Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Linkin Park - One More Light (2017)

 Látogatottság
Összesen
85498485
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Németh László Fritz (1965-2016) interjú - 2. rész (2016)

Interjúk

Ahogy a nekrológban ígéretet tettünk rá, következzen a Fritzel készített interjú, amely 2016 februárjában, illetve márciusában készült a Rockmúzeumban, ahova - ezúton is köszönjük családjának - bekerült egyik első gitárja is. Közvetlenül azelőtt, hogy a végső - általa átnézett és jóváhagyott - változatot visszaküldhette volna, kórházba került. Szerencsére sikerült hozzájutni az interjú szövegéhez, amelynek közlésével emlékezünk a VHK gitárosára, aki több punkzenekarban is játszott az '80-as évek elején. Erről - is - szól a most következő interjú második része.










Csövesekkel, illetve popperekkel voltak konfliktusaitok?

Én nem vettem részt ilyesmiben. A mi csapatunkra nem volt ez jellemző. Mi inkább a polgárpukkasztásra mentünk rá, pl. felszálltunk a metrókocsi közé és a két platformon álltunk. Többen infarktust kaptak. Aztán jellemző volt még a rendőrökkel való szívózás. Egyszer voltunk egy házibuliban, ahol nagy károk keletkeztek. Erre nem vagyok büszke, de előfordult ilyen is. Nálunk inkább az önpusztítás ment, hogy átfúrod a füled egy biztosítótűvel, beleugrasz az üres medencébe, leugrasz magasról, megiszol egy korsó töményet, beleszívsz tizenöt cigibe egyszerre, szóval ezek a hivalkodó kis botrányok. A szüleimmel voltak konfliktusok, sokszor a haveroknál öltöztem át. Ez egyébként a mai napig jellemző a tinik esetében.

Említetted, hogy az Elhárítás is fellépett a Mozaik klubban rendezett punkfesztiválon. Arról milyen emlékeid vannak?

A Meggyfa utcában, abban a felállásban léptünk fel, hogy Sáfrány, Kövér Zoli, Árvai és én. Viktor szétrúgta a dobot, egymást és a közönséget is köpködtük. Azzal mentünk ki a színpadra, hogy Mindenkinek a kurva anyját! (Ez csak heccelés volt részünkről.) A gitározás és megőrülés nagyon hasonló volt ahhoz, ahogy a VHK-ban is csináltuk. Egyfajta belső szabadság ez, hogy elrepülsz, elvetődsz valahova. Szóval ez az élmény már ott megvolt. Lehet, hogy a plakátokon se szerepeltünk. (Megj: Ez igaz, a fesztivál plakátján nem szerepelt az Elhárítás neve. - szerk.) Úgy voltunk, vele, hogy menjünk fel, úgyis csak tíz percet kell nyomni! Nem volt színpad, hanem a székek fel voltak a szélen rakva. Egy nagyobb szoba volt az, ahol játszottak a zenekarok, linóleum volt a padló, azon öntöztük szét az ammóniát, a közönség velünk egy szinten pogózott, fulladozva.

Ott szépen szét lett verve a ház. Ott volt a többi zenekar a közönség soraiban. Valószínűleg részt vettem benne én is, de volt félsz bennem is - abban a pillanatban nem-, de ott volt, hogy mi lesz, ha rendőrségi ügy lesz belőle? Nekem speciel ott volt a szülői háttér. Én laktam valahol, meleg vízben fürödtem, ki lett mosva az Elhárítás-pólóm. Az igaz, hogy ingerszegény környezetben nőttünk fel és lázadtunk a rendszer ellen, de ilyen szempontból különböztünk Haska Béláéktól, akik eljöttek otthonról, vagy dolgoztak, vagy nem, és egy pici fűtetlen albérletben laktak. Az nekem idegen is volt, bár jártam ott. Aludtam persze haveroknál, és hamar el is költöztem otthonról, de volt biztos családi háttér.

Amikor először mentünk külföldi turnéra, a szüleim először féltettek, aztán azon kaptam, magam, hogy a Faterom, aki a legvadabb ellenségem volt - ütött vágott, hogy miért csinálom ezt a hülyeséget - mutogatja az ismerősöknek a két VHK-lemezt, akkor még csak annyi volt. Mikor múltkor hazamentem, mondtam, hogy felkerültem a Rockcsarnok falára, azt mondta, hogy büszke rám.

