×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Yes - Union (1991) 

Megjelent: augusztus 20. vasárnap 12:05
Szerző: pjuan
    Lemezismertetők 

Ezen a héten a '68-ban, Londonban alakult Yes életművének az egyik legizgalmasabb produkcióját veszem célba, az 1991-es Union-t, ami a zenekar tizenharmadik nagylemeze volt. A '83-as 90125 az akkor amúgy is nagyon divatos pop-rock csúcsára emelte a progresszív rock legendát, megjárták vele a világ fontosabb slágerlistáit, a friss hangzás és a fúziós zene hatalmas siker lett... Aztán, mint oly' sokszor, ismét bebizonyosodott, hogy a hegytetőről csak lefelé vezet út, a '87-es Big Generator című folytatás már szétszakította a zenekart, végül jött is a feloszlás... és egyben megalakult az Anderson Bruford Wakeman Howe felállású régi-új zenekar - ami hasonló címen lemezt is kiadott -, de az 1988-1990 közötti időszakot végül lezárta a Yes minden korábbinál nagyobb volumenű újraindulása...

Ahogy az Union album címe is mutatja, '91-ben jött ez az újraindulást hozó album és turné, ahol tulajdonképpen két teljes zenekarra való zenész dolgozott együtt, hiszen minden régi és új tag újra és ismét a fedélzeten volt... Sőt, ma már azt is tudhatjuk, hogy még ennél is bonyolultabb volt a helyzet, hiszen Jonathan Elias társ-producer a stúdióban egy sor külsős zenészt is alkalmazott, akikkel Wakeman és Howe részeit újra feljátszatta... Mindennek ellenére - vagy talán épp' ezért - , az Union egy igazi remekmű lett, amit mindenki éljenzett, a hozzá kapcsolódó turné - ahol ismét két zenekar volt színpadon - pedig olyan összeborulós örömzene csemegét hozott, amire azóta sem volt példa a rockzene történetében!



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




A '91-es Union lemezen a karakteres hangjával origóként szolgáló Jon Anderson énekes, no és a nevet birtokló Chris Squire basszusgitáros mellett két - pontosabban legalább három - teljes stáb dolgozott, élükön egyik oldalról a 90125 nagy slágereit szállító Trevor Rabinnal, illetve Tony Kaye billentyűssel és Alan White dobossal, míg a másik oldalról újra itt volt a Bruford-Wakeman-Howe trió is, a maga régimódibb szimfonikus-art-rock elképzeléseivel. Ez a tulajdonképpeni "dupla" Yes remek vegyes hangulatú lemezt készített, a Big Generator-nál sokkal értékesebbet, amiben a régimódi és a modernebb megoldások kavarogtak, együtt és külön-külön is... Olyan különleges slágerek születtek, mint a Shock to the System és a Without Hope You Cannot Start the Day, de az egész - hangulatában komplex - album a végére azért kissé ellaposodik...

Legalább százszor hallottam ezt a lemezt, mert az első cédélejátszómmal együtt vettem meg annak idején, másra meg nem maradt pénzem, úgyhogy sokáig ez ment körbe-körbe, persze teljes hangerőn, a szomszédok nagy örömére, hogy ne mondjam, őket is elláttam egy kis kultúrával, amit a tévékben akkor sem és sajnos most sem kapnak meg... Ennek ellenére, ma is nagyon jól szórakozom ettől az anyagtól, amit az újraindulás súlya helyett, sokkal inkább a kötetlenség és felszabadultság jellemez... Mindenből kapunk ízelítőt, ami annak idején a Yes-t a progresszív rockzene csúcsára emelte, és abból is, ami végül ott tartotta, miközben az album azért el is tolódik - az ősfanok által sokat szidott Jonathan Elias hathatós közreműködése miatt - a modernizált "másodgenerációs" Yes-West-féle világ felé...

