×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Schwarcz András interjú - 1. rész (2017)  

Megjelent: augusztus 14. hétfő 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Schwarcz András a Ferm, az Amphora és az ex-Vér dobosa volt. Kiváló interjúalany, dőlnek belőle a jobbnál-jobb sztorik, és még mindig őszintén lelkesedik a zenéért. Ma a kezdetekről és a Fermről beszélgetünk.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Hogy kezdtél zenélni?

Én voltam 12 éves 1962-ben, a többiek 16. Akkoriban az volt a divat, hogy zenekart alapítunk. Nem volt hangszer, nem is tudtunk zenélni, galeri-időszak. Én voltam a legkisebb, az Akácfa utcában nőttünk fel, a srácok kijelöltek, hogy én legyek a dobos, hátul nem látszik a magasságod. Mosófazekak tetejére kifeszített törölközőkön kezdtem, aztán beépültem az úttörőzenekarba, hogy hozzáférhessek a dobhoz. Hú, de nagy dolog volt. Én voltam az egyetlen, aki ezt tényleg komolyan is vette. Mikor ipari iskolába jártam, egy osztálytársam is dobosnak vallotta magát és ezért két táborra szakadt az osztály, hogy ki közülünk a jobb dobos. Pedig csak hegesztőpálcákkal vertük az asztalt. Ilyen idők voltak.

Lettek kezdetleges hangszerek, jártunk a lapátos Felszabadulással hajókirándulásokra, Visegrádig fel, kiszálltunk, zenéltünk két gitárral magunknak, majd hazamentünk. Senki nem beszélt angolul, halandzsázva üvöltöttünk. Ez volt az első igazi lökés. Összejött egy kisebb mag ebből a társaságból és a Zrínyi Nyomda - ma Eiffel Palace - ebédlőjében kezdtünk próbálni, a többiek nyomdásztanulók voltak. Még ácsoltuk a hangfalakat televíziókból kiszedett hangszórókból, az erősítők csak sasszén csövek voltak. Még nem volt nevünk sem, fel sem léptünk.

1964-re már volt dobfelszerelésem, de még csak kölcsön. Olyan volt, hogy a lábgéphez nem volt rugó, így odaszigszalagoztam a cipőmhöz. 1964 karácsonyára viszont az egyik srác nevére, OTP-re megvettem 12.600 forintért egy tűzpiros Amati dobot. Az egy vagyon volt. Gyalog végigsétált az egész zenekar a dobfelszereléssel a körúton, hogy mindenki lássa, mink van. Különösebb karrierje nem volt ennek a zenekarnak, mert aznap, ahogy felállítottam a színpadon, azon a koncerten leégett az erősítő, ezért szétment a zenekar. Bevétel nem volt, az OTP részleteket úgy fizettem, hogy közben Mátyásföldön házalapokat ástam, meg ponyvaregényekkel kereskedtem.

Zenekar híján az Esti Hírlapban feladtam egy hirdetést, hogy dobos zenekart keres. Messze voltam még attól, hogy dobosnak nevezhessem magam, de jelentkezett Flautner István, hogy egy triót szeretne csinálni, olyat, mint a Bajtala. Akkor éppen gyógypedagógus volt. Nem vettem komolyan, Bajtala csak egy van. Aztán feladtam egy olyan hirdetést, hogy "Dobos zenekart keres. Nyári szerződés, esetleg". Na most, azt nem írtam, hogy én várom, vagy én hozom.

Jelentkezett egy társaság, akik Csepelen, a Posztógyárban próbáltak, maszek cuccaik voltak, nekik se volt vizsgájuk, nekem se, végül együtt csináltuk meg az OSZK-t. Nevükre már nem emlékszem, fél év után kiléptem. Ez után voltam egy olyan Syconor tagja, ami valami szakadárformáció lehetett, Hauer Rudi mindenesetre nem volt ott, így voltam én a dobos, ez egy hónap volt. Innen a Flinstonesba kerültem - szerintem ez már 1968-ban volt -, volt osztálytársaim voltak a tagok.

