×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Kamaker László - Túl az Óperencián - 1. rész (2016) 

Megjelent: 2016. november 29. kedd 12:05
Szerző: Fiery
    Interjúk 

Kamaker László billentyűs, a nyolcvanas évektől tőlünk oly' távoli világban zenélt, különböző szintű zenekarokban. Azért éreztem úgy, hogy meg kell osztanom történetét az olvasóval, mert az interjú kis bepillantást enged egy távoli, ismeretlen, és számunkra szokatlan világba. A négy rész elolvasása után magunk is könnyen rájöhetünk, hogy "álomországban" sem olyan egyszerű az élet. Bukás és-vagy dicsőség! Mégis mi kell ahhoz, hogy sikeres legyél egy idegen világban? Nagy adag tehetség, kamatoztatott tudás, nagyfokú gátlástalanság, és persze még valami különleges plusz. László nemrég hazaért, most itthon folytatná, de a magával hozott amerikai lendülettel! - Fiery



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




Amikor először ismeretlenül a segítségemet kérte, meglepődtem, hiszen azt sem tudtam, hogy kicsoda ő, ráadásul nem sűrűn találnak meg engem idegen zenészek. Kértem tőle hang és képanyagot, amit megnéztem, úgy értékeltem, hogy hazai viszonylatban elég magas szinten tolja. Gyorsan továbbítottam két - a szakma által elismert - zenésznek, akik azonnal azt válaszolták, hogy profi a srác. Nem akarok előre szaladni a történetben - csak előző mondatomra reagálok -, de László összehasonlítja a magyar és az amerikai zenészeket, és az eredmény meglepő! Kamaker László persze nem csak billentyű tudásával emelkedik ki az "átlagból", hanem magasságával is. Egy biztos, ha valahol ott van, nem lehet nem észre venni!

Kezdjük is, mikor és hol születtél?

1964. augusztus 17., Diósgyőr, a szüleim zenészek, édesanyám operaénekesnő, édesapám dobos, zenész.

Ő is színházban, mint édesanyád?

Nem, ő a vendéglátóiparban muzsikált. "A" kategóriás zenész volt. Megszülettem és rá hat évvel felkerültünk Budapestre, mert apukám ott kapott munkát. A VIII. kerületben cseperedtem fel, a Krúdy Gyula utcában. A Somogyi Béla Általános zeneiskolába jártam, mivel szüleim akartak zenére taníttatni, de énekeltem még a Botka Valéria, Csányi László által vezetett Magyar Rádió gyerekkórusában is.

Ezek szerint énekeltél is?

Ritka vékony hangom volt, no meg jó hosszú hajam, én olyan lányos fiú voltam, de akkor ez volt a divat (Révész Sándor, Takáts Tamás), ezért aztán elég kalandos volt az életem, ami ekkor kezdődött. A saját nemükhöz vonzódó pasasok mindig megtaláltak, úgy is mondhatnám, hogy a fenekem folyamatosan egy férfikézben volt.

Gyerekként is ilyen magas voltál?

Igen, most kettő méter négy magas vagyok. Gyerekként is torony voltam, de ezt a hatalmas növekedést a gimnázium alatt hajráztam össze, a négy év alatt, közel húsz centit. Ez annyit jelent, hogy amikor gimnáziumi éveimet elkezdtem, még "csak" 178 centi voltam, mikor befejeztem, már simán vertem felülről a két métert.

Sport, stressz?

Kosárlabdáztam, az is biztosan közrejátszott, de hogy miért nőttem az égig, azt kérdezd meg a génektől.

Családban volt valaki ilyen magas?

Nem, mindenki átlagos, csak nekem sikerült így megnyúlnom.

Hogyan kezdődött a kapcsolatod a zenével?

A zenét a szüleim nógatására kezdtem el, hatéves koromban. Jártam maszek munkaközösségbe. Akkor még nem mehettél egyből állami zeneiskolába, ilyen volt a rendszer. Amikor az általánosba jártam, csak az tanulhatott zenét, akinek jó jegyei voltak minden másból. Nálam ezzel problémák voltak, ezért jártam maszek tanárhoz. Rosszul tanultam, nem is érdekelt semmi, csak úgy léteztem magamnak. Akkoriban még a zene sem kötött le. Az általános iskola vége felé már egyre jobban zongoráztam, így elkezdett érdekelni a zene, ráadásul a csajoknál is nagy dolog volt, hogy tudtam játszani, ez erősen ösztönzött engem. Nem igen sportoltam akkor.

Mikor kezdett érdekelni a zene?

Későn érő típus voltam. Amikor a zeneiskolába jártam már négy-öt éve komolyabb szerzeményeket játszottam, akkor már kezdett érdekelni. Nem nagyon emlékszem rá, de amikor a gimnáziumot elkezdtem a Vörösmartyban, osztálytársam volt Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa, a kis Berkes (Első emelet) felettem járt egy évvel. Elsőbe bekerültem az apám egyik ismerőséhez, aki egyben tanár is volt, Dr. Garay Attila, akkor nekem ő volt az Isten. ő volt az, aki élő emberként a legnagyobb hatással volt rám. Ott tudatosult bennem, hogy ez a zene dolog engem mégiscsak érdekel. Akkoriban ez az ember nagyon nyugatias, amerikás ízzel zongorázott, ami nekem nagyon tetszett.

