rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Twentees - Ketten (2017, dal)

 Látogatottság
Összesen
82778233
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly



 Kirschner Péter interjú - 2. rész (2016)

Interjúk

Mielőtt bekerültél volna az Európa Kiadóba, volt egy rövid életű zenekar...

Igen, a Low Fidelity High Noise, amit azért talált ki Jenő, hogy az EK következő menetére legyen felkészülés. Csak feldolgozásokat játszottunk, pl. Iggy Pop-tól az I wanna be your dog-ot. Nem mondtuk meg senkinek, kikből áll az együttes, csak akkor jöttek rá a nézők, amikor felment a zenekar a színpadra.





1990-ben volt egy nagyszabású URH-nosztalgiakoncert az Olimpiai Csarnokban. Nagyon vegyesek voltak a reakciók, egyrészt maga a koncert ténye - mi értelme van ennek? - ill. a nívó miatt. Te, hogy emlékszel vissza erre a fellépésre?

Szakmailag nem értékelném olyan nagyon jóra. Nem volt rossz sem, sok hiba volt, de abban az is benne volt, hogy az URH valódi működése alatt maximum 300 nézője volt. (Én akkor még CPg-t hallgattam, nem jártam a koncertjeikre.) Ott meg 9000 ember váltott jegyet. Az más lépték, azt meg is kell lépni, azt elő is kell állítani. Amikor volt 2008-ban egy koncert a Szigeten, akkor ez sikerült is, nem voltunk rosszabbak, mint a Sex Pistols, akik utánunk játszottak, és tök jól szóltak. Állati jó, rendesen összerakott zenekar lett belőlük ez alatt az ötven év alatt, ahogy az URH-ból is, bár a Pistols valamilyen szinten még létező zenekar, néha fellépnek.

1992-ben, egy hosszabb szünet aktivizálta magát az Európa Kiadó, és elkészült az Itt kísértünk - Love '92. Elég nehéz szülés volt, legalábbis ami a stúdiómunkát illeti.

Az több mindenből fakadt. Egyrészt abból, hogy van eleve egy nagyon problémás megközelítése a stúdiózásnak néhány ember fejében. Peter Ogi - ő volt a zenei rendező - nélkül nem is tudtuk volna rendesen megcsinálni a lemezt, ami állati jó lett, és bár a törzsközönség fújolta, de állati sokan eljöttek a koncertekre. Az a lemez, a kezdeti fanyalgás után rettenetesen sikeres lett, egészen a Sziget Nagyszínpadig vitt minket, és visszahozta az EK-t a legnépszerűbb zenekarok közé néhány év csend után. Szerintem az egy nagyon fontos lemez a hazai rockban.

Hozzá kell tenni, hogy az EK történetében minden lemez nagyon sok gyűrődéssel készült. Ez valószínűleg Jenő habitusából fakad, ő az, aki szeret vacakolni a dolgokkal. Ebben a kérdésben a zenekar megosztott. Én sokat stúdiózok - meg többen is a jelenlegi felállásból -, és azt gondoljuk, hogy ez túlzás, de a végeredmény számít, és az, hogy mennyit gürizel, az másodlagos.

Tegyük hozzá, hogy Petrinek van az a sora, hogy Az angyal a részletekben lakik és ebben az a szép, hogy amikor az emberek megkapnak egy ilyen nagyon egyben lévő, lehengerlő végeredményt, ami nagyon egyben van és nagyon üt, egy dal, ami négy perc, ami végiggázol rajtad, mély nyomot hagy benned, akkor az az érzésed támad, hogy ez egy "baromi spontán, őserővel odapöckölt dolog" lenne, holott a valóság az, hogy ez soha nincs így, rengeteg tökölés, matekolás után születik meg, és ebben emberek különböző módon dolgoznak. Valaki több, valaki rövidebb ideig, valaki több lendületet visz bele, valaki kevesebbet. Szóval az Európa Kiadó-lemezek mindig sok tököléssel készültek.

Említetted, hogy van egy négy perces dal, ami végiggázol rajtad. Szerintem a Tengerpart pont ilyen. Szerintem nemcsak a dal, de a gitárszólama is az egyik legszebb, legkifejezőbb alkotás, amit a hazai rockban valaha is létrehoztak. Hogy született a gitárszólam?

