×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Kirschner Péter interjú - 1. rész (2016) 

Megjelent: január 14. szombat 12:05
Szerző: Drpeter
    Interjúk 

Gitáros létedre zongorával kezdted. Ha visszagondolsz, van benned rossz érzés, amiért nem lett belőled egy újabb Rubinstein, Wakeman, vagy Lord?

Ez úgy történt, hogy az általános iskolában hirdettek jelentkezést zenei különórára. Sorba kellett állni és mindenkitől megkérdezték, hogy milyen hangszeren szeretnél játszani? Zongora, hegedű, trombita, furulya? Ezek voltak a lehetőségek. A gitár nem volt opció - én ezt mondtam -, de felírták. Aztán két és fél éven keresztül zongoráztam. Nagyon élveztem. Akkor a szolfézsnak köszönhetően az ének-jegyeim a kettes-hármasról felmentek négyes-ötösre. Aztán hetedikben, vagy nyolcadikban vége lett ennek, akkor vissza is estem a korábbi szintre. Nagyon szerettem a zongorázást, inkább az volt a baj, hogy a különóráknak a világa baromira fárasztó. Azokat a gyerekeket, akiket ezekre járatnak szüleik, azokat a halálba kergetik. Azért hagytam abba, mert annyira fárasztónak találtam, félholtan mentem haza, két-két plusz óra hetente, halálosan fáradt voltam tőle...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Első gitár?

Az elsőt én építettem. Kaptam egy Fender Stratnak kinéző testet, egy nyak volt egybe a testtel, de nem voltak hozzá bundok. Szögeket kalapáltam a teraszon laposra, mint Bo Diddley, meg kifűrészeltem a helyét a bundoknak, és a helyükre bevertem a szögeket. Szereztem magamnak valahol kulcsokat meg valami pick up-ot. Ebből állítottam össze a gitárt. Nagyon rosszul szólt. Az első néhány próbán, meg talán az első zenekarban is ezen a hangszeren játszottam. Utána lett egy epermetál színű, SG Gibson-formájú Orfeus. (Már nincs meg.) Pozdorjából készült. Konkrét emlékem már nincs róla, de borzasztó kellett, hogy legyen.

Úgy tudom, hogy a punk volt az első zenei stílus, ami nagyon megérintett.

Így van. Annak az időszaknak a hagyományos rockzenéjéhez ma már sokkal szelídebben, szolidabban, vagy megengedőbben viszonyulok, mert ma már úgy látom, hogy akik az akkori mainstreamhez tartoztak, azok nem voltak ebben hibásak, de akkor nagyon úgy éreztem, hogy hibásak abban a kulturális szennyben, aminek éreztük akkor a mainstream nagy részét. Meg hát 13-14 éves voltam, nyilván definiálni akartam magam a fél világgal szemben. Plusz akkor volt nagyon friss, erős a punk, tehát a Sex Pistols, Clash, UK Subs. Egyrészt...

Másrészt szellemileg nagyon friss volt, nagyon szemben volt mindennel, másrészt az ország állapota is nagyon vegyes volt. Mindennel szemben lenni, ami jön a főcsatornákon, az nagyon helyesnek tűnt, és a punkzene pont ilyen volt. Az sem elhanyagolható, hogy ahhoz, hogy az ember egy punkzenekarban játsszon, ahhoz nem nagyon kellett tudni gitározni. Ez ma is így van, de nagy különbség, hogy ma már egy punkzenekar nem olyan "érvényes", mint akkor. Akkor a punk egy nagyon "érvényes" dolog volt.

Melyik volt az első zenekarod?

Úgy hívták, hogy Agresszor. Nem volt nagyon hosszú életű, de volt pár koncertünk az Ikarusban, a pincében, ami amúgy diszkóként működött.

Érdekes ellentét.

Nézd, a falak azok csak falak.

Kikből állt a zenekar? A szakirodalom is nagyon keveset ír róla.