Bennem az is felmerült már, hogy Attiláék úgymond direkt kebeleztek be, hogy ne legyen még egy hozzájuk hasonló zenekar, de nem hinném, hogy ez cél lett volna. Tudtam róluk, hogy őrültek, ők is, hogy én is az vagyok. Az biztos, hogy az én szememben akkor nagyon idősnek számítottak. Volt olyan buli - akkor még nem tudtam, kik ők - mi, kis fiatalok voltunk, turkáltunk a barátnőink bugyijában, piáltunk, cigiztünk - és Viktor behozott pár idősebb illetőt. (A mi szemünkben annak tűntek, holott 30-33 évesek voltak.) Mi akkor nagyon dühösek voltunk, hogy Minek hozol ide idegeneket? Na, ők voltak a VHK. Nem volt az összes tag, de Szónusz biztosan, arra emlékszem.

Csirkebuli?

Én ott voltam, mint néző, de nagyon részeg voltam. Gyakorlatilag azok a képek vannak előttem, amiket látunk fotók. Sáfrány szeletelte a csirkét. A rajongók tépték szét a csirkét, nem a zenekar. Hogy élt-e egyáltalán, azt Isten az anyám, nem tudom, de mintha tollak repkedtek volna. Marha hideg volt, arra emlékszem, messzinek tűnt az a művelődési ház, kinn Rákospalotán. Hétvégén, ha nem volt koncert, a Flórián téren ültünk, aztán jött a hír, hogy házibuli van, akkor mentünk oda. András és Bosi nem tolerálták azt, hogy nem zenéltünk, hanem üvöltöztünk. Az volt a koncepció, hogy legyen kis őrület, aztán két szám, aztán megint őrület, aztán egy szám. A végén ez az őrület már befedte az egész koncertet.

Meddig működött az Elhárítás? Milyen helyeken játszottatok?

Időben nem tudom elhelyezni. A Rockmúzeumban ki van állítva egy 1982-es Bercsényi kollégium koncertnek a plakátja, (Megj: László Viktor adománya - szerk.), amit én készítettem. Ott a VHK, az ETA és a Kretens szerepelt még. A plakátot Attilánál csináltuk. Volt úgy, hogy oda mentem haza, ugyanis az iskolámmal szemben lakott. Nála buliztunk. Rengeteg plakát van, amit én készítettem. Attila ott állt és mondta, hogy plakátkönyvet kell rajzolni. A plakáton az látható, hogy kapák szállnak az űrben. Azt nem tudtam lefesteni filctollal, tehát először megcsináltuk az űrt, kivágtam a kapákat és beragasztottam Technokollal.

Szóval a koncertek... Lehet, hogy a Meggyfa utcai volt az utolsó. Négy-öt koncertnél több nem lehetett. Volt a Ganz Mávag MK-ban egy koncert. Ez valamilyen tehetségkutató volt, délután játszottunk. Ott nem volt VHK, akkor játszottam először Marshall-al - semmiféle torzító -, olyan hangja volt, hogy fájt a fülem a gitár hangjától. Ott hangzott el először az a szám, amit Viktor írt. Volt egy nagyon jó téma, két db 6/4-es úszik egymás után úgy, mintha kánon lenne. A Bercsényiben is felléptünk, arra emlékszem. Meggyfa után volt a félsz is. Mivel többször nem léptem fel ott.

Az Ikarusban egyszer az alkoholtól, illetve beleéléstől elájultam, le is vittek a színpadról. (Emlékszem, hogy a T-34 is fellépett a koncerten.). András és Bosi le is ment a színpadról. Addig vertem sikítozva a gitárt, amíg el nem ájultam, Viktor pedig szétkapta a dobot, dobálta le a darabjait a színpadról. Többnyire a VHK-val játszottunk közösen, pl. a Kandó Kollégiumban. Lehet, hogy már egy év sem volt az, amikor a két zenekar együtt működött. Külön Elhárítás-koncert nagyon ritkán volt. A Kutya éji dala miatt lett híres a VHK.

Beszéljünk akkor a filmről. Ott kezdem, hogy Bódy Gábor a VHK és a Bizottság mellett az ETÁ-t is szerepeltetni akarta, de közölték vele, hogy erről szó sem lehet. Ez igaz?

