rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Crazy Lixx - Ruff Justice (2017)

 Látogatottság
Összesen
84499147
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Phaid - interjú (2017)

Interjúk

Phaid a Sybille basszusgitárosa volt. Előtte Zalatnayval is játszott a Cinibabákban és a keletnémet Mona Lise nevű zenekarnak is tagja volt.













Hogy kezdtél zenélni?

Soha nem akartam zenész lenni. Gyerekkoromban Anyám észrevette, hogy zongorán mindent lejátszok hallás után, beíratott kiskoromban zeneiskolába. Kottát nem tanultam meg olvasni, mindent fül után játszottam a zeneiskolában is, így autodidaktának vallom magam. Komlón nevelkedtem, polgári nevemet nem használom, mindenütt Phaid vagyok, még az orvosaimnál is. Ezen a néven vagyok a neten is, linkedln, myspace, youtube, facebook. A név onnan ered, hogy gyerekkoromban egy barátomat Daphnisznek hívtam, ő engem Phaidrosznak. Filozófiai témájú, magasröptű leveleket írtunk egymásnak ezeken a neveken. Mindig tanár, vagy idegen nyelvi levelező akartam lenni, a németet származásom okán anyanyelvi szinten beszéltem, de az ELTE-re nem vettek fel. Filozófiát is akartam tanulni.

Azért itt elmondanám, hogy én gimnáziumba sem akartam menni, borász akartam lenni Villányban. Kis híján szőlészborász lettem, illetve fotóim láttán egy fényképész szerette volna, ha ottmaradok fényképésznek nála. De közben elektrotechnikai műszerész is akartam lenni, azt mondtam, hogy ha nem kapok kollégiumot, akkor maradok, de végül kaptam kolit, így Pestre mentem. Teniszezni kezdtem, közben érdekelt a rajzolás és a versírás is. 300 verset írtam tizenévesen, de úgy, mintha valaki más írta volna helyettem. Ezeket szeretném egy kötetben kiadni, ha lát benne valaki fantáziát. Az elektrotechnikai sulit nem végeztem el, de az Artexbe kerültem idegen nyelvi, német-angol levelezőként, az angolt is autodidakta módon tanultam.

Hogy kerül basszusgitár a kezedbe?

Egy középiskolai osztálytársam Csepeihez járt tanulni, én is kedvet kaptam. Ott jazz, szóló és basszusgitárt is tanítottak. Én akkor még gitárt közelről nem láttam. Hát, legyen basszusgitár. Csepeiék a lakásukon tanítottak, minden szobában ment valami oktatás. Csepei Kati egy-két hónapig akusztikus gitáron tanította a basszus alapokat, ekkor keresett meg - olyan '81 körül - Zalatnay. Elmentem a próbahelyükre - akkor mondom: egy-két hónapja volt először a kezemben hangszer - "na, játszd el ezt a rock and roll futamot" - kérte Szigeti Edit. Eljátszottam, kész, már a zenekar tagja is lettem.

Egy vesszőfutás volt a zenekar megalakulása. Az MTI fotólaborjában elkezdtünk promófotókat csináltatni, ekkor még Szigeti Edit is a zenekar tagja volt. De mielőtt élesedett volna az alakulás, Szigeti elment nyugatra. Volt egy jazztanszakos lány, aki Zalatnay egy szavára otthagyta a sulit, hogy a zenekar tagja legyen, de nem tudott azonosulni a rock ritmusával, hiszen ez egy rockbandának indult.

Szóval az első fotókon látható felállás nem is játszott együtt igazából. És képzeld el, az első koncert - életem első koncertje - 1982. március 31-jén a BS-ben volt, Amanda Lear előtt játszottunk. A Solaris is előzenekar volt. Egyébként előtte sokat jártam Eastre és Solarisra az Ifiparkba, nézőként. Volt két saját számunk is, van nyoma a dolognak. Az egyik a Boogie Woogie láz, a másik a Képeskönyv.

A Képeskönyv videóanyaga az ugyanaz, mint a Boogie Woogie lázé, ez azért van, mert csak egy tévéfelvétel készült, viszont a másik számot is be akarták mutatni, de ahhoz nem volt külön felvétel. A folyamatos tagcserék miatt kislemez nem jelent meg, de az Egymillió Fontosban játszottunk.