A nagy Syconort korábban nagyon szerettem Fenyőékkel, jártam koncertjeikre. Olyan volt az életem, hogy csak a zene, csak a zene. Akkoriban mindenki így élt, aki ezt komolyan gondolta. Az volt a fontos, hogy zene legyen, azon kívül zsíros kenyér, meg cigaretta. Karosszérialakatos volt a szakmám, de abban sose dolgoztam.

Hogy kerülsz a Fermbe, és mi volt a felállás?

Laukó Ede egy szép napon beállított egy sráccal, ő volt Környei Csaba, hogy neki kellene egy dobos, megcsinálná a Ferm zenekart. Hát ugye mi az első kérdés: Mi a cucc? Selmer Goliath... Hova kerültem, Amerikában vagyok? Persze, igent mondtam, de meg kellett szervezni, hogy a dobomat a Flinstones próbaterméből elhozzuk, mert ha azok megtudják, hogy kilépek, hát agyonvernek. Az volt a duma, hogy Környeiék érte mennek, mondván, hogy kölcsönadtam nekik. Belépésemkor a Ferm a Kispesti Melósban játszott. Nem én voltam a legelső dobos, de a tagság nekem tulajdonítja az elsőséget, előttem még nem volt igazán komoly a kezdet.

Az első próbára épp raktam össze a tűzpiros, álomszép Amatit, parkettás hely, csúszik a dob, le kéne szögelni, mikor rám köszön valaki rekedt, mély hangon: "Szevasz!" De jó, hogy jöttél, le kéne fúrni, segíts. "Hülye, én nem a road vagyok, hanem az énekes." Hát ő volt Drimál. Ugye nem ismertem a tagokat, de elkezdtük a próbát és máris imádtam a zenekart. A két Környei, Drimál István, én voltunk a zenekarban és Tarlóssi Csaba volt a gitáros, akkor még nem volt James. 1968 szeptemberében történt ez.

Első fellépésem Hatvanban volt, haknisztárokat kísértünk, de nem központi műsorban. Három falu, három zenekar, az énekesek meg pendliznek köztük. Ragadtunk be később Jászfényszarura úgy három napra, hogy addig nem jött értünk Gyöngyösi András a mikrobusszal. Azóta is imádom a Volkswagen T1-es mikrobuszokat. És akkor még kurblis telefon volt, nem mindig volt vonal Pestre. De a cucc fel volt pakolva, hát három napig gyakoroltunk. A Közértben csak szalonna, meg bor volt. Vagy 1968 szilveszterén Berzencén játszottunk úgy, hogy nem volt mikrobusz. Déli pályaudvar, tehertaxi, be a postakocsiba csomagjeggyel a cucc, Nagykanizsán átszállás, leszálltunk Berzencén, megérkeztünk egy lehetetlen kultúrházba, az öltözőben működött a helyi fodrász. De ezeket 19 évesen nem fogtuk fel tragédiának.

Tarlóssi gazdag szülők jómódú gyermeke volt, az apja vett neki egy svéd gitárt. Jól is játszott, de az apja feltételeket szabott a bizonyítvánnyal kapcsolatban. Szín jeles volt, de a kitűnő volt a szint náluk, orvost akartak belőle csinálni, úgyhogy nem jöhetett többet. Ekkor egy kislány, Vincze Viktória énekelgetett velünk, hozzájuk járt fel, mint haver Karácsony James, klasszikus gitározgatott, Atlasra járt Óbudán. Viki mutatta be nekünk Jamest. Elhozta egy próbára, James azonnal csatlakozott 1969 tavaszán. A Fehérvári úton, a Villamosszigetelő Gépgyár KISZ Klubjában lett helyünk, játékért kaptuk a próbahelyet, oda jött már le James.

Környei Csaba volt az első ember az életemben, akivel találkozva éreztem, hogy mi a profizmus. Mikben állt ez? Például Drimál mániákusan csúnyábbnál csúnyább nőkkel járt le a koncertekre. Csaba megmondta neki, hogyha megint egy ilyen csúnya nővel jössz le, nem kapsz gázsit. Nevettünk, ahogy te most, de igaza volt. El is magyarázta nekünk, hogyha egy szabadnapos másik banda zenésze lejön megnézni minket, és ezt látja, akkor azt fogja terjeszteni rólunk, hogy rossz a zenekar. Érezte. Csaba volt a zenekarvezető, és nagyon érdekes dolog, ő nem lopta el a pénzt, mint amit majd későbbi zenekaraimban megtapasztalhattam másoktól. A Fermről járja az a mondás, hogy a legprofibb amatőr zenekar volt. Környei Csaba vaskézzel fogta a bandát.

