Rózsa Pál interjú - 3. rész (2017) 

Megjelent: augusztus 31. csütörtök 12:05
Szerző: bcsaba
    Interjúk 

Rózsa Pál írta a Hungária által kislemezre felvett Egyszer vagy fiatal című dal szövegét és zenéjét. Alapvetően e miatt kerestem meg, de aztán kiderült, hogy sokkal sokrétűbb interjút készíthettem. Pál játszott együtt később Fischer Lászlóval is, ma erről is beszélgetünk. A második részben a hungáriás dal került sorra, ma '70-es és '80-as évek következnek.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Mégsem lett a könnyűzenében nálad az Egyszer vagy fiatal után folytatás.

Pályaválasztás és munkába állás, házasság és egyéb hasonlóan "kis" horderejű dolgok elvitték a figyelmemet. Öt és fél éves volt az egyetem, és ugye megnősültem. Egy korábbi vizsgát újra is csináltam, hogy ötös legyen a diplomám átlaga. Ennek komoly jelentősége volt, hogy majd az itthoni munkavállalásnál még magasabb kategóriába kerüljek.

Itthon nem folytattad a zenélést?

Hazajöttem, elhelyezkedtem, de azért még egy kicsit folytattam a Szélmalom együttesben 1971 körül egy évig, ahol Fischer László volt a szólógitáros. Borzasztó tehetséges volt. Akkor volt olyan 18 éves, véletlenül ismertem meg, apukáján keresztül. Elég menők voltak anyagilag, Lacinak már akkor Fender gitárja volt. Lelkes Gyuszi volt az énekese a zenekarnak, de én is énekeltem. Abszolút feldolgozás-zenekar volt, bár saját számokkal itt is próbálkoztunk. Fischer Lacinak semmiféle zenei előtanulmányai nem voltak, hallás után viszont gyönyörűen improvizált. Dicsekvés nélkül, az első pár dolgot a zeneelméletről én mondtam el neki. De az látszott, hogy ez a gyerek egy zseni. Egy ösztönös zseni, akit csak elrontani lehet, ha tanul.

Volt egy másik zenekar is, a nevükre már nem emlékszem, Kőbányán próbáltunk, a gitáros Santana stílusában játszott. Tehetséges srác volt, de nagyon link. De lakásra gyűjtöttem, inkább a vegyészi karrier felé fordultam, végül abbahagytam a zenekarozást. Stílusosan szólva: ez szélmalomharc volt.

A zene megmaradt, itthon rádiós és televíziós vetélkedőkben szerepeltem. Ilyen volt a Ki Nyer Ma. Gyerekkoromban rengeteget olvastam, jó volt a memóriám. Az Astoriában volt a játék, sok zenészt ismertem meg, volt, hogy Koncz Zsuzsa volt a műsor vendége. Valamint a Magyar Rádiónak volt egy Dupla vagy semmi című vetélkedője, ahol 12.000 forint volt a fődíj, azt is megnyertem. Mindig megadtak egy-egy zeneszerzőt, akiből fel kellett készülni, a jelentkezéshez egy kis esszét is kellett írni, hogy felmérjék a felkészültséget.

Én ezeket kisgyerekként hallgattam, és mindig gyanús volt, hogy ilyen szintű felkészültség nem létezik. Az volt az érzésem, mintha előre tudták volna a játékosok a választ, úgy rávágták sokszor.

Pedig nem ez volt. Nagyon sokan jelentkeztek, nem mindig ugyanazok játszottak. A Ki nyer mához nem volt előzsűrizés, csak oda kellett menni az Astoriához. És voltak felkészületlenek is. Például híres, közkézen forgó sztori, mikor ment valamilyen romantikus zene és a válaszadó bemondta, hogy "hát, nem tudom, ez vagy Bach, vagy Sosztakovics, de egyiket se szeretem". De azt gondolom, hogyha bemondom valamire, hogy Dvorak hegedűverseny II. tétel, melléktéma, ettől még nem leszek műveltebb, legfeljebb arról lehet képet kapni, hogy valakinek jó a memóriája.