A BS koncerten kereste meg a zenekart Zsemle Pál producer. Egy nyugati turnéra vitte ki a zenekart. Németország, Olaszország, Ausztria. Enyedi Ernő volt a billentyűs, Csuka Mary a dobos, Zalatnay az énekes, Csepei Kati a gitáros. Több hónapig voltunk kint. Megesett velünk néhány kaland odakint. Például egy alkalommal eltévedtem Észak-Olaszországban, nem találtam az éttermet, ahol a zenekar gyülekezett. Furcsa emberek közé keveredtem, elkezdtem tőlük kérdezősködni, hogy merre van az étterem, nagyon szépen válaszoltak, majd később kiderült, hogy maffiatagok, és épp egy ékszerboltot készültek kirabolni.

Mikor visszajöttünk, Csuka és Enyedi kilépett, de Cini nem adta fel a női zenekari projektet, hiszen ez egy kuriózum volt. Megtalálta Bán Marit, a korábbi Bizottságból, egy fél évet játszottunk így Margit-híd diszkóban. Járt oda az Omega tagsága és Kovács Kati is nézőként. Nem tudtuk, mik lehetnek az elvárások egy diszkóban, hogy két gépzene közt mi koncertet adunk, de nagy siker lett. 1984 körül volt ez. Én is írtam dalokat a Cinibabák idején, Nina Hagen hangvételében. Az egyik ilyet játszottuk is koncerteken. Máté Péterrel is volt szerencsém együtt játszani a Cinibabákkal.

Hogy kerülsz egy keletnémet zenekarhoz?

Meghívták a Cinibabákat női zenekarok fesztiváljára, Kelet-Berlinbe. Egy színházban játszottunk, az én dalomat is előadtam, közben írtam saját dalokat. Az öltözőben a Liese, a Mona Lise billentyűse és mindenese talált meg, hogy szeretnének a zenekarukba. Akkor még nemet kellett mondanom, ám 1984 őszén Cininek lett egy kuvaiti szerződése, ahová nem a zenekarral ment ki. Az utolsó Cinibabák bulinkon, a Margit-szigeten megkeresett Halmi Gábor, hogy maradjunk együtt Rácz Katival, és menjünk a Lidóba játszani. Bán Mari lett itt is a dobos, a többiek vidéki lányok voltak, egy fotó készült rólunk. De közben megint megtalált a Mona Lise valahogyan, hogy kellenék zenekari tagnak, két hét múlva lenne az első koncert Wohlgastban. Küldtek másfél óra hanganyagot, szereztem kint egy lakást, kimentem.

A Mona Lise kelet-berlini zenekar volt, ott éltem évekig. Christina Tina Powileit dobos, Antje Wittösch gitáros, Lieselotte Liese Reznicek billentyűs és én. Gyakorlatilag minden keletnémet településen játszottunk. Az NDK-s lányok boldogok voltak, ha Magyarországra is jöhettek koncertezni, nekik ez volt a nyugat. Volt Pecsa koncertünk is.

Udo Lindenberg nyugat-berlini sztár volt, az ottani kb. Vikidál Gyula. Küldött a Honeckernek egy bőrdzsekit is, hogy közeledjenek a keleti és a nyugati németek, de persze ez nem segített. És ő meghívta nyugatra a Mona Lise-t, mire visszaírtak neki az NDK hatóságok, hogy nem is létezik ilyen nevű zenekar. Pedig ez a zenekar az NDK-ban kimondottan sztárzenekar volt. De itt már nagyon elegem lett a női tagságú zenekarokból, el is döntöttem, hogy soha többet. Túl sok az intrika. Csak férfiakkal vagyok hajlandó ezek után játszani. Azok közül se akárkikkel, de csak férfiakkal. Itt nem arról van szó, hogy a nők nem valók zenésznek, hisz kiválóak tudnak lenni.

Milyen volt egy rockzenekar sorsa az NDK-ban?

A Mona Lise dallamos rockzenét játszott. Halmozottan hátrányos volt a helyzet. Az emberek csak a nyugat-berlini tévéket nézték. Voltak jó zenekaraik, de a szövegeknek képviselni kellett a helyi politika tartalmát. Csak békedalok voltak, talán csak a Silly, a Puhdys és a Pankow volt kivétel, utóbbi basszusgitárosa volt a billentyűsünk férje. A Mona Lise azért nem lett híresebb, mert külföldön egyszerűen letagadták, és a szövegek leginkább csak a szerelemről, meg a "helló, hogy vagy"-ról szóltak, meg a szupervékony dobos csajunkról, meg a nyári éjszakákról.

