rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

P. Mobil - Csoda Történt (2017, Dionysosrising)

 Látogatottság
Összesen
88332154
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Berek Péter - interjú (2016)

Interjúk

Berek Péter a Lágymányosi Közösségi Ház vezetője volt 1982-től megszűnéséig, 1999 végéig. 2000 és 2005 között pedig a Bem Rakparton dolgozott, ma a Csiliben művelődésszervező. Az LKH jelentőségét nem lehet eléggé kiemelni a nyolcvanas évek zenei életével kapcsolatban. Volt itt klubja a HBB-nek, a Barbaronak, a Bikininek, vagy a Mininek is és az underground zenekarai is gyakran léptek itt fel. Kiváló és készséges interjúalany, nagyon tartalmas és szórakoztató beszélgetést rögzíthettem.





Volt valamilyen zenei előképzettséged?

Egyházi iskolába jártam, úgyhogy még orgonálni is tanultam. Aktívan viszont nem zenéltem.

Hogyan és mikor kerültél az LKH-ba?

1982-ben nyílt meg az intézmény ezen a néven, előtte pártház volt. Már akkoriban is hullámokban jöttek a különböző gazdasági bajok és problémák, az épületben nyugdíjas párt alapszervezetek voltak, de ezeket egy idő után nem bírták anyagilag fenntartani. A Párt a Kerületi Tanácsnak utasításba adta, hogy vegye át az épületet. De a Tanácsnak sem volt persze pénze fenntartani. Végül egy úgynevezett "szocialista megállapodás" keretében megegyeztek a közelben lévő Skála Áruházzal, hogy a Skála, mint fenntartó vegye át az épületet. Mi egyébként a Tanács felügyelete alatt kezdtünk dolgozni, összesen hárman voltunk, de mindegyikünk akkori főnöke a Skála igazgatója, Demján Sándor volt.

A beosztásunk szerint mi voltunk Demján titkárai, a fizetésünket a titkárságán vettük fel, akkor általában találkoztunk is vele. A szocialista megállapodás azt jelentette, hogy ők bútorozták be a házat, fizették a rezsit és a mi bérünket. Mikor saját lábára állt az intézmény, akkor átvette a Skálától a Kerületi Tanács. De a rendszerváltásig szimbiózisban éltünk a párttal is, az alapszervezetek ott maradtak. Egy idő után kialakult az a rendszer... a fiatalabbak kedvéért: akkoriban ugye a hétfő szünnap volt a Királyi Televízióban, értelemszerűen az alapszervezetek ezt kérték, ekkor csinálták a rendezvényeiket, mert így több esélyük volt, hogy tévéadás híján, embereket tudjanak megmozgatni. A hét többi napján garázdálkodhattunk mi.

Nekem utóbb derült ki, az "idősebb" közönséggel beszélgetve, hogy a helynek volt már akkor is zenei múltja, már a '70-es évek elején rendeztek itt koncerteket, majd diszkó is üzemelt itt. Éliás és Dévényi is diszkózott itt. Tehát az LKH 1982-es létrejötte előtt nem éppen a tiltott és a tűrt kategória szereplői szerepeltek ezen a helyen. De ekkoriban már hódított a new wave és a punk, ezek zenekarai elég kevés helyen kaptak lehetőséget, keresték a helyüket a Városban.

Egy idő után rájöttünk, hogy nekünk az égvilágon semmi más dolgunk nincs, mint kinyitni az ajtót. Ültünk az irodában, vártuk, hogy jöjjenek, és jöttek. És ez nem csak a zenére, hanem az alternatív színházra is vonatkozott. A MÚ Színház a mai napig is ott játszik. A bőség zavarával küszködtünk, rövid idő alatt úgy döntöttünk, hogy azokat fogadjuk, akik rendszeresen is fel tudnak lépni. Ma már nem divat a heti klubozás, de akkoriban ez még ment. Így jött a Kft, a GM 49, a Budapest Ragtime Band, később a HBB és a Barbaro is. És a klubok szereplői mindig hívtak vendégeket is. A dolog azért annyira mégsem volt egyszerű, mivel a hatóságoknak ezek a fellépők és persze vendégeik nem voltak túl ismertek, vagy épphogy az volt a baj, hogy ismerik őket. Mindent gyanakvással fogadtak.

Hogy sikerült engedélyeztetni a fellépő zenekarokat?

