Szalay András interjú - 1. rész (2017) 

Megjelent: február 10. péntek 00:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Szalay András a Panta Rhei alapítója és basszusgitárosa volt, egyebek mellett innovatív hangszerkészítő, több korai szintetizátor megépítésében vett részt. Ők is megélték, amit a Mini, jelesül, hogy a Bartók-örökösök nem engedték feldolgozni Bartók Béla életművét. Sajátos, kiváló humora van, szórakoztató interjú készült. Ma a kezdetekről és a Panta Rhei első éveiről beszélgettünk.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy kezdtél zenélni?

A bátyám elkezdett gitározni, igyekeztem tőle mindent ellesni. Járt egy kicsit tanárhoz, valamennyit tanult, de nem sokat járt oda, én viszont egyáltalán nem jutottam már el tanárhoz, autodidakta zenész vagyok.

Első zenekar?

1967-ben elsős debreceni kossuthos gimnazistaként kezdtem el játszani egy zenekarban, '68 tavaszán már felléptünk egy iskolai polbeat fesztiválon. A zenekar nevére már nem emlékszem. Egy közönséges számra írtam egy polbeat szöveget, a szövegre már nem nagyon emlékszem, jobb is.

Gondolom, zajos siker volt. A beatkorszakban járunk, csak feldolgozásokat játszottatok?

Hát, ha akarom, ez már saját szám volt, de természetesen Beatles-dalokat kezdtünk játszani. Volt egy énekesnőnk, Karmazsin Éva, ő például Cher Little Manjét énekelte. Testvérem egy korosztállyal öregebb, nem egy zenekarban játszottunk. Én ebben a korai kis zenekarban szólógitáros voltam, Molnár Sanyi Mócsing volt a basszusgitáros, egy balkezes hegedű-basszusgitáron játszott, ő maga építette a hangszert. László Gyuri Egér volt a dobos és Garami Zoli osztálytársam volt a második gitáros.

Sok tagcsere volt, egyre fejlődött a zenekar, különböző amatőr versenyeken indultunk, íródtak a saját dalok is, de még sok feldolgozást játszottunk sokáig. A Sárospataki Diáknapokon is sikerünk volt. Szemünket a helyi zenekarokra vetettük, még a gimis zenekarok közt is voltak nagyon színvonalasok, de ott volt a Mercur, akik már országosan is kiemelkedtek. 90%-ban ezek a zenekarok ugyan a világslágereket játszották, de már próbálkoztak saját dalokkal, színvonalas volt a debreceni mezőny.

Mikor egyetemista lettem 1971-ben, megkeresett a három Bokor-testvér, a későbbi Color tagjai, és beszálltam hozzájuk gitárosnak. Ekkor még nem Color volt a zenekar neve, hanem az Orvosi Egyetem Zenekara, vagy DOTE zenekar néven futottunk. Ismertek már korábbról, addigra ismert voltam helyi szinten, több zenekarban is megfordultam.

Komoly repertoárunk volt, 5-6 órát tudtunk ismétlés nélkül játszani. Szalagavatókon, gólyabálokon játszottunk, akkoriban mindenütt élőzene volt. Ebben az időszakban talán a Lux volt konkurenciánk a helyi mezőnyben. Volt, hogy országos amatőr versenyen is mindketten indultunk, de alapvetően Debrecenben és környékén léptünk csak fel. Egyszer játszottunk Budapesten, mert a bátyám Pesten volt egyetemista, félig-meddig ő is tagja volt a zenekarnak, ha le tudott jönni hétvégén, ő is beszállt. Ugyanígy Nagy József orvosegyetemista, aki fuvolistánk volt. Bátyám az Eötvös Koliban lakott, egyszer oda így bennünket hívtak meg, de folytatása nem lett a fellépésnek.

Három évet játszottunk így együtt, de bátyámnak, a fuvolistának és nekem más zenei igényünk volt, sokkal inkább progresszívebb zenék iránt vonzódtunk, hisz bejött az ELP és a korszak nagyjai, miközben ebben a zenekarban... hogy mondjam? A lehetőségek be voltak határolva. Szalagavatókon sem lehetett volna Emersonokat játszani. Mindez oda vezetett, hogy én kiléptem, erre bátyám is és Nagy Jóska is kilépett. Ebből még nem következett egy új zenekar, nem ezért léptünk ki, de otthon már zenélgettünk hármasban is. Pénzt lehetett keresni ezzel a DOTE zenekarra, de egyre kevésbé élveztük. Közben a Kossuth Egyetemnek volt egy zenekara, az UV...