Az ETÁ-ról hallottam, de, hogy miért nem szerepelhettek, azt nem tudom.

A filmben látható koncert-jelentek többségét az Ikarus MK-ban vették fel (1982. szeptember 26-án), Csörsz István is a fellépésről az Elhagyott a közérzetem című munkájában. Attila meglehetősen érdekes belépővel indított: egy görögdinnyével a fején ment fel a színpadra.

Így igaz. Ott nem csak a dinnyelé folyt rajta, hanem a vér is. Szokásához híven, ugyanis itt is hanyatt vágta magát. (Volt olyan eset, hogy tíz centivel kerülte el a feje a színpad szélét.) Minket is meglepett a dolog. Úgy jött ki, hogy a fején volt az a hatalmas dinnye, ami aztán szét is repedt. A kellékesek szereztek egy tizenkét kilósat. Valahogy elesett, beverte a fejét, és hátul szétnyílt a dinnye, meg a feje. De hát az ilyesmi nem volt egyedi eset, hiszen korábban volt, amikor borosüveggel vágta meg magát, kórházba is kellett szállítani. (Ez még azelőtt történt, hogy beléptem volna a zenekarba.) Akkoriban ilyen önpusztító figura volt.

Volt más érdekes eset is a koncerten. Most olyan dolgokat mondok el, amelyekről senki nem tud. Akkoriban az Ikarusban próbáltunk, a próbaterem két szinttel lejjebb volt. Engem kifestett lent egy barátom, aki sajnos nemrég elhunyt. A filmben viselt maszkomat (koponya halálfej) ő csinálta. Mentem fel a lépcsőházban és igazoltattak. Maga, hogy néz ki? Akkor még mindenki igazoltathatott. Valami hátsó lépcsős figyelő volt. A hátsó zsebemben volt a flepni, hogy egyből oda tudjam adni. De ez a procedúra napi program volt akkoriban. Szeged volt a rekord, ott tizenkétszer igazoltattak egy nap.

Komócsin, Pol Pot megye...

Így van, hát mit vár az ember? Az is punkcselekedet volt egyébként, hogy beleírtál valamit. Na, de visszatérve a koncertre: mondtam a hapsinak, hogy én ahhoz a zenekarhoz tartozom, ami most játszik, ő pedig mondta, hogy menjen, de én elintézem, hogy maga soha többé ne lépjen színpadra! Úgyhogy ezúton is üzenem neki, hogy Gratulálok! Felmentem és Szónusz ott fetrengett, Czakó mézzel bekenve... Koncert után reggelig buli volt, lehet látni a filmben, benne vagyunk, mint statiszták is. Gábor híres volt arról, hogy takarékos. Állj oda hátra, csak takard el az arcod! Onnét mentem osztálykirándulásra. Kimentem a Batthyány térre a HÉV-hez. Az osztályfőnököm azt mondta, hogy Te normális vagy? Elfelejtettem, hogy még mindig ki vagyok festve. Úgy utaztam végig a városon.

A filmben látható egy riport is veletek, amit az FMK-ban vettek fel...

A gyártásvezető alakította a filmbeli riportert, mert hasonlított Gáborra. Szónusz tényleg kirántotta a széket alóla. Én ott olyan részeg voltam, hogy ki sem tudtam mondani, hogy Kéne még inni valamit! - ehelyett valami olyasmi jött ki, hogy Kéne még valamit iszni. Azt mondta Gábor, hogy csináljunk egy interjút a VHK-ról, és meghagyta.

Tehát ez improvizáció volt?

Pontosan. Gábor még azt is benne hagyta filmben, mikor Czakó világító kék szemekkel azt mondja, hogy Mászkálsz az utcán, mint egy kis pók, b*szd meg! Ezt a mai napig is mondogatjuk egyébként neki. Én ott úgy meg lettem fertőzve, hogy még azon a nyáron jelentkeztem a Filmművészeti Főiskolára, dramaturg szakra. Az első szűrön kiestem, úgy megsértődtem, hogy soha többé nem jelentkeztem semmilyen felsőfokú oktatási intézménybe.

Koncert-betiltások?