Érdekes volt. Minden egyes rendezvényt egyesével engedélyeztetni kellett a Tanács Művelődési Osztályán, ahol kapott a kérelem egy pecsétet, majd a kerületi Rendőrségen is lepecsételték... vagy nem pecsételték le. Ha valamivel probléma volt, akkor sokszor a Kerületi Pártbizottság döntött a kérdésben. De mindenképpen az volt a protokoll, hogy először a Tanács Művelődési Osztályánál adtak egy pecsétet, majd míg a szomszéd épületben lévő Rendőrkapitányságra gyalog átértünk, addig áttelefonáltak, hogy ők vétózzák meg, ne a Tanács. Ez volt a munkamegosztásuk. A Rendőrség azt mondhatta - általában mindenféle indoklás nélkül -, hogy nem. És mint mondtam, hárman dolgoztunk az LKH-ban, praktikusan gyakran én is szaladgáltam a papírokkal.

Sokszor már a nevekkel is bajuk volt. Mondok egy példát. Kádár Miklós barátunk képzőművész volt, a Kisképzőben volt keramikus-szobrász tanár is, ő időnként csinált iskolai rendezvényeket, az Iparművészeti Szakközépnek rendszeresen voltak nálunk sulibulijai is. Voltak zenekaraik is a srácoknak, az egyik neve az volt, hogy Teateam Blues Band. A fenti ügymenetet elindítottam a Művelődési Osztályon, majd átmentem a Rendőrségre, ahol már láttam, hogy felbolydult az őrs, hallom, hogy nagyban telefonálnak és nagy jövés-menés van. Egy jó 20 perc folyosói várakozás után behívtak, hogy ezt nem engedélyezik, mert utánanéztek, majd arra a következtetésre jutottak, hogy a Tea egy félrevezető dolog, mert ez a név tulajdonképpen az ETA variációja. Ugye nem a baszk szeparatista szervezet épült be a Képzőbe, hanem az ETA zenekar dobosa, tehát volt egy kis alapja a dolognak, de ez elég volt, hogy ne engedélyezzék a koncertet. Résen voltak.

Egy idő után viszont rájöttünk, hogy más dolgunk sincs ez ügyben, minthogy egy bizonyos embert kell csak megvezetnünk. Ő volt Szatmári elvtárs, a Kerületi Pártbizottság Első Titkára. Ha őt át tudjuk verni, akkor nyert ügyünk van az összes többi lépcsőben. Őt meg nem volt olyan nehéz, nem volt egy okos ember. De rossz ember sem volt, nyájas volt, és ha garanciát adtunk, hogy ez és ez a zenekar, vagy fellépő teljesen megbízható, akkor azt mondta, hogy rendben. És sajnos egy alkalommal el is jött az LKH-ba megnézni egy rendezvényt.

Dinnyés Jóska is nálunk klubozott kéthetente, vagy havonta és közönsége is volt. Ellenzékinek számított, nem bántották, de ellenzéki volt. Mert hiszen határon túli költők verseivel, a népies vonallal foglalkozott, és eleve ez az életmód, hogy egy szál gitárral csavarog és regél, ez önmagában sem volt elfogadott dolog. És nagyon jól értett a közösség összetartásához is, ez is veszélyesnek számított akkoriban. 1983-ban a költészet napja körül volt egy Dinnyés klubnap, ahová vendégeket is hívott köreiből. És hát hívta Ratkót, Budai Ferit és a többieket, amitől mi egy kicsit izzadtunk, mert Szatmári elvtárs jelezte, hogy őt is érdekli az ünnepség. El is jött. Eleve már az is érdekes volt, ahogy megjelent öltönyben, nyakkendőben és elegáns kabátban, miközben a közönség egyetemista, értelmiségi, farmeros, klumpás társaság volt. Önmagában fura volt már az is, ahogy beült így az első sorba.

Aznap halt meg Illyés Gyula. Ez meg aztán pláne nem volt a programban. Mikor megérkeztek Dinnyés vendégei, ők is ott hallották a hírt először és paff! Hát nekik Illyés volt a védőernyőjük. A hír rettenetesen felkavarta őket és ki is mentek a büfébe annak a rendje és módja szerint. És mattra búsulták magukat. És akkor mi nagyon fostunk, hogy ebből mi lesz. Itt a vége az LKH-nak. Ratkó József és Budai nagyon részegek és pont most van itt Szatmári is.