Ez nem véletlen, mivel rövid életű zenekar volt, és senki sem folytatta zenészként, kimondottan egy általános iskolai baráti társaság volt, 14-15 évesek voltunk. Fél évig működött. A srácokról se tudok semmit. Szoktam keresgélni a facebook-on, hátha megtalálok valakit, de sikertelenül.

Felsorolnád a tagokat név szerint?

Bajó Sanyi dobolt, Nagy Zoli basszusgitározott, bevallom, ennyi névre emlékszem.

Egy koncertfelvételt hallottam a zenekartól, az énekes olyan volt, mint egy magyar Rotten. Játszottátok a Holidays in the sun-t is a Pistolstól, az a halandzsázás, ami abban hallható, az tankönyvbe illő.

Ahogy gitározni, úgy angolul se tudtunk, ez így volt érdekes. Az Edda-könyvben (Riskó Géza - Edda Művek Miskolc, 1984) látható egy korabeli leírása az Angie-nek. Fonetikusban jegyezték le, mert Attila (Pataky) se tudott angolul. Ebbe a kultúrába ez belefér.

Máshol is felléptetek az Ikaruson kívül?

Nem emlékszem. Kicsit össze is folyik, hiszen ez 36-37 éve történt. Talán az EMG Klubban, ami a XVI. kerületben volt. Ez rémlik. Oké, hogy ez volt a kezdet, de ez nem hagyott mély nyomot.

Mennyire nézett ki polgárpukkasztóan az Agresszor? A név abszolút adott volt, tipikus punkzenekar név.

Zöld haj ugyan csak később lett, de akkori mércével mérve baromira jól néztünk ki. Felnyírtunk a hajunkat, nekem olyan szűk nadrágom volt, hogy alig tudtam felvenni. Fel volt cipzározva a vádlimig. Ha le akartam ülni, volt egy cipzár a térdemen, azt is le kellett húzni, különben nem tudtam felvenni. Nagy Ferótól loptam egyébként az ötletet. Azt viszont tegyük hozzá, hogy utána haza kellett mennünk, mindnyájan konszolidált körülmények között éltünk. Haza sem mehettem lila fejjel, utcára se nagyon. Az, hogy szőkére van festve a hajam, az belefért anyámnak, a zöldet pedig ki lehetett porolni. Szóval mondhatjuk, hogy az ünnepi alkalom volt, hogy így néztünk ki.

Bőrdzseki, bakancs?

Hogyne. Még az előtt, hogy ennek lett volna ilyen náci jellege. A punkok simán bakancsot hordtak, az akkor még baloldalinak is tűnhetett. Ma már nyilván nem az.

Az Agresszor után, melyik banda következett?

Volt a Pershing 2 nevű zenekar. Ez is rövid életű volt, innen rajtam kívül még egy embernek, Bolinak (Balatoni Endre) lett később karrierje. Ő a T-34-ben játszott előtte. Ő nagyon más irányba ment el, de ha találkoztunk, mindig üdvözöltünk egymást. Hasonló Fritz (Németh László) története, aki nemrég halt meg, 35 éve ismertem. Ő is az a fej volt, aki megér egy mosolyt, bár sosem haverkodtunk. Ha az a kérdés, hogy melyik volt az első zenekarom, amelyik eljutott a felszínig, akkor az a 2. Műsor. Bár előtte volt pár zenekar, például a Nyugati Pályaudvar, erre már emlékeznek, bár kevesen.

A Művirág együttessel léptem be az altenatív szcénába. Összehaverkodtam az énekesnővel, Kovács Ágotával, így kerültem be a zenekarba. Aztán a zenekar testületileg összeveszett vele. Emlékszem, volt egy nagyon csúnya vita, ő pedig szabályosan elmenekült. Másnap már nem is jött, és így lett a Nyugati Pályaudvar. Az elég jó zenekar volt, voltak átfedések tagság szempontjából a 2. Műsorral.