De kit érdekel, hogy valójában kit is hallunk - főleg, ha ilyen elképesztő zenészekről van szó -, amikor ilyen minőségű műsort kapunk, nem igaz? Kit érdekel, hogy valójában Tony Levin tolja épp' a basszust, vagy a Saga-s Jim Crichton ül a szintetizátor mögött, vagy a vokált Tommy Funderburk, vagy a Foreigneres Ian Lloyd, esetleg a Tyketto-s Danny Vaughn adagolja a vokált a jellegzetes vezérszólam mögött, amikor a hangok így kerültek teljesen a helyükre... De, hogy tovább vigyem a kérdést, nem hiszem, hogy a Toto-s Steve Porcaro-rónál dolgozhatna felkészültebb billentyűs egy dalban, legyen az bármi, mondjuk a Yes is... Ezzel együtt az azért csúnya dolog lehetett, amikor Wakemannek és Howe-nak lesett, hogy a dalok végső verzióiban nem ők szerepelnek...

Mindenesetre az itt hallható műsor tényleg magáért beszél... A lendületből nyitó I Would Have Waited Forever egyszerre merev, direkt és durvaságig kemény, miközben mégis az egészet áthatja a játékosság is, amit a magasban szárnyaló vokálok és a lebegő hangszeres hátterek vegyessége jókedvűen adagol az alapok fölé... Egészen különleges az egész, de nincs ez másként a Shock to the System-nél sem, aminek a tetejére minduntalan felmászik a basszusok mélysége, pedig hát van itt mellette régi és új hangszerelési ötlet és megjegyezhető énekdallam is ezerszám, mégis a basszus hátán kell felmászniuk a csúcsra... Ilyen kemény nyitány után mi más is következhetne egy Yes lemezen, mint egy barokkos klasszikus gitáros átvezetője Masquerade címmel, majd egy elektronikussággal is küszködő, de a modern keménységet is felmutató rockhimnuszként lágy örömóda, a Lift Me Up, ami mai füllel is nagyon szórakoztató fúziónak tűnik!

Akinek pedig a régmúlt költőisége hiányzott, annak a Without Hope You Cannot Start the Day jelenti a reményt, mert minek is kelnénk fel, ha nincs remény, nem igaz? Persze dinamikával alaposan megdolgoztatják ezt az andalgó alapot is, a varázslatban kavarognak is azok a jellegzetes megoldások, amikért az ember megvesz, majd újra és újra meghallgatja egy ilyen régi klasszikus bandának a lemezét... A komplex - és bátran építkező-bontogató megoldások kavalkádját átadó - hangszerelés meg is teszi a dolgát, századikra is élményt ad... Akinek meg a minimalista reggaesen andalgó diszkó himnuszok kellenek, annak is adnak egy ilyen slágert Saving My Heart címmel, aminek az alapvetően pozitív alaphangulata bárkit képes kihúzni a depressziójából! Ráadásul az élet amúgy is maga a csoda, amit a Miracle of Life körbe is jár és alaposan be is mutat a maga központosított vibrálásaival, amibe bátran belekavarnak bármit, még olyat is - például bendzsót, vagy mit -, ami különben nem is illik bele, itt mégis megtalálja a helyét, mert az élet tényleg maga a csoda...

Aki pedig nem hiszi, annak ott van a Silent Talking, ami ugyan a legkevésbé sem tűnik Csendes beszélgetésnek, de az alapvetően a kemény basszusok hátán vibráló hangulata így is különleges... Ezredikre is... A bátor csapongás közben a The More We Live lágy és költői lebegésébe is beleszerettem annak idején, de a szintetikus Angkor Wat transzcendentális misztikusságát sem kell különösebben elmagyarázni... Vangelis-szel közös lemezein tökéletesen megtanulta ezt a világot is énekelni Anderson, nem véletlenül került ide is egy ilyen dal... Ahogy a Dangerous (Look in the Light of What You're Searching For) sem, ami ilyen dübörgő elektronikus-diszkós-rockos hangszerelési formában sokkal inkább tűnik egy következő nagy Peter Gabriel slágernek, mint Yes-nek, de Anderson a jellegzetesen magasban szárnyaló énekhangjával simán eladja ezt is...