Volt tévéfelvételünk is, például a Színes Kosárban (Kessel Buntes) és a Rock a békéért (Rock für den Frieden) fesztiválon, ahol a P. Box is fellépett, ez is tévéfelvétel volt Berlinben. Az ott élőknek nehéz volt az élete a szabadság hiánya miatt, de nekem elég jól bejött. Ahhoz képest, hogy mi mennyibe került, elég jól éltem. Minden nap étteremben ettem. Szerdától-vasárnapig koncerteztünk, mindenütt szállókban laktunk, rengeteget utaztunk. Csak a szabadság hiánya volt szörnyű. De azért itt is megestek vicces történetek, például az autóutakon szokás volt, ha mondjuk egy másik zenekari busz előz, akkor az utasok az üvegnek nyomták az arcukat, grimaszoltak. Mi, ha előztünk a kisbusszal, akkor például a fenekünket nyomtuk az ablakhoz.

Állandóan bőrdzsekiben voltam, de az NDK-ban ezt nehezen viselték. A bőrdzsekiről az volt a képzet, hogy az veszélyes. A rendőrök állandóan igazoltattak. Volt, hogy elkísértek próbára is, mert nem hitték el, hogy egy zenekarban játszom. Egyébként rengeteg rajongóink volt. Tina, a dobosunk volt a legvagányabb, a szállodai szobákba gyakran csempészte be a rajongókat összekötött lepedőkön, az ablakon keresztül. Gyakran a földön aludtam, annyian voltunk. A bérelt lakásom állandóan tele volt a rajongókkal. Mostanában a Mona Lise régi rajongói a német honlap fórumában elég sok visszaemlékezést tesznek közzé.

1986 májusában, Csernobil idején jöttem haza. Volt egy Drevnyák nevű menedzser itthon, volt egy jazz-rock zenekara, ők hívtak még kimenetelem előtt, de akkor nem maradtam, viszont a Pecsában megint megtalált, hogyha lenne kedvem, akkor keressem. Illetve először Cini keresett meg, hogy lenne egy Skála-turné, van-e kedvem megint vele játszani. Ez már nem a Cinibabák volt, de ez is tisztán női zenekar volt. Ez egy rövid kitérő volt, Drevnyák megint megkeresett, ajánlott egy másik zenekart, ez lett Keresztes Steve zenekara, a Sybille.

A név még nem volt meg, azt én találtam ki. Mr. Basary már megvolt, de még dobos sem volt, az első próbán Steve fia verte a Király utcában - akkor Majakovszkij - a konyhájukban a lábasokat egy fakanállal. Az első fellépésünk a Vakok és Gyengénhallók Intézetében volt. Mondjuk hangosak voltunk. A végén odajöttek és simogattak, hogy milyen jók vagyunk. Mr. Basary előtte a Bill Box Companyban billentyűzött és vokálozott, mégis minket választott. Olvasom az interjúidat a passzión, Steve-től jólesett a dicséret. Igen, keményebb vagyok bőgősként, mint sok férfi kolléga.

Steve-nek volt egy kazettája, amin a dalai voltak, azokat megtanultuk. A dobos Rózsahegyi István lett. Mr. Basary hangja szerintem hasonlított a Scorpions énekesének hangjára, játszottunk is koncerteken egy Scorpions dalt, bár a covereket, tribute-okat nem szeretem. Én a saját zenéket szeretem. Ja, és játszottunk egy Queensryche dalt is. Steve zenéje rendkívül izgalmas volt, sokat uniszónóztunk.

Később Molics Zsolt lett az énekes, a Classicában volt előtte. A Lővér Kocsmában, a Király utcában, ebben az időszakban sokat ücsörögtünk a metálkocsmában. A Vígszínház mellett egy krapek 2000 forintért - fejenként - előtte felvette két számunkat, volt egy magánstúdiója. És itt a kocsmában bejelentettem, hogy kiszállok. Elfáradtam abban, hogy nem jutunk semmire, hiába vagyunk jók. Lehet, kitartóbbnak kellett volna lenni, nem tudom. Csodálkozva olvastam a Steve-vel készült interjúdban, hogy "botrányzenekar" lett volna a Sybille. Amíg ott voltam, nem voltak botrányok. Sok közös koncertünk volt a Missióval, Jaguárral, a Stress-szel és a Sámánnal.