De jó, hogy ezt mondod. Kevesen vannak, akik a humánműveltséget a helyén tudják kezelni. Ha valaki nagyon villog, vissza lehet kérdezni, hogy mondjuk "és azt vágod, mi az az entrópia"?

Szerencsés a szám és dátummemóriám, bár most már kicsit azért Alzheimer elvtárs kopogtat. Kopik. Meg az új információk kitolják a régieket, de a jegyzékszámok még mennek. Erről nem tehetek. Arról igen, hogy ma is sok zenét hallgatok.

Nem hiányzott a zeneszerzés?

Hát, erről még nem beszéltünk, de azért én munka mellett zeneszerzést kezdtem tanulni. Volt néhány nemzetközi sikerem is. Az első házasságom nem tartott sokáig és a második sem. A harmadik feleségemmel viszont rendszeresen jártunk koncertekre, operába. És amire elmentünk, abból előre felkészültem. Beszereztem a kottát is, gyakran dedikáltattam is. Foglalkoztatott a zeneszerzés, szerettem volna operát írni. Írtam egy borzasztó rossz szövegkönyvet egy Sánta Ferenc elbeszélésből, abból pedig egy operát. Megmutattam Szokolay Sándornak, aki mondta, hogy ez pocsék, de látja az affinitást, érdemes lenne vele foglalkoznom.

Neki erre nincs ideje, mindenütt "zizgett", két végén égette a gyertyát, de feladatokat adott, kottákat és tankönyveket kaptam tőle, tanított egy ideig a lakásán is. Végül Durkó Zsolthoz kerültem, ő volt a rádió zenei lektora. Őhozzá jártam majd öt évig. Javasolta, hogy a darabjaimat, amelyekkel már egy bizonyos szintre jutottam, nevezzem pályázatokon. A Zeneszerzők Szövetségénél adtak információt a pályázatokról. Akkor éppen kiírtak egy pályázatot a dániai Aarhus város koncerttermének megnyitójára, 100.000 korona volt az első díj. Borzasztó nagy pénz volt.

Bementem a dán nagykövetségre... akkor a Tervhivatalnál dolgoztam, be se mehettem volna engedély nélkül, de bementem. Kértem tőlük dán költők verseit, hogy aktualitásom legyen. Szerencsére kaptam egy kétnyelvű, angol-dán antológiát, benne Morten Borup verseivel, aki Janus Pannonius kortársa volt, ő is latinul írt verseket. A Tavaszköszöntő verse nagyon megtetszett, írtam rá egy négy tételes, 30 perces szimfóniát nagyzenekarra, kórussal, énekes szólistákkal. Később kiderült, hogy Morten Borup ugyane versére íródott népdal főtémája Aarhus város toronyórájának a szignálzenéje. Ebbe így belenyúltam, szerencsém is volt.

Jeligés pályázat volt, többek közt Vető Tamás, a Dániában élő karmester is tagja volt kint a zsűrinek, fogalmuk nem volt, hogy honnan jöttek a darabok, de ő érezte a zenei prozódiából, hogy ezt magyar ember írta. Ismerte a kortárs magyar nagy neveket, nagyon meglepődött, mikor a borítéknyitáskor kiderült, hogy magyar vagyok, de nem ismer. Első díjat kaptam.

1982. augusztus 29-én, véletlenül éppen a Mohácsi Csata évfordulóján volt a bemutatója, élőben közvetítette több ország rádiója, így a BBC, a WDR, a dán és finn rádió. Kétféle kritikát kaptam a másnapi újságokban. Az egyik azt írta, hogy pocsék volt, mert magyar szerző írta, de semmi nem utalt Bartók Bélára. A másik pedig azt írta, hogy pocsék volt ez a magyar mű, mert egy Bartók-epigon írta. Itt határoztam el, hogy a zenekritika a továbbiakban nem érdekel.

