×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Lénárd László - interjú 5. rész (2017) 

Megjelent: 2017. december 24. vasárnap 00:05
Szerző: Drpeter
    Interjúk 

Ha a hazai rockújságírásról beszélünk, nem hagyhatjuk ki a Metal Hammert. Az 1986-ban indult hard rock - heavy metal magazin immár három évtizede létezik, ami teljesen egyedülálló teljesítmény, különösen ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon a nyomtatott zenei sajtó - sajnos, úgy tűnik, - utolsó óráit éli. Lénárd Lászlóval, az újság egyik alapítójával az 1970-es, '80-as évek hazai rockzenei életéről, többek között a heavy metal magyarországi megjelenéséről, s a lap létrehozásának körülményeiről is beszélgettünk...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





Az MTV 1995-ös lekódolása nem játszhatott bele szerinted abba, hogy az évtized második fele egy rendkívül apályos korszak volt, elsősorban ami a hazai média kínálatát illeti?

Én nem nagyon foglalkoztam az MTV-vel. A Headbangers Ball-t néha megnéztem és ennyi. Hozzánk mindig is furcsán jönnek át a dolgok. Manapság például azzal küzdünk - ami régen nem számított -, hogy mi legyen a címlapon. Amikor a svéd Ghost második albuma - ami egy nagyon jó lemez - megjelent, ők szerepeltek a címlapunkon. Az egy különleges zenekar, mindenhol működik, de itthon akkor még nem kött be. Az a címlap korai volt nálunk. A médiában kellene ezeket a zenéket hallani, hogy az emberek tisztában legyenek a friss történésekkel. A Rock Rádiónál is vannak ilyen problémáim, mert nem a mát tükrözi, amit ott hallok. Nem bántom őket, mert egy kész csoda, hogy létrejött és működik.

A hazai színteret, hogy látod?

Marha jó bandák vannak, mindenki megtalálhatná a maga kedvenceit. Az új zenekaroknak azért nehéz a helyzete, mert ismerjük a Petőfi Rádió problémáit. És egyik kereskedelmi rádió se kedvez annak, hogy rockzene szóljon. Nem kell felidéznem Csiszár Jenő A gitár rádióelkapcsolási faktor - szövegét. Amikor ezt hallani, csoda, hogy még vannak emberek, akik fogják a gitárt és mondani akarnak valamit, és nem azt mondják, hogy csináljunk valami olyat, mint a Kispál, a 30Y, vagy a Halott Pénz.

Az a baj, hogy nem jut el sokakhoz az sem, hogy a régiek mit csinálnak - bár nekik a Rádió Rock most nyújt némi lehetőséget -, az újaknak meg végképp nincs kitörési lehetősége. A másik ok a demográfiai hullám. Jóval kevesebb most a gyerek, olyan pedig, aki találkozik is a rockzenével, még kevesebb. Sokan kimentek külföldre, pont az a generáció, amelyik koncertre jár, új zenéket fülel. És hát iszonyatos butulás felé tart a világ, remek tükör például az Idiocracy című film. Ott vannak a kimutatások, hogy hány szót használt pl. egy Rolling, vagy egy Zep, és hányat hallasz egy mai slágerben. A rock nem a pillanatnak szól és odafigyelést igényel. Mire ment volna egy Floyd, ha akkor is az ment volna, hogy megjelenik az album, de van-e rajta sláger? Ha nincs, nem hallgatom meg még egyszer. És ez a hozzáállás sajnos a rock színtéren is egyre inkább jellemző. Tényleg csak az a jó, ami azonnal fülbe ragad?

Az Internet megjelenése és elterjedése óriási változásokat generált. Erről mi a véleményed?

Ez egy baromira nehéz, komplex dolog, aminek van egyfajta előnye is. Én azt látom, hogy az emberek már nem kötődnek ahhoz, hogy mit ír egy újság, illetve, hogy az előző lemezen mit teljesített a zenekar. Letöltik a komplett diszkográfiát, és ami tetszik nekik, azt hallgatják. Olyan zenekarok tértek vissza, amelyek a maguk idejében ki sem tudtak lépni a nemzetközi színtérre, van, amelyik még a saját városából sem. Tök jó, hogy aki ma tizennyolc-húsz éves, annak nincs az a batyu odacsomagolva, hogy ez a zenekar nem kapott elég reklámot, nem volt a Kerrang!-ban, hasonlít, nem hasonlít-e ehhez vagy ahhoz a bandához. Szerepelt-e itt vagy ott? Ha jó a lemez, ha jó a zene, megfogja és hallgatja. Ez kicsit kiegyenlíti a dolgot. Egész máshogy kötődik egy mai tizennyolc-húsz gyerek az én időmben megismert zenekaraimhoz.

