Nagy Antal - interjú (2017) 

Megjelent: március 13. hétfő 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Nagy Antal az Echo alapító tagja, szaxofonosa. Beszélgettünk a magyar beat, vagy proto-beat egészen korai kezdeteiről is, az '50-es évek végéről, amikor először kezdett beszivárogni Magyarországra a rock and roll.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy találkoztál a rockkal?

1958. február 21-én - azért emlékszem, mert az volt a nővérem születésnapja - hallottam először rockot. Egy házibuli volt nálunk, a nővérem társasága engem is odaengedett, Johann, Bódi János öttusázó olimpiai bajnok is ott volt és Svédországból hazajőve hozott egy nagylemezt. Sose felejtem el, elhűlve néztem a lemez borítóját, ahol a Rock And Roll utolsó két betűje, az l-ek zokniból voltak megcsinálva a képen. És a lemezen a táncfigurák is rajta voltak, rögtön megtanulta mindenki.

Benkő Laci, Somorjai Laci és én osztálytársak voltunk a Petői Gimiben. Minket Somorjaival kirúgtak a Petőfiből, Lacit nem, mert ő egy szép szőke budai úri gyerek volt, nagyon szépen zongorázott. Ott már kezdeményeződött valami, a két Laci jóban voltak, közel is laktak, el is kezdtek zenélgetni. Egyszer én is doboltam velük. Merthogy én eleinte doboltam. Somorjaival a Táncsics Gimibe kerültünk, ott osztálytársunk lett Haász Albert, aki később a Kon-Tikit alapította. Akkoriban mindenhol alakult egy zenekar, de az se volt elég. Mindenütt játszott valaki. Jó világ volt.

Pasaréten laktunk, Sári Sanyi bandájára jártunk az '50-es évek végén, a Vasasban játszottak, szerintem az volt az első magyar rock and roll zenekar. Mikor kijöttünk a koncertekről, mindig futni kellett, mert a rendőrök verték a népet. Kazi, rendes nevén Kemény Kázmér maradt zenész abból a bandából, de később vendéglátós lett. Jártam egy dixieland zenekarra is, később dobosként be is léptem. Még később a Szabadság Szállóban is játszottak, mikor is egyik napról a másikra, az egész zenekar egyszerre disszidált.

Hogy kerülsz az Echo-ba?

Bekerültem az egyetemre, Rejtő Magda, Rejtő Jenő unokatestvére is tanított. Nagyon vagány nő volt, egy hónap után mindenkinek tudta a nevét a 150 fős évfolyamból. Ki is szúrt engem, hogy mennyire renitens vagyok. Szilvássy Zsolt, Markó József és én évfolyamtársak voltunk. Zsolttal nagyon jóban voltam, Józsival volt egy távolságtartásom, úri, pedáns gyerek volt, ahogy később Varannayval is volt bajom, utóbbi nem volt egy szeretetreméltó figura. Hármasban akartunk zenekart alapítani, mondták, hogy van az egyetemen egy zenekar, végzősökből állt, és ott dobolt az akkor viszont még csak másodéves Tamás Laci. Mivel tudta, hogy a végzősökkel az év végén vége lesz a zenekarnak, csatlakozott hozzánk. Tamás Lacit mindenki szerette. Az első szám, amit megtanultunk, az az Oh Carol volt.

Te is dobos, ő is dobos, hogy lesz ez így?

Találtunk az egyetemen egy szaxofont. Zsolt rávett, hogy tanuljak meg rajta játszani. Két-három hónap alatt 1962 tavaszára összeállt az első zenekarunk, ami a Tájfun nevet kapta. Volt egy vidéki srác, aki kezdetben zongorázott a zenekarban, de gyorsan kikopott. Játszottuk a Johnny and the Hurricanes dalait. Akkor még kellett a szaxofon. De minden számban nem kellett játszani, ez kitűnő lehetőség volt nekem a többiekkel szemben a csajozásra. A Villányi úton volt egy klubunk, ahol minden hétvégén játszottunk, néha felléptünk az egyetemi bálon is.

Szaxofonunk és dobunk volt, de elég érdekes volt minden mást összeszedni. Se gitárok, se erősítő, se hangfalak. Nagy dolog volt felszerelést keríteni, majd azt meg is szólaltatni, ezt egy mai fiatal el sem tudja képzelni, hogy boltokban ilyesmit nem lehetett kapni. De összeszedtük. Borzalmas küllemük volt, de szóltak.