Valahogy felmentek a színpadra, megemlékeztek a lehetőségekhez mérten Illyésről és a végén Szatmári elvtárs egyenként odament hozzájuk és megköszönte a szép műsort. Akkor jöttem rá, hogy egy kukkot nem értett az egészből. Ha egy kicsit is érti, akkor pár perc után hívja a rendőrséget, vagy az Ávó-t, vagy a franc tudja mit. Itt jöttünk rá, hogy neki kell beadni mindent, onnantól nyertünk. És ez így is ment ettől fogva. Sorra jöttek a politikailag nem igazán kedvelt formációk. Európa Kiadó, Bizottság, Nagy Attila a Lobogóval, a punkok közül a Ketchup Lechup jut eszembe például.

Persze voltak konszolidáltabb dolgok, ilyen volt a Kft is, mégha a hatalom értük sem feltétlenül lelkesedett, de hagyták őket. Működtettünk egy olyan büfét, ahol a Laár által kreált ételeket szolgáltuk fel, mint a lógatott gombóc, a paraszt-lábujjköz-pálladékleves, vagy az otromba pogácsa. És ott is mindig volt vendég, és a vendégek nem mindig voltak elfogadottak. Például szerintem művelődési házban Magyarországon először nálunk volt sztriptíz. Szereztek egy lányt, aki bemutatta művészetét. És amit mi kaptunk ezután a pártalapszervezetektől, azt... na mindegy. Kellett magyarázkodnunk.

Hogy lehetett ezt kimagyarázni?

"Nem tudtunk róla előre." Meg: "Úgy volt, hogy nem erről volt szó, hogy teljesen levetkőzik". "Erről senki sem tehet." Kenegettük, próbálkoztunk mi mindennel.

Hogyan zajlott az LKH-ban a plakátozás?

Gasner Jancsi volt a nyomdászunk kezdetben, a plakátokat is ő csinálta, majd Bernáth(y) és BP Szabó Gyuri is elkezdett bedolgozni nekünk. Egy idő után nem csak a sajátjaikat, hanem a más zenekarokét is ők csinálták. Volt egy HBB koncert, ahol Ginsberg is fellépett, a plakáton szerepelt Ginsberg aláírása is, valahonnan rászerkesztették. És a koncert után Ginsberg áthúzta a nyomtatott aláírást - gyönyörűen írt -, és saját kezűleg írta alá a plakátot.

Ment az illegális plakátozás is, a zenekarok maguk ragasztották ki a legyártatott plakátokat. Elképesztő plakátharc volt. Először az Elmű tiltotta meg, hogy az oszlopaikat kitapétázzák, majd a Mahir is elkezdett az ellen fellépni, hogy az oszlopaikat mások is használják. Jöttek az újabb és újabb tiltott területek. A vége az volt, hogy a plakátra felelős kiadónak nem az én nevem került ki, hanem leginkább senkié. Ha jött a szerv fellépése, akkor mi mondhattuk, hogy hát mi közünk nekünk ehhez, a zenekar csinálta. Illetve a kiragasztásra is szakosodtak társaságok.

Gallasz Józsi volt ennek a központi figurája, a Pecsának is bedolgozott, ő se él már, ő volt az egyik a három magyar közül, aki a feleségével és a gyerekükkel meghalt az Air France gép pár évvel ezelőtti katasztrófájában, Dél-Amerika partjainál. Nagyon ügyes fiú volt, szervezett is, menedzselt is zenekarokat, erre a piaci résre is viszonylag gyorsan rájött. Cége is lett erre a rendszerváltás után. Egyetemistákat is foglalkoztatott erre.

Ettől még a plakátháború zajlott, több hullámban egy-egy éjszaka több zenekar is egymásra plakátozott, azért is, mert beszűkült, hogy hova lehet ragasztani, nem fértek el egymástól. Öldöklő volt a harc. Egy idő után, de még a '80-as évek közepe előtt, a közeli BHG egy nyugdíjba ment nyomdásza szólt, hogy leselejteznek a BHG gyári nyomdájából két nyomdagépet, azt vegyük meg, ő a nyugdíj mellett szívesen besegít, fel is generálozza őket. Így is lett, cserébe az öreg maszekolhatott a gépeken, az anyagot ehhez magának vette. Ez így mindenkinek jó volt.