A gimnáziumi évek alatt ment a klasszikus zene, a tánczene és jazz alapjait tanultam. A fülem megnyílt, kialakult a harmonizálás technika, megtanultam, hogyan épül fel egy dal, milyen szerkezetből áll, végre elkezdtem látni. A virtuozitás akkor még nem érdekelt annyira, hiszen a klasszikus zenében megvolt a technika. Attila néha megjegyezte, ha a lustaságomon túllépek hatalmas zongorista lehet belőlem. Az biztos, hogy elég szeleburdi voltam.

Nem volt semmi olyan zene, ami megfogott volna?

Amikor gimnáziumba jártam, nem szerettem semmilyen zenét, Beatlest például egyáltalán nem. A suliban mindenki Omegás volt, vagy Piramisos, nekem meg nem volt egy magyar kedvencem sem. Nem szerettem ezt a zenét, nem is hallgattam ilyet. Azt sem tudtam mit szeretek. Néztem magam a tükörben, hogy mi van velem mert a külföldiektől sem tetszett egyik sem. Hallottam, hogy Boney M, meg Abba, de az inkább tánczene volt. Nem motivált semmi. Tudtam, hogy létezik a jazz, de az akkor még standard volt. Aztán egyszer apám hozott nekem egy Billy Cobham kazettát, na akkor bennem megnyílt valami. Elkezdtem dobolni pálcával, majd komolyabban is, na onnantól indult nálam a zene.

Túl egyszerűnek találtad a hazai felhozatalt?

Valahogy engem a magyarok egyáltalán nem fogtak meg.

Szóval jött Billy Cobham és győzött...

Igen, Cobham és az a világ, a fúziós zene, ami még akkor alakult. Akkor jött Chick Corea, de azt sem tudtam még akkor, hogy kik ők. Toltam a standard számokat, ott még klasszikus zene ment, Bartók, Mozart. Bartókban nagyon utáltam a Mikrokozmoszt, de hirtelen jött a jazzes váltás és onnantól Bartókot másképp hallottam már.

A suli után merre vitt az utad tovább?

Gimnázium vége, katonaság, Hetényegyháza - Kecskemét. Előtte még az ifjúsági kosárlabda válogatottban is játszottam. Szóval a honvédségnél aztán alaposan megszívattak, mert nem hagytam abba a zongorát. Az akkori Honvéd kosárlabda csapat edzője, aki szintén az ifjúsági válogatott edzője, Mészáros Lajos azt mondta, döntsem el, hogy sport, vagy zene! Én nem szóltam semmit, nem tudtam választani. Közben hívtak a Körmendbe játszani, kaptam volna lakást is. Előzményként annyit kell tudni, hogy a gimnáziumi évek alatt a Csepelben, mint profi fizetett játékos kosaraztam. A sportot szerettem, de a zene jobban érdekelt már akkor is.

Megkaptam a behívóm, de nem Körmendhez, hanem a Honvédba. Bevonulásom után, a kötelező alaki gyakorlatok után, az első edzésen Mészáros Lajos megmondta nekem, hogy holnaptól áthelyeznek engem, őrkatona leszek életem végéig. Így megmondta a szemembe. Tudta, hogy a Körmend hívott, de hogy oda ne kerüljek, ezért a Honvédba kikért, így rám tehette kezét, majd betesz egy olyan helyre, ahonnan nem kerülök ki, zongorázni sem lesz lehetőségem. Mivel nem jól választottam, hát elküldött a világ végére, Hétegyházára, ami akkor annak tűnt.

Elment a vonat, ott állt egy kétméteres fogpiszkáló, közepes alkatú, egyfogú juhász, egy miskolci kocka kajakos és a bokszoló kubai, fekete Jimmy. A TSZ elnök lemérte mekkora vagyok, kérdezte: nem akarok-e kosarazni a KSC férfi csapatában. Én meg gondoltam, hogy bármi, csak innen szabaduljak ki. Jobb életem lett, minden héten meg volt írva a könyvem, a kecskeméti haveroknál aludtam, nem is jártam be nagyon, csak nagy ritkán egy-egy éjszakára. Ott ismerkedtem meg az első igazi zenekarom tagjaival.

Mennyire számított komolynak a zenekar?

Ez volt Ars légió zenekar, mely inkább rockzenét játszott abban az időben. Személyem meghatározó volt a zenekar jövőbeli hangzásának. Mi voltunk - legalábbis azt hittük - az első magyar funky zenekar. Sokáig a KFT előzenekara voltunk, már csak egy lépcső választott el, hogy bekerüljünk a kalapba. Voltunk tehetségkutatókon is, párszor nyertünk is. A Csillagfény diszkóban is felléptünk.

Aztán a zenekarban a basszeros "külföld mániás" volt, jelentkezett Hollandiába, a hilversumi zene konzervatóriumba, szólt nekem, hogy menjek vele. Fel is vettük a szükséges promo anyagot, ő elküldte az iskolába. Majd kicsit később azt mondta, hogy menjünk ki, fel vagyunk véve. Aztán én még sem kerültem be, rólam nem is tudtak. Ő kint maradt, kicsi mosoly szünet volt akkor köztünk.

Ezután gondoltam, én most innen elmegyek. Szóval ráböktem a térképre, csukott szemmel, melyik ország jött ki? Izrael. Életemben nem jártam még ott, kimentem két bőrönddel, abban a kommunista időben, pálmafás helyre, héberül sem tudtam, angolul sem beszéltem.

Folytatjuk...

Készítette: Fiery



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet













Klipmánia