Ultra Viola?

...közel sem. Utóvizsga. Ebben régi barátom, Sütő Sándor volt a gitáros és Matolcsy Kálmán volt... a dobosuk. Nagyon jól dobolt. Led Zeppelin és Ten Years After dalokban óriási dobszólókat csinált. Közben volt az egyetemnek egy népi zenekara, a Motolla, abban meg brácsázott. Igaz, hogy nem tudott brácsázni, de ha valaki tehetséges, ez nem akadály.

Egy alkalommal a Tóthfa Koli mellett haladtam el és hallom, hogy a pincéből zene szól. Gondoltam, hogy ők gyakorolnak, lementem megnézni. Ott volt a zenekar egy része, Sanyi és Kálmán, és legnagyobb meglepetésemre Kálmán az orgonánál ült és csak úgy improvizálgatott, a fülem kétfelé állt, ahogy hallottam. Ez megragadta a fantáziámat. A nélkül, hogy ismerte volna az ELP-et, magától olyan jellegű zenei világot játszott. Utólag jöttem rá, hogy ez annak köszönhető, hogy Emerson zenei világa is Bartók zenéjéből jön, ahogy a Kálmánnak is. Közös a gyökere.

Összeszerveztem egy házibulit. Épp akkor jöttem haza Jugoszláviából, ahol hátizsákkal végigjártam a tengerpartot és olcsó volt az alkohol, egy nagy üveg konyakot is hazahoztam. Erre a konyakra alapoztam a házibulit. Sikerült elkunyerálni az egyetem orgonáját, elhoztuk hozzánk haza és felraktuk a tetejére azt a szintetizátort, amit Sanyival építettünk és elkezdtünk négyesben este zenélni. Hát, mindenkinek rettenetesen tetszett, kivéve az alattunk lakókat.

Azt mondhatom, hogy ezen a házibulin született meg 1974 nyár végén a Panta Rhei. Ősszel már elkezdtem tudatosan szervezni. Dobosunk még nem volt, a Lux basszusgitárosa ajánlotta Béke Csabát. Kimentem, mert valamilyen falusi buliban a testvérével játszott, ahol a kedvemért a lagzi közepén csinált egy dobszólót és énekelt pár számot, láttam, hogy nagyon tehetséges. Kiderült, hogy ő is örült, ismert már a Bokorék zenekarából, ahol jó felszerelésünk volt.

Gondolta, hú végre egy zenekar, ahol nincs gond a cuccal, lelkesen beszállt. Hát gyorsan kiderült, hogy nem, hogy cucc, de még zenekar sincs igazából. De azért a lelkesedés megmaradt.

Szűkös, de boldog idők kezdődtek. Minden fellépés előtt kunyerálás, körbejárni Debrecent, ki mit tudna kölcsönadni. Az első fellépésünk 1974. december 6-án volt az egyetemi menzán, egy mikulás buli volt a Tóthfa oldalában. Orgonánk nem volt, de egy Weltmeister klavisetet felbütyköltem torzítóval faceshifterrel, iszonytató hangja volt, de érdekes. Az Egy kiállítás képeinek néhány tételét már játszottuk. A zenekar megállíthatatlanul haladt tovább. Volt egy emlékezetes buli ez után a kültelki Benzúr Koliban...

Ott voltam én is kollégista, 10 ágyas szobák, benczúrvári huszárok, bencúrbulik a mosókonyha mellett, ismerős, csak harminc évvel későbbről.

Hát az nem koncert volt, mondjuk úgy, hogy táncos buli, de nem egy bál. A legtöbben inkább már zenét hallgatni jöttek, nem táncolni, esetleg csak inni. Csaba egy kicsit szkeptikus volt a zenekart illetően, de itt győződött meg, hogy jó srácokkal van dolga. Ekkorra meglett az orgona is. Ternai András, az Egyetem Kulturális Bizottságának az elnöke látván a mikulásbulit és annak sikerét, úgy érezte, a zenekarnak van jövője, és ő segít.