A 2. Műsorban egyben megvolt az, hogy punk zenekar, bár idézőjelbe rakva, mint ahogy mindent idézőjelbe rakott az az együttes. Egy nagyon egyenes, vidám, kedves, jól összerakott dolog volt, de nem volt semmi elhatásvadászkodva. Nagyon szívesen emlékszem vissza rá, jó kis számaink voltak. Azzal már feljutottunk a placcra. Lemezünk nem lehetett, bár senkinek sem lehetett, csak a Bizottságnak. De nagy, telt házas koncerteket tudtunk adni a Bercsényi kollégiumban, vagy a Pecsában.

Fel tudtuk fedezni a Pál Utcai Fiúkat. Ez is milyen érdekes, az ember teljesen el tudja felejteni. Pár éve alkoholos állapotban találkoztam Lecsóval (Leskovics Gábor) a Gödör Klubban, és ő emlékeztetett rá, hogy a PUF-ot valójában - lényegében lehet mondani kis túlzással -, hogy mi fedeztük fel. A mi előzenekarunk voltak a Pecsában, 1987-ben. Akkor még nagyon kis zenekar voltak, de már akkor látszott, hogy nagyon menni fog nekik. Nagyon jó szövegeik voltak, nagyon jó energiák voltak ott. Aztán 1987-ben a 2. Műsor feloszlott.

Kezdettől tagja voltál a zenekarnak?

Nem, amikor 1981-ben megalakult, én akkor még punkzenekarokban játszottam, '84-ben kerültem be az együttesbe. Az eredeti felállásban zenészek, színészek, képzőművészek játszottak együtt. Ennek technikai korlátjai voltak, amelyek attól tudtak lebomlani, hogy zenészek kerültek oda, pl. Bana Robi és én. Gerhes Gábor, a híres képzőművész is ott játszott, az öccse, Tomi az ország egyik legjobb hangmérnöke jelenleg, dolgozott a Tankcsapdánál, a Quimby-nél.

Bana Robi a Budapest Bár állandó hangmérnöke, de a Bródy-produkcióban, az Európa Kiadó-ban, az ...And Friends-ben is velünk jön. Szóval a 2. Műsorból már rajzottak ki azok, akik benne maradtak a zenében, tehát az amatőr létezést sikerült átlépni. Mondjuk, az nem baj, ha a zenekarok nem lépik ezt át. Ott volt az akkori ETA, ami sose lépte át, de mégis olyan mély nyomot hagyott... Most is van valami zenekar ilyen néven, amivel én nem tudok egyet érteni, de az akkori, az abszolút érvényes, holott a fejek amatőrök voltak akkor. Később persze lett Sexepil, de a kezdet tök amatőr volt, viszont a szándékukat tekintve, a megvalósítás jó volt. A 2. Műsor is a kettő határán volt, mert volt egy amatőr hozzáállás, amit egy totál profi megvalósítás kísért, kiváló koncerteket adott az együttes, baromira jól szólt.

Miért nem lett lemezetek? Hiszen az Európa Kiadó készíthetett, a zenétek, valamint a szövegeitek pedig sokkal popposabbak, befogadhatóbbak voltak, mint a Kiadóé?

Ez már tökre rock történelmi kérdés. Szerintem az, hogy az Európa Kiadó lemezt készíthetett, az Erdős Péter személyes döntése volt. Volt ebben részben kultúrpolitika, illetve, hogy fel akartak mutatni valamit, hogy ők támogatják az Új Hullámot is. De tegyük hozzá, hogy én láttam 1985-ben egy kimutatást az Ifjúsági Magazinban arról, hogy hány darab rock lemez jelent meg abban az évben. Körülbelül harminc. Ma - oké, hogy nem adják el, mert nem lehet eladni se hanglemezt, se mást -, de naponta jelenik meg ennyi valamilyen formában. Akkor volt egy Lemezgyár, kultúrpolitikával, éves kapacitással, amibe bele kellett férnie - az általam különben nagyra becsült - Neotonnak.

