×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Yes - Close to the Edge (1972) 

Megjelent: szeptember 30. szombat 12:05
Szerző: pjuan
    Lemezismertetők 

Ezen a héten a '68-ban, Londonban induló Yes ötödik lemezét, a '72-es Close to the Edge-et fogom részletesebben kivesézni! A '71 februárjában megjelenő The Yes Album-ra érkezett a csapatba Steve Howe gitáros, aki a '70-es Time and a Word után, Peter Banks helyére szállt be.

Howe fiatal volt és intelligens, a csapat zenéjébe új hajtásokat és színeket hozott... A hatvanas években divatos pszichedelikus beat-korszaknak ezzel szakadt vége! A szintén '71-es Fragile készítése közben az eredeti billentyűs, Tony Kaye helyére a komolyzenében és a modernebb hangzásokban is jártas Rick Wakeman került, akinek az érkezésével kialakult a csapat klasszikus felállása! A rövid időre kialakult felállás '72-ben hozta ki a folytatást, a Close to the Edge című ötödik Yes korongot, ami sokak szerint a progresszív rockzene történetének legjobb alkotása. Mindössze három dal található rajta, de mindahány lélegzetelállító, önmagát és egymást is kiegészítő, epikus kompozíció... Ez egy kortalan album, ami ma is ugyanolyan különlegesnek tűnik, mint amikor eredetileg megjelent!



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




A '71 novemberében megjelent Fragile volt az első lemezük, ami a Top10-be került a tengerentúlon és itt kezdtek dolgozni Roger Dean grafikussal is, akinek a különleges látványvilága teljesen hozzánőtt a zenekarhoz. '72-ben érkezett a Close to the Edge, aminek a három nagy lélegzetvételű dala a progresszív rockzene csúcsára repített a zenekart! Elődjéhez hasonlóan - és a hosszú dalok ellenére -, ez is a lemezeladási listák első 10 helyezettje között találta magát. Így ez lett a Yes történetének legsikeresebb időszaka, mind a kritikusok körében, mind népszerűségben, az egész világon elismert lett a tevékenységük, de dicsérték őket a koncertjeiken használt fény- és hangtechnikai megoldásokért is, amikkel szintén megelőzték a korukat!

Mindezzel együtt, még az album megjelenése előtt bejelentette távozását a dobosuk, Bill Bruford, aki úgy vélte, hogy ennél magasabb szintet már nem érhetnek el közösen, így átment a kísérletezőbb King Crimsonba. A korábbi Plastic Ono Band-tag, Alan White került a helyére, akinek játéka - új színként - rockosabb volt, mint a jazzes Brufordé. White 1972 szeptemberében csatlakozott az együtteshez. A következő év elejéig tartó világ körüli turné anyagából vágták össze az első koncertlemezüket, a tripla Yessongs-ot, aminek a műsorának a nagy részén már White dobolta fel (egyedül a Perpetual Change dobszólója Bruford-é, illetve Squire The Fish című szólószámában is őt hallhattuk).

White három nap alatt tanulta meg a teljes műsort, pedig nagyon nehezek voltak a dobszólamok. A dobos Anderson és producer Offord barátja volt, egyszer már találkozott a többiekkel, mielőtt Bruford bejelentette volna a távozását. Miután három hónapig "próbálgatták egymást" a többiekkel, Sqiure megfenyegette, hogy kidobja az ablakon, ha nem csatlakozik... White azóta több évtizede játszik a Yesben, ez idő alatt óriási hírnevet szerzett magának az együttműködő és gyakorlatias hozzáállásával.

De térjünk inkább vissza a Close to the Edge-re, ami természetesen újra szerepelt az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben, ahol a következőket írták róla: Mindmáig ez a lemez a progresszív rockzene megdicsőülése. Először Roger Dean által tervezett enigmatikus borítóterv ragadja meg az ember tekintetét, ami egy kihajtható tok formájában öltött testet. Lehet merengeni felette, vagy füves cikit csavarni rajta. A dalsorrend a következő figyelemre méltó pont, hiszen összevissza három dal szerepel az albumon, amiből kettő négytételes mű, szimfonikus struktúra-féleséget követve. Ha kihúzzák a borítóból a lemezt tartalmazó belső tokot, Jon Anderson elbűvölően fajsúlyos dalszövegei tűnnek fel szóvirágos pompájukban.

