×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Bálint István interjú - 2. rész (2017) 

Megjelent: január 27. péntek 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Bálint István a Metro, a Dogs és a Decca dobosa volt a beatkorszakban, a '70-es években megalapította a Bálint Soundot, majd 1977-től a Bergendy dobosa lett. Az első részben a Metroról beszélgettünk, ma a Dogsról, a Bergendyről és a nyugati évekről.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Egy rossz élményemet azért megosztanám a Metroval kapcsolatban, illetve nem is az egész zenekarral, hanem Brunner Győzővel kapcsolatban. Azóta nem is beszéltünk. Tudni kell, hogy a Metro Klubban nekünk volt munkakönyvünk, rendes állás volt ez. A katonaság végén felvilágosítottak, hogy leszerelés után vissza lehet menni a munkahelyre, akik leszerelési segélyt adnak. A Metro Klub csak nézett, nem tudtak erről, de mondták, hogy rendben van, a felét fizetik, a másik felét fizesse a zenekar. És a zenekar is bevállalta ezt, Frenreisz Karcsi is, akivel előtte nem is találkoztam, egyedül Brunner Győző nem adott bele. Miközben én hoztam a zenekarba.

A Dogsban mégsem maradsz '65 nyaránál tovább.

Nem volt célom, hogy itthon maradjak. Mint mondtam, lőrinci gádzsó voltam, nem volt pénzem művészkedni. Irtóztam viszont a vendéglátótól is, kiskocsmákba nem mentem el, hogy kiegészítsem a keresetet. A Moulen Rouge más hely volt. Mindig arra törekedtem, hogy kimenjek. Először Csehszlovákiába mentünk Fótival, egy évre. A Demjén-fivérekkel már nem játszottam együtt. Még a Dogsszal egy rádiós tehetségkutatón indultunk, Deák Tamás volt a zsűrielnök. Felvétel készült, de sajnos nincs meg.

Mindig mániám volt a két dobosos felállás, ezt a Dogsban meg is valósítottam. Pár koncerten Nagy Tibor volt a másik dobosunk, meg is hangszereltem, marha látványos volt. Az ötlet nem az enyém volt, de megvalósítottam. Nagy Tibi végül eltűnt a vendéglátóiparban, elvette feleségük Ungár Katit. És utána a Sámsonban is volt ilyen, mikor hazajöttem, Debreceni Bucommal játszottunk így együtt. Na az kőkemény volt. Minden évben összejövünk, mi dobosok, ott mindig megkérdezik a többiek, hogy ki győzött?

1968-ban a Deccában tűnsz fel.

Hazajöttem, Charlie talált meg, nem tudom, ki volt a dobos a zenekarban előttem. Charlie is lőrinci gádzsó, ha szabad így mondanom, hívott. Mondtam neki, hogy hat hónap múlva visszamegyek, mert szerződésem van. De így is elfogadtak. Fábry Zoli volt a basszusos, Charlie énekelt és trombitált, illetve gitározott, Winkelmayer Pubi volt a zenekarvezető billentyűs és Kovacsics Öcsi gitározott.

Mikor letelt a hat hónap, Hollandiába mentem zenélni, de úgy, hogy a tagokkal előtte nem is ismertük egymást. Ez volt a Pagony Singers. Koslik Rudolf gitár, Mészáros Magda énekes és Pagony Lajos billentyűs, ők élettársak voltak. Lajos mániája Sergio Mendes volt, elég nehéz darabokat játszottunk.

Dániában is játszottunk egy helyen, ahol este 9-kor kezdtünk minden nap, de előtte Shadows koncert volt a városban, nyilván elmentünk. 9 előtt le kellett lépnünk, egy hangot nem hallottunk a koncertből, mert nem kezdtek addig. Elkezdtünk játszani a helyünkön, mire beállított a gitáros, meg a dobos. Elkezdtünk Shadowst játszani. Felkapták a fejüket, szünetben odahívtak az asztalukhoz. Reggelig ittunk velük, két halál barátságos ember volt. Sajnos fotót nem jutott eszünkbe csinálni.

Pár évvel később Svájcban a Middle Of The Road zenekar is ott játszott, ahol én, és a dobosuk eltörte a karját, úgy jött ki a lépés, hogy hirtelen be kellett ugrani. Ismertem a számokat, játszottam velük is pár koncertet. Nem voltam szívbajos, bennem volt a magyar virtus, ez meg igazából egy középszerű zenekar volt, megvariáltam.