Hogy vettétek fel az Echo nevet?

Az terjed, hogy Pósa Ernő találta ki a nevet, de én úgy emlékszem, hogy egy egyetemi évfolyamtársunk, Pajor András javasolta a nevet. Ernő úgy jött 1963 végén, vagy '64 elején, hogy már nem csak az instrumentális gitárszámok mentek, kellett egy énekes, ekkor jött ő. És jól beszélt angolul, rövidhullámról, a Radio Luxembourgról vettük le a dalokat, jó volt a kiejtése hozzá és jól is énekelt. Nagyon rendes gyerek volt, később is találkoztunk, mikor krupié lett.

Eljutottatok vidékre is?

Voltunk egyszer Lőrinciben, ahol az egyetemnek volt valami tábora. Abból alakult ki probléma, hogy a Twist Againt napjában többször el kellett játszani, de a rendőrök is kijöttek és nagyon hegyezték, hogy angol a szöveg. Mire elkezdtük oroszul énekelni a dalt. "Hátyítye kátóvije, ne hátyítye poljusku... ne hátyítye dobljumusku". Hát most mit csináljanak? Ebbe már nem tudtak belekötni. 1963 nyarán Keszthelyen is játszottunk a Helikon ünnepségen.

Hogy kerülsz ki a zenekarból?

A Crossfire című Hurricanes szám volt a szignálunk, minden koncert ezzel kezdődött. Akkoriban az volt a divat, hogy rekedtesen, recsegtetve kellett fújni, így is tettem én is. Laci jól dobolt, de csak ő meg én voltunk autodidakta zenészek. Jött Lelkes Zoli, majd Varannay, akivel nagyon rossz volt az antré. Volt egy rossz periódusom egyébként is, ott akartam hagyni az egyetemet. '64 nyarán meghalt a nagymamám, decemberben Édesapám, abbahagytam az egyetemet nappalin, estin fejeztem be, mert el kellett mennem dolgozni, hogy megéljek. És lassan nem lett szükség a szaxofonra sem a zenekarokban.

Nem volt az alternatíva, hogy esetleg zenészként keress pénzt az egyetemi tanulmányok finanszírozására?

A kezdeti években fel sem merült, hogy ezért pénzt lehet kapni, csak egy jó buli volt az egész. Szórakoztunk, jól éreztük magunkat. A '60-as évek közepétől kezdett ez az egész szakmává válni. Viszont én éreztem, hogy nekem ehhez nincs olyan mértékű tehetségem, hogy itt nagyon jó legyek. Középszerű művésznek lenni szerintem borzalmas. Jobb középszerű orvosnak, vagy ügyvédnek lenni, mint középszerű művésznek. Az rettenetes lelki teher lehet. Mondjuk egy mérnök eljuthat mondjuk odáig, hogy életében egyszer csinál valami utánozhatatlant, és arra büszke lehet. Egy zenész szerintem ritkábban juthat el ide.

Színész is akartam lenni, a Szkéné együttesével Ki Mit Tud?-ot nyertünk. Egyszer felajánlották, hogy egy állandó társulatnál kapnék állást, hagyjam ott az egyetemet. Hazamentem, elővezettem, képzelheted, Apám mit szólt ehhez. De átgondoltam, hogy nem. Nem mertem belevágni, ugyanabból az okból. A nővérem művészeti pályán mozgott, láttam elég sok középszerű művészt, színészt is, aki élte a "harmadik testőr", vagy mondjuk "második hírnök" életét a színházban, láttam sorban a tragédiákat, boldogtalan életeket. Ezt nem akartam. 21-22 évesen ellinkóskodik az ember, de közbeszóltak a fenti tragédiák, fel kellett nőni.

Ezek után a zenével nem volt különösebb kapcsolatom. Harminc évig külföldön éltem, most már nyugdíjas vagyok. Sok helyen voltam a világban, de azt kell mondjam, a budapesti kulturális élet régen is, most is világszínvonalú. Csak a nyelv korlátoz be minket. Manapság sokan szidják a Kádár-rendszert, miközben szerintem jó fiatalkorunk volt. Az egész beatkorszakhoz az adta a pluszt... hogy tilos volt. A tiltott gyümölcs. És volt egy jókora rajongótábor, csomó csaj, jó világ volt, nagyon élveztem.

Bálint Csaba (2017.03.13.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Nagy Antal!

kép

Empyema interjú (2007)

2007-12-07 18:00:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 20. és 2017. október 06. között:









Klipmánia