×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Kamaker László - Túl az Óperencián - 2. rész (2016) 

Megjelent: 2016. november 30. szerda 18:05
Szerző: Fiery
    Interjúk 

Kamaker László elkezdett zenélni a hazájában, Magyarországon, de itt folyamatos kudarcok és kisebb sikerek után úgy döntött, hogy rábök a térképre, és amelyik országra rátapad az ujja, ott folytatja, talán nagyobb szerencsével. Az alábbi beszélgetésnek semmi köze a politikához, csak egy ember meséli el saját élettörténetét úgy, ahogyan ő azt megélte! - Fiery



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Milyen elvárásoknak kellett akkor megfelelni?

Öcsémet már két-három héttel korábban kiküldtem, mert ő is jönni akart. Egy törülköző gyárban kapott állást, de én már nem mehettem oda, már betelt. Amikor leszálltam a gépről elmentem hozzá, de én nem azért mentem ki, hogy törölközőket hajtogassak, vagy narancsot szedjek, én zenélni akartam. Nála elvoltam egy-két napot, sétálgattam Tel Aviv és Petah Tikva között, amikor magyar hangokat hallottam. Menekült erdélyi magyarok voltak. Hosszú göndör hajam volt, azt hitték, hogy én is zsidó vagyok, új bevándorló, az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy én római katolikus vagyok. Beszélgettem az öregekkel, akik nagyon szívélyesen, segítőkészen fogadtak, kérdezték hol lakom, azt feleltem, hogy itt a környéken, az öcsémnél. Az egyik idősebb úrnak, teljesen véletlenül volt egy üres lakása és meghívtak, hogy lakhatok ott, csak fizessem a számlát. Amikor öcsém ezt meghallotta, azonnal költözött velem.

Miből éltél?

Mondták az öregek, hogy összehoznak a kosárlabdásokkal. A Maccabi Tel-Aviv európai döntős volt akkor, ha jól emlékszem. A katonaság után megharagudtam mindenkire, hogy senki nem nyúlt utánam, hogy segítsen. Elvittek egy próbajátékra Jeruzsálembe, a Maccabi Jerusale csapatába, ahol mondták, hogy körülbelül kétezer Márkának megfelelő Sékelt kaphatok, ha jó leszek. Tudod milyen pénz volt az akkor? Mondtam, ezért megeszem a palánkot is! A próbajáték meglepően jól sikerült, felvettek csapatba. Ott lehúztam körülbelül másfél évet. Ez volt '87-ben. A klub vezetői mind bankárok, üzletemberek voltak, mindenki azt hitte, hogy én is zsidó vagyok, ezért senki nem ellenőrzött le, megkaptam az állampolgárságot.

Akkor nem zenélésből éltél?

Ment a kosár, közben bekerültem az ottani tévé kettes csatornába, de az is úgy történt, hogy öcsémmel sétáltunk a városban... Séta közben, az ottani egyik leghíresebb művész iskola is útba esett, ki volt írva a kapura, hogy tehetségkutató verseny van aznap. Hétköznapi farmer, jó ing, nagyon komoly haj, besétálunk, jelentkeztem. Volt mindenféle hangszeres próbálkozó. Előtte már jártam Tel Avivban, ahol egy magyar ügyvédnek volt egy hangszerboltja a fő utca mellett, ahol akkoriban az egyetlen hangszerek istene, egy Kurzweil K1000 pörgött egy kis színpadon, ami az első nehezített billentyűs elektromos zongora-szintetizátor volt. Néztem és meg voltam halva érte. A fődíj kétezer ötszáz sékel.

Bementem, elkezdtem gyakorolni, jöttek be az emberek, én akkor Bartókot és jazzt játszottam. Szerinted mi kell ahhoz, hogy csak úgy ismeretlenül besétálj valahova és jelentkezz? Gátlástalanság. Nem volt meg konkrétan, hogy mit játszom, leültem, kialakult egy kis Bartókos, nemzeti ízű muzsika jazz elemekkel. Gyorsan összeraktam egy elejét-közepét-végét. Nagy létszámú zsűri előtt eljátszottam, hatalmas taps, megnyertem az első díjat. Rohantam a boltba és megvettem a hangszert, nem is került annyiba, így kaptam hozzá plusz memóriát, expandert, hogy több hang legyen benne. Ezek azok a dolgok, amik mindig erősítették bennem, hogy a zene az, amivel foglalkoznom kell.

Mi lett a kosárral?

A kosarazást abbahagytam, nem érdekelt már, hiszen ezzel, hogy megnyertem a versenyt, zenei lehetőségek is jöttek, bekerültem az ottani tévébe is, a kettes csatornába. Akkor már tudtam jól héberül, írtam-olvastam. Öcsémet is vittem magammal, akinek időközben vettünk egy basszusgitárt, együtt gyakorolgattunk, zenélgettünk. Megvolt a tévéfelvétel, ahova írtam egy saját számot. Volt egy rövid riport velünk, ami arról szólt, hogy új bevándorlók vagyunk, zsidó gyerekek, és a zenében szeretnénk jeleskedni a jövőben. A műsor elején, meg a végén az én számom ment. Ott ismertem meg az első barátnőmet is, egy magas marokkói kávébarna lányt. Odaadtam neki a telefonszámomat a felvétel előtt, majd egy hét múlva felhívott, találkoztunk. A többi már történelem...