Azt én is nagyon szeretem, ahogy a dalt magát is, az egy nagyon fontos dal, most is repertoáron van. Jenő ki akarta fúrni, de mondtam, hogy arról szó sem lehet, akkor én is megyek. Nekem az arról szól, hogy hogyan kell egy gitárral egyszerre romantikusat, durvát és finomat mondani.

Siker ide, népszerűség oda, 1994-ben felfüggesztettétek a zenekar működését - akkor nagyon úgy nézett ki, hogy véglegesen -, Jenő pedig az Egyesült Államokba költözött. Mit szóltál a döntéséhez?

Azt nem értettem. Akkor sem, és ma sem. Mondjuk tény, hogy rengeteg feszültség volt. Kiss Laci is akkor ment ki, először Malajziába, aztán Ausztráliába. Akkor volt bennük egy mehetnék, Jenő pedig régóta vágyott Amerikába. Szerencsét próbált, de szerintem ez tévút volt, és kár volt azokért az évekért, bár ő jobban tudja, hogy megérte-e. Szerintem a hazai rocknak ez veszteség volt.

Ő akkor úgy gondolta, hogy a magyar rockzene napjai meg vannak számlálva, a beözönlő nyugati rock el fogja törölni, úgyhogy egy teljesen logikus lépés, hogy valami másba kezdjen.

Aztán jött a Kispál és bevágott egy akkorát a nyugati rock-kultúrának... Vállalni kellett volna ezt a felelősséget. Én úgy látom, hogy ahogyan a francia popzene, a magyar is mindig megtalálta a maga hangját, miközben mindig merített abból, ami aktuálisan szólt a csatornákon. Akik nagyszerűek voltak, azok egyszerre tudtak tök magyarok lenni és tök korszerűek. (Kezdve az Illéssel.) A magyarokat nem lehetett elsöpörni.

1998-ban készítettek Varga Orsolyával egy közös lemezt (Reggeli).

A lemez tök jó volt, szép dolgok vannak rajta. Nagyon sok dolgot tanultam ebből a mikrozenélésből. Szerintem az egy jó, kreatív időszak volt, jól dolgoztunk együtt. Az egy pár évig tök jól működött, volt annyi intuíció, súly és erő, hogy érdemes volt csinálni. Aztán elfogyott, és akkor abbahagytuk. Szívesen emlékszem vissza rá. Mindig felmerül bennem, hogy előszedjek valamit abból a korszakból, aztán nem teszem meg. De bármikor megtörténhet.

Bevallom, hogy az ezt követő éveidről - az Európa Kiadó revivalig - nem sokat tudok.

Igen, mert akkor volt egy pár év, amikor én nagyon csöndben voltam. Játszogattam Másik Jánossal a Heart Rock Companyban, az I Love You-nak volt egy Alter Echo nevű zenekara, de az nem volt egy komoly epizód. Aztán jött a Korom és Méz, de volt egy év, amikor nem volt semmi. 2002-2003 volt ez, amikor nem történt semmi, és ott tartottam, hogy szögre akasztottam a gitárt, úgy nézett ki, hogy befejezem az egész zenélést, amikor Jenő rám írt egy e-mailt, hogy lenne-e kedvem, lenne az a két koncert az A38-on.

Úgy látszott, ez egy átlagos sors, hogy az ember kamaszkorában zenél, még tart egy kicsit, aztán vége van. Lehet, hogy ha nem áll össze a zenekar, akkor én ma nem zenélnék. Az a menet nagyon jól sikerült. Vicces volt, mert ahogy kiírtunk egy koncertet, másnapra eladták a jegyeket. Tizenhárom koncert lett végül a Hajón.

2013-ban, húsz év után megjelent egy új Európa Kiadó-lemez (Annak is kell). Ez eléggé meglepő volt, különösen annak fényében, hogy Jenő mindig is szkeptikusan nyilatkozott új számokkal kapcsolatban, mondván, hogy magyarul írni elég nagy kihívásra lenne neki, hiszen már más közegben él.

Jó jó, de mennyire lehet érvényes dalokat szerezni egy magyar énekesnek, angolul? Bárhogy is, amit ír, hiába is él ott, ott lényegesen kevésbé érvényes, mint amit itt ír, az anyanyelvén.

Hogy értékeled ezt a lemezanyagot?