Megvehettünk egy Vermona énekcuccot. Ez mai szemmel nézve nagyon szerény, akkor viszont óriási löket volt az induláshoz. Még decemberben kiderült, hogy a KISZ-nek maradt 50.000 forint elköltetlen pénze, és ha 31-ig nem költik el valami értelmesre, akkor azt vissza kell adni. Na jött Ternai, mondta a lehetőséget, Sanyi testvérem Pesten azonnal elment az összes hangszerboltba, az egyikben lehetett kapni 44.000 forintért ezt a Vermonát.

Vonatra szálltam abban a pillanatban, Kálmánnal felmentünk Pestre és el is hoztuk az orgonát. A Bencúrban már megvolt. Elég nehéz, színvonalas darabokat játszottunk kezdetektől fogva, például Keith Emerson Rondo a la Turk darabját is, ami egy Dave Bruebeck darab, amit még a Nice-szal csinált meg. Ezt is megtanultuk.

Technikusunk nem volt, mindenki maga kezelte a cuccát. Kálmán mellett jobbra ott állt az erősítője, ha állítani kell valamit, odanyúl és beállítja. Elkezdtük ezt a számot, Kálmán már a padló alá taposta a hangerőpedált, de még mindig halk volt. Bal kézzel játssza a kíséretet, jobbal a virtuóz szólót. Gondolta, a kíséret kihagyható, átnyúlt keresztbe, de nem érte el az erősítőt. Néztük, röhögtünk, hogy mit szenved. Erre átvette bal kézzel a szólót és jobb kézzel feltekerte. Na, akkor csak néztünk. Egyikünk se billentyűs, de azért értjük, hogy ez nem egy magától értetődő dolog.

Miért választottátok a Panta Rhei nevet?

Fizikushallgató voltam, egy évfolyamtársam, Totya javasolta. De, hogy neki ez hogy jutott eszébe, nem tudom. Tetszett, felvettük a nevet. Nem volt filozófiai alapja, reálszakosak voltunk.

Úgy látom egy plakáton, Moldován Gyula is volt tagja a zenekarnak.

Az első hónapokban volt tag. Kezdetben megcsináltuk az Egy kiállítás képeinek jó részét, de csak részben az ELP alapján, mert voltak olyan tételek, amiket ők nem játszottak, de mi azokat is megcsináltuk. És megcsináltunk három Mikrokozmosz darabot is, ami a zenekar életét végigkísérte. A Paprikajancsi, a Kvartok és a Román táncok. De mi ezt egy olyan művészkedésnek gondoltuk, amit élvezünk és talán van húsz ember, akinek tetszik, de a közönséget nem érdekli. Legalábbis kezdetben ezt gondoltuk. És e mellett mi egy rockzenekar vagyunk.

De hát ebben a korszakban azért van egy pár zenekar, akik viszonylag sikeresek ebben a progresszív korszakban. Syrius, Mini, Theatrum, V'73.

Debrecenbe ezek a zenekarok nem jutottak el. Én lettem volna az első, aki elmegy megnézni őket, de nem léptek fel. Dacára annak, hogy Debrecen egyetemi város. Ezek inkább csak Pesten voltak ismertek, vidéken nem érvényesültek. Hogy van-e ennek közönsége, az korábban nem tudott kiderülni. Mi egy rockzenekarként tekintettünk magunkra, ennek az oszlopa volt Moldován Gyula, aki egy szenzációs énekes-gitáros őstehetség. Ennek minden előnyével és korlátjával. Például fogalma se volt a harmóniákról. Én is tanulatlan zenész vagyok, de magamra szedtem. Gyula meg mindent ösztönös zsenialitással játszott. Mint Jimi Hendrix. Csak éppen nem tudta, hogy mi az a D-dúr.

1975. március 16-án az egyetemen, az Audmaxban volt az utolsó közös koncertünk. Ternai meghirdette a koncertet, mi azt gondoltuk, senki se fog eljönni. Ezzel szemben kétszer annyian voltak, mint ahányan a 300 fős előadóba befértek volna. És a műsort is úgy állítottuk össze, hogy először ezek a progresszívek, az első rész végén a három Bartók-darab, és döbbenetes siker.