Amilyen kiváló paródiának tűnik első hallásra, olyan csodálatos a Close to the Edge-en hallható zene. Míg a Yes tagjai egyenként mutatták meg a tehetségüket az áttörést hozó Fragile című albumukon, a Close to the Edge-en már szerves egésszé forrtak össze, egyensúlyt teremtve a művésziesség és a vakmerőség között. Eltökélten eklektikus hozzáállásuknak köszönhetően a heves dzsessztől a gótikus orgonajátékig jutottak, majd következik az erőteljes rockgroove - Íme egy sztárzenészekből álló gyülekezet, amelynek minden egyes tagja azon munkálkodott, hogy a rock formanyelvét minél színesebbé tegyék. Bill Bruford és Chris Squire melodikus, rögtönzött szólókkal tarkított ritmusai tökéletes táptalajt nyújtottak Steve Howe funkys, keleties mellékízű gitárakkordjainak és Rick Wakeman rokokós billentyűs pötyörészésének. És mindennek a középpontjában ott van Jon Anderson magasan szárnyaló tenorja. Elég valószínűtlen kombinációnak tűnhetett, ám ettől függetlenül működött - méghozzá csodálatosan.

A témakezelés törékeny egyensúlya túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, vagy legalábbis hosszabb ideig kitartson. Nem sokkal azután, hogy befejezték az albumot, Bruford távozott a zenekarból, és csatlakozott a King Crimsonhoz. A következő, 4 dalból álló dupla lemezük, a Tales from Topographic Oceans túlságosan ambiciózus próbálkozásnak bizonyult, hogy túltegyenek saját magukon. - TSh (idézet vége)

Korszerű és érett album a Close to the Edge, ami sokak szerint a legjobb Yes-korong, a progresszív rock egyik alapműve. Három hosszú számot tartalmaz, melyeket azóta is számtalanszor szerepeltettek koncerteken, annyira kedveltek és elismertek. A Siberian Khatru-t például a koncerteket kezdő Tűzmadár szvit utolsó hangjaihoz fűzik, így szinte biztosra vehető, hogy hallja az ember, ha Yes-koncerten megy!

A nyitó Close to the Edge-t a The Solid Time of Change című rész kezdi. A mű a némaságból fokozatosan felerősödő madárcsicsergéssel és Wakeman szintetizátorhangjaival indul. Korukat megelőzően sampler-technikát használtak, ami forradalmian újnak számított akkoriban, csak a '80-as években vált általánossá. Ebbe robban bele Howe játékos gitárszólója, ami után Steve egy olyan dallamra érkezik, amit sokan a Beatles-féle Yellow Submarine-hoz hasonlítanak. Ezek után Anderson is belép, elénekli az első versszakot.... és a refrénben mindannyian csatlakoznak hozzá!

A dal második része a Total Mass Retain címet kapta. Ez ugyanazzal a dallammal és ugyanazzal a stílussal folytatódik, mint amit felvezettek korábban, csak a kórusrész vált gyorsabb tempóra, majd a tétel végén ismét lelassul. Az utolsó szavak - "I get up, I get down" - bevezetik fel a harmadik részt... A Total Mass Retaint kiegészítve a dal elején hallható madárcsiripeléssel az elején, és az I Get Up I Get Down részleteivel a végén remixelték, az album megjelenése előtt kislemezen is kiadták. A Close to the Edge újrakevert változatán bónuszszámként kapott helyet ez a 3:21 hosszúságú verzió.

