×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Led Zeppelin - Kingdom Seattle (bootleg, 1977) 

Megjelent: július 17. hétfő 12:05
Szerző: bcsaba
    Bootlegek 

Ismét egy kerek évfordulóhoz érkeztünk, immár negyven éve annak, hogy a Led Zeppelin elindult utolsó amerikai turnéjára. A korábbi évek "hadjáratai" után, ez a körút lényegesen hullámzóbb volt, ami számos problémára vezethető vissza. A zenekar közel két évig nem állt színpadra az Earl's Court-i koncertek után, Plant 1975 nyarán elszenvedett balesete és az azt követő rehabilitáció sok időt vett igénybe. Bár közben felvették pályafutásuk legkeményebb, legkarcosabb lemezét - Presence - és végre mozikba került a régóta készülő koncertfilm is, a könnyűzene színpadán közben nagy változások mentek végbe. Felvirágzott a punk mozgalom, jelentős teret hódított a diszkó, és a rockban is megjelent számos új, fiatal zenekar, ennek fényében pedig a Zeppelint és a többi régi zenekart a sajtó és az utódok az "őskövület" kategóriába sorolták... - Bollók Csaba írása



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




Ez persze nem akadályozta meg a zenekart abban, hogy egy monstre, három szakaszos, közel ötven előadásból álló turné keretében visszahódítsák a rock királyának koronáját. Bár Plant időközben felépült, komolyan aggódtak, hogy bírni fogja-e az átlagban háromórás koncerteket. Page és Grant komoly heroinfüggőséggel küzdött, amelynek tünetei előbbinél már kezdtek az állóképességén és a játékán is megmutatkozni, utóbbinál pedig időnként komoly ballépések okozói lettek.

Bonham szokás szerint nehezen viselte a távollétet otthonától és családjától, emiatt az alkoholba menekült és a koncerteken kívül eszement balhékba keveredett, amit a hatalmasra nőtt, ám rosszul szervezett stáb egyre nehezebben tudott kontrollálni. A koncertek változatos színvonalúak voltak, az egészen káprázatos előadásoktól, mint például a hat estés New York-i és Los Angeles-i maratonok a csapnivalóan rosszakig terjed. Egyes előadásokat (Chicago) betegség, másokat a rossz szervezés (Tampa) miatt kellett félbeszakítani, volt amikor csak egyszerűen nem voltak formában. A most bemutatott koncert valahol középtájt helyezkedik el a sklálán, de számtalan érdekességet hordoz magában.

Az egyik legfontosabb, hogy ez az egyetlen este, ami videón is fennmaradt. A turné mindhárom szakaszán volt egy-egy koncert, amit a helyi zártláncú TV rendszer segítségével rögzítettek, de a másik két előadás - Pontiac, Houston - anyaga eddig még nem került elő. Néhány számot - The Song Remains The Same, Achilles Last Stand - bemutattak az amerikai MTV zenecsatorna 1991-es Led Zeppelin Rockumentary műsorában, illetve egyes részletei felbukkantak az 1990-es Over The Hills... és az 1997-es Whole Lotta Love promóciós klipekben.

Page előszedte a szalagokat a 2003-as DVD készítésekor is, de végül nem találta elég jónak az anyagot. Feltehetőleg azért, mert a többivel ellentétben itt csak egy koncertből dolgozhattak volna, így nem volt lehetőség a szokásos javítgatásokra. Pár szám, ezzel együtt szerintem simán belefért volna, ezt majd a részletes elemzésnél jelzem. A hanganyag közönség- és keverős felvétel formájában már korábban is keringett, a videó csak a kétezres évek elején vált széles körben elérhetővé. Bár csak három kamerával vették a koncertet, jók a beállítások, mindig azt látjuk, akit kell. A videó minőségén látszik, hogy sokadik generációs VHS kópia, de a mesterszalagokból nyilván jobb minőséget is ki lehet(ne) hozni. A keverős hang jól szól, egyedül a No Quarter gitárszólójában van egy rövid folt beillesztve a közönségfelvételből.

A közel három és félórás koncert számlistája jelentősen megváltozott a korábbiakhoz képest. Nagyrészt kikerültek az egyveleges számok és a "korai időszak" (az első négy lemez) sikerdarabjai. Page és Bonham új szólókat kreáltak, illetve több számban is megjelentek korábban nem játszott dalok részletei felvezetésként. 1972 után ismét volt akusztikus blokk minden este. A műsorba bekerült több kései szám, de az aktuális lemezről csak két új dalt játszottak. A többit - állítólag - Plant túl személyesnek érezte a színpadra vitelhez. Szerintem a Candy Store Rock és a Hots On For Nowhere belefért volna, előbbit állítólag próbákon játszották is.

A koncertet egy lendületes Song Remains The Same nyitja, ezen a számon gond nélkül suhannak át. Plant "büszke macsó" kiállása nem szenvedett csorbát, frontemberként abszolút uralja a színpadot. Page meglehetősen törékenynek és elvarázsoltnak tűnik a fehér sárkányos ruhájában, de kisebb-nagyobb döccenőkkel végig tartja magát. Jonsey csendben meghúzódik a háttérben, Bonham pedig szilárdan és keményen adja az alapokat, de látszik rajta a nem kis súlyfelesleg, amit a leállás alatt magára szedett. A második szám a The Rover felvezetőjével megbolondított Sick Again. Alapvetően ebben sincs hiba, bár nekem a szám soha nem tartozott a kedvenceim közé. A kicsit hosszúra nyújtott középrész sem teszi érdekesebbé.