Majd a második részben, a szünet után a rockblokk. És ez finoman fogalmazva rombolta a koncert lefutását. Nem jött ki jól, ez már ott egyértelmű volt, de utána jöttek a kritikák, hogy az első rész anyaga volt a jó. És nagyon sajnáltuk, mert szerettük Gyulát, de nélküle folytattuk. És volt még egy gitárosunk ekkor, Küzmös Laci, aki még az UV-ból jött velünk. És a testvérem is gitározott. Én ekkor már csak basszusgitároztam.

Innentől elsősorban a klasszikus feldolgozásokkal, elsősorban a Bartókkal folytattuk, hisz kiderült, hogy az, hogy erre senki sem kíváncsi, nem igaz. Jött az egyetemen keresztül egy megkeresés, azt hiszem a Divatintézet szervezésében volt egy rockzenekarok versenye, nyilván azért, hogy közönséget kerítsenek a divatbemutatókhoz. Ez végigment az ország nagyobb városain, mindenütt verseny volt és ismert pesti zenekritikusok voltak a zsűriben. Komjáthy György például. Dévényi Tibi volt a műsorvezető. Felléphettünk a debreceni fordulóban és átütő sikerünk volt. Az országos döntő az Erkel Színházban volt 1975 májusában.

Egész gyorsan és meredeken ível a zenekar pályája!

Nagyon hirtelen ment, igen. Az Erkelben is eljátszottuk a három Mikrokozmosz darabot. A körülmények nem voltak egyszerűek, hatalmas a színház színpada, a felvonuló manökenek miatt a színpad közepét üresen kellett hagyni. Egyik oldalon a dobcucc, erősítők, az orgona meg az ellentétes sarokban. És az Allegro Barbaro ELP-verzióját akartuk eljátszani, hunyorogva néztük Kálmánt, hol tart.

A zsűriben Szentkúthy Pál kekeckedett, hogy harmincketted csúszásaink voltak. Ez ilyen párbeszédszerű értékelés volt, mondtam, hogy én fizikus vagyok, ha kiszámoljuk a hang terjedési sebességét és összevetjük a színpad szélességével, akkor kijön. Itt fellépett a komlói 5let is, akikkel a későbbiekben is sokat találkoztunk. Felvette a Rádió a három Bartókot, az egymás utáni Komjáthy műsorokban leadták részekben, megismerte a zenekart az egész ország, pedig egy Tánczenei Koktélban kicsit kilógott a sorból.

Azért a későbbiekben írtok a tudományos megfejtések mellé poposabb dalokat is.

Persze. Ehhez kapcsolódott, hogy bevettük a zenekarba Ács Enikőt, akit egyetemi kultúrműsorokban láttunk, nagyon impresszíven zenélt egy szál gitáron. Saját dalokat és versmegzenésítéseket adott elő. A terv az volt, hogy átképezzük progresszív vonalra, de ehhez nem volt meg a zenekarban a zeneszerzői véna. Így aztán végül részben mi hangszereltük meg inkább Enikő zenéit, amik egyébként nagyon szép zenék, és szerintem jól megcsináltuk.

Ilyen például a Jössz-e már?, vagy a Csendes dal. Utóbbi szövegét egyébként Földes László Hobo írta. Ezt senki sem tudja.

Ekkoriban Hobo a Lemezgyárban dolgozott, ezért nem írhattuk ki a nevét. Egyszer Debrecenben járt megnézni minket, a zsebéből előhúzta ezt a szöveget és odaadta Enikőnek. Az Orosházi Amatőr Fesztiválon ismertük meg '75-ben, ahol zsűritag volt. Ezt a fesztivált meg is nyertük, '76-ban már címvédők voltunk, de ekkor már búcsúztunk is az amatőr világtól. Mindkettőt felvette a Rádió.

Közben keresztbe tett a zenekarnak, hogy Csabát elvitték katonának. A Ki Mit Tud? felvételen látszik, hogy katonaruhában játszik. Ha egy olyan színvonalú dobost keresünk, amilyen ő volt, annak nem mondhattuk volna, hogy csak ideiglenes helyettesítés. Merthogy leszerelése után mindenképpen Csabát akartuk vissza. Ez a helyettesítés egy profinak nem lett volna elfogadható. Csak érdekességképpen: A Pogácsalány rádiófelvételén például az történt, hogy Csabát nem engedték ki, Sanyi is éppen Amerikában volt, de fix időpontunk volt. Szerencsére Kálmán jól dobolt, felvettük a dob és basszus kíséretet, majd Kálmán rábillentyűzött én meg gitároztam.

