×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Motörhead - Rock 'n' Roll (1987) 

Megjelent: november 03. péntek 12:05
Szerző: palszabolcs
    Lemezismertetők 

1987 nagy változásokat hozott a zenei életben. A Napalm Death a Scum-mal útjára indította a grind őrületet, a Mötley Crüe a Girls, Girls, Girls lemezzel tovább folytatta a menetelést, a földrengető dolgokat azonban kétségkívül az Aerosmith Permanent Vacation és a Def Leppard Hysteria lemezei jelentették, amelyek a multi-platina előadók közé repítették őket, de nem szabad megfeledkezni, hogy a Guns N' Roses is ebben az évben debütált a picit lassabban beinduló Appetite for Destruction-nel, ami később laza harminc milliós eladásig jutott.

Noha az 1986-os keltezésű Orgasmatron ezektől jóval kisebb léptékű volt, sok rajongó és kritikus egybehangzó véleménye szerint mégis a Motörhead egyik legjobb lemeze - amúgy kétségtelenül az -, az akkori eladások valahogy nem tükrözték ezt. Előző cikkünk végén ennek miértjéről is esett szó, most azonban következzen egy igazán rock'n'roll fejezet, ami egy rövidke filmszerepet is eredményezett és egyben a visszarendeződést jelentette a csapat életében...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!




Szóval az Orgasmatron megjelenését követően - minő meglepetés - rögtön útra kelt a banda, Európa (ideértve a donningtoni fesztivált is) és az USA egyaránt sorra került. Persze ez a körút se múlt el izgalmak nélkül, ahogy a Fehércsíklázban elmeséli Lemmy a Megadeth akkori menedzserével való összetűzést előbb egy megadethes háttérvásznon való átsétálás, majd a hangbeállásnál való összezördülés miatt, az azért nem kicsit megmosolyogtató. De volt még balhé New Orleans-ban is, a közönség köpködése miatt színpadelhagyás, aminek következményeként zavargások törtek ki jelentős anyagi károkat eredményezve, aztán újra Angliában szereplés a BBC Peel Sessions felvételén, majd 1987 legelején jött az Eat the Rich című film.

A Peter Richadrson rendezte filmet sokan egy lebutított Spinal Tap-ként jellemzik (ez is, az is egy kitalált heavy metal bandáról szól), vagy egyszerűen csak egy fekete komédia, tele angol humorral. A Motörhead jobbára csak a dalokat adta hozzá (az Eat the Rich című nóta direkt ehhez készült még az előző lemezt jegyző Bill Laswell közreműködésével, és lett egy három számos single címadója is, plusz még pár nótát kölcsönvettek az Orgasmatron-ról, de Simon Brint és Danny Eccleston is írt hozzá dalokat, valamint felkerült rá Bess címmel egy Würzel szerzemény is), csak pár másodpercre tűnnek fel benne a tagok. Azzal a majdnem elhanyagolható különbséggel, hogy a forgatás reggelén Lemmy kirúgta Pete Gill-t, és így a filmben a régi dobos, Phil Taylor látható...

"Pete Gill kirúgása már régóta érett. Peter a saját maga legnagyobb ellensége volt, ő volt a másik, aki nem volt megelégedve annyival, hogy a zenekarban játszik. Fellázadt ellenem néhány döntés miatt, és Philnek és Wurzelnek is az idegeire ment. Belefáradtam a morgolódásba, így amikor megváratott bennünket azzal, hogy húsz percig szarakodott a szálloda halljában, miközben újságot olvasott vagy mi, az volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban." - Kilmister & Garza - Fehércsíkláz, Carthapilus, 2007

Egy bevallottan is speed zabálóval szemben efféle tötymörgésnek nem nagyon van helye, ugyanakkor Pete Gill szerint nem egészen így történtek a dolgok. "Nekem az az elvem, hogy ha én minden este a lehető legtöbbet hozom ki magamból, akkor te is tégy ugyanúgy - és ő úgy is tett. Aztán volt egy nagyon csúnya, kilátástalan vitám Lemmyvel, ami után otthagytam a zenekart, vagyis a meglehetősen szánalmas könyvében leírtakkal ellentétben nem ő rúgott ki. Sértő megjegyzéseket tett rám, amiknek nem volt semmi alapjuk. Aznap annyira feldühített a viselkedésével, miközben én tényleg csak a bandának éltem a nap huszonnégy órájában a hét minden napján, hogy kiléptem." - Jake Brown - Lemmy Kilmister - Motörhead, Carthapilus, 2010.

