A francia Rothschild volt a tulajdonos, aki Szilveszter éjszakán egy Magnum üveg Champagne-t rendelt a színpadra és koccintott velünk. Borzasztó elegáns hely volt, a Kaszinó előtt Rolls Royce-ok, Bentleyk, drága autók, mi meg megjöttünk a téli orkánokban, borzasztó szegényesen Magyarországról. Kértünk előleget az első hét után és Genfben felöltözködtünk. Ja, és a Szilveszteri műsorban Banyák Sanyit, az Operaház hegedűsét és Zalatnay Cinit kísértük, aki Frenreisz Karcsival jött, és mondani sem kell, hogy nekik is nagyon imponált a Location.

Utána Amszterdamba kerültünk, ami akkor Európa ifjúsági és hippi központja volt. Isteni volt. Onnan Olaszországba mentünk, ahol sok kalandot, viszontagságot át kellett élnünk, bányákban dolgoztunk. Innen Antwerpenbe kerültünk, pár nap után átmentünk Hollandiába, máshova. Ekkor már Szekeres Gábor helyett Rosenberg Tomi dobolt. Kitűnő dobos volt, aki a Vukán Jazz Quartett dobosaként volt ismert a music szcénében. Közben minden évben hazajártunk egyszer-kétszer. Nekem mindig is a zene és az utazás volt a hobbim, a két hobbit később össze is tudtam kapcsolni... 20 évig dolgoztam zongoristaként luxushajókon, évente hat-nyolc hónapot.

Megjelent egy nagy és kislemez is, ahol Mario Saracino-t kísértétek. Ez, hogy jött össze?

1972 vége felé Amszterdamban Fogarasi Jancsi játszott Mario-nál. Ők játszottak a Blue Note-ban, mi meg a Moulin Rouge-ban. Mario mindig jó embereket keresett a zenekarába, Fogar meg levitt minket, hogy hallgasson meg. Fogar nagyon rendes volt, mindent megszervezett, hogy ez nekünk egy jó ugródeszka legyen. Közben Münchenben is játszottunk, novembertől csatlakoztunk Mario-hoz. Az utolsó Atlas Showband hakni Svájcban, Davos-ban volt, az egyik legjobb hotelben. És aztán Mario-val már csak a legjobb helyekre mentünk.

Két, vagy három lemezt is csináltunk együtt, de az utolsón már nem én játszom, hanem Pataki Laci. 1974-ben már nagyon terhelt volt a kapcsolat a zenekar és énközöttem. Egy show bandában ez törvényszerű. Olyan ez, mint egy házasság, csak nem két személy van, hanem hat.... és így Pataki Laci váltott engem '74 decemberében.

Kislemezen megjelent Mario-val a Kacsatánc is. Erről van egy sztorim is. 1975-ben már nem voltam a zenekarral, hanem egy trióval játszottunk, ugyancsak Davos-ban, a Pöstli Hotelben. A trióban Karbiner Bandi gitározott, aki már a régi Atlas felvételeken is játszott. És állandó vendégünk volt Werner Thomas, a dal szerzője. Davos-ban a Jacobshornon volt ő a harmonikás. Ez egy síelő hely. Este hétkor végzett, járt a szórakozóhelyekre is, oda is, ahol mi játszottunk. Életében nem volt más dala, de nem adta el a nevét és a szerzői jogát, ezzel generációkra elég pénzt keresett. Legalább 20 évig játszottam hajókon is, és Polinéziától az Antarktiszig mindenhol ismerték ezt a dalt. Bejött a palinak.

1975 májusában hazarendelt az Interkoncert, és akkor Münchenben maradtam. Több zenekar is jelentkezett, hogy hazacsábítson, többek között Baronits Zsolt is hívott, vagy háromszor. Én időközben megismertem Münchenben mindenkit, aki fontos volt, mindig volt munkám, nem akartam hazamenni a taposómalomba, és így elmulasztottam egy váltási lehetőséget az Atlas és Syrius közt. Utána Halász Jancsi került végül a Syrius-ba.

Amúgy Baronits már a '60-as évek végén is kereste velem a kapcsolatot, a Juventus kiválása után. Behívott próbajátékra az ORI-ba. Barta is már a zenekar tagja volt. Ekkor még arra készültek, hogy majd mindenkit kísérnek. Baronits-on kívül mindenki ismert az alakuló Syrius-ból, különböző session-ökön játszottunk már együtt. Mindenkinek nagyon tetszettem, de végül hangszer híján nem engem hívtak. A Meteorba is úgy kerültem be, hogy Demjén Pisti vett egy Ionica nevű román orgonát, ami úgy nézett ki, mint egy harmónium, de nem volt rossz hangja.

Honnan a Kuksi becenév?

A bátyám egy haverja adta, mikor öt éves voltam, majdnem ilyen nagy volt a fejem, de még kicsi volt a testem. És volt a Ludas Matyinak egy karikatúra sorozata Kuksi szamárról, nagy fejjel és kis testtel.

Hogy emlékszel a beatkorszakra?

Imádtam a jazzt, de a koromhoz a beat passzolt. Azt a sikert, hogy autogramot kérnek tőled húsz évesen, csak a '60-as években lehetett átélni. Az az óriási tömeghatása soha nem volt meg a jazznek, mint a beatnek, majd a rocknak. A beatet akkor nem vettem művészetnek. Kizenéltük magunkat és óriási sikerünk volt. Elkaptuk az időszakot.

Bálint Csaba (2016.11.28.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Vadnai László Kuksi!




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 21. és 2017. október 07. között:









Klipmánia