Vegyesen, ahogy a közönség is vegyesen fogadta, és fogadja most is. Pont a címadó dal az, ami egy nagyon jó szám. Inkább a tény, hogy létrejött az a lemez húsz év után, az fontosabb, mint hogy milyen egyáltalán. Igazából szerintem szakmailag elég jó lemez, vannak rajta jól sikerült számok, néhány dalt újra is vettünk, ugyanis most készül egy új lemez. Én nagyon örülök, hogy van az a lemez, nem mondom, hogy ötös, négyes alá, de sokkal jobb, hogy van, mint ha nem lenne.

Müller Péterrel, hogy kezdődött a közös munka?

2008-ban játszott az URH a Volt-on, a Szigeten, és volt még tervben egy-két koncert, csak Péter leesett az utolsó nap a Szigeten a színpadról, és ahogy mondják, ripityomra törte a lábát, én pedig meglátogattam őt az otthonában, ahol lábadozott. Amúgy én 1981-óta ismerem őt, akkoriban Ős-Kontroll rajongó voltam, tekergettem a Kontroll Csoport diáit a színpadon. Aranyos ember, nagyon szeretem. Ott feküdt derékig gipszben. Beszélgettünk és volt egy ötlete.

Mondta, van egy esemény a Gödörben, ahova Bryan Ferrynek a Song for Europe című dalát szeretné feldolgozni Szakcsi Lakatos Bélával, volna-e kedvem gitározni abban a számban? Naná! Ferryt nagyon szeretem. Szakcsi abszolút non plus ultra figura, bár zeneileg nagyon messze van, de hihetetlen édes manusz. Nagyon izgalmas kihívás volt.

Péter még megkérdezte, hogy ismerem-e a Joy Division nevű zenekart? Még az ős-punk időszakomból emlékszem rá. Én amúgy azért nem maradtam punk, mert az art-rock, a kísérletező, furcsa vibrálásokat, érzelmi kihívásokat igénybe vevő zenecsinálás jobban érdekelt, és a Joy Divison abszolút ilyen volt, relatíve mély nyomot hagyott bennem. Itthon senki nem tudja - mármint a közönség -, hogy mi volt a Joy Division, de a zenészek nagy része igen. Azon az estén eljátszottunk pár számot tőlük is, és Péterben volt egyfajta nagyfokú bizonytalanság, hogy nem akar zenekart csinálni, de mégis jó lenne előadni párszor a Joy Division számokat.

Akkor már stabilizálódott a tagság, Ujj Zoli lett a dobos. Béla bácsi is iszonyú édes volt. Annak ellenére, hogy dzsesszista, ez pedig egy elborult art-rock zene, úgy látszott, hogy szereti. Az egész zenekar zenei vezetői munkája rám hárult. Adtunk egy nevet a csapatnak (Isolated, az Isolation című dal után), és csináltuk ezt egy másfél-két évig.

Közben én belefogtam a Deja Vue Reuve projektbe Láng Katival. Ez a 2. Műsor és más, '80-as évekbeli poposabb alternatív zenekarok slágereit 2010-esítettünk, hogy úgy mondjam. Adtunk koncerteket, amik egész jól mentek. Aztán a dolgoknak egy pontján úgy éreztem, hogy ennek is megvannak a maga korlátjai, mert mindkettő feldolgozás zenekar volt, bár az egyikben saját magunkat dolgoztuk fel, de ennek a korlátai nagyon zavartak engem.

Egy ponton javasoltam Péternek, hogy elengedném mindkét projektet, és helyette csinálnék olyat, hogy megtartanám azokat, akik a legjobbak nekünk - már a tagságból. Akkor már elkészült egy-két új dal. Lényegében ezek a dolgok átcsúsztak az ...And Friends-be, ami egyrészt vállalta a Sziámiból és az URH-ból mindent, amit fontosnak tartunk, és az új dolgainkat, amiket elkezdtünk írni. Ehhez kerestünk kollégákat.