A dal harmadik része az I Get Up I Get Down, aminek a tempója lényegesen lassabb, és a hangerő is csökken. A tétel egy barokkos jellegű rövid részlettel kezdődik, majd két vokális része is van: Jon Anderson szöveges éneke, illetve Chris Squire és Steve Howe lassabb, szöveg nélküli háttérvokálja. A dal 12. percében egy templomi orgona kezdi el a tétel főtémáját játszani, ami az eredeti moll hangsorból fokozatosan dúrrá alakul... Mindezt a Seasons of Man zárja... Itt visszatér az első és második tétel stílusa, és elhangzik az utolsó verze. A dal tetőpontjára érkezik. Ugyanúgy fejeződik be, ahogyan elkezdődött: madárcsicsergéssel és szintetizátor-hangokkal.

A bakelit-lemez második oldalát a tíz perces, négy tételes And You and I kezdi... A nyitány címe Cord of Life... Ez a rész néhány hanggal, leginkább természetes harmóniákkal indul, amik felvezetik a későbbi fő dallamtémát, egy 12 húros akusztikus gitár játékán keresztül, végül ez a dallam egy egyszerű, de szép akkordsorrá formálódik, a távoli orgona-akkordokon át. Belép és szólózik a - gyermekhangszer-hangzású - moog, a szóló - teljesen más hangszerelésben - prezentálja a következő rész fő dallamát. Az első vokális rész 1:40 körül kezdődik el. Az első sort - All Complete in the sight of seeds of life with you - többször megismétlik a dal több pontján. 2:50 körül teljes váltás következik be, Anderson élesebb dallamot énekel, de a háttérvokált is részben ő maga szolgáltatja, Chris Squire és Steve Howe más szövegváltozatokat használó, Leslie Speakeren keresztül felhangzó kísérődallama mellett...

A második rész címe Eclipse, ami az And You and I leglassabb részlete, Rick Wakeman epikus mellotron és minimoog-játéka jellemez. A szöveg az első tétel soraiból áll, ám a dallam eltérő - bár ugyanúgy hősies és szomorkás. Ez a tétel nem ismétlődik többet, zenei előzménye sincs. Önmagában kifejezetten klasszikus zenei egységet alkot. Végül a 12 húros gitár vezeti át a dalt a The Preacher The Teacher című harmadik részbe... Utóbbi tétel dallam- és szövegbeli felépítése nagyban hasonlít a The Cord of Life struktújárára, kis változtatások vehetőek észre köztük. A fő különbség Rick Wakeman gyors szintetizátorszólója. A tétel utolsó versszaka a The Cord of Life sorait ismétli meg, de más sorrendben és teljesen más hangulatban.

A mű záró felvonásának címe Apocalypse, ami csupán 40 másodperc hosszú, és csupán négy sor szöveget tartalmaz: "And you and I climb, crossing the shapes of the morning... - And you and I reach over the sun for the river. - And you and I climb, clearer, towards the movement. - And you and I called over valleys of endless seas."

Az And You And I szövegvilága nem szokatlan a Yestől, szerelemről, vallásfilozófiáról és többek között az emberi egyenlőségről szól - csakúgy mint a Close To The Edge és a Yes következő lemezei. Koncepciója mégis egyszerűbb, mint a Yes következő két albumának, a Tales from Topographic Oceansnek és a Relayernek a szövegei. Az As the Foundation left to create the spiral aim szövegrészlet kis utalás Isaac Asimov Alapítvány - Birodalom - Robot regényciklusára.

Mondanivalója Kahlil Gibran - A Próféta című könyvén alapul, mint az Apocalipse, többek között, ám ugyanerről volt már szó a korábbi Time And A Word albumán is, egyebek mellett a The Prophet-ben; de felbukkan a szövegben itt-ott Luther Márton is, például a The Preacher The Teacherben - csakúgy, mint a lemez többi darabjában, a Siberian Khatruban és a Close To The Edgeben -, egyértelmű utalások formájában, az evangélikus egyház és a protestantizmus nagy tanítójára. A nyitó dal - Close To The Edge - leginkább Hermann Hesse - Siddhartha (Buddha-regényén), a középső szám - And You And I - Kahlil Gibran - A Próféta líráján, a befejező szerzemény - Siberian Khatru pedig Luther Márton kiáltványán - tételein és írásain - alapul.