Milyen volt nőként a metálszcénában?

Én abszolút rocker voltam előző életemben. Csak az AC/DC-t szerettem, csak a rockot. Bár, mint mondtam, Solaris-ra és Eastre jártam. A Sybille végre játszhattam is a keményebb zenét, és nagyon élveztem. Szerettem a Kreatort is akkoriban. És a magyar vonalból a társ-zenekarokat is szerettem. Sámán, Missió, ezek. Mostani életemben viszont hallgatok hip-hopot is, meg Aretha Franklint is. De akkor a metál egy abszolút életérzés volt. És e tekintetben nem számított, hogy nő vagyok. Persze a közönség jórészt fiúkból állt. A rockerközösség erénye, hogy színvonalat vár el. Én egy különlegességnek számítottam, mert nő voltam, de ha nem lettem volna jó, nem fogadnak el.

Drevnyáknak volt egy Blöff nevű zenekara is, oda is hívott, el is mentem 1989-körül. Popos funkyzenét játszottak, egy nagylemez is megjelent A szív üzenete címmel. A lemezborítón szereplő tagnévsor - így én - sem szerepel egyébként a lemezen, azt még egy előbbi tagság játszotta fel, akiknek a neve úgy szerepel a borítón, hogy köszönetnyilvánítás. Egy Molnár-szigeti koncertünkre emlékszem, ahol a Pa-Dö-Dö volt az előzenekar. Sok koncertünk volt. Egyre többet kellett playback-elni, azt nagyon nem szerettem. Volt szó róla, hogy Felkaihoz megyek zenélni, valahol a Velencei tónál játszott vendéglátóban, de azt nem akartam.

1990 körül abbahagytam a zenét. Illetve volt még egy fél év, hogy az R-Go-ba hívtak, Jenei Szilveszterrel mentünk volna, mert Környei Attila kilépett. Tuti volt, kiléptem a munkahelyemről is. Megtanultam a repertoárt. Végül a dobos hívott fel, hogy ne haragudjak, Környei visszajött, mivel kárpótolhatnak? Letettem a telefont.

Mit csinálsz mostanság?

10 éve volt egy nagyon komoly műtétem, akkor megváltozott az életem. Lábadozás közben újra játszani kezdtem. Azóta csak improvizálok, zenei alapokra játszok fel Jaco Pastorius világához hasonló "szólisztikus" basszusgitárzenét. Őt előtte nem ismertem, csak valaki ehhez hasonlította a stílusom, akkor kerestem rá. Ezek a zenék úgy jönnek, mint gyerekkoromban a versírás. Mintha valaki más játszaná ezeket rajtam keresztül, mióta újjászülettem a műtét után. Pedig korábban soha nem tudtam improvizálni, mégha koncerteken, mondjuk rontott helyzetekből ki is tudtam magam valahogy vágni mindig. Nem volt az, hogy "jaj, micsináljak"?

120 kazettányi zenét játszottam fel, ezekből csináltam két CD-t válogatásként. A neten elég sok követőm van, furcsa módon nyugatról is sokan megkeresnek, hogy mennyire tetszenek nekik a felvételeim. Sajnos csak egy rossz magnóval sikerült felvenni, basszusbox-szal érdemes őket meghallgatni. Megkerestem kiadókat, többek között az Universalt is. A bizottság csak a célközönséget hiányolta. Szigeti Ferenc, a Universal zenei igazgatója magánemberként olyan elismerően nyilatkozott, hogy egy producer telefonszámát is megadta, de végül meghiúsult a dolog. Egy chichago-i netes rádió játszotta egy számomat.

A két életemről könyvet is írtam, benne van minden, amin keresztülmentem. Az imprók több hazai és külföldi szakember elismerését is meghozták. Neveket okkal nem említek, de fellépések akár a Fonóban, akár a jazzklubokban, akár a tévében is lehetnének. Viszont erre az improvizációs zenére szinte lehetetlen megfelelő társakat és lehetőséget találni, de a netes feedback-ek és a szakmai elismerések nagyon jól esnek.


Bálint Csaba (2017.01.07.)
rockmuzeum.ini.hu




 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Interjúk
· Szerkesztette: bcsaba


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Interjúk:
Interjú Szaszával és Matyival, a Sex Action tagjaival...


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.51 Seconds