Ezekre főleg Attila emlékezhet jól. Volt, hogy már eleve más néven hirdettük meg a koncertet, pl. Svihák. Nézd, nem érdekelt minket, mentünk, csináltuk, legfeljebb lekapcsolták az áramot. Megdöbbentő, amiket olvasok, hogy a Dalos nevű ügynök miket jelentett, aki - erről biztosíthatlak - soha nem látta a VHK-t koncerten. Van olyan haverom, akiről megtudtam, hogy mondott ezt-azt, de nem tudom, ha engem állítanak a sarokba, hogy kicsapatnak az iskolából, mit tettem volna? Meg hát, miket tudott elmondani? Azt is tudtuk, ha beadunk egy fotósorozatot előhívásra, az másnap megy a rendőrségre. Volt, amikor behívtak a rendőrségre, elém rakták a fényképeket. Nyilvánvaló, hogy megfigyeltek minket, gyűjtötték az információkat, de mi ezt pont leszartuk, éltük az életünket.

1984-ben jutottunk ki először Nyugatra. Az első gázsimat - a Bódy-filmet leszámítva, mert ott statiszta pénzeket kaptunk - 1000 nyugatnémet márka volt, kb. másfél havi fizetés volt akkoriban. De nem ezért csináltuk. Az indulás nem volt egyszerű. Czakót, Szónuszt és engem egymástól külön vittek be a reptéren a terminálba, és darabokra szedték a csomagjainkat. Szónusznak még a C-vitaminját is szétmorzsolták, és órákig faggatták, már nem emlékszem, miről.

Ezek a megaláztatások aztán folytatódtak a csehszlovák határnál, és Nyugat-Berlininél is. Mai napig, ha határhoz közeledek, összeszorul a gyomrom. Mivel németes az arcom, a nevem is Németh, volt, hogy félrevittek, lefotózták az arcom, kikockázták a fotót. Azt hitték ugyanis, hogy NDK-s vagyok, aki disszidálni akar. Ez akkor történt, amikor átmentünk Szónusszal cigiért az NDK-ból Nyugat-Berlinbe. Erről sem tudott senki más a zenekarból.

Milyen emlékeid vannak Nyugat-Berlinről?

Jó, hogy ezt szóba hoztad, mert Berlin nagy mániám a mai napig. Azóta is eszem a témába vágó filmeket. (pl. Berlin felett az ég). A mai napig úgy hívom, hülyének is néznek, mikor azt mondom, hogy megyek Nyugat-Berlinbe. Manapság a koncertezés egy kicsit munka. Baromira sok szervezés, utazás, munka után, pénzügyi dolgok... Ezeken a kezdeti turnékon egy álomvilágban, eufóriában voltam. Hamburg, két hónap múlva megint Berlin, Bréma, stb... Egyszerűen itthon gebedtek az emberek egy útlevélért, hogy három-négy évente mehessenek a Mariahilfer Strasséra vásárolni, mi pedig már-már hazajártunk Nyugatra. Együtt utazás, csajozás, Európa összes nagyvárosában, sikert-sikerre halmoztunk.

Nem is gondolták, hogy magyarok vagyunk, mert le volt fordítva a nevünk németre. Magyarok? Tényleg? Odaátról? Nekik ez odaát volt. Berlin nekem eufória a mai napig. A mai napig orromban vannak azok az illatok. Ott fordítva éltek, főleg a Kreutzberg negyedben, ahol stoppal lehetett menni, mindenki felvett mindenkit. De úgy, hogy Czakó csak rá akart gyújtani, feltartotta az öngyújtót, és megállt az autós, hogy hova? Nem is akartunk eredetileg menni, de akkor már úgy voltunk vele, hogy akkor menjünk! Teljesen úgy éltek a városrészben, mint a hétvégén szokás. Mindenhova be kellett menni, mindent meg kellett nézni. Turistaként 1/100 részét nem láttuk volna. Deflert, a menedzserünket meg kell említeni, ő ott túravezetőnk is volt, és mindent megmutatott.

Mit szóltatok ehhez a teljesen skizofrén szituációhoz, hogy egy várost kettévágnak egy fallal?