A záró Siberian Khatru a Close To The Edge lemeze egyetlen dala, ami nincs több tételre bontva. A szám élőben összekapcsolódik Igor Stravinsky - Tűzmadár című szvitjének végével. Nemrég elneveztek egy rovart a dalról... Továbbá egy szürreális komédiában szereplő kocsmát is elneveztek róla a Vic Reeves-féle Catterick tv-sorozatban. A szám egy gitárriffel kezdődik. Az első perc zenei anyaga rendkívül ritka, 15/4-es ütemmutatóval rendelkezik. A hallgatónak úgy tűnhet, mintha 4/4 és 3/4 váltakozna, de a basszus és a billentyűs hangszerek haladása 15/4-hez vezet. Az ének körülbelül 1:05-nél lép be. A dalban több váltás is történik, ezek között vannak Steve Howe és Rick Wakeman szólói is. Az egyik szekció többritmusú: a gitár 12/4-ben, a dob és a billentyűs hangszerek 8/4-es ütemmutatójú ritmusban játszanak, majd a dal végére visszatér az eredeti 15/4, mindettől még komplexebbnek is tűnik ez a tétel, mint a lemez előző dalai.

Szóval nincs mese, ez a Close to the Edge a műfajának kivételes alkotása! Hullámzik benne az art-rock költőisége és filozofálgatása, miközben a játékos és bravúros gitár csap össze a szimfonikus-küldetésű billentyűkkel... Improvizatív és természetesen egymásba fonódó részletek csavarodnak itt össze, amik a virtuóz részek öncélúságát is képesek feloldani... Mindezt teljesen egységesen és varázslatos egyediséggel hallhatjuk, igazi unikumként. Az egész album gyermekien naiv, sokak számára túlzottan finomkodó, már-már angolosan humoros komédiának tűnik, de mindez csak álca... Ezek a dalok ugyanis mély értelműek és intelligensek, amolyan érzelmes hang-festmények, kortalan alkotások, amik az életigenlés örömódái!

Az ezt követő Yessongs megjelentetése is hatalmas projekt volt, kétségkívül nagy kockázattal... Ugyanis ez volt az egyik első háromlemezes rockalbum. A három legutóbbi stúdiólemez minden fontosabb számának élő változatát tartalmazta. Minden idők egyik legigényesebb csomagolásában bocsátották ki, Roger Dean képeivel. Ez az élő album is igazi bestseller lett, 2007-ben beválasztották minden idők legjobb 20 koncertalbuma közé. A turnéról film is megjelent - ugyancsak Yessongs címmel. A hozzá fűződő érdeklődés nagy része Howe-t érintette, a film vágója ugyanis a sógora volt.

A Yes következő stúdiólemeze Tales from Topographic Oceans címmel jelent meg 1973 decemberében. A korong változást hozott a sikeres korszakban, mert egyaránt megosztotta a rajongókat és a kritikusokat. Bár a hosszú kompozíciók már védjegyükké váltak, a duplalemezes album mind a négy - kissé zavarosabbra is sikerült - száma megközelítette a 20 percet, ami miatt meglehetősen vegyes kritikákat kaptak rá. Voltak, akik úgy vélték, hogy az együttes kezd túlmenni saját korlátain... Anderson később azt nyilatkozott róla, hogy "a nagy ideák és a kevés energia találkozópontja". Rick Wakeman sem volt elégedett vele, máig sem szeret róla beszélni. Állítólag a This Is Spinal Tap című áldokumentumfilmet nagyban inspirálta az album és a hosszadalmas turnéja. Más oldalról nézve viszont sok progresszív rock-rajongó tartja minden idők egyik legjobb lemezének ezt is. Az éles ellentétben álló vélemények mellett, egy közös pont is van a vélekedésekben: nagy benyomást hagy maga után az az album is! A folytatásban olvashattok majd bővebben a Tales from Topographic Oceans-ról, Alan White bemutatkozó lemezéről!