Nem is volt akkora tömegnyomás, hogy adjanak ki minket, másrészt tegyük hozzá, hogy amikor 1987-ben az Európa Kiadó első lemeze (Popzene) megjelent, az akkor egy megkerülhetetlen zenekar volt. Akkor nem volt népszerűbb, aktuális zenekar, még egy mainstream együttes sem vonzott annyi nézőt, mint ők, leszámítva talán az LGT-t. Én voltam nézőként, név nélkül, több akkori menő rock zenekar koncertjén, ahol 300 néző volt, és még a 2. Műsor is leverte őket.

No és akkor tombolt az Új Hullám Magyarországon, és nagyon megváltoztak a dolgok. Ez azóta is tart, a mainstream és az underground - bár időnként összemosódik. Gyakran megtörténik, hogy az undergroundnak nagyobb a nézői bázisa, mint a mainstreamnek. Ez egy érdekes, furcsa jelenség itthon. Most, hogy átalakult a Petőfi Rádió, ismét csak van csomó jó zenekar, akiket nem játszik a rádió, mégis népszerűek.

Mennyire folytál bele a 2. Műsorban a zeneszerzésbe?

Én inkább kivitelező vagyok, elég kevés dalt írtam, de nagyon sokat csináltam meg. A zenekarban voltak a zeneszerzők, Gerhes Gábor, Ocztos Pisti, akik hozták a dalokat, abban a bájosságban, ahogy azok léteznek. Bana Robi támogatásával én csináltam ezekből rendesen megszólaló rockszámokat. Ez a kivitelező dolog azóta is fennáll. Ilyen szerepet töltöttem be a zenekaraimban.

Az évtized közepétől elkezdtetek járni Nyugat-Európába is, György Péter segítségével.

Hollandiában, Svájcban, Franciaországban, és talán még az NSZK-ban is jártunk, de ebben nem vagyok száz százalékig biztos. Péter ötlete volt, meg Barnáé - aki később képzőművészeti vonalon futott be karriert - ez a Punk and roll a Vasfüggöny mögül szlogen. 1986-ot írtunk és mindenhol rengeteg ember jött el a koncertjeinkre, mindenféle marketing nélkül. (Képzeld el, hogy most kimegy egy zenekar, amelyik nem a Quimby, és 600 nézője van.) Zsúfolt házak, tök jó volt, kerestünk egy kis pénzt. Hatalmas kaland volt.

Ikarus busszal mentünk. A zenekarnak rengeteg díszlete volt, farostlemezek, azokat felállítottuk, megépítettük az Eiffel-tornyot, New Yorkot, a dzsungelt, a felhőket, így koncerteztünk. Szerintem ezzel jó szolgálatot is tettünk az egyetemes kultúrának, mert ott el sem tudták képzelni, hogy ott is élnek emberek, akiknek van ötletük, és kedvük ilyen zenéket csinálni. Nem magyarokkal teltek meg a nézőterek - akkor még nem volt kinn annyi magyar, noha a magyarok mindenhol ott vannak, mindig is mentek jobbra-balra a világba -, de most, ha kimész Londonba, már egy egész iparág települt arra, hogy az ott élő magyaroknak kultúrát szállítani. Ez akkor még nem volt így. East west pass, a kelet-nyugati átjárás, ez volt a szlogen, és akik kíváncsiak voltak erre, azok jöttek el.

Hogy vette a közönség? Ugye a szövegeket nem értették, holott azok nagyon fontos szerepet töltöttek be az együttes produkciójában.

Ha belegondolsz, én nem tudok olyan jól angolul, hogy minden Bowie-szöveget megértsek, - jó, a párhuzam persze túlzó, mégis leesik. A 2. Műsor is leesett, vidám, életerős, helyes, csajok, imádták a koncertjeinket. Nem maradt ott kérdés senkiben, hogy ez miről szól.