ORI vizsgát is szerzett a zenekar. Még a régi ORI a Semmelweis utcában, Vincze Vikivel mentünk. Hát, nagyon profiknak éreztük magunkat, rögtön Jimi Hendrixszel kezdtünk, azonnal ki is rúgtak, mint a szart. Nem tudtuk, hogy erre nem kíváncsiak. Viszont Viki tetszett nekik, ő megkapta volna az engedélyt, de kiderült, hogy még csak 17 éves. Jöjjön maga is jövőre. Aztán a következő évben már halk Shadowst játszottunk, okosabban.

Mit jelent a Ferm szó?

Semmit sem jelent, Környei Attila találta ki, azóta is próbálja ideologizálni.

Szüleid, hogy álltak a zenéléshez?

Nekem nincs semmi bajom azzal a rendszerrel, így utólag sem. Apám bazáros volt a Városligetben, árult a lufitól kezdve minden szart, az 1954-es Fel a fejjel című filmben is szerepel bazárosként. Maszek családban voltam, ennek ellenére nem bántott minket senki, szeretném, ha most csak annyira üldöznének, mint akkor.

Félképzett dobos voltam, jártam Bányaihoz, Déri Gyurihoz, sőt Kovács Gyula bácsihoz is. De mindenhonnan zamekot kaptam, mert apám gondoskodott róla, hogy ne tanulhassak dobolni. Apámnak a Lóversenyen mindenki a haverja volt. Kovács Gyula bácsit például kifizette egy fél évre előre, hogy ne tanítson. Ezt csak utólag, később tudtam meg apámtól. Gyula egy isten volt, egy zseni volt. Amit róla mondanak, az mind igaz.

Mindenesetre a szüleim ezt nagyon nem akarták. Apám azt megcsinálta, hogy egy nap látom, hogy egy jugoszláv rendszámú autó tetején az utcán egy szép dobfelszerelés áll, mellette apám. Azt mondja, most beszéltem ezzel az emberrel, megvenném neked ezt a dobot, ha megígéred, hogy nem dobolsz. Látta, hogy csorog a nyálam, de mondtam, hogy akkor ne vedd meg. És annál jobban akartam a dobolást. Soha nem voltam tehetséges, izomból, erőből, akaratból játszottam. De amit a nagy srácok mondtak, hogy te dobos leszel, azt én komolyan vettem. Hogy mire vittem? Nekem elég. Jól érzem magam. És elmegyek egy Dobosok Farsangjára és elájulok. Kell a slukk a levegőből. A Rockmúzeumba is azért jó bemenni, hogy abból a levegőből szagolhassak.

Mesélj a miskolci Ferm idényről az Avason.

Óriási volt! Sumák minden dologban volt. Székely Bandi bácsi az OSZK-nál együtt volt munkaszolgálatos az én apámmal. Ez egy plusz pont volt az életünkben. Nem voltunk tolva, de annyira volt jó, hogy Schwartz András bármikor bemehetett hozzá. Jött tőle egy szerda délután egy távirat, hogy másnap menjünk be a zenekarvezetővel. Bementünk, mondja, hogy van egy szerződés, el kell vállalni, Miskolc. Fú, hát láttam magam előtt a füstöt, a gyárakat. Hát...

Ezt nem kéne aláírni, de ha a Székely Bandi bácsi azt mondja, akkor alá kell írni. Igazi szerződés, munkavállalás, bejelentett munkahely. Egy csőrös IFA mikrobusszal mentünk fel az Avas tornyához, ahol volt egy Panoráma Söröző nevű hely, ott játszottunk minden nap. 40-50 asztal, asztalonként négy szék, egy nagy parkolóval a háta mögött. Ezren is elfértek, és jött is ennyi ember. Miskolcon nagyon gyorsan elterjedt a hír, a miskolci fiataloknak mi voltunk azon a nyáron a sztárzenekar. Akkor még nem volt ifipark Miskolcon, ez az avasi hely volt tulajdonképpen az. A többieknek fix barátnőjük volt, én voltam egyedül facér és aprítottam a lányokat. A huszonötödiket a huszonhatodikkal csaltam. A véremben volt.