Az egyik új szám következik, a Nobody's Fault But Mine feszes, kemény, Plant szájharmonikája versenyre kel Page gitárjával. Akár ez a verzió is felkerülhetett volna a 2003-as DVD-re. Az Over The Hills lírája megnyugtatóan hat ezután, de a szólóban Page eléggé elkalandozik és néhányszor mellé is nyúl. Mentségére legyen mondva, ezt a számot a korábbi időszakban (1973-'75) sem mindig kapta el tökéletesen. A Since I've Been Loving You is kicsit egyeletlen, de vannak részek, ahol jól érződik a bluesos hangulat. Szerintem ez a szám is kicsit kiöregedett 1975 után, le lehetett volna cserélni valami másra.

A No Quarter maradt az egyetlen, amiben hosszú szólóbetét van, a stúdióverzió felénél Jonesy terjedelmes "zongorakoncertjét" hallhatjuk, ami később Page és Bonham beszállásával egy jó kis jammelésbe fordul. Ezzel együtt itt is érdemesebb lett volna kicsit rövidíteni az improvizációs blokkon. A Ten Years Gone viszont nagyon a helyén van, Plant éneke, Page gitárja és Jones mandolinja (egy háromnyakú hangszeren játszva!) fantasztikusan szól. Ez a szám is elfért volna a DVD-n.

Az akusztikus blokk egy újdonsággal kezdődik, a négyes lemezről bekerült a tolkieni mondavilágot megéneklő The Battle Of Evermore. Bár a szám nagyon jól szól élőben, John Paul Jones vokálja elég bizarrul szól, emberünk egész egyszerűen nem tud énekelni - ez a későbbiekben is kiderült. A Going To California és a Bron-Y-Aur Stomp még mindig telitalálat, a két szám között játszott Black Country Woman-t viszont érdemes lett volna teljes egészében kibontani, egyik nagy kedvencem a Graffiti második korongjáról. A Bron-Y-Aur Stomp közben Page húrja elszakad, a csere idejére Bonham és Jones egy gyors tempójú jazz rögtönzéssel tölti ki az időt. Plant a végén humorosan megjegyzi, hogy akár játszhatnának is a hotel bárjában éjjel.

Az akusztikus számok után a White Summer elektromos szólója jön, szerkezetében hasonló, mint az 1969-'70-es idényben, de összességében már nem szól olyan jól, a "finomabb" akkordmeneteknél Page játéka nem valami gördülékeny. A szám végén egyenesen a Kashmirba ugranak át, az azonos hangolás miatt ez egy jó párosítás. Ebben a számban nincs hiba, lendületesen viszik végig, bár Bonham dobjain kicsit zavaró a folyamatos phasing-effekt.

Ez követően közel félórán át élvezhetjük a Mester Over The Top névre átkeresztelt dobszólóját - a cikk kedvéért végignéztem becsülettel, de bevallom, hogy ezt a részt egyébként átugrom. A felvezetésként játszott Out On The Tiles szintén megérdemelt volna egy teljes kibontást, maga szóló viszont semmi újdonságot nem hoz. Ha már szóló, Page is kitesz magáért, de a Dazed and Confusedből kiragadott, közel negyedórás Thereminnel és effektekkel dúsított művészkedése önállóan nem állja meg a helyét.

Az aktuális lemez másik új száma, az Achilles Last Stand sem tökéletes, itt-ott belezavarodnak a váltásokba és Plant hangja is el-elcsuklik. A záró Rock and Roll - és a felvezetésként használt Whole Lotta Love - viszont rendben van, jó lezárása a koncertnek.

A turné nem sokkal ezt követően drámai fordulatot vett. Három koncerttel később, 1977. július 26-án, a New Orleans-i előadásra készülve Plant telefonhívást kapott a feleségétől Angliából, hogy ötéves kisfia, Karac egy ismeretlen eredetű vírusfertőzés miatt elhunyt. A hátralevő koncerteket azonnal lefújták, a Zeppelin ismét közel kétéves pihenőre kényszerült. Legközelebb csak 1979 nyarán játszottak együtt, majd jött az utolsó európai körút. Az 1980 őszére tervezett amerikai turné pedig a sors végső, zenekarra mért csapása miatt már nem valósulhatott meg.


Led Zeppelin - Kingdom Seattle

1977. július 17. - Seattle, USA

The Song Remains the Same
(The Rover intro) - Sick Again
Nobody's Fault But Mine
Over the Hills and Far Away
Since I've Been Loving You
No Quarter (John Paul Jones szóló)
Ten Years Gone
The Battle of Evermore
Going to California
Black County Woman
Bron-Y-Aur Stomp
White Summer-Black Mountain Side
Kashmir
(Out on the Tiles intro) - Over The Top (dobszóló)
Jimmy Page szóló
Achilles Last Stand
Stairway to Heaven
Whole Lotta Love - Rock and Roll (ráadás)

Közreműködött:

Robert Plant - ének, szájharmonika
Jimmy Page - gitár, theremin
John Paul Jones - basszusgitár, billentyűs hangszerek, mandolin, vokál
John Bonham - dob
menedzser: Peter Grant

ledzeppelin.com
facebook.com/ledzeppelin
Bollók Csaba, 2017.07.17.



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet













Klipmánia