De dr. Kiss Miklós - ma ügyvéd - akkor végzett az egyetemen, nagyon jó dobos, és jó a memóriája, képes megjegyezni ezeket a rettentő bonyolult darabokat, és nem akar dobos lenni, ez neki csak egy hobbi. Így lett ő a helyettes két évig. Szerencsénk volt, hogy elvállalta ezt a szerepet, kisegített. '76-ban Orosházán már ő dobolt.

Itt megcsináltunk egy negyedik Mikrokozmoszt, az Ostinatiot, azzal, hogy ettől fogva repertoárdarab lesz. Hát soha többet nem játszottuk. Annyira bonyolult, hogy annyit kellett volna még a betanulás után is gyakorolni, hogy minden időnk arra ment volna el, hogy a következő koncerten is el tudjuk játszani.

Milyen gyakran voltak koncertjeitek ebben az időszakban?

Elég rapszodikus volt, mondjuk átlagosan minden héten egy. És '76-tól már jártunk mindenfelé. Ennek nem csak a rádiós felvétel volt az alapja, hanem Mosonmagyaróváron volt egy ilyen egyetemek és főiskolák kultúros vezetőinek találkozója, ahova Ternai András beszervezett minket. Ekkor ugyan már bizonyos körökben volt hírünk, de hogy itt felléptünk, a szervezők is megismertek.

Ternai lemenedzselte az egyetemi mikrobuszt és kisteherautót, hogy el tudjunk menni. Innentől az ország összes egyetemére és főiskolájára hívtak. '75 őszén már jártunk Pécsen úgy, hogy egyik nap az egyetemen, másik nap a kultúrházban játszottunk. Első nap is volt közönség, de másnapra az egész város megtudta, hogy van valami, ugyanannyian maradtak kint, mint ahányan bejöhettek. Bemikrofonozták a termet és kint is hangosítottak, hogy azok is hallják, akik nem jutottak be. Frenetikus volt. Nagyon motivált minket az érdeklődés.

Budapest bevétele?

Igazából a rádiós fesztiválokkal ott is megismertek. A Várklub főszervezője Mészáros Zoli volt, az első koncertünk után ott is maradtunk, házi kedvencnek számítottunk.

Mészáros után Dobos Laci szervezett, vele is maradtunk, éveken át évente többször léptünk ott fel. A Peer Gyntöt is itt mutattuk be.

Mészáros Zoli és Dobos Laci a Turbók Jancsival állandó, napi kapcsolatban voltak, ha a Várklub azt mondta, hogy itt egy jó zenekar, akkor mehettünk a KEK-re, vagy az E-be is. Jöhetett a Közgáz, a SOTE, a kollégiumok. Játszottunk az Ifiparkban is többször, de nyilván az ottani közönség különbözött az egyetemi közönségtől.

Ki Mit Tud?

Nagy reményekkel vágtunk neki ennek '77-ben, hogy szélesebb országos publicitást szerezzünk. Szerkesztői hiba volt, hogy összeeresztették a két favoritot a legelső elődöntőben. Jelesül a Kis Rákfogóval voltunk egy adásban. És részünkről a történet itt véget ért.

Talán annyiban hibásak voltunk, hogy koncerteken a Táncszvít volt a legerősebb darabunk, és ezt erőltettük. Legalábbis egy egyetemi előadóteremben a pianisszimo részek nagyon jól kijönnek, impresszív darab. De ehhez a 15 percet elejétől a végéig végig kell hallgatni.

A Ki Mit Tud? háromperces rivaldafényében egy lerövidített Táncszvít nem jött ki, lehet, hogy két Mikrokozmosz darab jobb lett volna a maguk frappáns mivoltában. Mi meg azt gondoltuk, hogy a Táncszvít rövid verziója lesz a tuti. Nem az volt. Gondoltam erre, de nem erőltettem a véleményemet akkor, így jártunk.

Kegye János tagja volt a második orosházi fesztivál idején a Kis Rákfogónak, onnan ismertük, egy rövid ideig volt a Panta Rhei tagja is, mert a bátyám szerette volna a jazz irányába vinni a zenekart, nem vált be.

A folytatás itt olvasható!

Bálint Csaba (2017.02.10.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 21. és 2017. október 07. között:









Klipmánia