Ezzel együtt, az amúgy sok tekintetben hasonló, de a nagyobb levegőjével költőibb Holding On nekem mindig jobban tetszett... Aztán jön ebből a Gabrieles körből még az Evensong is, Tony Levin ismerős megoldásaival, de kicsit azért így is túlzásba viszik ezt a "kinézést", főleg a Take the Water to the Mountain-ral együtt, amit az In Your Eyes környékén Gabriel szintén kiadhatott volna... A végére a teljes ellaposodást az Amerikán kívül mindenhol kiadott Give & Take mutatja meg csak igazán, aminek a bugyuta ugrálása már tényleg idegesítő, miközben azért ott van benne egy igazán nagy diszkó-sláger lehetősége is...

A lemezt követő '92-es turné is egészen különlegesre sikeredett a "dupla" felállás miatt, szerencsére The Union Tour Live címmel ma is elővehetjük - alább meg is lehet nézni -, hogy mitől volt ez az egész annyira különleges... A turné után Bruford és Howe kiadott egy Yes-dalokat tartalmazó albumot, instrumentális átiratokkal, szimfonikus zenekarral... Anderson is szerepelt a végső verzión. A lemez a The Symphonic Music of Yes címet kapta, de a megjelenését követően, a gitáros és a dobos újra elköszönt a Yestől.

1992-ben jelent meg a Yesstory című válogatás is, ami - a korábbi válogatásokhoz hasonlóan - rengeteg számot tartalmazott. '93-ban újra egy válogatás következett Highlights: The Very Best of Yes címmel, de a következő sorlemezre sem kellett már sokáig várni... 1994-ben jelent meg a Talk, amin az Anderson, Squire, Kaye, White és Rabin felállás szerepelt, de nem lett igazán sikeres... '96-ban jött ki a Keys To Ascension, majd egy évvel később a folytatás Keys To Ascension 2 címmel, kétszer-két koronggal, amin az egyiken új stúdiószámok, a másikon koncertfelvételeket adtak ki... De ezek a végső információk már nem tartoznak a mindent újraindító Union-album sztorijához, amit ma is öröm elkezdeni, élmény hallgatni de nehéz dolog végighallgatni...



Track lista:

01. I Would Have Waited Forever (Anderson, Howe, Elias) - 6:32
02. Shock to the System (Anderson, Howe, Elias) - 5:09
03. Masquerade (Howe) - 2:17
04. Lift Me Up (Rabin, Squire) - 6:30
05. Without Hope You Cannot Start the Day (Anderson, Elias) - 5:18
06. Saving My Heart (Rabin) - 4:41
07. Miracle of Life (Rabin, Mark Mancina, Eddy Offord) - 7:30
08. Silent Talking (Anderson, Howe, Wakeman, Bruford, Elias) - 4:00
09. The More We Live - Let Go (Squire, Sherwood, Offord) - 4:51
10. Angkor Wat (Anderson, Wakeman, Elias) - 5:23
11. Dangerous (Look in the Light of What You're Searching For) - (Anderson, Elias) - 3:36
12. Holding On (Anderson, Elias, Howe) - 5:24
13. Evensong (Tony Levin, Bruford, Elias) - 0:52
14. Take the Water to the Mountain (Anderson, Elias) - 3:10
Az európai és a japán kiadás bónusza:
15. Give & Take (Anderson, Howe, Elias) - 4:29

Közreműködő zenészek:

Jon Anderson (Anderson / Stolt) - ének (tracks 1–2, 5–12, 14), vokál (track 4)
Steve Howe (Asia, GTR) - gitár (tracks 1–3, 5, 8–14), vokál (tracks 1, 2, 5, 8, 10-14), társ-producer
Trevor Rabin - gitár (tracks 4, 6–7, 9), ének (track 4), társ-producer
Chris Squire (Squackett) - basszusgitár (tracks 4, 6–7, 9), vokál (tracks 1, 4–5, 11)
Tony Kaye (Circa, Yoso) - billentyűs hangszerek (tracks 4, 6–7, 9), vokál (track 4)
Rick Wakeman - billentyűs hangszerek (tracks 1, 2, 5, 8, 10–14)
Bill Bruford - dob (tracks 1, 2, 5, 8, 10–14)
Alan White - dob (tracks 4, 6–7, 9), vokál (track 4)

