rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Linkin Park - One More Light (2017)

 Látogatottság
Összesen
85483798
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Unruly Child - Can't Go Home (2017)

Lemezismertetők

A Los Angeles-ben 1991-1999 között, majd 2003-ban rövid ideig, 2010-től viszont folyamatosan dolgozó Unruly Child egy kultikus melodikus rock zenekar. A csapatot a Carmine Appice-féle King Kobra eredeti énekese, Mark Edward Free hozta létre, aki manapság már Marcie Free néven nőként dolgozik. 2010-ben adtak ki utoljára teljes értékű albumot Worlds Collide címmel, azóta 2014-ben csak hét számra futotta a Down the Rabbit Hole-n...

Most az '92-es bemutatkozó lemezük felállása tér vissza, ami időközben a progresszív rock élvonalában is megfordult, főleg a Yes-hez kötődő World Trade miatt, ahol Bruce Gowdy gitáros, Guy Allison billentyűs és Jay Schellen dobos is megfordult, utóbbi ráadásul a Yes-szel is turnézott már, őt nemrég a FireWölfe lemezén is hallhattuk. Visszatért basszusgitárosnak Larry Antonino is, aki időközben a Pablo Cruise--t is megjárta... Van itt tehát minek örülnie az AOR hívőknek, vagy végül még sincs!?




Az Unruly Child című '92-es első lemezüket ma is érdemes meghallgatni, mert a rádiós rockzene egyik legdögösebb terméke a mai napig, tele heavy-gitárral, édeskés dallamokkal és falbontó kórusokkal... Sokkal feljebb nem jutottak vele, akkoriban már lekéstek a műfaj aranykoráról, az őszinte-drogos érzelmi rohamaival a grunge nekik is gyorsan betett... Egy évre rá, '93-ban Mark Free már szólóban adta ki a Long Way From Love című lágyabb pop-rockos lemezét, aminek szintén nem volt esélye... Viszont '93 végén az énekes nővé operáltatta magát, így lett Mark Free-ből Marcie Free, végül '95-ben időlegesen visszavonult!

A Kelly Hansen énekes-gitáros, Bruce Gowdy gitáros, Jay Schellen dobos és Ricky Phillips basszusgitáros felállású Unruly Child '98-ban tért vissza, amikor a Waiting For The Sun-t jelentették meg, ami nem volt rossz lemez, de a kezdeti lendületet meg sem közelítette. 2002-ben a The Basement című demó gyűjteménnyel tértek ismét vissza, amit 2003-ben az Unruly Child III követett, amin Gowdy és Guy Allison mellett Philip Bardowell szerepelt énekesként.

A 2010-es Worlds Collide lett Marcie Free nagy visszatérése, ráadásul Gowdy és Allison mellett, Larry Antonino és Jay Schellen is szerepelt rajta. Azóta csak a hét számos Down the Rabbit Hole EP-t sikerült összehozniuk... De most úgy döntöttek, hogy ideje újra elővenni az Unruly Child nevét, mert időközben sok ötletünk gyűlt össze. "2016 elején eldöntöttük mind az öten, hogy a sok egyéb elfoglaltságunk mellett, végre szakítunk arra időt, hogy elkészítsük ezt a lemezt." - mesélte Guy Allison. "A végeredményt hallgatva, azt kell mondanom, hogy a Can't Go Home számomra a zenekar eddigi legjobb műsora, legkiválóbb teljesítménye!"

Szerintem meg nem, mert nem szól elég jól a lemez... A legtöbb dalban túlzásba vitték a hangszerelési ötleteket, amitől a hangkép állandóan szétesik... A végeredmény túl magasan szól, szinte nincs is benne mély hang, ráadásul ebben a sávban nem maradt elég hely ennyi hangszernek és ötletnek, amitől sokszor összekavarodik a hangszerek játéka... Ez a zavarosság a mai digitális stúdió technika világában elfogadhatatlan! A dalok minőségét mindenképpen lerontja!