Track lista:

01. Close to the Edge - 18:12
I. The Solid Time of Change
II. Total Mass Retain
III. I Get Up, I Get Down
IV. Seasons of Man
02. And You and I - 10:08
I. Cord of Life
II. Eclipse
III. The Preacher, the Teacher
IV. The Apocalypse
03. Siberian Khatru - 8:55

Közreműködő zenészek:

Jon Anderson (Anderson / Stolt) - ének, ütős hangszerek
Steve Howe (Asia, GTR) - gitár, vokál, vachalia
Chris Squire (Squackett) - basszusgitár, vokál
Rick Wakeman - Hammond orgona, zongora, RMI 368 Electra-Piano és Harpsichord, Mellotron, Minimoog szintetizátor
Bill Bruford - dob, vibrafon

producer: Eddie Offord, Yes

Lemezeik:

1969 - Yes
1970 - Time and a Word
1971 - The Yes Album
1971 - Fragile
1972 - Close to the Edge
1973 - Tales from Topographic Oceans
1974 - Relayer
1977 - Going for the One
1978 - Tormato
1980 - Drama
1983 - 90125
1987 - Big Generator
1991 - Union
1994 - Talk
1997 - Open Your Eyes
1999 - The Ladder
2001 - Magnification
2011 - Fly from Here (-2-)
2014 - Heaven & Earth (-2-)

Élő:
1973 - Yessongs
1980 - Yesshow
1985 - 9012 Live: The Solos
1996 - Keys to Ascension
1997 - Something's Coming: The BBC Recordings 1969–1970
1997 - Keys to Ascension 2
2000 - House of Yes: Live from House of Blues
2005 - The Word Is Live
2007 - Live at Montreux 2003
2009 - Symphonic Live
2011 - Union Live
2011 - In the Present – Live from Lyon
2014 - Like It Is: Yes at the Bristol Hippodrome 2CD
2015 - Progeny: Seven Shows from Seventy-Two (1972)
2015 - Progeny: Highlights from Seventy-Two
2015 - Like It Is: Yes at the Mesa Arts Center

Anderson Bruford Wakeman Howe:
1989 - Anderson Bruford Wakeman Howe
1993 - An Evening of Yes Music Plus
2012 - Live at the NEC

Kiadó:
Atlantic Records
Honlap:
yesworld.com
facebook.com/yestheband


rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Yes - Relayer (1974)

2017-10-22 12:05:00

kép

Yes - Fragile (1971)

2017-09-24 12:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Steve Walsh - Black Butterfly (2017)
Az idén 66 éves Steve Walsh a Kansas énekes-billentyűseként lett a műfajának szupersztárja, ahol 1973–'81 és '85-2014 között dolgozott. Énekhangja és stílusa

Tovább...
Hollywood Undead - Five (2017)
A manapság odaát egyre népszerűbb rap-rock műfaj egyik követője a Hollywood Undead nevű kapucnis-maszkos fiúcsapat, ami Los Angeles-ben alakult 2005-ben. A friss

Tovább...
Vandenberg's Moonkings - MK II (2017)
Adrian Vandenberg gitáros neve összeforrt a Whitesnake-kel, ahol '85 és '97 között dolgozott. Aztán 2014-ben a gitáros betöltötte a kerek

Tovább...
Butcher Babies - Lilith (2017)
A Wendy O. Williams-féle Plasmatics egyik nagy show-eleme volt annak idején, amikor a Butcher Baby című dala közben, a szétdrogozott énekesnő kvázi félmeztelenül

Tovább...
Daniel Cavanagh - Monochrome (2017)
Lehet, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de sebaj: az Anathema két utóbbi lemeze, különösen a The Optimist nekem óriási csalódás volt, egy igazából sehová sem

Tovább...












Klipmánia