×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Kamaker László - Túl az Óperencián - 3. rész (2016) 

Megjelent: 2016. december 01. csütörtök 18:05
Szerző: Fiery
    Interjúk 

Az alábbi fejezetben Kamaker Lászlóval, az Amerikából érkezett billentyűssel, az amerikai megpróbáltatásokról beszélgetünk. Fény derül arra is, amit minden gondolkodó ember már amúgy is tudott, hogy kint sem kolbászból van a kerítés, nem elég jónak, a legjobbnak lenni, ott is a kapcsolatokon múlik sok minden. Szükség van kitartásra, egy csomó olyan tulajdonságra, amitől előbbre lehet lépni! - Fiery



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Amerika

Negatív élmény volt, amikor először mentem ki, hogy nem muzsikálhattam. Először New Yorkban semmi nem tetszett, hatalmas távolságok, lóvé nincs, el kellett mennem dolgozni. Szerencsére beszéltem héberül, és mit csinál kint majdnem minden izraelita, akár illegálisan is? "Moving" költöztetést. A filmekben is látható, piros Moishe's teherautókat. Dolgoztam, hamarosan foreman főnöki posztig vittem.

Eltelt jó pár év, a fiatalságnak annyi. Lementem Chicagoba, majd vissza New Yorkba. A zenével semmi nem történt. Ez szomorú korszakom volt. Gyakorolgattam, de semmire nem vittem, egy idő után meghalt a kreativizmus bennem. Zongorázgattam, de a legnagyobb álmom vált köddé, hogy én ide a büdös életbe nem jutok be.

Miért volt nehéz zenészként elhelyezkedni?

Elárulom neked, a turisták, amikor sétálgatnak New York utcáin és hallják mennyire jók az utcazenészek, el vannak ájulva. Csak tudd, az utcán azok zenélhetnek, akik a Juilliardból voltak, végeztek. A Maffia ural ott mindent! Akartam én is ott zenélni, megkérdezték ki vagyok, mondom "én", erre elzavartak. Akiket utcán látsz zenélni, azok a legjobb zenészek, így keresik a hatalmas pénzt. Ott az utcazenész az, aki a legjobb helyeken játszik.

Kisebb sikereim voltak, öcsémmel muzsikáltam mexikói étteremben, de nem erre vágytam. '93-ban hazajöttem Kecskemétre, megnősültem, szerelem, mondom menjünk ki megint Amerikába! Kimentünk Chicagoba, ott voltunk '98 végéig, ez azért fontos, mert akkor ismertem meg Las Vegast, a szórakoztatás fellegvárát!

Végre zene?

Chicagoban autóértékesítő voltam. Mivel magas, bárányarcú és rettenetes fejgép voltam, rendesen kerestem. Elküldtek tréningre, megtanultam, hogy kell eladni, azaz "értékesíteni" az autókat. Utána lementem "pót mézeshétre" Las Vegasba, ahol addig soha sem voltam. Megérkeztünk, gyakorlatilag letérdeltem a rám zúduló látnivalók terhe alatt. Jártam én már mindenfelé, de amit ott fogadott, attól megdermedtem. Bementél egy Kaszinóba , mindenhol volt legalább két zenekar, nagyszínpad, fények, csillogás, minden hatalmas méretben. Ez a város az USA-n belül is egy teljesen más világ, még egy amerikainak is sok.

Miben más ez?

Az egész a szórakoztatásról szól. Prince-nek ment már a tribute bandje akkor is. A srác úgy nézett ki, mint Prince, úgy táncolt, majdnem úgy is gitározott-énekelt, mint a sztár. A mai napig játszanak még. Akkor rájöttem, hogy ez vagyok én! Nem Prince, hanem a nagyszínpad. Rockzenével nem is találkoztam akkor. A rockzene az a régi Old Strip-en, a Fremont Street és környékén van Las Vegasban. A rock az nem táncolós műfaj, a nagy hotelekbe nem "zúzni" kell menni. A kaszinón belül két-három színpad. Végem volt, egy hetet maradtam. Jöttünk vissza aztán Magyarországra.

Még mindig semmi zene?

Itthon belefolytam az autó kereskedelembe, de közel nem úgy ment, mint Amerikában, nem volt hitel. Később csináltam egy saját céget, ahol én voltam az első mobil autó finanszírozó, szét kerestem magam. Zene továbbra sem volt, volt hangszer, gyakoroltam, de nem igen zenéltem. 2002-től évente háromszor jártam ki Las Vegasba. Az öcsémhez mentem látogatóba, aki szintén Chicagoban élt sokáig, majd Las Vegasba csábítottam, sikeresen. Amikor elváltam, úgy voltam vele, a pénz már nem boldogít, ráment a házasságom, gyerünk az álmom felé, zene, vöröslő szikla hegyek, nyolc henger, sivatagi melegtől barnán, farmer ingben, jó csaj mellettem, és színpadon zenélni!

Konkrétan zenélni mentél már ki?