Voltak változások, de a csapatnak a magja egyben maradt. Roszik Hella tűnt végleges befutónak, az énekesnői és hegedűsi posztra, a habitusa, a tehetsége miatt. Nagyon szeretem, ahogy hegedül és énekel, úgyhogy egy minden szempontból szuper zenekar jött létre. Az én építményem, ha lehet így mondani. Azok vannak benne, akiket én választanék a jövő héten és jövőre is. A legjobbak erre a feladatra. Volt, amikor ez, vagy az a kolléga billegett a szememben, és volt, akitől szomorúan, vagy nem olyan szomorúan megváltunk, vagy ő ment el, de ezekkel a társakkal a világ végégig el lehet menni, ez a társaság emberileg, szakmailag, spirituálisan is nagyon jó.

Említetted a Sziámit. Ott - leszámítva a '90-es évekbeli korszakot, amikor zalai zenészekkel dolgozott együtt Péter - Gasner János írta a zenét. Mi volt a véleményed az ő játékáról?

Én nagyon szerettem János gitározását, szuper volt. Nagyon különbözöm tőle, sokkal egyszerűbben gondolkodom, neki sokkal fontosabbak voltak a kísérletek, másrészt szerteágazó, nagy szövevényeket hozott létre, amelyek néha követhetetlenségbe torkollottak. Én szeretek ezekben rendet vágni. Ezért van az, hogy amikor János valamelyik dalát feldolgozzuk, vagy inkább adaptáljuk, a 2010-es évekre, és bevallom, hogy sok mindent kidobálok a dalokból, azok lényegére koncentrálva, míg ő minden dallamfoszlánnyal sokat bíbelődött.

Térjünk át a Bródy-val közös munkára. Vele kapcsolatban nem volt semmilyen fenntartásod? A tatai rocktalálkozóra gondolok...

Nem, ebben nincs igazad. Értem, amit mondasz, de ő egyrészt - érdekes módon - az én szememben sosem tartozott ahhoz a mainstreamhez, amit nem szerettem. Én nem igazán foglalkozom Tatával, és ami ott történt. És ráadásul az baromi régen volt, semmi jelentősége sincs már. Nekem azt mesélte János - lehet, hogy nem idézem pontosan, nem akarok szájába adni szavakat -, hogy az első szólólemeze úgy jött létre, hogy, Szörényinek akartak egy új szólólemezt és jött az, hogy jó, legyen Bródynak is egy lemeze! Megengedték neki kvázi, hogy azokat a dalait, amiket hozott, de a Fonográf nem tartotta elég jónak, szóval mondták neki, hogy majd a szólólemezedre ráteheted, hogy azokat most akkor felvegye. Eredetileg dupla lemeznek készült ez a két album, de végül külön jöttek ki.

Lényeg, hogy akkorát robbant az a lemez (Hungarian Blues, 1980), hogy... bár megvolt nekem mindkettő, de Szörényi lemezéről (Hazatérés, 1980) egy számra sem emlékszem, Bródyéról pedig mindegyikre. János akkor lett szólóénekes, és nagy sztár. Egyébként is totál hiteles figura volt, de az ország jelentős részének szemében "érvényes" figura. Nem csak Tini az Illés, ill. a Fonográf zenekarban, hanem az egy szál gitáros csávó, aki kiáll - vagy van mögötte zenekar, vagy nincs - és elénekli a Ha én rózsa volnék-ot, a Filléres emlékeimet. Olyan dalokat, amelyekről azt hinnéd, ha meghallgatod, hogy banálisak, de valahogy mégis egy összerakott, egész világ, annyira kerek, finom, érzékeny és magától értetődő lesz, hogy nekem vele kapcsolatban sosem volt semmilyen kérdésem, a legvadabb lázadó korszakomban is, amikor tökre punk zenekarokban játszottam, a Ha én rózsa volnék-ot játszogattam, akkor is érvényes volt számomra.

Amikor felhívott, az teljesen az a szituáció volt, mint amikor szokott az ember viccelődni, hogy Hív a Jagger, bocs! Persze! Na, itt is ez volt: Hív a Bródy, bocs! Persze, a Bródy! De tényleg ő volt. Megvolt a telefonszáma már, mert korábban csináltunk valamit közösen. Mondta, hogy van ez az ötlete, hogy legyek a zenekarvezetője a következő Aréna-koncertre és producere a következő lemezére, de nyugodtan gondolkozzak rajta. Nem gondolkoztam rajta, azonnal igent mondtam. De azért addig, amíg át nem jött először gitárral a kezében, addig alig hittem el, hogy ez történik...