Elég sűrűn váltogattam a zenekarokat, de mindenhol tanultam. Ahol többet fizettek - nem szégyen -, oda mentem. És a másik tanultság, hogy magyarokkal nem szabad együtt zenélni. Mindig mindenki összeveszett mindenkivel. A többi nemzet tagjaival egyáltalán nem volt olyan, mint amit a magyarok egymás közt levágtak. Mikor már a Bálint Sound zenekarvezetője voltam, volt, hogy jött egy agentúr és kérdezte, hogy "te, Stefan, az hogy van, hogy az egyik errefelé fúj, a másik arrafelé"? Márhogy a rézfúvósok. Hát, mondom, tudod, ez úgy van, hogy egyik kelet felé fúj, a másik nyugat felé, most ez a trend. Röhögött.

Menekültem egy idő után a magyar zenekaroktól. Mikor már nem magyarokkal játszottam, az volt a tapasztalatom, hogy például soha nem faggatták egymást a tagok, hogy te mennyit keresel. Mindenkinek megvolt a szerződése a zenekarvezetővel, és ennyi. Biztos, hogy nem volt egyenlő a gázsi, de mindenki megelégedett vele a nélkül, hogy tudták volna, a másik mennyit keres.

A Pagony Singers után a Kálmán Quartettben folyattam, Lajoséktól elcsábítottak. Kovács Kálmán volt a zenekarvezető, ő egy vajdasági srác volt. Ízesen beszélt, dicsekedett, mennyit keresnek. Első feleségem artista volt, a Ruhr-vidéken dolgozott, nekem is fontos volt, hogy itt találjak újabb zenekart. De itt is voltak problémák. Például egymás közt állandóan szerbül beszéltek, miközben előre megbeszéltük, hogy németül beszélünk. És ordítva! Nem bírtam elviselni.

Kérdeztem Kálmánt, mit mondanak, kiderült, hogy az egyik rác, a másik bunyevác. Az egyik boszniai, banja lukai, a másik belgrádi szerb. Nem volt előzmények nélküli a délszláv háború. Innen már egy olyan zenekarba mentem, ahol már csak én voltam magyar. Megemlíteném, hogy én énekeltem is, olyan piros könyvem volt, mint a Kordának, ehhez filharmóniai vizsga kellett. Kint elkezdtem énekelni is énekes-dobosként. Kőkemény funkykat.

Kint maradtál, vagy kétévente hazajöttél azért?

Mindig hazaküldözgettem a szerződéseket, de nem jattoltam soha senkinek. Erre nagyon büszke vagyok. Az Interkoncert mindenkit megvágott, de engem nem. Zürichben játszottunk a Mescottban, Bridget Bardot egy alkalommal ott táncolt előttem. Mindig szerettem volna angolokkal együtt játszani, be is kerültem egy angolokból álló zenekarba, hazaküldtem a szerződést, majd kaptam egy táviratot. Hazarendelt a Koncertiroda azzal, hogy szerződését nem hagyjuk jóvá. felhívtam őket, hogy minek jöjjek haza? Össze-vissza hablatyoltak, hogy itthon is kellenek a jó zenészek. De nekem itt van a feleségem. Jó, akkor maradjon kint.

Két hét múlva megint felhívtam őket, gondoltam, azért ez nem lesz ilyen egyszerű, mire üvöltöttek a telefonba, hogy én még mindig ott vagyok?! Hazajöttem, hatalmas balhét csaptam. Azt állították, hogy meg sem kapták az általam elküldött szerződést, mire üvöltöttem, hogy ne hazudjanak. Elmentem a munkaügyi bíróságra, fogadtam egy jó ügyvédet, elkezdtek vitatkozni. Ha berezeltél tőlük, akkor lenyomtak. Én nem rezeltem be. Az lett a vége, hogy belepecsételtek az útlevelembe egy olyat, hogy addig maradtam kint, amíg akartam. Így mentek a dolgok.

Miért alapítottad a Bálint Soundot?

1973 tavaszán, vagy nyarán volt ez, Zorán akkor ment ki Balázs Fecóval és Brunnerrel Bécsbe vendéglátózni, mi meg itthon váltottuk őket a Metro Klubban, amíg összerázódott ez a csapat. Játszottunk a Bergendy előtt is a Ganzban. Tudatosan úgy szedtem össze a srácokat, hogy kimegyünk, de addig itthon játszunk.

