Szalay András interjú - 2. rész (2017) 

Megjelent: február 11. szombat 00:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Szalay András a Panta Rhei alapítója és basszusgitárosa volt, egyebek mellett innovatív hangszerkészítő, több korai szintetizátor megépítésében vett részt. Ők is megélték, amit a Mini, jelesül, hogy a Bartók-örökösök nem engedték feldolgozni Bartók Béla életművét. Sajátos, kiváló humora van, szórakoztató interjú készült.

Az első részben a kezdetekről és a Panta Rhei első éveiről beszélgettünk, ma jön az a korszak, mikor a kislemezek, majd a nagylemez megjelent...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Beszélgessünk a kislemezekről.

Szerintem a '78-as Tessék Választani kislemez volt az első kislemez, bár már a '77-es tessék Választani nagylemezen is szereplünk Ács Enikő kíséretében A pogácsalány című dallal. A '78-ason is az esélytelen nyugalmával indultunk el, a Társak között és a Talán nem igazán illettek bele ebbe a Korda Györgyös vonalba, nem is értünk el vele eredményt, de megjelent kislemezen.

Magán a fesztiválon egyébként mi kísértük Katona Klárit a Ne sírj című Demjén Rózsi által írt dalban, ami kislemezre már szerintem a V'Moto-Rockkal került, de itt élőben mi csináltuk meg, ha már ott voltunk. Talán nem akartak ezzel a számmal ők egy Tessék Választanin színpadra állni, úgy emlékszem, Rózsi javasolta, hogy mi kísérjük.

A saját, kislemezen megjelent két dalunkat előre, stúdióban kellett felvenni, a fesztiválon ezzel együtt élőben játszottunk. Voltak vérmes reményeink, de sokat nem értünk el ezzel a kislemezzel.

'79-ben jött a Mandarin. A Mandarinos kislemez borítója lett volna a Bartók-kislemezünk tokja, aminek a zenei anyagát '78 őszén vettük fel, karácsonyra jelent volna meg. Már le volt gyártva a borító, mikor letiltották a megjelenést, helyette vettük fel ezt a két dalt, az Itt van a délutánt és a Mandarint, amit beletettek ebbe a már előre legyártott borítóba.

Hogy történt ez a "Bartók-balhé"?

Sajátos kapcsolatban voltunk Erdős Péterrel. Ugye, ha lemezről volt szó, akkor vele kellett egyezkedni. Más szóba se jött akkoriban. Bors a komolyzenét vitte és ez határterület volt, mégis Erdőssel kellett beszélni. Bors a komolyzenéhez értett, nem kontárkodott a popzenében. Erdős Péter viszont a popzenéhez sem értett, és ezt büszkén vállalta. A mi pozíciónkat pedig behatárolta, hogyha valaki lemezt akart, akkor elsősorban a szöveget kellett beadni, a zenét nem. Őt csak a szöveg érdekelte.

Na most, ezek után mit kezdjen egy Erdős Péter egy instrumentális zenét játszó zenekarral? Egy segítő körülmény volt, értettünk a szintetizátorokhoz és... a Neotonnak is szüksége volt szintetizátorokra. Bátyám bejárt a stúdióba a Neoton felvételekre beállítani a hangszereket, és megdumálta Erdőst, aki úgy reagált, hogy "ha maguknak ez ennyire fontos, hát adjuk ki, végül is maguk is tesznek nekünk szívességet".

Ennyit Erdős érdeklődéséről. Végül is, ha rajta múlik, meg is jelenik a lemez. Ismert volt már a Bartók-örökösök hozzáállása, de Erdősnek az volt a taktikai terve, hogy csendben nyomjuk ki, aztán majd lesz valahogy. Akkoriban a szerzői jogi kérdéseket lazábban kezelték, bár lényegesen már nem különbözött a jogi szabályozás a maitól.

Mint ahogy az ELP sem kért és kapott előre engedélyt. Merthogy az egy tévedés, mikor a két Bartók-örököst szembeállítják, hogy a világ nyugati felét öröklő lazább lett volna. Ő sem engedett meg semmit. Nem, nem. Ráadásul az eredeti, első kiadású ELP-albumon a Bartók szerzemények Emerson, Lake & Palmer szerzeményként szerepeltek, ami tényleg necces. Beperelték is őket, de az eredmény nem a lemez betiltása lett, hanem jogdíj fizetési kötelezettség, és a későbbi kiadásokon fel kellett tüntetni Bartók nevét.