Kimentem két bőrönddel. Ott ugye nem lehetsz kint illegálisan, gyerek nem vagyok már, nem tudok bujkálni. Mivel gyakran jártam ki hosszabb időre, sok ismerősre tettem szert. Óhatatlanul belém szeretett egy fekete bőrű csaj, sokat találkoztunk, buliztunk. Mondta, ő komolyan gondolja velem, válás után meg úgy voltam, próbáljuk meg. Rendes lány volt, jól éreztem vele magam. Kijöttem, eltelt egy hónap és jött, hogy hogy lesz, mondom kint maradok, úgy is akartam, viszont akkor kell papír. Erre ő, egy napos nyári Szombat délután megkérte a kezemet, majd nem sokkal később esküvő megint. A Függetlenség napján, július 04-én, ahogy kell, bevezettünk a templomba azaz, mint a McDonald's-nál, drive thru-ba, az autóval. Átadtam a pénzt a mobil papocskának, összeadott minket, és már mentünk is tovább. Három évet együtt voltunk, aztán elváltunk, nem egyeztek a nézeteink.

Kint voltam, mondom most betámadom Las Vegast, hát nem volt könnyű. Rájöttem, hogy a zenei világban vannak a feketék, meg spanyolok, de fehérek nem sok. Két évembe telt, hogy le engedtek ülni a zongorához. Aki hallott engem játszani - mert hozzám nagyon sokan feljöttek -, mindig csodálkoztak, hogy így játszom. Fúziós jazzt toltam, nem az a kör volt, amit a Las Vegas-i klubokban szól. Végre jött egy telefon, az egyik ismerősöm ismert valakit, hívtak, hogy a jól ismert, neves Rhythm Nation zenekar billentyűse nem akar menni fellépni a csapatával vidékre, Wendover-be, mert Karácsonykor a családjával akar lenni.

Úgy képzeld el, Nevada és Utah találkozásában, Nevada-része vörös sziklás, Utah oldalon sós-lapos, ameddig a szem ellát, felszínén katonai támaszpontokkal. Négy-öt kaszinóból álló falucska, világ végén, és a zongorista nem akart oda felmenni, 500 kilométerre volt körülbelül Las Vegastól. Utána Szilveszteri buli, egyből Kaliforniában, egy indián rezervátum kaszinójában, arra már elment volna a billentyűs, hiszen ezer dollárt fizettek. Szerencsém volt, hívtak, hogy menjek akkor, mert színpadon kell lenni annyi embernek, ami a szerződésben volt. Hangszerem mindig volt, de két év alatt feléltem mindent. Olyan cuccom volt, hogy nem hitték, hogy nem keresek pénzt. Jöttek értem, bepakoltam a kocsiba a gear-t, és indulás!


Kaptál egy listát, hogy mit fogtok játszani?

Az is nagy dolog, inkább elküldik a számokat, számok címét emailen, és én leszedem, vagy küldenek MP3-kat, vagy CD-t, tudni kell a számokat a megfelelő verzióban. Tehát felmentem Wendoverbe, őszintén fogalmam sem volt semmiről, volt egy listám, 60 szám, abból hallottam vagy húszat, de én ezeket a számokat nem nyomtam. Mentem az autóval, nincs pénzem, teljesen mindegy, akármi is lesz, nem aggódtam, kettő dollár ötven centem volt akkor. Megérkezünk a helyszínre, nagyszínpad, monitorok, kontroll, erősítők, ráadásul karácsony volt. A zenekarvezető azt mondta, kedden-szerdán és csütörtökön nem lesz semmi különleges, de péntek-szombaton jönnek a vendégek, addigra tudnom kell a számokat. Se próba, se kotta. Apartman lakásokat kaptunk, ketten voltunk egyben, kétszobás, nappali, mint egy rendes lakás. Mindenkinek volt saját hálószobája, hál Istennek.

Hogy zajlottak a koncertek?

Kedden színpadon nyomtuk a számokat, figyeltem, szerda-csütörtök is, és tényleg nem tudom hogyan, de már csütörtökre nagyon sok számot tudtam. Rendesen fel voltam hangosítva. Nagyon sok fekete zenekar nem úgy játssza a zenét, ahogy a CD-n van, nekik saját verziójuk létezik. Mire megszoktam, hosszú időbe telt. Ott rájöttem, hogy nagyon fontos a fül. Pénteken gyilkosan szólunk, szombaton is, és szombaton az utolsó buli után odajött hozzám a zenekarvezető, azt mondta; László, volna egy ajánlatom, eljönnél a szilveszteri bulira is? Ezer dollár? A héten nyolcszáz dollárt kerestem, abból gondoltam elélek két hónapig, de még ezer dollár? Hülye vagy? Persze, hogy vállalom!

Beindult a buli?