És eszeveszett módon összekovácsolódott a zenekar, hisz délután mindig próbáltunk. Ismertük egymás gondolatait előre. A nyár második felében Miskolctapolcára, az Annába kerültünk, ahol előttünk az Atlas játszott, az Avasra meg a Pannónia jött utánunk. Volt olyan nap, hogy pesti nagyzenekarokkal közösen játszottunk itt. Bergendy, Atlas, Metro. Ezen a nyáron az Ifiparkban is játszottunk Budán, a Sakk-Matt előzenekaraként. Bár általában a slágeresebb Beatles dalokat játszottuk, de itt előjöttünk a keményebb Arthur Brownokkal. A közönség megtorpant, tátották a szájukat Jamest látva. És egy összeszokott banda voltunk ekkorra.

Kerekes István mesélte, hogy a Cyklonnal ők játszottak a következő idényben utánatok Miskolcon, az Avason. Azt is mesélte, hogy Miskolcon az volt a szokás, hogy megverik a pesti zenekarokat, mintegy beavatásként. Ti kaptatok?

Megvertek, de nem e miatt. Csaba szegény imádta az italt. A világon a legjobb ember volt. Olyan szív és lélek ember nincs, mint ő volt, de ivott. Ez volt a gyengéje. Nem hangosan, csak magában, nem ártott senkinek. A Színházzal szembeni Arany Csillag Szállodában laktunk, és Csabát kicsit döcögősen hozták hazafelé helyi srácok a szállóba. Kint könyöklünk az ablakban, alattunk a Polónia, ami egy kegyhely volt, de mocsok egy hely, éjszakai lokál, oda járt Miskolc alja.

Kijön közben két krapek, hegyesorrú cipő, nylon Dederon ing, piásak. Azt mondja egyik a másiknak hangosan: "Józsikám, nézd csak a hosszú hajút... Lődd le." Mire Józsinak nevezett benyúlt a zsebébe és elővett egy TT pisztolyt és hadonászik. Lélekszakadva rohantunk a földszintre telefonálni a rendőröknek, akik villámgyorsan kiérkeztek két Volgával. Kiszállnak a rendőrök és mondják, hogy ne itt, menjünk át a túloldalra. Átmentünk és elkezdtek úgy verni minket, mint a lovakat. Kiderült, hogy a kapitány helyettese volt a Józsi a pisztollyal. Ez így elég drámai, de humor is volt benne.

Jamesnek volt egy taplókalapja, ez egy erdélyi kalap, taplógombából. Az első gumibotnál valaki meglökte Jamest, aki ezután négykézláb kereste a kalapját a kavarodásban, mit egy burleszk filmben. Mindenki kapott a gumibottal, csak a négykézláb keresgélő James nem. A végén a kirakatoknál falnak emelt kézzel állva megmotoztak, balhé. Az volt a szerencsénk, hogy Drimál apja ezredes volt a seregben, szólt egy pár szót, mire nagy kuss lett másnapra. A hosszú haj piros posztó volt. A koldusnak kell egy kalap, a rockzenésznek a hosszú haj. Ez egy eszköz. Legalábbis annak idején ezzel próbáltam kiideologizálni magam az ilyen helyzetekből.

Voltak saját dalaitok?

Volt két-három, de ilyen érzelmes, olaszos darabok. A közönség akkor még nem a sajátokra volt kíváncsi, hanem a Vissza a Szovjetunióba, meg a többi slágerre. Meg nem tartottuk magunkat olyan nagy embereknek, hogy ezzel próbálkozzunk. Demis Roussoest énekelt James, nagyon jól állt neki. Még a farkasfoguk is hasonlított. És James k*rva jól énekelt. Nem akarom kinyalni a seggét, mert imádom a srácot, de ő a zenére született.

A folytatás itt olvasható!

Bálint Csaba (2017.08.14.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet













Klipmánia