A Collegium Musicum is lemezre vett Bartók-feldolgozást, csak valószínűleg a Bartók-örökösök nem tudták meg. Ez volt itthon is a terv, ha már piacon van, majd beszélünk róla. Majd utóbb Bors Jenő beszélt volna az örökösökkel. Csak sajnos Kőbányai János a helyett, hogy befogta volna a száját, a lemez megjelenése előtt írt egy lelkes hírt az Esti Hírlapban, hogy rövidesen megjelenik a Panta Rhei Bartók-lemeze, és már másnap Bors asztalán volt egy ügyvédi levél ifjabb Bartók Béla képviseletében, amiben ez ellen tiltakozott. Botrány lett, így nem jelent meg, pedig fel lett véve.

Letelt a 70 év, a védelmi idő, remélem léptek valamit.

Egy kópiát elhoztunk, az fennmaradt. A master sokáig nem került elő. 1997 körül rágtam Mecky fülét, hogy adjuk ki, kerítse elő az anyaszalagot. Ki is adtunk egy Epilógis lemezt, de erre sem került rá a Bartók, pedig dupla CD-nek szántuk. Már a tokterv is elkészült és megismétlődött a történet, mert bár ifjabb Bartók Béla már nem élt, de a jogutódjai megint közbeléptek, még kőkeményebbek voltak.

A masterről meg annyit, hogy nem találták, de Meckyé volt a törökbálinti stúdió, és más felvételek digitalizálásán és tisztításán mi is dolgoztunk. Demjén Rózsi ötven éves lett, ennek kapcsán valami régi felvételének szalagját hozták be digitalizálásra, mögüle került elő a mi felvételünk úgy, hogy az archívum nem jelezte, a dobozon sem volt kiírva, csak a szám lejátszása után továbbfutott a tekercs és ott volt a felvétel, a technikus felismerte, hogy ezt kerestük sokáig. Szerencsénk volt, azóta megvan.

Visszatérve a '70-es évek végére, a Mandarinos után jelent meg a harmadik kislemez, rajta a Sok az önbizalom című dalommal. Ez a Belépés nem csak tornacipőben kislemez-sorozat része volt. A Rádió meghirdetett egy pályázatot azzal, hogy sportot népszerűsítő témájú dalokat kell írni, mindenki kap 4000 forintot, ami baromi nagy pénz, ezt nem kellene kihagyni. Éppen egyetemi sítáborban voltam ekkor, egyik este némi alkohol elfogyasztása után kultúrműsort szerveztünk, három fős csapatok vetélkedtek, az egyik pont az volt, hogy mindenki írjon egy dalt a síelésről.

Gyorsan egy Zorán-dalra, az Amikor elmentél tőlem zenéjére írtam egy szöveget. "Amikor elment a lécem, akkor majdnem meg-hal-tam." Nagy sikere volt ott, a cetlit eltettem. Itthon megmutattam a zenekarnak, ebből kiindulva írtuk meg a pályázatra gyorsan a dalt. Kálmán kitalált valami funky kíséretet, Csaba énekelt rá valamit, összecsaptuk a pénz reményében.

'76 körül végezhetsz az egyetemen. A zene mellett volt polgári foglalkozásod?

Tanársegéd lettem, illetve tudományos segédmunkatárs lett, igazából parkolópályán voltam. Ha komolyan vettem volna a tudományt, a zenekarra már nem lett volna energiám, de a zenekart nem akartam abbahagyni. Mindenesetre én nem éltem abban a létbizonytalanságban, kiszolgáltatottságban, mint a többi magyar zenész. A többiek is dolgoztak, nem kerestünk jól, de megvoltunk.

Az viszont maga volt a pokol, hogy szombat reggel be a buszba, mert este a Várklubban játszunk, fent alszunk, mert vasárnap este fellépés az E-épületben, éjjel egykor pakolás, kettőkor indulás haza, hajnalra vagyunk Debrecenben, és hétfőn lehet menni dolgozni. De bennünk volt az a tudat, hogy a zenét lelkesedésből csináljuk és nem a pénzért. Mert láttuk a pesti zenekarokat, akik az egzisztenciáért hajtanak és ez a produkción tükröződik, és ezt nem akartuk.

Ács Enikő '79-ben elhagyja a zenekart. Miért?

Enikő felköltözött Pestre, szólóénekesi pályára szeretett volna lépni, voltak ilyen ambíciói.

Laár András is a zenekar tagja volt 1979-'80 körül.