Kérdeztem, miért nem jön a zongoristátok? Nem felelt rá semmit, legyintett egyet. A basszeros a barátom volt, ő vitt a bandába, csak mosolygott, azt mondta, csak így tovább. December 31-én lementünk, Észak-Kaliforniába, az indián kaszinóba. Profi hangosítás, hatalmas színházterem. Ott úgy szóltunk, ahogy kellett, nagyon jól! Számokban volt már magabiztosságom. Szólózni is engedtek már, én meg nyomtam, nem kellett kétszer mondani. Megvolt a buli, három szettet játszottunk, közte szünetek, észrevettem, hogy már a zenészekkel beszélgetek, tetszett. Január 01., vége a bulinak, megkapom a pénzt, kijöttünk a hotelből, a hangszer már bepakolva, mire felkeltünk ónos esős, ködös, talán a legcsúnyább január 1-je a világon. Én a basszeressel mentem, a hangszerek valaki másnál voltak, kint álltunk, odajött hozzám a gitáros, mondja, "László, welcome in the band!" Majdnem össze esetem, a nem várt hír miatt. Már kirúgták a zongoristát, mert annyival jobb voltam nála. Híres chicagoi zenész volt, végig utált onnantól, ő felmondhat, de őt nem rúghatják ki, ráadásul egy fehér került a helyére!

Ez egy tribute zenekar volt?

Cover zenekar volt. Velük voltam addig, amíg nem mentem ki Dubaiba, 2013-ig. Öt évet lehúztam, körülbelül.

Miért szálltál ki, ha ez volt az álmod?

Bejött a gazdasági válság, 2008-2010-ben, akkor váltam el, a bulik is fogytak. A feketék nem szeretnek új számokat tanulni, ez is nehezítette a piacon való maradást. Én maszekban új számokat kottáztam, tanultam magamnak, de sokszor volt, hogy idegen zenészek facebook-on kértek meg, hogy kottázzak le nekik számokat, nem túl profin, hanem inkább könnyen értheto akkordokkal, néhol betétekkel. Rengeteg kottát írtam meg, hetek-hónapok-évek alatt, gondoltam létrehozok egy facebook-oldalt az általam írt, egyedi kézírású kottáknak, ott hozzáférhet mindenki. Azóta az egyik legismertebb kotta-oldallá nőtte ki magát. Elkezdtem csinálni YouTube-videókat is, hasonló okból.

Nem volt más lehetőség?

2009. január 01-én kerültem be hivatalosan a Rhythm Nation zenekarba, ezzel kerültem be a kaszinók világába is, nekem végem volt, olyan boldog voltam, mint az állat. Pénz sem volt rossz, megéltem belőle. Bulinkért fizettek, a Cézár Palotában adták a legtöbbet, nyolcszázötven dollárt, öt napra, nagyon jó pénz volt. Aztán lassan fogyni kezdtek a helyi fellépések, ott és a környező kaszinókban is egyre kevesebbet léptünk fel. Show műsorokkal töltötték fel a bárokat, a táncos termeket. Ezért mentünk vidékre, más városokba játszani. Miután sok új helyen játszottunk, lassan már hívtak más zenekarok is helyettesíteni, amikor mi nem játszottunk. Bekerültem a köztudatba és kiderült, tényleg jó zenész vagyok.

Milyen érzés egyetlen fehérként egy fekete zenekarban játszani?

Nekem egyszer mondta a haverom, ha nem tudnék zongorázni, már rég nem lennék közöttük. Én a csúcson hagytam abba, Las Vegas legjobb, legismertebb zenekarával, az In-A-Fect-tel. Velük három-négy díjat is nyertünk, többször is legjobb R&B zenekar, legjobb előadó... Ők sem értették, miért nem akarok velük játszani, mondtam haza kell mennem, aztán ennyi volt. Most is várnak vissza. Tíz körömmel ragaszkodtam, hogy itt akarok maradni Magyarországon. Vettem hangszert, rájöttem bő egy éve, hogy nem bírtam tovább jutni. Lehetett volna menni feljebb még, de a zenekar másképpen gondolkodott.

Nem tanultak új számokat, én másképpen gondolkoztam, mint a zenekar, láttam a hibákat, ami nem volt ígéretes a szakmai jövőm számára. Kettőt tehettem, vagy elmegyek máshová játszani, vagy addig csinálom, amíg tudom. Két fő zenekarról beszélünk, akikkel nyomtam négy évig, 2009-től. Tőlük megtanultam, hogy a fekete zenének, hogyan kell szólni. Megfigyeltem miben különbözik a magyar RnB-től, meg merek esküdni, hogy itt Magyarországon és Észak-Európában is sikere lenne egy R&B-funk zenekarnak.

Ezt tisztázzuk, hogy mi a különbség a néger és a feka szó között!

Én a "n"-szót kétszer mondhattam ki. Fekete a black, néger az rabszolgát jelent, utalva a rabszolgatartó időkre. Sértés, sértően hangzik a számukra. Ők egymásra mondhatják, mondják is. Ha a haverja vagy, akkor talán mondhatod, de inkább ne. Magyarországon kevesen vannak a feketék, talán nem mernek szólni, de kint nem hagyják annyiban. Ott ez hatalmas nagy sértés.

Folytatjuk...

Készítette: Fiery



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 24. és 2017. november 09. között:









Klipmánia