Tavalyelőtt voltam egy német metal fesztiválon, ahol kimondottan csak a régi NWOBHM-bandák, kultusz zenekarok játszottak és tele volt a fesztivál fiatalokkal. Kinn állnak boomboxokkal, tehát ahogy én 1984-ben elképzeltem, hogy milyen egy nyugati koncert, több ezer ember, olyan pólókban, olyan felvarrókkal, amelyekért én annak idején ölni tudtam volna. Ott állnak tizennyolc-húsz éves srácok, és ismerik ezeket a '79-es, '80-as saját kiadású, illetve kis kiadós lemezeket. Más ma a világ, ezt el kell fogadni, és azt kell nézni, van-e jó oldala? És van.

Ott van pl. a Tokyo Blade - már amikor hozzánk jöttek anno, akkor sem voltak a topon. (Megj: Kisstadion, 1986. június 14. - DP.) Iszonyatos közönségük volt a fesztiválon, ugráltak az emberek, énekelték az ősrégi dalokat. Volt egy Mythra nevű csapat, ők pár demót csináltak anno, volt egy négy számos kislemezük 1979-ben. És ennyi. Bootleg CD-n tudtam én is csak megvenni, amikor bejött a CD-korszak. A mai fiataloknak ez a banda már nem igazi különlegesség, mert könnyen beszerezhető, meghallgatható, ugyanúgy, mint egy korabeli Priest-album. És hallgatják is, akárcsak a régi bandák bármelyikét. Fent van a Youtube-on.

Volt a fesztiválon olyan lány, aki a fiammal járt egy évfolyamra az Eötvösbe. Mentem be a suliba elintézni valamit és előttem ment be valaki Sodom-felvarróval a hátán. Hol vagyok? Sodom hátfelvarró? Manapság? Egy belvárosi gimiben?! (nevet) És persze, hogy akkora fanatikus, hogy kimegy egy ilyen metal fesztiválra. Szóval, nincs már olyan kötöttség, mint a netes korszak előtt. Nem számít, hogy milyen régi egy banda. Mindenki azt hallgatja, ami neki tetszik, függetlenül attól, hogy három, vagy harminc éves a lemez. És persze vannak mai bandák is, akik ezt a hagyományos stílust képviselik. És ez is tök jó. Számomra nyilván más ez, mert ott voltam anno, máshogy hallgattunk zenéket, mást jelentett akkor egy lemez megjelenése, de a lényeg, hogy ők is hallgatják a régi zenéket. És imádják.

Meglátásod szerint létezik ma hazai banda, amelyik olyan népszerűvé válhat, mint a Tankcsapda húsz évvel ezelőtt?

Őket kivenném ebből a sorból. Lukács intelligenciája, személyisége... Nagyon tisztelem őt. Én Tankcsapda rajongó vagyok. És most nagyon egyben van a zenekar. Szóval olyan népszerű zenekar szerintem nem lesz. Van olyan, amelyik nagyon jó és mehetne előre, mint például az AWS. Az egy modernebb dolog, de a frontemberben, Örsben van olyan képesség, hogy lemegy a banda a Rockmaratonra és a tarajos Exploited-pólós is bemegy rájuk pogózni... ezt nem mindenki tudja.

A frontemberi kisugárzás nagyon kell és ez sok emberből hiányzik. Örsnek van mondanivalója, jó szövegeket is ír. Ha belegondolsz, a Pokolgép a TV-ben szerepelt annak idején, amikor csak a Magyar Televízió létezett. Mindenki azt nézte, az egész ország. Ehhez képest melyik mai zenekar kapja meg ezt a lehetőséget? Nincs olyan média, amelyik el tudná juttatni a rockot az emberekhez. Miről beszélünk? Még a váltás után sem hangoznak el zenék a Petőfiben. Napi játszás kellene.