Nem akartam rögtön devizabűntettel kezdeni zeneszerzői pályafutásomat, hazahoztam a Magyar Nemzeti Bankba devizaszámlára a pénzt. Nagy volt a boldogság, pár hétre rá jött egy másik levél is, francia nyelven, annyit értettem belőle, hogy nyertem. Ugyanis pályáztam egy másik darabbal is Simon Bolívar bicentenáriumára Venezuelába, Maracaibo városának pályázatára, ott 20.000 dollár volt a díj. Azt is megnyertem. Ennek az volt a címe, hogy Requiem Bolívárért. Voltak benne spanyol nyelvű tételek, a hagyományos latin nyelvű gyászmise tételekkel. A jól bevált recept szerint előtte bementem a követségre, kértem verseket. Hozzáolvastam, hogy ki volt Bolívar.

A díj mellett premier Venezuelában, lemezfelvétel, tévéfelvétel. A Zeneszerzők Szövetsége Havannáig fizette az utam. Mindez 1982 október-novemberében volt, Juhász Előd is jött volna velem, forgatni a Zenebutiknak is erről. Feleségemmel megvolt a vízumunk, megvolt a repülőjegy, amikor kaptunk egy táviratot, hogy bizonytalan időre elhalasztják a premiert. Beütött egy olajválság, felére esett az olaj ára, látjuk, most is mi van e miatt Venezuelában, nehezítve a Chavezzel. A pénz felét kaptam meg, nagy nehezen a magyar nagykövet közbenjárására, több év múlva. Összesen 18 különféle zeneszerzői díjat nyertem komolyzenei szerzeményeimmel.

Akkor nagyon nagy baromság volt az Egyszer vagy fiatalt életed fő művének tekintetni részemről...

Nagyon sokat tanultam belőle emberileg, morálisan, mindenhogyan, egy szép emlék, nem tagadom meg. Nem állítom, hogy minden abból sarjadzott ki, de ez is része az életemnek. Az interjú elején kicsit linkeltem, hogy a családban senki sem volt muzsikus. Egy ük-ükapám Haydn eszterházi zenekarában játszott. Egyébként csóró falusi autodidakta muzsikus volt.

Viszont mondhatjuk, hogy a korszak legmenőbb magyar zenekarában.

Így van! Olvastam néhány interjút, amit másokkal csináltál. Nagyra tartom, hogy olyanokat keresel meg, akiknek a neve kevésbé nyilvánvaló. Valahogy túl sok a tehetséges magyar, sokak nyugaton nagyobb nevek lehettek volna a beatkorszakból is. Például olvastam a Wittek Marival készült interjúdat.

Megesett-e komolyzenei pályafutásod alatt, hogy visszaköszönt a könnyűzene?

Nem, ez két nagyon külön világ. De tényleg nincs könnyű zene, meg komolyzene, csak jó, meg rossz zene. Valamikor voltak olyan elképzeléseim, hogy a Deep Purple szimfonikus próbálkozásainak mintájára egy nagyon menő magyar rockegyüttessel alakítsunk együttműködést. De ez csak gondolatkísérlet szintjén maradt meg. Ennek a '70-es években lett volna több realitása, ma már nem fogom megvalósítani. A realitást úgy értem, hogy ez a zene akkor volt csúcson. Persze a könnyűzene sokkal lesajnáltabb volt akkor, mint most, így ilyen értelemben realitásról nem nagyon lehetett beszélgetni.

Mostanában Gyöngyösi Levente csinált egy nagyon jó dolgot, Szörényi Levente életművéből vett témákra komponált egy négytételes szimfóniát. Elképesztően jó darab, nekem is nagyon tetszik. Remélem, néhány éven belül megkapja a Kossuth-díjat, persze nem csak ezért...

Bálint Csaba (2017.08.31.)
rockmuzeum.ini.hu



rovat lapozó


Még, még, még...




 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2017. szeptember 20. és 2017. október 06. között:









Klipmánia