'79 végén kezdtünk el próbálni vele. A bátyám már kivonulóban volt a zenekarból, sokat járt külföldre tudományos ügyekben. A nagylemez megjelentekor már kiköltözött Amerikába, nem tudta volna tovább csinálni a zenekart. Laárral nagyon régóta ismertük egymást az amatőr fesztiválokról. Mi a jazz-rockban nyertünk, ők a folk kategóriában nyomultak Bornaival és Szőllőssyvel. Ők voltak a Küllőrojt. A rockhoz nem volt akkor közük.

Én már pontosan nem tudom, hogy került Laár a Panta Rheibe. Mindenesetre a bátyám járt be Erdőshöz a lemez miatt, és Erdős ötlete volt a Laár, hogy legyen egy énekes-gitáros frontember.

Erdős folyamatosan fúrta a magyar instrumentális zenét. Lásd: Solaris - Napoleon Boulevard, East - énekes East, stb.

Az, hogy a szövetségünk Laárral nem egy életre szól, az első pillanattól kezdve nem volt kétséges, de azért finoman szólva nem így képzeltük el a szövetséget. Annak semmi értelme nem lett, hogy megcsináltuk a nagylemezt vele, mert ahhoz, hogy fusson az album, nem tudtuk promózni, mert a lemez megjelenésének pillanatában kilépett a zenekarból. Ezzel nagyon alánk vágott. Ehhez képest elment belőle 35.000 darab, ami nem volt óriási siker abban az időben, de azért nem is volt akkora bukás. Tudok neves művészeket, akik akkor sokkal kevesebbet adtak el, nagy reklámtámogatás mellett.

Mennyire sínylette meg a Panta Rhei a hard-rock hullámot '78 és '80 közt?

Természetesen hatással volt ránk. Laárral is elindultunk a nagylemezzel a rockosabb irányba. A zenei pályafutásom legnagyobb élettapasztalata az, hogy amikor úgy gondoltuk, hogy ha akarunk valami népszerűt csinálni, amit a közönség szeret, abból bukás lett, de mikor olyat csináltunk, amit mi szeretünk, nekünk tetszik, abból lett baromi nagy siker.

Voltak kapcsolataink itt-ott, bár nem voltak jó kapcsolataink. Az Interkoncertnél valaki kitalálta, hogy küldjenek ki minket az NDK-ba 1979 szeptemberében az Intervíziós Fesztiválra. Ehhez az Intervíziós Fesztiválhoz képest az Eurovíziós Fesztivál a progresszív zene csúcsa, hogy ironikus legyek. Nyál, csöpögés, tündérbabák, stb. Persze tudtuk, hogy ez lesz.

Megint az esélytelenek tökéletes nyugalmával mentünk ki, hogy hát legalább a német sör csak jó, majd elszórakozunk. Mi baj lehet? Két számot kellett vinni, egy sajátot és egy német számot kellett feldolgozni. Sajátot a Csendes dalt vittük. Ez talán esélyes lett volna, mintegy kompromisszumként, de kaptunk hozzá egy német szöveget, de a hivatalos instrukció az volt, hogy dönthettünk, magyarul, vagy németül adjuk elő. Viszont a "fordításnak" semmi köze nem volt az eredetihez. Egy idétlen szar volt, elolvastuk, hát ezt nem. Kint meg kiderült, hogy a szöveget a zsűri elnöke írta. Éjszaka Enikő nekiállt és megtanulta valahogy a szöveget, de nyögvenyelős volt.

Német számnak pedig a Kreis nevű keletnémet együttes indulószerű slágerét kaptuk meg, ez volt a Sie Ist Immer. Illetve kaptunk egy albumot tőlük, arról választhattunk, de nem volt könnyű választani. Nem is a legjobbat választottuk, hanem azt, ami a leginkább át lehet pofozni. Az egyikből csináltunk egy rhythm 'n' bluesos átdolgozást, Csaba énekelte, Enikővel én vokáloztam. Azt hittük, hogy ezzel kiütjük az ingerküszöböt, simán kivágnak, de talán lesz pár modern fej, akinek tetszik. E helyett a közönség annyira tele volt a sok sziruppal, hogy megnyertük a fesztivált.

Ezzel a fesztivállal kapcsolatban egy történet: Az elő adás előtti napon be kellett öltözünk ugyanabba a ruhába, amit másnap viselni akartunk, és el kellett játszani az egész programot és azt is felvették. Kiderült, hogy az élő közvetítések az NDK-ban úgy mehetnek adásban, ha van egy biztonsági felvétel, hogyha valami gixer van, akkor bevágják az előző napi felvételt. Figyeltek közben a szinkronra is a stúdióban.

Beszéljünk a hangszerbütykölésekről. A korai Weltmeister-buherről már esett szó.