Nem 100 %-ig az én zenei világom az övé, de magamévá tudom tenni, és amilyen érzékeny, figyelmes, kedves pali... Abszolút úgy tűnik, hogy kimondottan vágyott arra, hogy az én világomat hozzátegyem az övéhez, és úgy csináljunk Bródy-számokat együtt, hogy összetéveszthetetlenül az övé legyen, és mégis az enyém is. Ő hozta a dalokat, én pedig felöltöztettem őket. Sikerült, úgy érzem, olyan egységet ebben a munkában, ami megőrizte a János kissé tétova, néhol gyermekies, romantikus világát.

Tényleg nem hiszed el, semmilyen szempontból, hogy hetven éves, pl. amikor a próbaszünetben üzeneteket küldözget a telefonjával a facebook-messengeren, tehát abszolút a mában élő pali, nem érzed úgy, hogy Jaj, miért nem öltözik már úgy, mint ahogy egy hetven évesnek kell! Tényleg Tini, teljesen képben lévő, friss ember. Nemcsak megengedte, hanem örült neki, hogy köré tudok tenni egy olyan világot, tudok hozzá olyan embereket találni, akik képesek arra, hogy Jánosnak a világát úgy megszólaltassák, hogy egyszerre halljuk azt a pacákot, aki 1968-ban megnyerte a Táncdalfesztivált, meg 2016-ot is. Az is benne legyen, hogy ez egy művészetének csúcsán lévő, megkérdőjelezhetetlen ikon, és közben egy teljesen friss rocker, aki teljesen érvényes dalokat tesz le az asztalra most is. Az is fontos volt, hogy olyan zenekart hozzak össze, akiknek ünnep, hogy vele játszhatnak. Én is így vagyok vele, két napja játszottunk Nyíregyházán, mindenki boldog volt, hogy ezt csinálhatja. Nekem ez emberi-szakmai siker, hogy ezt sikerült létrehozni, és ő is jól érzi magát ebben.

Az interjú elején beszéltünk az első gitárodról. Ha végignézzük, hangszerek szempontjából a pályafutásodat, milyen gitárokat használtál ez alatt a csaknem negyven év alatt?

Az első időszak olcsó szocialista termékek bűvkörében telt. Először volt a már említett Orfeus, tucheles kimenete volt. Aztán lett egy már rendes, félakusztikus, jackes, piros, ill. fekete Jolana, a Chuck Berry shape. Gyönyörűek voltak, de vackok. A kereskedő már akkor is élt bennem, ha jött egy gitár, eladtam drágábban és az árából vettem másikat. Az első rendes gitáromat Münchenben vettem '84 nyarán, amikor anyámékkal voltunk nyugat-európai túrán. Azzal csináltam végig a 2. Műsor pályafutását. Az a gitár a '80-as évek végig eljött velem, akkor Jenő megvette és ezt használta a '90-es években. Azt mondja, hogy valahol megvan neki New Yorkban.

1989-ben vettem egy Fender Stratocastert. Laár Andrásé volt korábban, és nagyon jó áron tudtam hozzájutni. A Stratnél nagy a távolság a bundok között, ez őt zavarta. Nekem hosszabb ujjaim vannak, szóval nekem ezért is jó volt. Így ő eladta, és vett egy kék színű Shadow-t, ami nekem a vicc kategória volt. Nekem pedig a Stratocaster volt az álmom, Hendrix is azon játszott, mindenki azt akart magának. Ezen a fekete Straton nyomtam végig az EK első időszakát. Ez volt sokáig csupán. Nem volt pénzem plusz hangszerre. 2008-ban vettem egy mexikói Stratot, amit azóta is pofozgatok, cserélgetek benne dolgokat. Most már egész jó, de mindig van benne valami, lehet, hogy sosem lesz belőle tökéletes gitár.

A Stratot követte egy Telecaster, mert mindig is szerettem ezt a típust. Egy American De Luxe, ami elég drága gitár volt, 1600 euróba került. Jó cucc, sokat használtam, csilingelő magasak, az erős, hangos cuccokra nem olyan jó, de a finomabbakra abszolút. Juhász Gáborral találkoztam egy lemezfelvételen, és ő nagyon ajánlgatta a Duesenbergjét - akkor még relatíve olcsó volt, azóta felment az ára. Lovasinak is van ilyenje, Molnár Balázsnak, a PUF gitárosának is, csak neki nem fekete. Gábor csodálatos jazzgitáros, ő kölcsönadta az övét. Másfél hónapig nálam volt, felvettem vele pár dalt.