Nehéz is megítélni, hogy valójában mit hallunk! Mit is játszik a gitár, a billentyűs hangszereket is folyamatosan cserélgetik, hol szintetizátor, hol orgona keveredik elő, alig vehetjük ki, mert sokszor összefolyik a hangképben, de a basszusgitárt is alig lehet kivenni, így az amúgy is gépiesnek tűnő dob is csak a tempót tudja megadni. Szóval természetességnek nyoma sincs, amire rámegy az ének is... Annyira megdolgozták, ide-oda keverték az énekdallamokat és a kórusokat, hogy az ember végül émelyegni kezd tőlük, ha fejhallgatóval próbálja követni...

Ezek után nagyon nehéz a helyén kezelni, hogy mit is hallunk valójában... Ez a megszólalás ugyanis teljesen tönkreteszi azt a Toto-kompatibilis pop-rock műsort, amit valójában előadnak. A szemünkbe villog a The Only One régimódi vibrálása, amit a könnyed dallamok lebegése helyett, csak a konkrét tempóváltásai tesznek érdekessé. A Four Eleven megpróbálkozik a súlyokkal való költői játszadozással, de nem igazán tudtak ennyi iránnyal kezdeni semmit, ahogy a Driving Into The Future-ben diszkót vibráló szintetizátorral sem... A Get On Top-ból a csilingelő gitár és felhőkben járó kórus kiöli az igazi drámát, amit az ének ettől függetlenül elő akar adni...

A See If She Floats is sokat küzd a keményebb gitár és a játékos billentyűk ellentmondásával, de itt végre kapunk egy arénákba illő refrén-dallamot is. A She Can't Go Home érzelgősségéből próbálnak felépíteni egy monumentális himnuszt, de közben elveszik a lényeg... Az élénkebb Point Of View úszkál egyet a komplexebb hangszerelésű AOR slágerek világában, de a zavaros megszólalásából elég nehéz mindent kivenni... A direktebb Ice Cold Sunshine és a kicsit játékosabb When Love Is Here több fokkal elviselhetőbb, de aztán a felpörgő Sunlit Sky félig-meddig kivehető hangszeres csilingelései alaposan visszarántják az embert. Mindezt a Someday Somehow zárja le, jó kedvű - és eléggé egyszerű - ugrándozásig fokozva a tempót!

A helyükben alaposan átkevertettem volna ezt az albumot azzal, aki a Lionville-nek a nemrég megjelent A World Of Fools lemezét csinálta, mert ott tökéletesen bemutatták, hogy hogyan is kell megszólaltatni ezt a Toto-kompatibilis pop-rock műfajt! Azért is, mert ebben a formában szinte alig lehet kétszer egymás után végighallgatni ezt az albumot, amit amúgy egészen kiváló hangszeresek, meg egy jó énekes készített, csak mindezt nem igazán lehet kivenni ebben a nagyon magas zavarosban, ahová mindent össze-vissza halásztak!

10/06










Track lista:

01. The Only One
02. Four Eleven
03. Driving Into The Future
04. Get On Top
05. See If She Floats
06. She Can't Go Home
07. Point Of View
08. Ice Cold Sunshine
09. When Love Is Here
10. Sunlit Sky
11. Someday Somehow

Közreműködő zenészek:

Marcie Free (King Kobra) - ének
Bruce Gowdy (Stone Fury, World Trade) - gitár
Guy Allison (Lodgic, World Trade, Doobie Brothers) - billentyűs hangszerek
Larry Antonino (Pablo Cruise) - basszusgitár
Jay Schellen (FireWölfe, Hurricane, World Trade, Yes turné) - dob

Lemezeik:

1992 - Unruly Child
1998 - Waiting For The Sun
2002 - The Basement (demók)
2003 - Unruly Child III
2010 - Worlds Collide
2014 - Down the Rabbit Hole - hét számos EP
2017 - Can't Go Home


Kiadó:
Frontiers Music Srl.
Honlap:
facebook.com/unrulychildband
unrulychild.net



 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Lemezismertetők
· Szerkesztette: pjuan


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Lemezismertetők:
Epica - The Divine Conspiracy (2007)


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.47 Seconds