A kényszerűség szülte az innovációt. Az első szintetizátor 1971 körül úgy készült, hogy még fényképen sem láttunk ilyen hangszert, csak ismertjük az ELP felvételeit és csak később jöttünk rá, hogy a Beatles kései felvételein is használnak ilyet. Ezek a hangszerek itthon abszolút elérhetetlenek voltak, vagy legalábbis megfizethetetlenek. Keverőpultot elvileg lehetett volna venni, de nem tudtuk megfizetni, hát azt is csináltunk.

A zenéléssel még annyi pénzt sem tudtunk keresni, hogy a felszerelést fejleszthessük, meg kellett építsük magunknak, ami kellett. És persze ez az első pillanattól kezdve egy hobbi is volt ez, kihívás. Persze, megvettük az Elektroharmonix faceshiftet a Weltmeisterhez, de azonnal szét is szedtük, hogy megtudjuk, hogy működik. Onnantól sorozatban csináltam ugyanilyeneket és a befolyt pénzből is a zenekar cuccát fejlesztettük. A zenészek hallották, milyen torzítóhangjaink vannak, ők is olyat akartak, gyártottam nekik is. Például Varga Jancsinak az Eastből is olyanja volt, amit én csináltam. De sokan mások is vettek.

Igazából a Panta Rhei pályafutása során Kálmán végig azt a szintetizátort használta, amit még a '70-es évek elején kezdtünk építeni, bár folyamatosan fejlesztettük. Ezt hamarosan behozom a Rockmúzeumba. Egy idő után láttunk kapcsolási rajzokat, az abból jövő ötleteket is felhasználtuk.

Egy idő után az Omega is használta a hangszereiteket.

Először Presser figyelt fel erre, az Elektromantic lemezen már megszólal. Véletlenül történt, egy rádióriporter behívott a Rádióba egy riportot készíteni a Panta Rheiről, a Bartók ügyről, visszatekintve, hisz ez olyan '82 elején történt. Mikor a riport befejeződött, útba ejtettem a folyosón a 8-as stúdiót, gondoltam benézek. Ott volt Kiss István és Presser és épp a lemezen dolgoztak. Beszélgettünk, szóba került, hogy Cambridge-ben vettem egy Sinclair ZX81 építőkészletet, amiből összeraktam magamnak egy komputert, azzal már működik egy szintetizátor-vezérlő program és egy hardware egység. Pressert pedig ez nagyon érdekelte.

Mondtam, hogy akármilyen dallamot le tudok vele játszani, mire kimásolt szalagra egy iszonyú virtuóz részletet, hogy csináljam meg. Otthon leszedtem, leírtam a nagyon kezdetleges programmal, egy hét múlva feljöttem Pestre, táskámban a cuccal, tessék, itt van. Marhára tetszett neki, ezért többé-kevésbé újra kellett kezdeni a felvételeket, egy szinkronsávot fel kellett venni, hogy ahhoz lehessen minden mást szinkronizálni.

Presser nagyon nyitott volt, jó hangulatban rengeteget dolgoztunk együtt. Aztán erre felfigyelt az Omega is, Mecky stúdiójába is behívtak, hogy Benkő szólólemezén ezt használják. Mecky meglátta benne a lehetőséget - ami nekem eszembe se jutott volna -, hogy ebből piaci terméket lehet csinálni. Hiszen az az egy darab, ami Magyarországon van, az már kész, itt van. De hogy annak realitása legyen, hogy mondjuk elmegyünk vele a Boney M stúdiójába, az eszembe se jutott, de Meckyvel megtettük végül.

Milyen sikere lett a világpiacon?

Óriási sikere lett az érdeklődés terén, üzletileg meg semmi. Bár egy kicsit már rozsdásodott a vasfüggöny, de az átjárhatóságnak megvoltak a határai. Mire alkatrészeket be tudtunk szerezni Bécsből - méregdrágán - és ebből el tudtuk készíteni a gépeket, majd kiküldtük őket, addigra lényegében elavult, mindenki már egy lépéssel előbbre járt nyugaton, pedig kezdetben előnyben voltunk.

Hogy lett vége a Panta Rheinek?

Laár belépése körül Csaba kilépett, elment vendéglátózni az NSZK-ba, Schmidt András jött helyette. Hogy ez mennyire volt jó lépés részéről, azt ő tudja. 1980 nyarán és őszén még koncerteztünk, majd ősszel, október körül kezdtük el a Lumumba utcában, a Filmgyárban felvenni a lemezanyagot, ami december közepére készült el, majd '81 márciusa körül jelent meg.