Mondanom sem kell, jött az államvédelem a nyomda miatt rendszeresen ellenőrizni. Folyamatosan. Ez is egy szép történet. A rendszerváltásig a kerületnek az államvédelmi alosztálynál, vagy nem tudom, pontosan, hogy hívták a szervezetet a Rendőrségen, valami alosztály volt, minden kerületnek volt a Rendőrségen egy ilyen "referense". A miénk Gombos hadnagy volt, aki egyébként egy kedélyes pali volt, minden hónapban legalább egyszer, de volt, hogy kétszer is megjelent, ha mondjuk Európa Kiadó koncert volt. Figyelt a Nagy Testvér. Tegeződtünk, pertuban voltunk... a saját érdekünkben megkínáltuk. Mindig kérdezte, hogy minden oké-e? Ó, hát kérlek, nagyon jól tudod, hogy nálunk nem történnek balhék.

Egyébként tényleg nem történtek. Fantasztikus jó rendezőgárdánk volt, általában egyetemisták, kulturáltak, de kemények. Volt olyan punk bulink, ahol közbe kellett lépni, mert a pogó már úgy elfajult, hogy látni lehetett a tömegverekedés kialakulásának lehetőségét. Volt egy rendezőnk, akit Ferenc Jóskának hívtak, bement a táncolók közé, megfogta a legvadabb karját és csak közölte vele, hogy "bocs, ki kell mennünk". És a srác szó nélkül jött vele, láttam, hogy utána a karját a hideg vizes csap alá tartja. Bent a házban nem is emlékszem verekedésre. Kint az utcán előkerültek néha még a kések is, de bent nem volt balhé. És akárhányszor jött Gombos hadnagy, mindig mondtuk, hogy minden rendben van, nyugalom és béke. És akkor elment.

Mikor kitudódtak ezek a besúgóhálózat ügyek, hogy III/III, akkor én is elkezdtem gondolkodni, hogy lehet, hogy én is besúgó vagyok? Mert nem tudom, hányszor mondtam el Gombosnak, hogy minden rendben van. Hahaha. De aztán mikor a Rádióban főszerkesztő lettem, akkor átvilágításon kellett átesni. Az is mulatságos volt, kijött egy levélben egy határozat, amiben benne volt, hogy semmit nem találnak azzal kapcsolatban, hogy szerepelnék nem tudom milyen listán és a végén ott volt, hogy amennyiben nem értek egyet a határozattal, úgy 15 napom van fellebbezni. Hahaha. Gondolkodtam, hogy vajon van-e olyan, aki ilyen tartalmú határozattal szemben fellebbez?

Később felvilágosítottak, hogy ezeken a listákon az szerepel, aki valamilyen beszervezési papírt aláírt. Arra kíváncsi vagyok, hogy rólam jelentett-e valaki, de mindig lusta voltam elmenni ez után érdeklődni. Minthogy elég sok zenészről derült ki az utóbbi években, hogy be volt szervezve, van esély, hogy engem is megemlítettek a jelentéseikben. Egyébként mindig azt gondoltam erről, hogy ezt az egészet akkor kellett volna melegében mind nyilvánosságra hozni, ennyi idő után viszont már felejtsük el, nincs ennek semmi értelme, hagyjuk már a francba. Csak kíváncsiságból érdekelne és nem azért, hogy aztán valakit gyűlölhessek.

Na és a Gomboson kívül, a nyomdagép megvétele után pedig külön jöttek mások is ellenőrizni, az nagyon misztikus volt mindig. Ilyenkor Gombos előtte titokzatosan felhívott, hogy "mikor zártok ma?" Mondtam, hogy fél 10-kor, akkorra volt vége általában a koncerteknek. Jó, akkor azt kéri, hogy csak én legyek ott a végén, én zárjak, ha mindenki elment, akkor zárjak be, de utána megint nyissak ki úgy, hogy a főkapcsolókat viszont teljesen kapcsoljam le, teljes sötétség legyen minden épületszárnyban, és a sötétben várjam őket. Ez mindig így történt, mindig ültem a sötétben, majd hallottam, hogy nyílik a főbejárati ajtó, neszezés, bejönnek, köszönnek, "jóestét", kérik a nyomda kulcsát. Általában hárman jöttek, egy fenn maradt velem, kettő lement a nyomdába. 10 perc alatt végeztek, a nyomóformákat átpörgették és megnézték a szemeteskukát, hogy nem maradt-e árulkodó nyom, gyanús, rontott lap. Végül megköszönték és mindig kaptam egy üveg vodkát ajándékba. És ahogy jöttek, úgy mentek is. Mert hát, ugye a szamizdat akkoriban már nagyon terjedt, azokat valahol ki kellett nyomni, és egyre jobb minőségben is készültek, nem csak stencilen.