Akárhogy is történt, Gill távozásával Phil Taylor visszaült a Motörhead dobcucca mögé (mindenki örült ennek, még a remaszter újrakiadásokban is olvasható az egykori Welcome Home Philty! szlogen), és így létrejött az a négyes, amit sokan mai napig erősebbnek tartanak, mint a hőskori triót. Annak ellenére is, hogy lényegében csupán két teljes stúdiólemez készült ebben a felállásban, melyek közül jelen cikk tárgya valahogy elsikkadni látszott a későbbiekben, Lemmy szerint is "a Rock and Roll tisztességes album, de nem a legjobbak közül való". Ő ezt leginkább Guy Bidmead producer számlájára írja, aki tulajdonképpen csak hangmérnök volt és leginkább saját maguk voltak a producerek, de öniróniával azt is beismeri, hogy általában az győzött az ötletek érvényesítésével, aki legközelebb állt a keverőpulthoz és, hogy nem volt elég idejük tökéletesen kidolgozni a számokat.

Nos, ez kétség nélkül hallható is az újfent Joe Petagno festette borítóba csomagolt, de alacsony büdzsével elkészült lemezen, amely megírására két hetük volt, a felvételekre pedig tizenegy nap. A rendesen felpörgetett címadó a veretes 'Cos I'm in love with rock'n'roll, satisfies my soul sorral az örök favorit kategória nálam (nem is értem miért nem játszották többet élőben, Lemmy szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért gyorsan levették műsorról), ráadásul király szólókat hoz benne a két gitáros, nagyon egyben lévő darab, ahogy a filmzenés Eat the Rich melodikusabb lüktetése is ragad a fülbe. Rögtön itt tetten érhető, amiről az Orgasmatron esetében már volt szó arról, hogy ott Lemmy a korábbi munkáikkal ellentétben többet énekelt hagyományos értelemben véve, na itt aztán visszatért a whiskey-pusztította énekhang, talán még a Blackheart utal vissza leginkább előző munkájukra, különös tekintettel a kórusra.

A Stone Deaf in the USA mint ha előre vetítette volna a későbbi Amerikába költözést, bár igazából korábbi élményeken alapul, jó kis odapörkölős, mégis táncolható nóta, amibe a Főnök két szóló közé becsempészett egy "ein, zwei, drei, vier" beszámolást is. Ezután pedig jön a meglepetés: Michael Palin, a Monty Python csapat oszlopos tagja mond el pár sort a The Wolf felvezetéseként! Mondjuk annyira talán nem volt nehéz összehozni, lévén Palin volt a felvételek helyszínéül szolgáló Redwood stúdió egyik társtulajdonosa. "Ó, Uram, tekints le ezekre az emberekre a Motörheadből..." - beszarás, aztán pedig beindul a tüzérség, a The Wolf is egy gyors szerzemény, véleményem szerint ez volt ezzel a koronggal a legnagyobb baj, szinte mindegyik csípőből tüzel, feleszmélni sincs idő és már két nótával odébb járunk, miközben elődjén meg jobbnál-jobb középtempós menetelések voltak. A Traitor is csak átszalad az emberen, néhány betorzított énekhang kíséretében... nem is értem.

A Dogs végre rálép a fékre, ezt vártam, jó kis groove-orientált darab, lehet rá bólogatni lelkesen, Lemmy bőgője viszi a prímet, az éneke viszont elég brutálisnak tűnik itt, tüdőből, ahogy kifér. Az All for You talán a másik olyan szerzemény a lemezen, ami melodikusabb jellege okán marad emlékezetesebb, nincs túlbonyolítva, semmi kapkodás, vagy agresszió, egyszerűen csak egy jó kis rock'n'roll darab, ami mosolyt csal a hallgató arcára. A Boogeyman-ről viszont sok mindent elmond, hogy leginkább csak a címe maradt meg, hogy ezen a lemezen van, de sokadik meghallgatás után sem tudom visszaidézni a nótát, a kelekótya refrént leszámítva. Na igen, itt valóban akad pár momentum, ami sehogy sem akar klappolni, és ami valószínűleg nem így hangzana, ha lett volna még pár napjuk ötletelni.