Lett volna tévéfelvétel is a zenei anyaghoz, de rájöttek, hogy már nincs is zenekar. Schmidt András is kilépett, lényegében együtt Laárral. Próbálkoztunk dobost találni '81 vége felé, de nem ment. Csaba kinti szerződése ekkor lejárt, éppen itthon volt. Benne is volt egy hiányérzet, hisz állatira szerette azt a zenét, amit együtt csináltunk, így 1982 tavaszán még trióban játszottunk, szerintem zeneileg ez volt a Panta Rhei zenei csúcsa.

Áprilisban talán Tatabányán volt az utolsó koncert. Még voltak tervben további koncertek, de Csaba megint kapott egy ajánlatot külföldre, ezután már nem erőltettük, nekiálltunk a PR Computer anyagnak, Kálmánnak jöttek új ötletei.

Nála volt otthon az összes szintetizátor, elkezdett egy magnóval ping-pongban dolgozgatni, írta az ilyen dalokat, hogy Jól hangolt komputer, Androméda, amivel kapcsolatban nyilvánvaló volt, hogy egy klasszikus rockzenekari felállásban nem is érdemes előadni, viszont baromi jók.

Ekkor már Meckyvel együtt dolgoztunk a stúdióban, nagyon erőltette, hogy csináljunk egy anyagot, ez lett a PR Computer. Százezer feletti eladás lett belőle. Miközben közismertsége nem átütő idehaza. Inkább az ínyencek ismerték, a többsége Jugoszláv és NDK eladás volt.

Bódy Gáborral is volt kapcsolata a Panta Rheinek.

Bátyámmal volt nagyon szoros kapcsolata, mégpedig már '75 körültől. Az egyetemen volt bátyáméknak komputere. Lyukkártyával programozható, de volt egy grafikus display-e és bátyám megcsinált vele olyanokat, hogy mondjuk pattog egy labda. Nagyon lassú fázisonként, de megcsinálta. Abban a pillanatban, ahogy Bódy Gábor ezt látta, rögtön ötletelni kezdett, hogy mi lenne, ha ezeknek a golyóknak egyénisége lenne? Melyik ellenséges, melyik barátságos, ilyenek. Ötleteket adott, amit Sanyi programba öntött, és ezzel a technikával készült egy kísérleti rajzfilm. Innen ered a kapcsolat, jó néhányszor volt Debrecenben is koncertünkön, tetszett neki a zenénk.

Ahogy lehetősége adódott, kooperáltunk. Megint csak a Divatintézettől jött egy lehetőség. Csináltattak Gáborral egy tavaszi divatkollekcióról egy filmet, amit a mozikban filmek előtt reklámként vetítettek. Erre kapott minden megkötés nélkül 300.000 forintot, ami óriási pénz volt. Ezt Gábor arra használta, hogy kísérletezzen olyan kép trükkökkel, amire senki sem gondolt egy reklámfilmben, és talán szükség sem volt rá, de pénz az volt rá. Például három képosztatban külön mozognak a manökenek, kiment az egyikből, bejött a másikba, nagy kavargás volt. Nyilván ez ma egyszerű lenne, akkor viszont óriási trükk volt. És ehhez a filmhez mi csináltuk a zenét.

Nem gondolkodtatok soha újraegyesülésben?

Tervben volt, de pont 2005-ben lett nálam egy olyan próbahelység, ahol a fiaim zenéltek, itt lehetett volna előkészülni. Sőt, pár évvel korábban csináltunk egy-két felvételkezdeményt. 2005-ben szó volt róla, hogy elkezdünk próbálni, bár Csaba akkor sem tudott hazajönni Németországból. 2005 májusában felhívott Kálmán, hogy bocs, nem tud jönni, tüdőrákot diagnosztizáltak nála, néhány hónap múlva meg is halt.

Te aktív zenész maradtál?

Munkám révén mindig hangszerek közelében maradtam, de tényleg csak a közelében. Néha nekiállok próbálni, de van, hogy hónapokig nincs hangszer a kezemben.

Bálint Csaba (2017.02.11.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Szabó Krisztián - interjú 1. rész - Egy kicsit szakmázunk
Az év második fele vitathatatlanul a debreceni P. Box zenekarról fog szólni. Hatalmas meglepetéskoncertek, érdekes

Tovább...
Szabó Krisztián - interjú 2. rész - A koncertek világa
Az év második fele vitathatatlanul a debreceni P. Box zenekarról fog szólni. Hatalmas meglepetéskoncertek, érdekes

Tovább...




Koncertek 2017. szeptember 26. és 2017. október 12. között:









Klipmánia