Ez a zenekar nagyon beindult, annyi ajánlat volt, hogy sokat vissza kellet utasítani. Rettenetes jó cuccom volt, a korábbi keresetből fejlesztettem. Bose dobozok. Quadroban tudtunk megszólalni, már a dob is be volt mikrofonozva. Évekig csináltam ezt a zenekart. Büki Zoli volt a trombitás, Tornóczky Feri a gitáros, Elekes Zoli szaxofon, Szavári Sándor zongorista. Szavári jobban Hammondozott, mint a Fogarasi. És ezt Fogar is elismerte. Kint úgy telepakolta magát, mindent megvett, hogy nem győztük cipelni, meg nem fértünk el a színpadon. És a zenekar tagja volt még Dobokai Kálmán, a Sakál Vokálból.

Éveket ment ez a zenekar külföldön, egy újabb két éves szakasz után megint beszóltak 25 hónap után, hogy jöjjünk haza, ezzel lett vége a zenekarnak. Zsigó Károly engedélyével lehetett egy hónapot ráhúzni, de csak belügyminiszteri engedéllyel. Miközben még három hónapot kellett volna a kinti szerződés szerint lehúzni. És persze, hogy nem volt belügyminiszteri engedély.

1977 áprilisában hazajöttem, a Bergendy tagja lettem Demjén kiválása után. Nem rögtön léptem be, házat építettem, megszületett a lányom, egy kis szünetem volt. '77 augusztusában szólt Bergendy Pista, rögtön egy szovjet turnéra mentünk. Leningrádban kezdtünk, a Mini is ott volt. Ekkor még nem volt énekes, én és Pista énekeltünk. Ment a Sajtból van a hold, Rózsi nélkül. Indultunk a Metronom '77-en is, még Tátrai Tibusz is játszott velünk, két számot nyomtunk a Nemzeti Színházban.

Rózsi után először Delhusa Gjon érkezett a Bergendybe, egy fél évet voltunk így együtt. 1978-ban Csuka Mónikával mentünk ki vendéglátózni a Bergendyvel. Írtunk Mónikával jó nótákat Karda lemezére. Szegény azért írta, hogy majd azok az ő szólólemezén lesznek, de végül át kellett adnia. Mondtam neki, csináljunk egy jó dögös bluest. Mónika megírta, Hívjál, ez lett a címe. Írtunk egy közös dalt, aminek a szövegét is én írtam, az volt a címe, hogy Halleluja. A Sanzonbizottság kivágta, hogy klerikális. Rengeteget stúdióztunk, jó percdíjak voltak. Jött Balogh Feri énekelni, embertelen tehetséges énekes volt.

Hogy lettetek szalonzenekar?

A Bergendynek ebben az időszakban az őszinte és kőkemény zene korszakában már esélye sem volt visszatornásznia magát arra a csúcsra, hol '73-ban volt, váltani kellett. Pista félrehívott minket, elmondta, hogy mit akar. És azt is egyenesen megmondta, hogy "gyerekek, akinek ehhez nincs kedve, folytathatja máshol az útját".

Én jól éreztem magam, jó zenészekkel játszhattam és Pista nagyon jó zenekarvezető volt. Ha valakinek igaza volt, akkor úgy csináltuk, nem volt despota, viszont szigorú volt. Korábban persze nekem zenekarvezetőként kint kellett csapatokat összetartanom, az nehezebb. Csak egy történet visszaugorva a múltba. Mindig én konferáltam kint a korábbi zenekaraimnál, ilyeneket mondtam, hogy mondjuk "Magyarország legjobb gitárosa" és a többi. Tudod, ez ilyen showelem. Viszont a magyarok ezt egy idő után el is hitték, hogy ők a legjobbak. És ezért több pénzt érdemelnek.

Még annyit, hogy én voltam 1994-ben az Oroszlánkirályban Umba, a varacskos disznó magyar hangja, én énekeltem fel, még a stáblistán is kint volt a nevem. Sok szinkronhang voltam. Az Aladdinban is volt egy kis szinkronszerepem. A Süsüben én voltam a Torzonborz király és a zsoldosok is, basszus és bariton hangom van.

Bálint Csaba (2017.01.27.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. október 24. és 2017. november 09. között:









Klipmánia