Ez a lemez is megért több újrakiadást, az 1996-os Castle és a 2004-es Sanctuary verzión egyaránt két bónusz dalt kapunk (Cradle to the Grave, Just 'Cos You Got the Power), amelyek még az Eat the Rich single B-oldalán szerepeltek eredetileg, utóbbit pedig egészen a legvégsőkig programban is tartották. Az újabb, 2006-os kiadáson - hasonlóan az Orgasmatron újrakiadáshoz - ez a két nóta egy bónusz CD-re került, egyetemben a korábban hivatkozott 1986-os donningtoni Monsters of Rock fellépés anyagával. Nem a legprofibb cucc, koremléknek megteszi, gyűjtőknek meg nem hiányozhat.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a sorban következő 1916 című lemezig egy rakás mindenféle koncert- és válogatás-kiadvány látott napvilágot, természetesen különféle kiadók által és sokszor még '70-es évek beli felvételekből fabrikálva. Ezek közül a Nö Sleep At All-t a csapat is elismeri, ami bár nem veszi fel a versenyt a No Sleep 'til Hammersmith zsenialitásával, azért a finn Giants of Rock fesztiválon rögzített anyag igen korrekt ("Miért Finnországban vettük fel? Miért ne?" - fogta Lemmy szűkre a magyarázatot egy Kerrang! interjúban), bár a teljes, 12 számos műsor csak egy későbbi Sanctuary kiadású CD-n hallható. Egyben ez volt az utolsó kiadvány a GWR számára, miután Würzel átverést szimatolva egy ismerős ügyvéddel átnézette az összes szerződésüket, és Lemmyt is sikerült meggyőzni, hogy nagyon nem jó úton járnak. Így aztán elbúcsúztak Doug Smith-től, aki közben még arra is vetemedett, hogy a tízéves jubileumi koncertet a megbeszéltekkel ellentétben mégis kiadta lemezen a csapat háta mögött...

Nem egészen ide tartozik és a kiadás ideje szerint is jókora ugrás, de az eredetileg a Roadrunner jóvoltából 1994-ben megjelent Live at Brixton '87 című korongról muszáj pár szót szólni. Ugyanis a felvétel még egy 1987 decemberi brixtoni fellépésen került rögzítésre - előzenekarok az angol Wolfsbane és a német Destruction voltak, csupán pár órával Lemmy 42. születésnapja előtt, hangzik is el erre való utalás a bulin: "It's my birthday tomorrow" -, ahol a Rock 'n' Roll lemezről öt számot is eljátszottak, bár az csak a bookletben található setlist másolatából derül ki, hogy a lemezre került tizenkét dal koránt sem a teljes program, ezeken kívül sorrendben még elhangzott a No Class, Orgasmatron, Motörhead, ráadásként pedig a Killed by Death és az Overkill. Ugyan Lénárd Laci azt írta erről a kiadványról anno az MHH-ban (No.56, 1994/5), hogy "ha csak nem vagy teljesen elborult Motörhead gyűjtő, akkor ugord át ezt a lemezt vagy beszéld rá a haverodat, hogy ő vegye meg" és kerek hét pontot osztott ki rá, azért én igazán kedvelem, a jó kis nyers mivolta ellenére is van benne tűz, ráadásul itt a kedvenc Rock 'n' Roll dalom... talán bocsánatos bűn szubjektíven lelkesedni ezért.

Mit lehetne még hozzátenni? Ja, igen, az 1987. szeptember 05-én megjelent Rock 'n' Roll a brit eladási listán tovább "süllyedt", mivel csak a 34. pozícióig jutott, az USÁ-ban viszont előbbre lépett a Billboard listán, kereken a 150. helyet szerezte meg. Személyes véleményként pedig hadd idézzem saját magam: "valamikor 1989-'90 telén volt szerencsém először Motörhead lemezhez a Rock 'n' roll képében, amit kábé 250 Ft-ért vettem meg egy lengyel piacos Takt kazettán. Francot sem tudtam, hogy mi ez (egészen addig az Éjszakai bevetés és a Seventh Son... volt az Isten), csak ismerősök elbeszéléseiből hallottam tizenéves fejjel, hogy mekkora alap ez a zenekar. Emlékszem elsőre mennyire megdöbbentem a whiskey-től karcolt énekhangon, miközben a zenekar ezerrel pusztított, úristen, mi a szar ez?" Huszonhét évvel később már tudom a választ: örök szerelem lett.