A Road - Világcsavargója olyan rockhimnusz, hogy ha azt 1980-ban írja meg egy banda, ma harminc zenekar játszaná, és olyan lenne, mint A zöld, a bíbor és a fekete, vagy a Kétforintos dal. Úgy tud szíven ütni bárkit, akiben kicsi affinitás van a rockra. Csak az kellett volna, hogy egy rádió rendszeresen játssza. Nagy rockslágernek kellene lennie. Felháborító, hogy nem kapta meg az esélyt. De Szarka Joseph például remekül egyengeti a Leander Kills pályáját, az is nagy tehetség. A Nomad zenekarral is komoly munkát végez.

Én is nagy lehetőséget látok a Nomadban.

Teljesen jó a zenekar. Az a baj, hogy sajnos alig van alul történő kezdeményezés. Mindenki csak odaveti a facebook-on, hogy Ez is szar, az is szar! Csinálj valamit, ne csak fikázz! A Grungeryt tudom mondani, mint jó példát. Pintér Miki olyan fanatikus, hogy létrehozta egymaga ezt a netes oldalt. Nagyon jól is csinálja. Ilyesminek kellene lennie más vonalon, más színtereken is. Szóval hiányolom a kezdeményezéseket.

A sztárcsapatok eltűnésével kapcsolatban mi az álláspontod?

Régen ugye az MTV révén egy csapásra tudott valaki világsztárrá válni, a kiadói nyomasztás révén rá lehetett tenni a csapatot egy sínre. Ez persze eltűnt. Most a bookingok az erőteljesek, nem pedig a kiadók. Fontosabb egy zenekar számára, hogy megfelelő bookingnál legyen, mint a kiadó. A nagy fesztiválszervező cégeknél a hatalom. Érződik, hogy próbálják feljebb tolni a zenekarokat. Kapsz jó gázsit, de csinálj nagyobb showt! Van, akinek sikerül, van, akinek nem.

Ott van pl. az Airbourne. Zeneileg szerintem nem sikerült feljebb lépniük, pedig látszott, hogy őket is próbálják feljebb tolni a fesztiválokon, hogy nagy produkció legyen belőle. Csak nincs mögötte az a slágergyűjtemény, ami az első Airbourne-lemezen ott volt. Olyan lemezt kellene csinálniuk, ami tele van rockslágerekkel. Ahogy anno az AC/DC megcsinálta a Highway To Hell albummal. A Parkway Drive-nak ez sikerült legutóbb. A Five Finger Death Punchnak is összejött, ők nagyon jól haladnak előre. Az Amon Amarth még nem headliner, de ők is egy szinttel feljebb léptek. A Volbeat nem lesz olyan klasszikus, mint a Sabbath, vagy az AC/DC, de lehet, hogy tíz év múlva nem is lesznek megafesztiválok, mert elfogynak, leállnak az igazi headlinerek. Ez a szervezőknek rossz.

Nekem nem annyira, mert nem szeretem a gigafesztiválokat. Mi a jó abban, mikor 100 ezer ember között nézek egy kivetítőt 600 méterről? Menjünk vissza az 1500-2000 fős csarnokokba, a klubokba, ahonnan indult ez a dolog. Én soha nem álmodoztam a megafesztekről. Persze, nagy élmény volt a Fekete Bárányok 1980-ban, de szívesebben emlékszem vissza a Papírgyári koncertekre. A nagy tömegnek van egy lélektani ereje, de a koncertélményt nem ez adja. Azt gondolom, hogy a sztárcsapatok kérdése legyen a Live Nation vagy a Download, Donington-bulik szervezőinek gondja. Aggassza őket, hogy kik legyenek a headlinerek. Jó zenét mindig találunk majd magunknak. Hogy az hány embert fog még megtalálni, hányan fogják ismerni, mennyire lesz mainstream, ez engem cseppet sem érdekel. Örülök minden csapat sikerének, de ha egy klubban, vagy 1500-as helyen nézhetem meg a nekem fontos bandákat, az számomra a legideálisabb.

Vége!

Az első rész itt olvasható!

Dragojlovics Péter





rovat lapozó


Még, még, még...





 

Ajánló









Ez is érdekelhet





Koncertek 2018. május 27. és 2018. június 12. között:









Klipmánia