Izraelben nem egyszerű ismerkedni külföldiként. Kaptam aztán lehetőséget egy koncertre is. Van Jeruzsálemnek egy gyönyörű szép koncert és kiállító terme, a Zionist Confederation House. Mivel megnyertem azt a versenyt, engem nyomattak volna tovább mindenhova, és mivel Jeruzsálembe lakom, ott rendeztek egy koncertet nekem is. Kamaker László, Kamaker Zsolt - Classics in a jazz mood. Megtelt a hely. Volt ott egy jól öltözött úr, akit úgy hívtak, hogy Yossi Stern, nagyon híres magyar származású festő. Ő volt akkoriban az egyik leghíresebb művész egész Izraelben. A koncert után odajött hozzám, mondta menjek el vele a Hilton szállodába, a jótékonysági estjére, ahol ő egy képet fog festeni, amit elárvereznek, és én is megismerhetek sok fontos személyt. Jeruzsálem elitje volt jelen. Felhívta őket a színpadra, megkérte, hogy húzzanak egy vonalat a vászonra, ő meg csinált abból egy képet, majd eladták, nem tudom hány ezer dollárért.

Abból nem volt baj, hogy kint abbahagytad a kosárlabdát?

Ők azt várták, hogy felkerülök a nagy ligába, mert akkora voltam. Én edzettem az enyéimmel, meg velük is, elvoltam, de nem érdekelt túlságosan. Egy ideig játszottam a pénzért, de aztán a zene érdekelt inkább. Egy idő után nem voltak velem megelégedve. Volt egy szerződés újítás, én meg mondtam, hogy nem. Nem igen ágáltak, nem is zavart. Jártam fel Yossi lakására, gyönyörű helyen volt, rengeteg festmény a falakon, igazi művész volt. Sokat segített nekem.

Egyszer elvitt Tel Avivban, a Golan-Globus film és produkciós cégbe, ahol ismerte az egyik igazgatót. Elvitt ehhez az emberhez, mondta, figyelj ide, itt ez a srác, egy görög Adonisz - mindig így hívott -, tehetséges zongorista és kellene őt foglalkoztatni. A pasi erre azt felelte, hogy oké, lassan beindul a mozgófilm reklámgyártás, kellene olyan ember, aki ért a zenéhez, reklámok alá keverni, szerkeszteni, stb... Mondtam, hogy értek mindenhez. Persze ez nem volt igaz, de meggyőződésem volt hogy meg lehet tanulni ezeket is. A lényeg az, hogy megvolt a hátterem, én csinálom a filmek alá a zenét. Abban az időben a reklámfilmek úgy mentek Izraelben, hogy nem volt mozgókép, mert az Ortodox egyház nem engedte. Beültél a moziba, fel volt téve a Colgate fotója és alá mondták, hogy Colgate, ezzel mossál fogat.

Ezek szerint megtaláltad a helyed.

Elkezdtem írni, komponálni a zenéket, mikor az Öböl háború előszele már érezhető volt. Már korábban is sokszor voltam Yossi barátomnál, beszélgettünk, néha áradoztam neki Amerikáról, hogy az a végső célom. Meg voltam halva érte, Amerika-láz bennem égett. Jó ez a Golan-Globus munka, de ha lenne lehetőségem, akkor szívesebben mennék. Az egyik este telefonál, beszél valakivel angolul, mondta, itt van egy srác, jól zenél, kimenne szerencsét próbálni, majd nyújtja nekem a telefont.

Kérdezem ki az? Leonard Bernstein. Mondom, hagyjál már. Rövid udvarias beszélgetésre átvettem a telefont, tényleg ő volt a vonal másik végén! Yossi még váltott pár szót vele, azután letette a telefont, azt mondta, két dolgod van, most kimész és a "jóbarátja" leszel, ott fogsz vele lakni! Be tesz a Cindy Lauperhez, Madonnához, vagy ahova akarod. Rövid gondolkodás után mondtam "köszönöm nem". Később, 1991 februárjában, mikor New Yorkba eljutottam, egy esős, szürke nap, sosem felejtem el, néztem egy hotelt, ahol sokat megfordult, lakott is Mr. Bernstein, gondoltam, én barom, meg is halt szegény nem sokkal '91 előtt, pár hónapig kibírhattam volna... Na, így nem találkoztam Leonard Bernsteinnel, és így nem lettem az ő "jóbarátja".

Folytatjuk...

Készítette: Fiery



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet













Klipmánia