Track lista:

1. Rock 'n' Roll - 3:49
2. Eat the Rich - 4:34
3. Blackheart - 4:03
4. Stone Deaf in the USA - 3:40
5. The Wolf - 3:28
6. Traitor - 3:17
7. Dogs - 3:48
8. All for You - 4:10
9. Boogeyman - 3:07

Közreműködő zenészek:

Ian Fraser "Lemmy" Kilmister (RIP 1945-2015) – ének, basszusgitár
Phil Campbell (1983-2015) – gitár
Michael "Würzel" Burston (1983-1995, RIP 1949-2011) - gitár
Philty "Animal" Taylor (1975-1984, 1987-1992, RIP 1954-2015) – dob

Lemezeik:

1977 - Motörhead
1979 - Overkill
1979 - Bomber
1980 - Ace of Spades
1982 - Iron Fist
1983 - Another Perfect Day
1986 - Orgasmatron
1987 - Rock 'n' Roll
1991 - 1916
1992 - March ör Die
1993 - Bastards
1995 - Sacrifice
1996 - Overnight Sensation
1998 - Snake Bite Love
2000 - We Are Motörhead
2002 - Hammered
2004 - Inferno (-2-)
2006 - Kiss of Death
2008 - Motörizer
2010 - The Wörld is Yours
2013 - Aftershock (-2-)
2015 - Bad Magic

1979 - On Parole (amerikai bemutatkozó album)
1981 - No Sleep 'til Hammersmith (live)
1984 - No Remorse (válogatás)
1988 - No Sleep at All (live)
1999 - Everything Louder Than Everyone Else (live)
2000 - The Best Of
2003 - Live at Brixton Academy (live)
2005 - BBC Live & In-Session (live)
2007 - Better Motörhead than Dead: Live at Hammersmith (live)
2011 - Lemmy - The Movie - DVD
2011 - The Wörld Is Ours Vol. 1 - Everywhere Further Than Everyplace Else - DVD, Live album
2012 - Complete Early Years - Boxed set
2012 - The Wörld Is Ours Vol. 2: Anyplace Crazy as Anywhere Else - DVD, Live album
2017 - Under Cöver - feldolgozás

Kiadó:
GWR 1987, Castle 1996 Reissue, Sanctuary 2006 Reissue
Honlap:
imotorhead.com
facebook.com/OfficialMotorhead


rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Motörhead - Orgasmatron (1986)

2017-10-21 12:05:00

kép

Motörhead - Iron Fist (1982)

2017-10-01 12:05:00




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Fozzy - Judas (2017)
Az 1999-ben, Atlantában alakult modern heavy metálos Fozzy elkészítette a 2014-es Do You Wanna Start a War folytatását! A hetedik sorlemezükként megjelenő Judas-on ott folytatták, ahol legutóbb

Tovább...
Jeff Scott Soto - Retribution (2017)
Az 51 éve Brooklyn-ban születő Jeff Scott Soto '83-óta tartó karrierje alatt sok mindent kipróbált Malmsteen-tól a Journey-ig, de azt biztosan nem fogja

Tovább...
Jag Panzer - The Deviant Chord (2017)
Jó évük van a hősies metál szerelmeseinek! Bár a Manowar elszigetelte magát, sorra térnek vissza a sorstársai, friss lemezzel, most például a hányatott sorsú Jag Panzer

Tovább...
Motörhead - Orgasmatron (1986)
1986 izgalmas év volt. Geopolitikai szinten, mert az USA áprilisban végigbombázta Líbiát egy nyugat-berlini robbantásos merénylet miatt, majd még ugyanazon hónap végén jött a

Tovább...
Annihilator - For the Demented (2017)
A kanadai Ottawá-ban, '84-ben indult Annihilator a hazájának a vezető groove-thrash-heavy metál zenekara... A csapat diktátora, Jeff Waters legutóbb 2015-ben adta a

Tovább...




Koncertek 2017. november 18. és 2017. december 04. között:









Klipmánia