Neked milyen élmény volt? Jenő (Menyhárt), valamint Dönci (Dénes József) úgy emlékezett vissza, hogy egy kultúrsokk volt számukra, amikor 1987-ben először turnéztak Nyugat-Európában.

Akkor mi egy évvel megelőztük őket. Én járkáltam ki a szüleimmel gyerekkoromban, szóval nekem nem volt annyira meglepő, de hát persze, átmentünk a határon és közöltük, hogy még a fű is zöldebb. Színházi útlevéllel mentünk ki. Azért nehéz erre visszaemlékezni, mert azt, ami akkor sokkoló volt, azt mára elfelejtette az ember, mert tök normális lett. Én nagyon örülök, hogy a világ abba az irányba ment, hogy ami akkor elérhetetlennek, sokkolónak, merésznek, tök vadnak tűnt, pl. hogy kommunákban laktunk, padlásokon, csomó jó sztori történt velünk, ami megrázó és felkavaró volt, az létrejött itt is, pár évvel később. Azt hozzá kell tenni, hogy ahogy változik a világ, és amit keresel ebben, és ami ér téged, ahhoz képest most a különösség megmaradt, csak más minőségű lett. A Nyugat másfelé változott, pedánsabb, fegyelmezettebb lett, mint akkor. A '80-as évek elejétől, a '90-es évek közepéig egy tök szellemes, friss, pezsgő időszak volt. Ez most nincs, de ott sem, nemcsak itt.

Mi volt a feloszlás oka?

Minket, akik tudtunk zenélni egyre jobban idegesítettek azok, akik nem tudtak, őket pedig az, hogy miért van ezeknek akkora pofájuk? Nagy mennyiségű, erőteljes ego volt egy helyen. Ha egy zenekarban egy giga egónál több van, az nem szerencsés. Ha ez van, addig-addig osztódik, amíg egy marad, vagy pedig kialakulnak olyan munkamegosztások, amihez nekem van szerencsém. Ahogy Müller Péterrel dolgozunk együtt. Én vagyok a zenefelelős, ő a szövegfelelős. Ahogy mondani szoktam, ő a stratéga, én a taktikus. Én azzal foglalkozom, hogyan csináljuk meg, és milyen legyen az eredmény. Ő szövi az álmokat, a víziókat és hagyja, hogy ezeket megvalósítsam. Hasonló szerepet töltök be Bródynál, ő teljes egészében rám hagyja a kivitelezést. Ilyen esetekben elfér két ego, de egyébként nem.

Egy kérdés erejéig még a 2. Műsornál maradva: 1992-ben összeálltatok egy koncert erejéig a Nap Nap Fesztiválon.

Azon a fellépésen Artner Iván - később Sisso férje - basszusozott, mert a basszusgitárosunk, a felesége nyomására 3 héttel a koncert előtt otthagyott minket. Ha azt nem csináljuk meg, akkor nem lenne lemeze annak zenekarnak. Akkor már a Bahia ki tudott adni kazettákat. A Nap Nap előképe volt a Szigetnek, emlékszem, ott voltam én is, amikor a szemétszedésen összegyűltek az emberek, és az akkori óbudai polgármester nem engedélyezte tovább a fesztivál helyszínét (Pálvölgyi barlang), akkor teremtek meg a tervek arra, hogy Sziget legyen. Készült akkor egy Nap Nap válogatás kazetta is. Van még egy elfogadható minőségű felvételünk, ami az amszterdami Melkweg klubban készült, de a Nap Nap sokkal jobb koncert volt, szabadtéri, és egy tök jó keverést csináltunk a Fekete Lyuk stúdióban Vedres Joeval (Bikini), aki egy édes manusz, nagyon bírom őt, akkor sok időt töltöttünk együtt.

Következett az Orkesztra Luna.