Hányan fértek be az LKH-ba?

A csúcs az volt, mikor Felvinczy Attila szólt, hogy jön haza Orszáczky Jackie, aki aztán egy alkalmi formációval nálunk lépett fel. Megmondom őszintén, ott és akkor én nagyon be voltam szarva. Valami 750 jegyet adtunk el, az még az akkori tűzrendészeti és minden egyéb szabállyal is szembement, pedig akkor ez közel sem volt úgy szabályozva, mint manapság. Én nem vagyok egy félős és klausztrofóbiás ember, de ott megfordult a fejemben, hogy ezt nem kellett volna. A HBB klub stabilan tudott hozni, egy heti 4-500 fős közönséget, de az jobban eloszlott, a büfébe ki-be járkáltak az emberek, a kávézóban ücsörögtek, nem tűnt fel a tömeg. Ráadásul az nem ülős, hanem állós buli volt. Hobóval is volt egy nagy tömegnyomoros buli, mikor Allen Ginsberg jött el a klubba 1986-ban. És hát, nevetséges áron tudtuk tartani a belépőjegyeket, ezért aztán nem is kerestek olyan sokat az itt fellépő zenekarok, viszont jött a közönség.

Hogy került hozzátok a HBB?

Előtte az FMH-ban játszottak hetente, de valamiért megszűnt köztük a jó viszony, átjöttek hozzánk. Ez olyan 1984-ben volt, innentől a ház bezárásáig, 1999-ig volt itt klubjuk. És hát mondanom sem kell, Hobo sem volt a hatalom kegyeltje. Ráadásul Hobo soha nem volt kezelhető. Nem lehetett vele egyezkedni. Ha szóltunk neki, hogy te, figyelj, felmerült itt és itt ez és ez a kifogás, akkor: "Menjenek a kurva anyjukba." Nem volt hajlandó kompromisszumot kötni. Viszont stabilan ment a klub, nagyon alkalmasak voltak erre a fajta klubozásra. Nagyon színesek voltak a klubkoncertek, óriási repertoárja volt a zenekarnak, mindenre tudtak reagálni. Képes volt tíz-egynéhány évig változatos maradni. Ez ma elképzelhetetlen. Hát mondj egy mai nagyzenekart, aki hetente csinál klubkoncertet. Teljesen kiveszett ez a fajta kultúra mára.

Látszik, hogy több rádiós koncertfelvételt is az LKH-ban rögzítettek. Volt ennek valami külön oka?

Igazság szerint én ezen mindig csodálkoztam. Jellemző módon, a rendszerváltás előtt a Királyi Tévé mindig olyan apparátussal jött ki, hogy - kis túlzással - már két nappal előbb az egész utcát lezárták, 35 fős stáb, négy biztonsági ember, nem lehetett odaparkolni, külön kábelezés, mindenféle felhajtás. Hiába volt az akkori művházas szinthez képest sokkal jobb hangcuccunk, a sajátjukat akarták használni. Ugye a nálunk klubozó zenekarok technikusai, mivel úgyis mindig jöttek a klubba, kiépítettek egy jó kis hang- és fénytechnikát, ami a Rádiónak és a Tévének soha nem volt jó. Mikor a kereskedelmi adók megjelentek, akkor ők már csak három-négy emberrel jöttek, és elég volt nekik a pultról egy kevert jel, ugyanolyan minőséget tudtak csinálni. De konkrétabban válaszolva, Presser Picinek voltak azok a dolgai a nyolcvanas években, hogy írt egy-egy előadónak egy számot, ami nagyot robbant, aztán elengedte a kezüket, és nem jött több durranás. De ezeknek az első durranásoknak a bemutató koncertjei általában nálunk voltak, ezekre jött ki a Rádió, vagy a Tévé.

Sok zenekar próbált is az LKH-ban.