közreműködtek:
Jonathan Elias - billentyűs hangszerek, szintetizátor, vokál, társ-producer
Tony Levin (Levin Minnemann Rudess, King Crimson, Peter Gabriel) - basszusgitár, Chapman Stick
Jimmy Haun (Circa) - gitár
Billy Sherwood (World Trade) - basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek, vokál
Allan Schwartzberg (Kiss) - ütős hangszerek
Gary Barlough - szintetizátor
Jerry Bennett - szintetizátor, ütős hangszerek
Jim Crichton (Saga) - szintetizátor, billentyűs hangszerek
Pauline Cheng - vers: Angkor Wat
Gary Falcone - vokál
Deborah Anderson - vokál (Jon lánya)
Ian Lloyd (Foreigner) - vokál
Tommy Funderburk (Airplay, stb.) - vokál
Sherman Foote - szintetizátor
Brian Foraker - szintetizátor
Chris Fosdick - szintetizátor
Rory Kaplan - szintetizátor
Alex Lasarenko - szintetizátor, billentyűs hangszerek
Steve Porcaro (Toto) - szintetizátor
Michael Sherwood - vokál (Billy testvére)
Danny Vaughn (Tyketto) - vokál

Mark Mancina - társ-producer
Eddie Offord - társ-producer

Lemezeik:

1969 - Yes
1970 - Time and a Word
1971 - The Yes Album
1971 - Fragile
1972 - Close to the Edge
1973 - Tales from Topographic Oceans
1974 - Relayer
1977 - Going for the One
1978 - Tormato
1980 - Drama
1983 - 90125
1987 - Big Generator
1991 - Union
1994 - Talk
1996 - Keys to Ascension
1997 - Keys to Ascension 2
1997 - Open Your Eyes
1999 - The Ladder
2001 - Magnification
2011 - Fly from Here (-2-)
2014 - Heaven & Earth (-2-)

Élő:
1973 - Yessongs
1980 - Yesshow
1985 - 9012 Live: The Solos
1996 - Keys to Ascension
1997 - Something's Coming: The BBC Recordings 1969–1970
1997 - Keys to Ascension 2
2000 - House of Yes: Live from House of Blues
2005 - The Word Is Live
2007 - Live at Montreux 2003
2009 - Symphonic Live
2011 - Union Live
2011 - In the Present – Live from Lyon
2014 - Like It Is: Yes at the Bristol Hippodrome 2CD
2015 - Progeny: Seven Shows from Seventy-Two (1972)
2015 - Progeny: Highlights from Seventy-Two
2015 - Like It Is: Yes at the Mesa Arts Center

Anderson Bruford Wakeman Howe:
1989 - Anderson Bruford Wakeman Howe
1993 - An Evening of Yes Music Plus
2012 - Live at the NEC

Kiadó:
Arista
Honlap:
yesworld.com
facebook.com/yestheband


rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Yes - Relayer (1974)

2017-10-22 12:05:00

kép

Yes - Close to the Edge (1972)

2017-09-30 12:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Motörhead - Another Perfect Day (1983)
A londoni Motörhead a '79-es Overkill és Bomber lemezeivel sztárrá, majd a '80-as Ace of Spades és a '81-es No Sleep 'til Hammersmith élő anyagával listavezető

Tovább...
Trivium - The Sin and the Sentence (2017)
Az Orlando-ban, 1999-ben alakult Trivium elkészítette nyolcadik heavy-thrash-groove metál és metalcore keverék lemezét The Sin and the Sentence címmel, ami a 2015-ös

Tovább...
Sons Of Apollo - Psychotic Symphony (2017, Dionysosrising)
Ha akad olyan egyáltalán, aki elolvasta a Dionysosrising küldetésnyilatkozatát, az tudja, hogy ezen az oldalon a dionysosi értelemben vett

Tovább...
Jeff Scott Soto - Retribution (2017)
Az 51 éve Brooklyn-ban születő Jeff Scott Soto '83-óta tartó karrierje alatt sok mindent kipróbált Malmsteen-tól a Journey-ig, de azt biztosan nem fogja

Tovább...
Fozzy - Judas (2017)
Az 1999-ben, Atlantában alakult modern heavy metálos Fozzy elkészítette a 2014-es Do You Wanna Start a War folytatását! A hetedik sorlemezükként megjelenő Judas-on ott folytatták, ahol legutóbb

Tovább...












Klipmánia