Ott három lány (Kamondy Ágnes, Varga Orsolya, Molnár Ildikó), és három fiú (Magyar Péter, Gyenge Lajos és én) játszott együtt. Nőkkel dolgozni nagyon jó, fontos együtt dolgozni, nekem nagyon hiányzik - most az Európa Kiadóban nincs -, nem a szexuális feszültségek miatt, hanem... a nőiség, a női jelenlét nagyon fontos dolog. Mi Varga Orsival úgy hívtuk - volt egy duónk a '90-es években -, hogy szépség, kedvesség, jó illatúság.

A Kassák klubban debütált az együttes.

Én 1988-ban, picit később kerültem be, de talán az volt a legjobb időszaka a zenekarnak. Tavaly, húsz év után egy fél koncert erejéig összeálltunk, és az tök jó volt, a Gödörben játszottunk Magyar Péter születésnapján pár dalt. Akkoriban készült Sándor Pálnak egy filmje, amiben szerepeltünk. A Hűvösvölgyben és még egy helyszínen - már nem emlékszem, konkrétan, hol - volt a forgatás.

Nagyon vicces volt, mert mentünk Franciaországba egy fesztiválra. Óriási élmény volt, repülővel utaztunk, kétszázzal száguldoztunk az autópályán, vártak ránk, kaptunk sárgadinnyébe sonkába konyakot. A szállodai szobában bekapcsoltam a TV-t, Rolling Stones koncert ment, léptettem a csatornát, és azt a filmet vetítették, amiben mi játszottunk. Ez teljesen hihetetlen volt. Másnap pedig játszottunk azon a színpadon, ahol nem sokkal később Santana lépett fel.

Mennyire volt népszerű a zenekar?

Telt házakat csináltunk, nem nagy befogadóképességű, hanem 3-600 fős helyeken. Az nem számított akkor rossznak. Ez egy ajándék volt, mert az az art-rock, amit mi csináltunk, az tényleg nem létezik. Az a zenekar nem akart semmilyen közönségigényt kiszolgálni. Szerették, telt házas hajókoncerteket csináltunk.

Sétahajón?

Igen, rockhajónak hívták, az mindig megtelt.

Ebben a zenekarban használtatok egészen különleges hangszereket, mint a szájorgona.

Ez egy bambusz-sípokból álló cucc, amit kézbe kell venni, bele kell fújni, Ildikó használta. Csináltunk egy lemezanyagot (Szukadal 1991) is, a Fekete Lyuk-ban, azt is Joe-val... Aztán lett a Hold, de valahogy nem sikerült eltalálni a nézőket. A Nyugati Pályaudvar lényegesen sikeresebb volt. Művészileg tökre büszke vagyok a Holdra, van egy-két felvételem, de valamiért nem találta el az embereket. A Fekete Lyukban játszottunk, ami amúgy eredetileg igazi alternatív hely volt, még mielőtt punkhely lett belőle.

Persze, hiszen a Balkán Tourist tagjai hozták létre.

Én is hordtam a cementet, raktam a csempéket.

A fotók alapján dark együttesnek titulálnám a Hold-ot.

Az alter darkosabb vonulatát képviselte, de talán a közönség még nem volt megérve a Cure-vonalra. Vagy inkább mi nem voltunk elég jók.

Akkortájt indult az F.O. System, és ők sikeresek lettek.

Igen, abszolút, ők megcsinálták, ők sokkal jobbak voltak. Ők úgy eltalálták azt a dolgot, ment is nekik.

Kikből állt a Hold zenekar?

Gáspár László basszusgitározott, Bana Robi dobolt, Fülöp Béla, valamint egy Zizi nevű lány, Rajeczky Gabriella énekelt, valamint én.

Sok számotok volt?

Egy program, egy szezon, az kimondottan rövid életű próbálkozás volt. Abban az időben gyorsan változtak a dolgok. Az ember minden héten valami forradalmi ötlettel állt elő, és azt csak úgy lehetett megvalósítani, hogy szétrúgta az addigi zenekart...

A folytatás itt olvasható!

Drpeter



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 21. és 2017. november 06. között:









Klipmánia