Az egész úgy indult, hogy Piciéknek akkor volt egy angliai szerződésük, ahová demó felvételeket kellett kiküldeni, és kaptak a kiadótól valami felvevőcuccot. És megkeresett Pici, hogy a pincénkben járt a kis próbahelyünkön, ahol ezt felállítanák, vállalnák a hangszigetelést is. Kialakult egy kis stúdió, évente egyszer-egyszer odajöttek, feljátszottak pár nótát, de hogy közben se álljon kihasználatlanul, más zenekarok is jöttek oda próbálni. Például a Ferós Bikini.

Az első nagylemezük, a Hova lett sajtóbemutatója is nálunk volt. A színpad díszletét Bernáth(y) Sanyi csinálta, zseniális volt. Egy nyikorgó ajtón kellett állandóan ki és bemenni, ami mikrofonnal ki is volt hangosítva, de elviselhetetlenül nagy hangerővel. Az egész borzasztó jó volt. Természetesen a Hanglemezgyár teljes vezetősége ott volt, totál protokoll rendezvény volt, aminek volt egy olyan része - ezt Feróval találtuk ki -, hogy tombolahúzás is volt. De a tombola jó része manipulálva volt, szándékos csalással irányítva volt, hogy ki mit nyerjen. Ki mit szeret, ugye. De egy idő után továbbgondoltam, hogy... figyelj Feró, rá fog jönni a közönség, hogy bunda van, akkor viszont legyen tök nyilvánvaló a csalás. Mindenkinek jöjjön le, hogy direkt az egész. Így is lett, Feró ezt szerintem elég jól egyértelműsítette, de a végén odament hozzá egy srác a büfében azzal, hogy "Te, Feró, nem volt ebben csalás?" Feró ettől teljesen összetört, hogy mennyit küzdött, hogy egyértelmű legyen, és nem sikerült.

Hát, botrány is volt, mert volt egy olyan tombolacsalás is az egyértelműsítés jegyében, hogy két ugyanolyan sorszámú tombola is kiosztásra került, egy Illés-lemez volt a nyeremény. A két ugyanolyan számot Bors és Wilpert kapta. Kihúzták a számot, mindkettő jelentkezett, hát, most mi legyen? Mondta Feró, hogy hát akkor oldjuk meg, törjük ketté a lemezt. És nem sikerült kettétörni, vinyl lemez volt, Feró sokáig próbálkozott a színpadon, de csak elhajlott, mire bemondta, hogy "De kurva szívós egy legenda ez az Illés". De ezt a kis performanszot Wilpert, meg Bors és a többiek a könyvégetéshez hasonlították, felháborodva felálltak és elmentek. Hát, fura protokollesemény lett ez, és persze ezért is álltunk mi is a szőnyeg szélén. Tény, hogy ez után a Hanglemezgyár nem hozott hozzánk semmilyen rendezvényt.

Megjelent az Edda is, de Patakyval nem igazán tudtunk együtt dolgozni, nekem nem is volt szimpatikus Slamóék kitúrása után. Jöttek a Barbaro előzményei is, táncház vonalon Jorgosz és Parov Nikola a Zsarátnokkal és Gépfolklórral is fellépett nálunk. Értelemszerű volt, hogy később a Barbaro is nálunk kezd. Nagyon sokat feccöltünk bele a dologba, időt, energiát, borzasztóan sajnáltam, hogy nem lett ebből a zenekarból az, aminek kellett volna lennie. A Barbaronak azt gondolom, le kellett volna turnéznia az egész világot, olyan teljesítménye volt, olyan tehetségek voltak a zenekarban, és amilyen jó dolgokat csináltak. Ehhez képest 20-30 ember járt itthon a klubjukba. Nem volt egy menedzsment, aki ezt meg tudta volna futtatni. Mikor Török Ádi kiszorult a Bem Rakpartról, akkor kísérleti formációi, a Tátrai-Török Tandem és a Mini RC is hozzánk került. Nekem az RC egyik kedvencem volt.

Kísérleti hely is lettünk, a próbák miatt sok minden alakult az LKH-ban. Egy hatalmas hátránya volt a helynek, ezért iszonyú háborúk voltak. A lakótelep közepén voltunk, az utca túloldala pár méterre, hatalmas üvegablakok az utcára - ráadásul nem is duplák -, minden kihallatszott. Folyamatosan feljelentések a zaj miatt. A koncertek végén a közönség elvonulása sem volt mindig problémamentes, felfokozott hangulatukban. Azt kell, hogy mondjam, én sem szívesen laktam volna a közelben. Mindennapos volt, hogy szabálysértési tárgyalásokra járunk, bár jó ideig minden el lett sikálva, de végül megunta a Tanács, vagyis hát, végül az Önkormányzat az egészet, vissza kellett fogni a koncerteket.