Annak van egy ilyen specialitása, egy art deco megjelenésű tárgy, de hihetetlenül precíz, professzionális, minden körülmények között működő hangszer, ami iszonyatos erővel, mégis hihetetlenül finoman szól. Olyan sustainje van, ha megpengeted, az örökkévalóságig szól. Sustaine-tonnák, így szól a leírása. Félakusztikus, tehát van akusztikus érzésed, ha kinézetre Gibson Les Paul-ra is hasonlít, de van egy nyújtókar, ami úgy van kialakítva fizikailag, ami teljesen egyedülálló, hogy együtt mozog a húrláb a vinkli karral, és ezért nem hangolódik el a gitár. Ha ezt használom, nem kell koncert közben hangolnom, mint a többi gitár esetében.

Van egy Gretsch-em, ami új, olcsó, feleslegessé teszi a drága hangszerek vásárlását. Nagyon jó, de kissé hangolódik. Most vettem egy Gibson Les Paul-t, egy 2016-os amerikai modellt, ami az olcsóbb Gibson. Iszonyú jól szól, nem értem, miért ilyen jó. (Van az emberben az a késztetés, hogy hú, drága hangszerek kellenek! Régen ezt gondoltam, aztán negyven évesen kezdtem kapizsgálni, hogy ennek a nagy része marketing. Ma azt látom, hogy ha hangra mész, nem ez számít.) Az EK-ban nagyon sokat használom, a Bródy-műsorhoz nem elég sokoldalú, ahhoz a Gretsch való.

Amikor elkezdtem a Bródy-műsort formába önteni, az volt a kezemben, azt a vintage-hangulatot kerestem, amihez a Gretsch való. Az úgy vintage, hogy egyszerre vintage és modern, pl. a Californication-ben is azon játszik John Frusciante. Jánosnak annyira megtetszett ez a kevés, selymes, krémes torzítás, tudod, ha hangosabban játszom torz, ha finomabban, még nem. János teljesen odavolt attól, ahogy a lemezt összeraktam, az el is döntötte, hogy erre a megszólalásra fogjuk rátenni az egészet. Amikor felvettük a lemezt, tudtam, hogy koncertsorozatnak nézünk elébe, és teljesen erre raktam rá a hangzást, ami nagyon sokoldalú, de Jánosnak a világába illik.

További terveid?

Az ...And Friends-nek most is készülnek dalai. Nekem parallel lett egy hangmérnöki karrierem is. Az utóbbi hét-nyolc évnek ez a hozadéka. Most a Kalákával és Gryllussal két lemezt veszünk fel egyszerre, valamint két ...And Friends dal keverését gondozom. Ezek most fognak kijönni, az egyik egy szerelmes dal, az a címe, hogy Cukortükör, a másik az államosításról szól. János mondta már nekem, hogy volna még kedve valamihez, az már körvonalazódik benne. Most, hogy végeztek Koncz Zsuzsikának a lemezével, remélem, belefogunk. Az ...And Friends-ben is vannak tervek. Szekeres András küldött egy számot, amit egy szál gitárral feljátszott, Péter most ír hozzá szöveget, ha ugyan már nem készült el vele. Most már nem annyira albumokban gondolkodik az ember, hanem egy-egy dalban.

Ez nem zavar?

Nem, ha hagynak dolgozni, sőt ha lehet dolgozni, mindegy, mi a formája. Figyelj, a dal totál kerek dolog. A CD-t talán jobban szeretem, de nekem teljesen mindegy, milyen formátumban jön ki. A fontos, hogy valahogy eljusson a hallgatóhoz. A Bródy-lemezeket még el lehet adni, ott a közönség idősebb, konszolidáltabb is valamivel, a fizikai hordozóra érzékeny. Pont most kaptam az e-mailt a videó vágótól, hogy kész van a DVD kép és a hanganyag, amit összekevertem, az ki fog jönni DVD-n. A lényeg, hogy lehessen dolgozni.

Az első rész itt olvasható!


Drpeter




 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Interjúk
· Szerkesztette: Drpeter


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Interjúk:
Interjú Szaszával és Matyival, a Sex Action tagjaival...


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.53 Seconds