Mi kicsit pökhendin éltük meg ezt a szituációt, de azért elgondoltuk, hogy szerencsétlen szocialista emberek ott vannak a túloldalon, úgyhogy felmentünk a kilátókra és átnéztünk Kelet-Berlinbe. Manapság eszem a témába vágó könyveket, pl. most tudtam meg, hogy éltek nyulak a halálzónában, mikor a Fal megszűnt, akkor nyúlvacsorát evett mindenki Nyugaton. Sosem felejtem el, hogy amikor megérkeztünk Nyugat-Berlinbe, akkor lövéseket hallottunk.

A schönfieldi repülőtérről a négycsavaros repülőnk hozott el, onnan busszal mentünk, és láttuk a tankcsapdákat, a különböző akadályokat. Amikor felhangzottak a lövések, a vendéglátóink mondták, hogy igen, valószínűleg emberekre lőnek. Az NDK-határőröknek parancsba volt adva, hogy lőniük kell mindenre, ami mozog. Három lövést hallottunk, lehet, hogy hárman meg is haltak. Én borzasztóan sajnáltam a túloldali embereket. De láttam az árnyoldalait is, az ötven pfenninges punkokat.

Volt egy kémiatanárnőnk a szakközépiskolában, aki soha nem a tantárgyát tanította, hanem történeket mesélt, és kémia helyett felolvasta nekünk Christiane F. naplóját. Én akkor nem hittem volna, hogy valaha kijutok Nyugatra, aztán egyszer csak ott voltam és láttam szinte megelevenedni ezt a történetet. Akkor arra gondoltam, hogy "Na, mi vagyunk anyuka gumipunkjai, akik lakótelepen laknak a padlószőnyeges lakásban, melegben, ezek a srácok meg marha jól néznek ki, ha ilyen ruhában mennél haza, te lennél a király, de a sörre is úgy lejmolják össze a pénzt!" És hát leginkább ők jártak ott a koncertjeinkre.

1984-ben volt az Ifiparkban egy nagyszabású koncert, egy hónappal a BIP bezárása előtt. Arra, hogy emlékszel?

Azt mondták, hogy kis túlzással Újpestről is hallani lehetett. Egy biztos, hogy mondtam a zenekarnak, hogy "Kis csávókáim, én itt már fölléptem!" Gondolom, hogy utána napokig zsizsegtünk, őrület volt. Annak idején szerettünk a belvárosban bulizni. Voltak ezek a polgárpukkasztó felvonulások, amik arról szóltak, hogy itt vannak a polgárok, meg a komcsik, akik mutatják, hogy milyenek, akasszuk ki őket. Kitaláltuk Attilával, hogy bukfencezzünk az utcán, és lebukfenceztünk a Vörösmarty téri szökőkúttól a metró aluljáróig. Csupa vér volt minden, ahogy múlt az idő, egyre többen csatlakoztak hozzánk.

Szintén 1984-ben forgatták az Egy kicsit én, egy kicsit te című filmet, amiben szerepet kapott a zenekar.

A Ganz Mávag MK-ban forgatták a koncertjelenetet. Nagyon szerettük a helyet. Úgy tudom, hogy az LGT nézőcsúcsát megdöntöttük 200 fővel, de ezt Nagy Gyula tudná igazolni. Direkt elvárták, hogy csináljunk valami őrültséget. Ott volt a lengő kerék, a csövek, Czakónak a szekrény... Az volt a furcsa, hogy kb. mindenki ismerős volt a nézőtéren.

Rendes koncerten lett fölvéve ez a jelenet?

Igen, bár ez egy délelőtti buli volt. A terem be volt sötétítve. Aki eljött, kapott gázsit. Jó koncert, ugye, eljössz, és te kapsz pénzt. A szereplők műcigit kaptak a filmben, mondván, úgyse látszik, csak a parázs. Azt tudni kell, hogy az a kerék tele volt fémcsövekkel - kb. húsz darab volt -, és úgy volt kitalálva, hogy azok egymáshoz ütődjenek, de rá is lehetett ugrani ezekre. Az életveszélyes helyzet volt. Féltünk is, hogy mi lesz, ha lezuhan? Ha ez megtörténik, könnyen meghalhatott volna valaki. De szerencsére nem történt semmi baj.


Az első rész itt, a harmadik itt olvasható!

Drpeter




 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Interjúk
· Szerkesztette: Drpeter


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Interjúk:
Interjú Szaszával és Matyival, a Sex Action tagjaival...


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.44 Seconds