Redukálni kellett a hangosabb rendezvények számát, de a HBB és a D. Nagyos Bikini még sokáig megmaradt nálunk klubozni ez után is. A Barbaro is, ami különösen hangos volt. Persze Póka Egon sem halk zenész, hát még Tátrai Tibusz. De az alkalmi koncertek megritkultak, felszabadult egy kapacitás, akkor kezdődött igazán a színházasdi. Végül 1999. december 31-gyel, jogutód nélkül szűnt meg az LKH, csak a MÚ Színház maradt ott bérlőként. Eddig tartott. 1999 november végén jelezték, hogy bezárják a helyet, kármentésre sem volt idő, azonnal fel kellett mondanom mindenkinek, megjelent egy teherautó és minden iratot elszállítottak, szerintem a szeméttelepre. A mai napig rendszeresen kapok az Ügyészségtől leveleket a húsz éve az épületben működött, egykori társadalmi szervezetekkel kapcsolatban. Van is egy egyen-válaszlevelem, amiben csak a szervezet nevét cserélem, és azt küldöm, hogy sajnos 1999. december 31. óta semmit nem tudok róluk. 2000-től 2005-ig a Bem Rakpartra kerültem.

Akkor megélted azt az időszakot, amikor végleg kitiltották a Bem Rakpartról a hangos zenét.

Így van. Említettem az LKH-s időkből Török Ádit. Amikor a Bem Rakpartra kerültem, akkor tudott ő is ide visszakerülni. És újra dübörgött a Mini. Egy jó két-három évig tartott ez, majd egy TRB koncert tette be végleg a kaput a helynek. Ugye, ha az LKH-nál probléma volt a környező lakosság, akkor itt ez hatványozottan így volt, hisz ez eleve egy lakóépület volt. Igazából az Önkormányzat cseszte ezt el, mikor társasházzá alakították az épületet. Akkor a Művháznak a társasházi közös tulajdonból, a tulajdoni hányadát többségire kellett volna szabályozni. Ezzel szemben kisebbségbe került. A lakók meg szépen leszavazták a hangoskodást. Egy egyezség jött létre, tekintettel a történelmi múltra, egyedül a Mini tarthat azóta itt koncertet, de évente csak kétszer. Szerintem amíg Török Ádi él, ez így lesz.

És ezt az engedményt, hogy sikerült kiszedni a lakókból?

Én ebben nem vettem részt, nem volt ráhatásom. Ugye az Önkormányzat politikailag sem akarta felvállalni, hogy kinyírják a Minit innen, hát a lakók meggyőzésére akkor valami felújítási pályázati pénzek is benne voltak a pakliban... Hozzáteszem, én már a '70-es években jártam ide, a Mini és a Rákfogó nagy kedvenceim voltak. A fejem verem a falba, hogy nem magnóztam annak idején koncerteken. Később a szakmába beletanulva, már az volt a véleményem, hogy a Bem Rakpart alkalmatlan a koncertek megtartására. Persze, szép épület, Andrássy palota, de mégis méltatlan. Az a nagyterem se alkalmas, meg egyáltalán, az I. Kerületnek méltatlan, hogy ilyen kicsi legyen a legfőbb művelődési háza. Az egész terület felét csak az irodák foglalták el, kóruspróbák is voltak itt, de azért is balhéztak a lakók. A képzőművész kör is ki volt helyezve a utca 3-ba, mert nem fértek el. Méltatlan viszonyok voltak. Tény, hogy a Mini szempontjából legendás, de nem ideális koncerthely. Most a Csiliben dolgozom, ez gigantikus az előzményekhez képest.


Intézményvezetői, szervezői sorozatunk korábbi interjúi:
Bálinth Lehel
Don Péter
Gombocz Lajos
Hajnal Gábor
Mészáros Zoltán
Németh Gyula
Szűcs Alfréd

Bálint Csaba (2016.12.20.)
rockmuzeum.ini.hu




 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Interjúk
· Szerkesztette: bcsaba


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Interjúk:
Interjú Szaszával és Matyival, a Sex Action tagjaival...


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.51 Seconds